2017. január 9., hétfő

Januári Lush-szerzemények – az eddigi legszerényebb rendelésem

Nem titkolom, hogy a Lush termékeknek nagy rajongója vagyok, és amellett, hogy rendszeresen vásárolok a webáruházukban, minden évben nagy várakozásokkal nézek elébe a karácsony utáni leárazásnak. Idén sem volt ez másként, és még erre elkülönített keret is a rendelkezésemre állt, így amint lehetővé vált a weboldalon, le is adtam egy rendelést. Sajnos ez esetben ez sokkal szerényebbre sikeredett a megszokottnál, mivel a webáruházban eléggé limitált volt az elérhető termékek választéka, és mivel nem a fővárosban lakom, nem volt módom feltérképezni a különböző Lush üzletek választékát. Ebből kifolyólag kívánságlistás termékek nem landoltak most nálam, viszont végre kipróbálom a már régebben kinézett Pumice Power lábradírt, valamint három olyan fürdőterméket is a fürdőszobámban üdvözölhetek, amelyekre első körben nem figyeltem fel.

A többször használatos habfürdők ugyanis eredendően nem a kedvenceim, de most két olyan is akadt közöttük, amely az illatleírásának köszönhetően megragadta a figyelmemet. Mindegyik ilyen cuki pingvines zacskóban érkezett:



Egyikük a Jester volt, amely bohókásan gyümölcsös mandarinillatot ígér.



Szerencsére nem okoz csalódást, és valóban rendkívül gyümölcsös az illata, emellett pedig vidám kinézetű udvari bolondot formáz, a nyakában lévő csengő pedig valódi, így a kádban való körözés közben hallhatjuk a hangját is.




Még mosolyog is:



A másikuk a Santasaurus, amely méz, bergamott és narancs illatával hódit. Az előbbinél jóval édesebb az illata, így biztosan jókedvre derít majd, még ha kissé elszomorító látvány is lesz a cuki dinoszaurusz elolvadása.




A Pumice Power már néhányszor felkerült a kívánságlistámra, de mindig halogattam a beszerzését, és most, hogy a kezemben tudhatom, már bánom, hogy így tettem. Az illata ugyanis fenomenális, csupa narancsos frissesség. Remélem, radírozásban is hatékony lesz, de mivel szappanos habkőként írják le, felteszem, ezzel sem lesz gond.




Utolsóként az Elf on the Shelf nevű FUN gyurmaszappan került a kosaramba, és csodás illatával ez is azonnal elbűvölt. Grapefruit- és gyömbérolaj található benne, így ez esetben is friss illatról van szó, amely tavasszal és nyáron is jó szolgálatot tesz majd, hiszen nem különösebben karácsonyi jellegű. A gyurmaszappanok közül a Santa már kedvenccé vált nálam, ahogyan ezt írtam is a tegnapi bejegyzésben, így várhatóan ezzel a változattal is jóban leszünk majd.





Ennyi tehát a leárazásban beszerzett dolgok listája, ami miatt kissé szomorú vagyok. Ha rajtam múlt volna, lett volna itt Christmas Penguin, Golden Wonder, Snow Angel, Snowie, Luxury Lush Pud, Lord of Misrule, Never Mind the BallisticsRose Jam tusfürdő, Sleepy testápoló és még sok más finomság. Remélem, hogy jövőre lesz módom végigjárni a boltokat is, hogy több mindenre le tudjak csapni, addig pedig majd az állandó szortiment részét képező termékekkel vigasztalódom.

Ti beszereztetek valamit a féláras akcióban?

6 megjegyzés:

  1. Sajnos én is így jártam mint Te. Elég szép összeget félretettem, szerettem volna csomagokat is vásárolni, de ami a kívánságlistámon volt semmi nem volt a honlapon. Egy kicsit csalódott voltam, mert vidéki lévén esélyem sem volt a boltokban szétnézni. A keret viszont felhasználásra került: sikerült elkölteni The Body Shop termékekre, s rendeltem egy pár Yankee kiegészítőt. Mondjuk Yankee akciókkal sem vagyunk elhalmozva, pedig vártam, s irigykedve nézem a külföldi honlapok akcióit, s én is onnan rendeltem most, mert még szállítással együtt is jobban megéri.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, akkor végül hasznosan sikerült elköltened a keretet, jól hangzik mind a TBS, mind a Yankee Candle! Megkérdezhetem, hogy miket rendeltél? A The Body Shop leárazásával még csak most szemezek, de még teljes áron beszereztem az almás és a vaníliás tusfürdőt, az áfonyásról viszont lebeszéltem magam, mert még felhasználásra vár egy tavalyi. A Yankee Candle pedig örök függőség nálam, ez tény :-D

      Törlés
  2. TBS-ből két óriási tusit (olivás, argános), illetve a Vanilla Chai testápoló és tusfürdő jött velem, illetve az fagyos gyümölcsös illóolajat. S meg is bántam, hogy abból nem rendeltem tusfürdőt és testápolót, csak már annyi termék van felhalmozva, hogy ha naponta háromszor zuhanyoznék akkor sem fogyna el ;) A YC-ből az alábbi kiegészítők közül rendeltem meg a gyertyatartót és a wax melegítőt: https://www.yankeedirect.com/shop/candle_accessories/red_gold_snowfall/. De még mindig reménykedem, hogy itthon is lesz akció a YC forgalmazónál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fagyos gyümölcsös, vörös áfonyás TBS illatra a mai bejegyzésben találsz alternatívát, ráadásul sokkal olcsóbb is :-) A tusfürdőhalmozás fogalmát pedig én is közelről ismerem...

      Nagyon szépeket rendeltél a YC kínálatából! Az itthoni forgalmazó most a kifutó termékeket akciózta le jelentősen, úgyhogy náluk is érdemes körülnézni. :-)

      Törlés
  3. Hasonlóan jártam én is, mire észbe kaptam, le volt fosztva a webshop. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szörnyű látvány volt, szinte semmiből nem maradt már. Remélem, idén tényleg lesz arra módom, hogy a két ünnep között személyes beszerzést csapjak :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.