2012. június 19., kedd

Crystal Nails 406-os – Évi tapasztalatai

Amikor megkértem Évit, hogy teszteljen nekem körömlakkokat, tudtam, hogy alaposan utánajár majd mindennek, de még engem is meglepett a részletes beszámoló. Köszönöm, Évi!


Íme tehát az első vendégbejegyzés tőle, egy általam már kipróbált lakkról, fogadjátok szeretettel.


Katy rám bízott tesztelésre egy gyönyörű, pirosas lakkot, benne szó szerint aranyosan csillogó valamikkel. Ő a Crystal Nails - Holoprism Collection 406. Szép nagy kiszerelés, 15 ml és a kedvencem az alsó címkéről: „szakipari használatra”. Hát én csak a körmömre kentem. Úgy házilag ;)

Crystal Nails Holoprism Collection, 406 üvegben

Nagyon könnyen, nagyon szépen, minden csík és társai nélkül lehet festeni vele. Szépen és egyenletesen fog már egy rétegben. Így is hagytam. Nem került rá második, harmadik ugyanaz, meg fedőlakk stb. Fényes önmagában is.
Ami a száradást illeti: ráírták, hogy „fast drying”, persze ez relatív, tudom, de nekem picit lassú „gyorsszáradásnak” tűnt. Majd’ 20 perc volt, mire biztonságban érezhettem körmeim. De megérte várni. Utána nem gyűrődött, ujjlenyomatosodott… Szóval tetszett a végeredmény.


1. nap, 1.


1. nap, 2.


2. nap

Begyűjtöttem jónéhány tetszésnyilvánítást J
És bár nem gyötörtem el a körmeim, a végeken már meglátszik a napom…
Így hagyom holnapra. Annyira még nem vészes, és kipróbálom, mi marad belőle.


2. nap

3. nap: A renoválás

Megért bennem a gondolat, nem maradhat így tovább. Renoválok. Bár azt írták rá, hogy „long lasting”, de már 1–1,5 mm saját körömszín van a végeken, és a hüvelykujjamon is pici foltocskában lepattogzott.. Na jó, nem elégedetlenkedek, mert azért csak használatban vannak a kezeim. Én a „hosszantartást” amúgy is mindig a köröm többi részére vonatkoztatom. Na ott ne bomoljon. Jelen esetben tehát nem nagyon tetszett az a bizonyos folt a két körmön, de adtam neki egy esélyt. Szépen, eléggé lehúzva az ecsetről a festéket átkentem csak a szükséges részeket. Az elejét mindig vízszintesen („száliránnyal” ellentétesen) szoktam áthúzni, mert így sokkal vékonyabb és pont akkora „vonal” lesz, amekkora kell, ráadásul egy suhintás per köröm. Ez a szélfestés a legtöbb lakknál nem probléma, jelen esetben pedig egyáltalán nem is látszódott meg (olyan zselés állagú és ez hozzájárult a dolog sikeréhez). Nézzétek meg a képen akár kinagyítva is. De a valóságban sem kell aggódni, a legtöbben azért nem nagyítóval a kezükben flangálnak J A művelet kb. 1 percet vett igénybe onnan kezdve, hogy letekerem a kupakot, és ez már tényleg ripsz-ropsz megszáradt. Úgy még 1 perc. Tehát összesen 2 perc (vagy talán még annyi sem volt), és újra vadiújnak tűnt a dolog. És ha holnap lepattog, akkor újra renoválom. Meg azután is. Egészen addig ismételgetem, amíg nem kezd lekopni a körmöm tetejéről is, vagy alul a növés miatt lóg ki a színem, vagy egyszerűen csak meg nem unom…


3. nap, lekopva


3. nap, renoválva

8. nap

8. nap, és még mindig tart…J
Tehát a 3. naptól kezdve szépen újrahúztam a „körömvonalam”, ami remekül működött. Mostanra már azért kezd látszódni alul, hogy nő a körmöm, és a fénye picit elmattosodott tegnap óta, de még így is jól néz ki (sőt ma is elkapták a kezem, hogy milyen jó színű…mármint rajta a köröm). Szóval a Crystal Nails Holoprism Collection 406 jól, nagyon szépen kenhető, és már egy rétegben is olyan a színe, mint amilyennek az üvegen keresztül látszódik. Tartós is. Long lasting, yeah. Csak én kezdek más fele kacsintgatni. Valami hasonlóan szép szín után, amit legalább ennyire szerethetek a körmömön, úgyhogy a mai nap megválunk egymástól. De nem örökre, mert azt hiszem lesz ez a lakk még kölcsönkérve, Katy :-) Vagy beszerzek egyet én is…

8. nap, 1.


8. nap, 2.

Remélem, Nektek is annyira tetszett ez a vendégbejegyzés, mint nekem, és már tanakodunk, melyik általam tesztelt lakk legyen Évi következő áldozata.
Hogy álltok ezzel a lakkal? Tetszik, viselnétek?

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép színe van! :) Én biztos kipróbálnám!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, piros, de narancsos beütéssel, ráadásul azok a kis csillámok... Még azt is megbocsátom neki, hogy nem holo, pedig azt ígéri. :-)

      Törlés
  2. Még mindig érdekes, szép ez a lakk :) Szépek Évi körmei! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi:) Biztos a Tieden is jól mutatna:)

      Törlés
  3. nagyon szép a lakk színe! ami különösen tetszett Évi körmének hozza, formája és stílusa! Nagyon elégedett vagyok ezzel a vendégbejegyzéssel, sőt szívesen olvasnék még tőle! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, mázlista, hogy ilyen szép, erős körmei vannak. :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.