2013. március 17., vasárnap

BH Cosmetics Jenni Rivera paletta – barna füstös smink

Még az előző, fukszia-lila sminknél kérte Angel, hogy barnás-füstös sminket készítsek, most látom csak, hogy egy színnel gondolta, amiért elnézését kérem, lesz olyan is, csak a barnára és a füstösre emlékeztem.

Tegnap kísérletezgettem kicsit, és a paletta 1/7-es, 3/1-es, 3/4-es, 2/6-os és 2/3-as színét használtam. Emlékeztetőül a paletta képe:


A színek önmagukban nem túl hivalkodóak, hétköznapi sminkhez ideálisak, a következő, egyszínű sminkhez majd barna alapot tervezek használni, hogy érzékelhető legyen a különbség.

Árnyalatok szerint haladtam kifelé, a legsötétebb a külső V-ben található, a többiek világosságuktól függően a szemzug felé egyre beljebb.

Természetes fényben

Vakuval

Vakuval

Ezután egy pici sötétbarnát maszatoltam a vízvonalra és a felső szempillatövekhez, tényleg csak ici-picit, mondjuk a vízvonalamon akkor sem menne több, ha akarnám, mert nevéhez híven folyton könnyes.

Vakuval

Természetes fényben

Vakuval

Élőben elég sokat számított az összhatásnál a különbség.


A pirosító a Sleek Rose Gold-ja, a Sleek kontúrkészletet is használtam, a szemöldökömre pedig az Oriflame szemöldökpaletta világosabbik púderét tettem, nagyon bevált, mostanában csak ezt választom. Szempillaspirál ismét az Avon Super Drama-ja volt, szeretem, nincs vele gondom.

Egyébként sokszor hordok a fentihez hasonló sminket hétköznapokon, smink nélkül már fura is magamnak az arcom, mások pedig azt gondolják, fáradtabb vagyok, vagy esetleg beteg.

Nektek milyen a mindennapos sminketek mostanság?

26 megjegyzés:

  1. Az utolsó képen tetszik a legjobban a smink, nagyon szépen sikerült :)

    Az én hétköznapi sminkem a következő: Avon BB/Skinfood Aloe BB, Sleek kontúr-highlighter, Sleek pirosító, essence púder, Avon szemöldökceruza (miért kellett megszüntetni??? az egyetlen eddigi ceruza, aminek passzol a színe), felső vízvonalra fekete szemceruza, tusvonal farkinca nélkül (nincs türelmem reggel szöszölni vele), a spirál mindig más. Néha a Maybelline Colour Tattoo bronz árnyalata is felkerül a szemhéjamra, de sajnos rajtam nem olyan szupertartós, mint másokon, így ha sokáig kell helyt állnom, inkább kihagyom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, ez a smink azért kedvenc, mert semmi extra, mégis mutat.

      A Color Tattoo-t egyébként próbáltad már úgy, hogy hasonló színű szemhéjpúdert is teszel rá? Nekem úgy nagyon tartós, máshogy mondjuk nem is próbáltam, mert ismerem már a szemhéjamat...

      A szemöldökceruzát én is nagyon szeretem, a táskámban lévő neszesszerben az van, és nem értem, miért nincs már a katalógusban... Mire rájöttem, mennyire jó, egyszerűen eltűnt, a csavarós fajta pedig túl sötét és puha nekem. :-(

      Törlés
    2. Még nem próbáltam úgy, de pont azért tetszett meg, mert gondoltam, kapkodós reggelekre jó lesz, csak ujjbeggyel felviszem, és ennyi. Ha szemhéjpúdert is teszek, akkor kell ecset, le kell törölni a lehullott port stb.
      Én pont akkor vettem, amikor kifutó volt, leginkább azért, hogy átlépjek a következő engedménysávba. Hármat kellett volna vennem legalább :D Egyszerűen az összes többi ceruza, amit próbáltam, vöröses nekem. Érdekes módon ha a kézfejemen próbálom, semmi vöröset nem látok bennük, de a szemöldökömön borzalmasak :D Most megvettem a Sleek szemöldökszettek közül az Extra Darkot, még nem próbáltam, remélem jó lesz, ha már ennyit költöttem rá :D

      Törlés
    3. Sleekben még nem kellett csalódnom, de várom majd a beszámolót, mert ha elfogy ez az egy szem ceruza meg az Oriflame por, nálam is esélyes lesz. :-)

      Törlés
  2. Szia.
    Ez nagyon jó lett!!!Ilyenre gondoltam.:)
    Ezt én is ki fogom próbálni.Köszi!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép vagy a kepeken
    A smink nálam telitalálat!

    VálaszTörlés
  4. A mindennapos sminkem alapozó meg korrektor. Mostanában kezdem elhanyagolni magam..
    De itt a tavasz, a napsütés! Vettem pár nagyon szép pirosítót és monot,a gardróbomat is folyamatosan frissítgetem,szóval tavaszra csak úgy ragyogni fogok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon helyes, jól hangzik a terv, és tavasszal könnyebb is megvalósítani, már csak amiatt is, hogy süt a nap már korán reggel, és több az energia az emberben :-)

      Törlés
  5. Nagyon jó lett! : )
    Én sokszor használom a barna színt a hétköznapi sminkekhez.:) De sokszor csak simán tust+szempillaspirált használok, azt is imádom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért néha, ha nagyon nincs időm, nálam is előfordul a szemceruza+spirál páros, és csak púder az arcra :-) A barnát egyébként sokáig nem nagyon használtam, most meg odavagyok a sok-sok csodás árnyalatáért :-)

      Törlés
  6. Én sem nagyon szeretek utcára menni smink nélkül, dolgozni pedig semmiképp - a kollégáim tényleg furcsán néztek rám, amikor egyszer megláttak smink nélkül (munka után kozmetikushoz mentem és a nap végén lemostam a sminkem)
    A natúr smink nálam is barna, viszont mindenképp használok szemceruzát az alsó és felső szempillasorba is - natúr sminknél barnát, de anélkül nálam nem smink a smink.
    Essence alapozó vagy Garnier BB krém, egy halovány pirosító és szájfény - ezek kellenek a minimálsminkhez is nálam
    A semmi sminknél csak szempillaspirál és színtelen szájfény van rajtam :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért néha jó a spirál+szájfény is, de szempillaspirál nélkül végképp kopasznak érzem az arcom :-D A kollégás szitu pedig vicces lehetett, én ilyenkor érzem, hogy OK, most már muszáj mindig smink, mert anélkül teljesen vállalhatatlan a fejem :-D

      Törlés
  7. Nagyon jól áll neked ez a smink, meg úgy általában a színek amiket használtál. Bár sajnos nekem a képeken annyira nem jött át a dolog, de ez a gép hibája nem a tiéd.

    Hétköznapi smink: L'Oréal Primer, Essence korrektor paletta, Maybelline Affinitone púder vagy néha használok Garnier BB-t vagy Maybelline Affinitone alapozót. Ebben az esetben az NYC átlátszó porpúdert használom hozzá, mert az természetesebb.
    Ha sietek, akkor van 2-3 jól betanult sminkem. Egy barnás, egy klasszikus füstös szem és ennek a zöld-lila változata.
    Most az Essence Sun Club tusát, Maybelline szemceruzát és Rimmel Scandaleyes ShowOff spirált használom leginkább. Néha egy kis pirosítót és feldobok. A számra legtöbbször csak ajakápoló kerül.
    Ja és a szemöldökömre egy barna matt szemhéjpúdert használok. Hát ennyi. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az NYC púdert megnézem magamnak, ha ennyire bejött Neked. A zöld-lila smink pedig nagyon jól hangzik, sötétebb vagy világosabb színekről van szó? A számon amúgy legtöbbször nekem is csak ápoló van, bár most találtam olyan szájfényt, ami tényleg ápolja is, és nem szárítja ki, úgyhogy most már azok is játszanak :-)

      Törlés
  8. én is így szoktam a tőled kapott avonos Luxe szemhéjpalettákkal csak én a sötétekkel játszom :)
    Nagyon jó lett :) :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :-) Örülök, hogy jó helyre kerültek a paletták :-)

      Törlés
  9. ez nagyon jól áll! :) a szádon mi(k) van(nak)? nagyon szép :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :-) A számon Astor Soft Sensation Liquid Care szájfény van, 109-es, Prune árnyalatban. Elég természetes színe van, és nem szárítja a számat, sőt, kifejezetten ápoló hatása van. Nagyon szeretem, ez meg az Avon Luxe szájfények most a kedvenceim az ápolás miatt :-)

      Törlés
  10. Tök szép lett, a rúzs meg kifejezetten jól áll! :]

    VálaszTörlés
  11. Tudom, hogy nem ez a lényeg, se olyan klassz a hajad. :)
    És persze a smink is csini. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :-) Holnap reggel megint belövöm majd, a csodás időjárás örömére :-D

      Törlés
  12. Ez a smink neked nagyon jól áll! Csini vagy! Jók a színek :)

    VálaszTörlés
  13. Szép lett! Jól áll a barna, de szerinte ezt már máskor is mondtam :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.