2013. március 20., szerda

Firmoo szemüveg(ek)

Engem is felkeresett még tavaly a cég, aztán volt kis összetűzés, hogy akkor most dioptriás mégsem, mert speciális lencse kéne nekem, aztán azt írták, egyáltalán nem postáznak, végül január közepén egy naaaagy boríték érkezett FedEx-éktől, és abban egy kisebb boríték lapult. Fogalmam nem volt róla, mi lehet az, és nagy meglepetésemre a Firmoo-tól rendelt szemüveg lapult benne, ráadásul egy másik is volt mellette. Gondolom, ez volt a vigasz az előzetes kellemetlenségekért.

A weboldal, ahol választottam, egyébként nagyon hasznos, kis alkalmazással a saját fényképünk elé próbálgathatjuk a szemüvegeket, és ezek alapján rendelhetjük meg a kívánt darabot. Van egy akciójuk, miszerint az első szemüveg ingyenes, a fentiek alapján felteszem, csak viszonylag kis dioptriánál működik ez is, ezt érdemes előre egyeztetni velük.

Webhely: http://www.firmoo.com/

A nagyon belüli kisebb boríték:



Benne két kemény tok, mindegyikben törlővel, és egy puha tok:



Jelentem, a fekete keretet választottam én, a másik, hippiszerű jött ajándékba. Vicces is meg nem is, igazából nem is olyan rossz, legalább a múltban érezhetem magam, ha viselem. Mindkettő dioptria nélküli, ami annyiból jó, hogy a már kész sminkeket szemüveggel is megmutathatom.



A fekete mondjuk sminkek szempontjából nem annyira jó, mert a keret felső része pont kitakarja a lényeg egy részét, de azért nem reklamálok, tetszik.





A másik dettó, nem igazán látszik a smink lényegi része, ha rajtam van, viszont legalább vicces biosztanárnénis fejem van tőle.




Szóval bár voltak kétségeim az elején, végül a cég teljesítette az ígéretét, és megkaptam a beígért szemüveget, ráadásul egy másik is jött ajándékba.

13 megjegyzés:

  1. A fekete szerintem jobban áll. Decens és vagány egyben.
    A másikról nekem is rögtön a biosztanárnénis jelző jutott eszembe. :D

    VálaszTörlés
  2. Nekem a második egy kicsit jobban tetszik rajtad, nagyon jól harmonizál a keret a hajad színével. :) De mindkettő jól áll!

    VálaszTörlés
  3. Szerintem is az első a nyerő, nagyon illik hozzád :)

    VálaszTörlés
  4. az elso nagyon bejovos
    a màsodik emlèkeztet engem,volt règen egy ilyen szemuvegem,de nem volt benne igazi uveg.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez is csak divatszemüveg, de pont jó lesz a bloghoz :-)

      Törlés
  5. A fekete keretes szerintem jobban áll. Mind a kettő jó, de az jobb.

    A másodikban nagyon egy tanárnőmre hasonlítasz. :)

    VálaszTörlés
  6. Jól áll az első, a második valóban biosz- vagy kémiatanárnőre emlékeztet! :D

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.