2014. február 26., szerda

Sleek Garden of Eden paletta – mályvás szatén-matt smink

Ma reggel adódott egy kis időm, és rávetettem magam az aktuális kedvenc Sleek palettámra, azon belül is az Eve's Kiss, a Python és a Flora nevű színre.

Természetes fény

Vaku

Ráadásul kiderült, hogy a tegnap vitatott rész, ahova elvileg túl magasra vittem fel a festéket, valójában a szemem anatómiája által vetett árnyék, ugyanis a mai képek némelyikén is látszódott, holott egyáltalán nem használtam barnás színeket. Így már kicsit nyugodtabb vagyok a tegnapi sminkkel kapcsolatban is, de azért még lesz abból is csapó 2.

Vaku

Vaku

Természetes fény

A szem sminkeléséhez az Eve's Kiss nevű színt vittem fel a mozgó szemhéj egészére, különösen ügyelve a belső szemzugra és a megfelelő ívre, majd a külső V-ben a Flora nevű színnel mélyítettem. Végezetül a külső V által behatárolt kis csücsökbe a Python került. (Biztos vagyok benne, hogy a csücsök rendkívül szakmai kifejezés. :-D) Az alsó szempillasorban is ezt a három színt használtam, a szemhéjnak megfelelő sorrendben.

A mélyítővonalnál tiszta ecsettel satíroztam, míg a külső V-nél direkt élesre hagytam a szélét, így a smink nagyjából a szem alsó vonalának meghosszabbításában folytatódik, kissé megemelve az amúgy a lekonyuló szemem miatt szomorú tekintetem. (Kinek jut még erről eszébe a Füles mackó című mese?)

Pirosítóként egy Miss Rose pirosítóduó két színét használtam keverve, a kontúrozásnál és a szemöldökömnél a Sleek Contour Kit volt a segítségemre, a rúzs pedig Avon, mégpedig a hidratáló család Mocha Plum nevű tagja.


Természetes fény

Természetes fény

Vaku, na meg az a bizonyos árnyék

Mivel jelenleg, azaz 10 óra elteltével is még teljesen vállalható a sminkem, nem fakult meg, és a pigmentáltságért sem kellett megküzdenem, a paletta egyre nagyobb kedvenc nálam. Legközelebb zöld sminkkel érkezem majd, utána pedig a felső és az alsó sor színeit tervezem vegyesen használni.

Ti szoktatok ilyesmi színeket használni a hétköznapokban?

Ui.: a szemöldöktémához szeretném megmutatni ezt a videót:
http://www.youtube.com/watch?v=4YbpNRX687E

37 megjegyzés:

  1. Gyönyörű ez a szín :) Szerintem is nagyon jól áll :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nekem is tetszett magamon ez a színvilág :-)

      Törlés
  2. Olyan szép! :) Meg a sálad is nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! A sál leárazásban lett az enyém, a Bijou Brigitte-ben már csak olyankor vagyok hajlandó vásárolni :-)

      Törlés
  3. Nagyon jól áll ez a smink! Nekem jobban tetszik ez, mint az előző, pedig az is tetszett. :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett a smink, tetszik a választott rúzs is, jól állnak Neked ezek a színek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy Neked is tetszik! A rúzs kicsit erősebb a megszokottnál, viszont mivel ápoló hatású, így könnyen kezelhető, úgyhogy nagyon örülök, hogy megvettem annak idején, bár még mindig kapható :-)

      Törlés
  5. Gyah...ez a smink, rúzs minden együtt...gyönyörű! Nagyon szép vagy!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lett, érdekesek a színek. :D Mindig másmilyennek látom a látom hirtelen. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon sokat számítanak a fényviszonyok az ilyen színeknél, némelyik már-már duokróm jellegű tud lenni néha :-)

      Törlés
  7. Gyönyörűséges, nagyon jól áll! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Eszter! Szerintem Rajtad is nagyon jól mutatna egy ilyen színvilág smink :-)

      Törlés
  8. Ez a színösszeállítás nekem is jobban tetszik, mint az előző! Nagyon szép lett :-)

    VálaszTörlés
  9. Egyre jobban szeretném magaménak tudni ezt a palettát. :) Gyönyörű smink lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak biztatni tudlak, meg úgy általában a Sleek palettákkal kapcsolatban, mert nagyon megérik az árukat :-)

      Törlés
  10. Ez a tökéletes Katys smink! :) Ez annyira TE vagy, legalábbis szerintem nagyon illik hozzád :) És csodaszép vagy mindegyik képen ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát köszönöm szépen. Ne tudd meg, mennyit kattintgatok, mire összejön ennyi vállalható kép :-D

      Törlés
  11. Hűű, nagyon nagyon szép lett a sminked, és harmonizál a sáladdal :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem véletlenül, hisz tudod: harmóniamániás vagyok, ha színekről van szó :-)

      Törlés
  12. nem tudom kinek mi baja a szemöldököddel, szerintem teljesen rendezett. a videóban a lányé nekem már kicsit sok lenne, de ha neki így tetszik... hiszen egyre inkább a természetesség jön divatba :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, most 1-2 éve ez a teljes természetesség is divatban van, de nekem kicsit fura, amikor egy tökéletesen kidolgozott sminkhez ilyen társul. A szemöldököm pedig örök téma a blogon, szerintem az a bajuk, hogy nem Photoshop-tökéletességű, és vannak mikroszkopikus, még nem kiszedhető szálak, de igazából nem tudom :-)

      Törlés
  13. Nagyon szép smink lett, a rúzzsal nagyon jól mutat :)

    VálaszTörlés
  14. Nagyon jól állnak neked ezek a színek. :) Én is hasonló sminket viseltem tegnap, csak barna tusvonallal kiegészítve. :)

    VálaszTörlés
  15. Szép színárnyalat. Nekem a sálad is nagyon tetszik. Tavasz csalogató. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon kis tavaszias sál, és nagyon feldob sok egyszerű szettet. Tavaly tavasz óta még a szokásosnál is több kendőt és sálat viselek, mert nagyon sokat számít a színek harmóniájához, és sokan ki is emelik, hogy mennyire jók együtt :-)

      Törlés
  16. Ó de gyönyörű !:) Annyira jól megy a szemedhez! Nekem is jobban tetszik mint az előző! Szép vagy kedves Katy!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszönöm, Tatus! Remélem, a legközelebbi smink is legalább így sikerül majd :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.