2014. június 24., kedd

Az első sajtótájékoztatóm – Schwarzkopf Bonacure, 2014. május 15.


Sok helyütt olvashattatok már erről az eseményről, nálam viszont egyrészt összecsaptak a hullámok az akkori időszakban, másrészt úgy éreztem, jó lenne úgy írnom róla, hogy az azóta kipróbált termékekről is szólok néhány szót. Először jöjjön tehát a képáradat néhány személyes megjegyzéssel, utána pedig rátérek a termékekre, és arra, hogy vajon beváltak-e.

Nagyon megörültem, amikor megérkezett a meghívó, és mivel aznapra még nem volt programom, gyorsan be is véstem a naptáramba, és válaszlevelet küldtem, hogy én bizony ott leszek. Megnyugtató volt egyébként látni, hogy ha egy cég valóban internetes keresést végez, és arra alapozva küld meghívót, azért az én blogom is láthatóvá válik, és ilyen módon felkerülhetek egy listára. Mondjuk a céggel való egész interakció rendkívül pozitív volt, tehát szerencsésnek érzem magam, hogy egy jól szervezett sajtótájékoztató lehetett számomra az első, ahol ráadásul kedvesek voltak a szervezők, és az esemény végén még további kérdésekkel puhatolóztak, hogy érdekelne-e még ilyesmi esemény, és mikre lennénk kíváncsiak kifejezetten mi, bloggerek. Ha minden cég így állna a dolgokhoz, nem is lenne itt semmi gond.

A várakozást az ismerős blogírókkal töltöttük nagy csevegésben:



Reni imádni fog ezért, de róla sok kép következik majd :-D



Szuper sajtóanyagot is kaptunk, és persze a körömlakkomról is kötelező volt képet készíteni. A szemfülesek ráismerhetnek a kedvenc körömlakkos videómban mutatott és említett Liquid Crystal-ra:



Sok-sok diát is megtekinthettünk az előadás alatt, és nekem a kedvencem a csomagolásokat végigkövető diasorozat volt. Eszméletlen, hogy 1998-ban még az elhanyagolt, durcis-cuki hajhagymák dívtak, 2009-ben viszont már a profibb irány volt a nyerő.



Láthattunk ábrákat a haj külső-belső szerkezetéről, valamint elektronmikroszkópos képeket a haj adott állapotairól.



Eközben pedig kezünkbe vehettük az alapvető összetevőket, valamint egy-egy terméket is. Én az alábbiakat próbálnám ki szívesen, de előfordulhat, hogy egy szakember másikakat tekintene a hajam szempontjából elengedhetetlennek, ugyanis gondos állapotfelmérés után végzik a kezeléseket a szalonokban.




A kezelés menete pedig a következő:



Már a helyszínen is megnézhettük az egyik terméket, amelyet aztán nagy örömömre később megkaptunk kipróbálásra:



Ennyiféle terméket próbálnék ki személyesen, ha tehetném:




Az előadás maga egyébként igencsak alapos volt, ami sokaknak már túl soknak is bizonyult, én viszont perverz módon szeretek minden konferenciát, előadást és érdekességet, így próbáltam figyelni, míg mások az Instagramot tartották naprakészen, megint mások pedig feltűnően unatkoztak, és alig várták, hogy vége legyen. Az utóbbi csoportot soha nem fogom megérteni, hiszen ennyi erővel akár nemet is mondhattak volna a meghívásra, de ez már más kérdés. Az előadás után finom üdítők és pogácsák vártak minket, és ekkor már oldott hangulatban beszélgettek a bloggerek egymással és a cég nagyon kedves képviselőjével is.

Termékeket ekkor nem kaptunk, viszont még az érkezésünkkor elkérték a nevünket és a címünket, és emlékeim szerint 2 munkanap múlva már landolt is nálam a csomag, amelyről Instagramon tettem közzé képet, akkor még a régi, megviselt, öreg telefonommal. Őszintén szólva nem is rossz megoldás ez, hiszen így legalább nem kellett az esős úton hazafelé vigyáznom a zacsira, hogy ne gyűrődjön össze, és még nagyobb volt a meglepetés ereje.

Szerencsére beváltak a reményeim, és a nyári hajápoló családot kaptuk meg tesztelésre, aminek nagyon örültem, hiszen egyébként nagyon nehéz is ilyen jellegű termékekre akadni a piacon, hiába is keresi az ember. Emellett két termékcsalád samponját és hajpakolását is kipróbálhattuk, és én is ezekkel kezdtem a tesztelést. A Q10-essel kezdtem, és kevésnek éreztem a hajpakolás mennyiségét, de ennek az is lehet az oka, hogy annyira szárazak voltak a hajszálaim, hogy örömmel szippantották magukba a rendelkezésre álló adagot. A színmegkötős családnál ugyanis már nem tapasztaltam ilyet, és mindkét alkalommal eszméletlen puha hajzat volt az eredmény.



Mindez azonban semmi ahhoz képest, amit a kifejezetten nyárra kifejlesztett termékcsalád használatba vétele óta érzek: rendkívül puha, táplált hajszálak, amelyek azonban egyáltalán nem nehezednek el, és nem zsírosodnak, és csodás arany fényben fürdenek. A hajpakolás ugyanis maradéktalanul kiöblíthető a hajból, az ápoló olajban lévő aranyfényű részecskék pedig fényt kölcsönöznek a hajamnak. Önkéntelenül is fogdosom a hajam folyamatosan, mert tényleg hosszú évek óta nem éreztem már ilyennek. Ja, és még volumennövelő hatásuk is van, legalábbis nem igazán volt ilyen dús a hajam mostanában, de gondolom, ennek is oka a teljes kiöblíthetőség is.

Ezek után elhatároztam, hogy egy teljes körű kezelésre is elmegyek majd, mert kíváncsi vagyok, mit lehet még kihozni a hajamból, és előkelő helyre került a kívánságlistámon elsősorban a hajpakolás, másodsorban pedig a hajolaj, mert ha elfogynak, bizony utánpótlást kell majd szereznem belőlük. A termékeket egyébként a márkával foglalkozó fodrászszalonokban tudjátok beszerezni, és ezeken a helyeken kérhetitek a kezelést is.

Ti próbáltátok már valamelyik Bonacure terméket? Használtok egyébként Schwarzkopf termékeket?

14 megjegyzés:

  1. Biztos hatalmas élmény lehetett :)Kerestem a Bonacure termékeket de én nem találtam. Pedig már kaphatóak, nem ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, hogy mondod, mindjárt ki is egészítem a bejegyzést: a termékeket a márkával foglalkozó fodrászszalonokban tudjátok beszerezni. :-) Amúgy igen, óriási élmény volt, és magasra tette a mércét :-)

      Törlés
  2. A bejegyzés címe simán lehetett volna a Kockásinges Reni hogyan táplálkozik, szóval kapni fogsz a fejedre Katym!!! ;)
    Nálam is ki vannak végezve a minták és ma vetem be a sampon-balzsam kombót, jippí! :-)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajjaj, már megint veréssel fenyegetsz, mi lesz itt? :-D

      Törlés
  3. Még nem találkoztam ezzel a márkával személyesen, csak itt a blogokon, de kíváncsi vagyok a véleményekre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az enyémről már kaphattál ízelítőt, és van egy olyan sejtésem, hogy a havi kedvencekről szóló videókban is felbukkannak még :-)

      Törlés
  4. Szuper élmény lehet részt venni ilyesmiben, örülök, hogy végre téged is meghívtak egy ilyen eseményre :) A képek meg állati jók lettek, tökéletesen tükrözik a személyiségeiteket :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De drága vagy, hogy velem örülsz :-) A képek csak a rajtuk lévő személyeknek nem tetszenek, pedig szerintem mindenki nagyon is csinos rajtuk :-)

      Törlés
  5. Az Instagramozós csoportot sosem értettem én sem... Én próbáltam végig figyelni, bár a végére picit úgy éreztem magam, mintha valami egyetemi előadáson lennék. :D

    U.I: sikerült jónéhány borzalmas képet lőnöd rólam :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a végére kicsit elfelejtette az előadó, hogy mi nem fodrászok vagyunk :-D A képekért elnézést, én tényleg mindenkit csinosnak látok rajtuk :-)

      Törlés
  6. Jó lehetett :) Az a körömlakk meg még mindig tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nagyon jó élmény volt, a körömlakk pedig biztosan fog még szerepelni a blogon, mert megérdemli a figyelmet :-)

      Törlés
  7. Ez nagyon jó lehetett! :) Szívesen mennék én is ilyen eseményekre :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon nagy élmény volt, az biztos, remélem, lehet majd még hasonlóban részem :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.