2012. július 27., péntek

Ünnepi nyereményjáték

Ünnepi, nekem legalábbis mindenképpen. Ma féléves a blog, ráadásul már 10 500 oldalmegjelenítésen és több mint 100 bejegyzésen vagyok túl, és 103 rendszeres olvasóm van. Ezúton köszönöm mindannyiótoknak, hogy velem tartotok az úton, remélem, még sok-sok évet megérhet ez a blog, és sok, számotokra is hasznos és érdekes megjegyzés születhet majd.


Mivel pedig több dolognak is örülhetek, na meg mert szeretek ajándékozni és ezáltal örömet okozni, három csomagot állítottam össze nyeremény gyanánt, így összesen három nyertest fogok hirdetni. Először is lássuk a csomagokat. Igyekeztem hasonló értékűeket összeállítani, hogy mindegyik nyertes azonos értékű ajándékhoz jusson. Avonos termékekről van szó, hiszen tanácsadóként jó áron jutok hozzájuk, és szeretem is őket, a nyeremények nagy részét magam is használom (mármint egy-egy másik példányt, természetesen), és olvashattatok is néhányukról a blogon.


1. A „Csillogás” csomag
Tartalma: Glitz and Glamour négyes szemhéjfesték, 24 k Gold fekete szempillaspirál, Kamilla és aloe vera sampon normál/károsodott hajra, Kamilla és aloe vera hajbalzsam normál/károsodott hajra.


Természetes fényben

Vakuval

2. A „Holdfény” csomag
Tartalma: Midnight Rose kettős szemhéjfesték, Romance Pro+ körömlakk, Moonlight tusfürdő, Planet Spa thaiföldi lótuszvirág pórustisztító maszk, Ultra Violet szemceruza


Természetes fényben

Vakuval


3. A „Ragyogás” csomag
Tartalma: 24 k Gold szájfény Golden Peach színben, Őszibarack és gyapot hidratáló 3 az 1-ben arctisztító, Őszibarack és gyapot hidratáló arckrém, Super Enchant fekete szempillaspirál, Pastel Pink Pro körömlakk


Természetes fényben

Vakuval


Jelentkezési tudnivalók és feltételek:
1. Légy a blog rendszeres követője és lájkold a blog Facebook-oldalát
2. Írj egy e-mailt a djkatybeauty@gmail.com címre. FONTOS: A levél tárgya a megnyerni kívánt csomag neve legyen. Egy személy csak egy csomagért jelentkezhet. Ha valaki több csomagért is jelentkezik, az nem jelent kizárást, de csak az elsőként megjelölt csomagért szállhat versenybe.
3. A levélben írd meg nekem, melyik volt az eddigi kedvenc bejegyzésed és miért.


Bár a megosztás nem jelent plusz esélyt, mert úgy vélem, így egyenlőek mindenki esélyei, azért megköszönöm, ha megosztjátok.


A jelentkezési határidő augusztus 31.


Hát, ennyi. Remélem, tetszenek a csomagok, és mindenki talál közülük kedvére valót. Holnap Bokodon leszek egész délután és este, Avonos sminkelésen (aki arra jár, nézzen be), ezért vasárnap várható újabb bejegyzés a gyönyörűséges színű Posy körömlakkal.


Szép álmokat mindenkinek. :-)

18 megjegyzés:

  1. Gartulálok:)Ügyes vagy:)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a félévfordulóhoz! :)
    Kellemes hétvégét és jó sminkelést kívánok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, a sminkelés jól sikerült, általában olyanok jöttek, akik nem sminkelnek, ezért szerény sminkre vágytak, úgyhogy kaptak barnás-mályvás árnyalatokat a szemükre, mégis nagyon sokat számított az a kis smink. :-)

      Törlés
  3. Gratulálok! Szuper vagy! :D

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok bloggerina! :) Szuper a játék, köszönjük!

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok!
    Nagyon nagyon tetszenek a bejegyzéseid, mindennap megnézem.
    Remek nyeremények, köszi szépen a játékot!
    Puszi

    Réka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha tetszik a blog, a játékhoz pedig sok szerencsét Neked is. :-)

      Törlés
  6. Gratulálok!
    Köszi a játékot:))

    VálaszTörlés
  7. Csudás a harmadik csomag, nagyon eltaláltad vele az ízlésemet! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.