2013. március 7., csütörtök

Siófoki hétvége

Lassan két hónapja már, hogy Siófokon töltöttünk három napot. Fura volt télen látni a várost, a nyári nyüzsgéshez (na meg a meleghez) vagyok szokva, de így is nagyon tetszett. Nagyon hideg volt, hazafelé pedig már nagy havazásban jöttünk, de szerencsére minden rendben volt.

A CE Plaza hotelben szálltunk meg, csak jókat tudok mondani róla, rendezett, tiszta szoba, szép SPA-részleg, mondjuk a biliárdasztal lehetett volna kicsit fiatalabb, de egyébként annyira tetszett a hely, hogy tervben van egy újabb látogatás.

Az egyik kedvenc városom egyébként, főleg az oda kötődő élmények miatt.




A legnagyobb élmény a víztorony volt, szépen felújítva várja az oda látogatókat, és a kávézóban isteni a forró csoki!





A hozzám hasonló Siófok-rajongók pedig élvezhetik a kilátást a körbeforgó részben:








Nyáron ismét tervezek felmenni ide, és összehasonlítani majd a képeket. Siófok, jövök! :-)

Ti hogy álltok a várossal? Voltatok már ott, esetleg télen is?

14 megjegyzés:

  1. Szuper lehetett! Én is imádom Siófokot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jó hely, bár nekem Füred a kedvencem :-)

      Törlés
  2. De jó kis képek, innen nincs messze, de csak egyszer voltam még.

    VálaszTörlés
  3. Szép ez a város :) ...én ilyenkor jobban szeretem, mert nyáron néha besokallok a sok embertől!

    VálaszTörlés
  4. De kis furi a karácsonyi dekort látni március közepén. :D

    VálaszTörlés
  5. Imádom,imádom! Idén 4 napot voltam oda szórakozni.illetve tavaly '12-ben. :D De furi. Én akkor a Lidóban szálltam meg,és a víztoronyban is voltam.Az a kávézó nagyon szupi,bár egy-két dolog ára láttán megrökönyödtem- :) Mivel nyár közepén voltam nem tudtam megkóstolni a forrócsokit.Amúgy én az illúzióim lerombolása érdekében nem mernék télen menni. :D Él bennem az a nyüzsis kép Siófokról,és csak arra akarok emlékezni,el tudom képzelni,hogy ki van halva. :( A szoba nagyon kényelmesnek tűnik. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a forró csoki 600-ért még elment, és megérte. .-) Tavasszal mindenképpen leugrom legalább egy napra, csak lenne már tavasz (megint)...

      A város egyébként nagyon szép ilyenkor, főleg a havas Balaton-part tetszett (az arcomat letépni próbáló szél már nem annyira)

      Törlés
  6. Jó lehetett! :) Furi ilyenkor látni tényleg, csak nyáron voltam még ott :)

    VálaszTörlés
  7. Jó lehetett, néha ki kell mozdulni. Utazni kell, hiszen utazni jó!

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.