2014. február 16., vasárnap

Sleek Garden of Eden paletta – képek, színminták és vélemény


A múltkor egy zsákmányos bejegyzés keretében megmutattam a Garden of Eden palettát, és bár korábban reméltem megírni ezt a bejegyzést, végül mára tolódott a dolog. No de jobb későn, mint soha, és holnap érkezik majd az ugyanabban a bejegyzésben mutatott pirosítópaletta is, több fényviszonyban készült színmintákkal. A mai bejegyzés képeinek egy részét a zsákmányos bejegyzésben már láthattátok, viszont a minap kihasználtam a napfényt, és a még érintetlen palettát is megmutatom fényárban, valamint a színminták között is lesz többféle megvilágítású.

A limitált doboz már elfogyott, így én már a szokásos Sleek-csomagolásban kaptam meg a terméket:




A paletta pedig rögtön elvarázsolt, és kattogtattam, hogy érintetlen valójában mutathassam meg Nektek:

Természetes fény

Vaku

Napfény

Napfény

A színek neve nekem továbbra is nagyon tetszik, és a színösszeállítás is nagyon jól sikerült szerintem:

Természetes fény

Vaku

Napfény

A színminták készítésénél nagyon aggódtam, mert Lollynál kiderült, hogy sajnos nem mindegyik szín teljesít hibátlanul. A színek a palettában elfoglalt helyüknek megfelelően szerepelnek a karomon, és a mintákat alapozóra készítettem, ecset segítségével.

Természetes fény

Természetes fény

Vaku

Napfény

Bizony sajnos igazat kell adnom Lollynak, mert a paletta a megszokott Sleek-minőséghez képest azért tartogat kellemetlen meglepetéseket. A legtöbb szín ugyan hozza az elvárt minőséget, kiemelkedően viszont csak az első sor második színe, az Eve's Kiss teljesít, viszont van itt pár kifejezett csalódás is. A matt almazöld Adam's Apple például alig-alig mutatja meg magát, márpedig satírozószínnek nem lenne éppen ideális egy zöld színt használni. A mellette lévü Fig és Evergreen sem túl pigmentált, viszont kellemes meglepetést okozott a Flora, az Entwined, a Fauna és a Tree of Life, amelyek mind jobban teljesítettek, mint azt első látásra gondoltam volna.

Összefoglalva tehát az első sor gyakorlatilag problémamentes, sőt, kiemelkedően pigmentált színek is vannak benne, a második sor viszont eléggé problémás, és sajnos a 2., a 3. és a 4. színe elég gyengusz még alappal is. Ez mondjuk számomra pont elég nagy csalódás, hiszen éppen a zöld színekre voltam rákattanva, és már a Vintage Romance esetében is őket hiányoltam, de ettől függően jobban összerakott palettának érzem az őszi kiadásnál.

Nektek megvan ez a paletta? Ha igen, elégedettek vagytok vele?

20 megjegyzés:

  1. Nekem ránézésre nagyon tetszik, és nagyon nehéz volt meggyőznöm magam, hogy ne rendeljem meg, de én a zöldeket nem érzem a magaménak, így majdnem a felét nem használnám, pedig a másik fele nagyon tetszik. Inkább megrendeltem az Oh So Specialt, az jobban kihasználható számomra. Jaj, de a felső sor valami eszméletlen szép... *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, az Oh So Special-t biztosan szeretni fogod, az az egyik legjobb palettájuk. Milyen jó is lenne, a mi pakolhatnánk össze a színeket, és akkor ennek a palettának az első sorát kiegészíthetnénk néhány másik rózsaszínessel, és a Naked 3-mal is birokra kelhetne az így kapott paletta :-)

      Törlés
  2. Sajnálom, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, pedig nagyon csinos a képek alapján!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon csinos, és hát vannak gyenge pontjai, de szerintem egy jó alappal a matt zöldön kívül a többit is fel tudom majd turbózni. Valamiért úgy érzem, hogy ez a paletta megéri a küzdelmet :-)

      Törlés
  3. Gyönyörű ez a paletta!!! Kíváncsian várom majd a smink(ek)et is vele! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma már készült egy, és remélhetőleg a képek is használhatók lettek, holnap pedig megpróbálok kicsit vadulni majd a palettával egy másik sminkben, úgyhogy pár napon belül érkeznek a sminkek is :-)

      Törlés
  4. Nekem megvan ez a paletta és imádom a színeit. Igaz, amatőr módjára nem értek nagyon a sminkeléshez, ezért elégedett vagyok vele :) Jobban, mint az Avonos szemhéjfestékkel, melyeket korábban használtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az Avonos festékek sajnos általában véve nagyon gyengék, tényleg úgy kell kutatni a jobban teljesítő darabok után, ami szomorú, főleg, hogy néhány jól teljesítő darab megszűnt az újítással. Nem rossz paletta ez, az biztos, de azért az a három delikvens zöld csalódás az általában nyújtott minőséghez képest :-)

      Törlés
  5. Nagyon szép színük van, kár, hogy a zöldek nem teljesítenek jól :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg kár értük, de nem is értem, hiszen sokkal jobb matt és fényes zöldjeik is vannak más palettákban :-(

      Törlés
  6. Nagyon szép színük van, kár, hogy a zöldek nem teljesítenek jól :(

    VálaszTörlés
  7. Én is úgy vagyok vele mint Ági. Gyönyörű, és nagyon nagy erő kell hogy visszafogjam magam a megvételétől, egy dolog miatt. Az alsó sor színei miatt. Zöld szemhéjpúdert szinte sosem használok. A felső sor színei viszont bámulatosan szépek *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig szerintem a zöld is jól állna Neked, akár valami bordós-barnás színnel párosítva. Nincs kedved valami ilyesmi smink kipróbálásához a blogodon? :-)

      Törlés
    2. Na most beleültetted a bogarat a fülembe :D

      Törlés
  8. Hát igen, ez nekem tipikusan az a "szép-szép, de nem estem hanyatt tőle" paletta...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, mindenkinek más jön be, nálam a felső sor abszolút a kedvencek között van, az alsó sorral pedig még barátkozunk :-)

      Törlés
  9. Nekem a primeren teljesen jól teljesít minden szín. A három gyengébben pigmentáltat annyira nem sajnálom, satírozáshoz, a crease kontúrozásához szerintem jók.
    Én imádom ezt a palettát, régóta szerettem volna ilyen színeket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, még ha csak kilenc színről beszélünk, akkor is nagyon megéri ez a paletta :-)

      Törlés
  10. Engem azt hiszem az a pár gyengébben teljesítő szín sem keserítene el, ha mellette a többi szépen teljesít :) Annyira gyönyörű ez a paletta, pedig alig hordok zöldet magamon, sőt, azt hiszem évekkel ezelőtt volt rajtam zöld szín, de nagyon tetszik így elnézegetve :) Még az is lehet, hogy kedvet kapok a zöldek használatához :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, én is szívesen megnéznék Rajtad egy zöld sminket :-) Ha gondolod, szívesen kölcsönadom egy smink erejéig :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.