A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Illatviasz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Illatviasz. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 10., kedd

Örök kedvencek, 2. rész – Yankee Candle (2. rész) + nyereményjáték

Mielőtt újfent elfelejteném, ahogyan ez az első résznél történt, szeretném elmondani, hogy Kaminál, a Behind My Makeup blogon is olvasható ugyanilyen címmel sorozat, és az ő tudtával használom én is ugyanezt a címet. Történt ugyanis, hogy megszületett bennem az ötlet, és alapvetően arcápolási bejegyzést terveztem elsőnek, a képek viszont még várattak magukra, ezért nálam nem került nyilvánosságra akkor, amikor nála már igen. Szerencsére már ő is hozzászokott a köztünk lévő telepátiához, volt például olyan, hogy nálam éppen kikerült egy videó, amelyben őt említettem, és ugyanakkor került ki nála egy bejegyzés, amelyben engem említett, így nem volt problémája ezzel sem. Egyébiránt pedig figyelmetekbe ajánlom a blogját, mert hasznosak a bejegyzések, és a szerzeményesei pl. az örök kedvenceim (sic!) közé tartoznak.

Node lássuk a mai bejegyzés tárgyát, vagyis tárgyait, vagyis az újabb adag Yankee Candle tartot, amelyek mindegyike ismét csak téli kedvenc lesz, köszönhetően annak, hogy az utóbbi időszakban rendkívül szorgalmasan használgattam ezeket a csodásabbnál csodásabb kis viaszkákat. Még jó darabig ezek lesznek nálam előtérben, mert a karácsonyt is nehéz elengednem, valamint a mostani iszonytató hidegben is ezek a színes kis tortácskák nyújtanak vigaszt nekem. A telet továbbra sem szeretem, és nem tudom pozitívumként felfogni, hogy ha kilépek az utcára, lefagy az arcom, ezért a lakásban a fűtés mellett az illatok melegségével is dacolok a hideg ellen.





A múltkori adaghoz hasonlóan most is egy 8-as csoportot szedtem össze, és ismét a kép feldarabolásából adódó, véletlenszerű sorrendben fogok írni az illatokról.



Home Sweet Home

Az egyik legtökéletesebb karácsonyillat nemcsak a Yankee Candle kínálatában, hanem az egész világon, annak ellenére, hogy nem karácsonyi kiadás. A fahéj és egyéb fűszerek jelenléte egyértelmű benne, mégsem tolakodó, és engem vajas-fahéjas süteményre emlékeztet az alapillata. Tea illatát nálam nem idézi fel, pedig a leírása alapján ez lenne várható, de nem is bánom, hiszen így is kedvenc, és tökéletes összhangban van benne minden illatjegy.



Vanilla Cupcake

Nos, ha szeretitek a vajas sütemény illatát, akkor ez az illat Nektek való. Odáig vagyok érte én is, annak ellenére is, hogy garantáltan megéhezem minden alkalommal, amikor ezt használom. Tesztet is olvashattatok róla nálam, méghozzá egy nagyméretű dekorgyertyáról, amely olyannyira bevált, hogy biztosan meg fogom még rendelni nagyméretű üveggyertyaként is. A részletes leírásért figyelmetekbe ajánlom az említett tesztet.



Berry Trifle

Az igazán gyümölcsös illatok krémesen lágy legjobbja, amelyben az erdei gyümölcsök – elsősorban a málna – és a tejszín illata egyesül tökéletes összhangban. Rendkívül hamar betölti a teret, így befektetésnek sem utolsó, mert az ígért 8 óránál jóval hosszabb ideig illatozik kitartóan.



Cinnamon Stick

Fahéj és szegfűszeg, rendkívüli erősségben, ezért az előbb említett illathoz hasonlóan kitűnő befektetés. A Honey Clementine-nal isteni összhatása van, és a Black Cherryvel is tervezem kipróbálni, mert várhatóan piteillat lesz az eredmény. A lényeg viszont az, hogy önmagában is csodás, és ősztől egészen tavaszig a rajongásom tárgyát képezi.



Sugared Apple

Édességillat, elsősorban porcukros jegyekkel, és ez keveredik az alma aromájával. Emiatt szintén ősztől tavaszig nagy kedvenc nálam, és azon kevés illatok egyike, amelyeket a hálószobában is égetni szoktam. Van benne ugyanis némi megnyugtató, bekuckózós otthonosság, ami miatt minden helyiségben szeretem magam körül tudni.



Pain Au Raisin

Isteni mazsolás-vajas sütemény illata, amely egyszerűen tökéletes. Annyira, hogy a régi és már nem kapható kedvencemnek, a Key Lime-nak is a nyomába ér, és teljes mértékben élethűen adja vissza a konyhában szorgoskodó kezeknek köszönhetően sülő sütemények illatát. Nálam függőséget okozott, és mivel igencsak mutatós is, mostanra a nagy üveggyertyákat tartalmazó kívánságlistámra is felkerült.



Macaron Treats

Szintén süteményillat, mindenféle fanyarság nélkül, mégsem válik túlságosan tolakodóvá. Ebből kifolyólag nálam ősztől tavaszig ez is kedvenc lesz most éveken át, és már nagyméretű gyertyaként is beszereztem, hogy biztosan ne kelljen nélküle maradnom. A macaronra jellemző, már-már fojtó mandulásság egyébként nincs jelen benne, ami nálam pluszpont.




Icicles

Az a fajta téli illat, amely a kinti hideg csípősségét és a benti meleg illatokat egyesíti magában. Pézsma is van benne, amelynek köszönhetően igazán otthonossá válik, és évek óta kedvencem már. 2014-ben tesztet is olvashattatok róla, amelyet ide kattintva elolvashattok a részletekért.

Mivel pedig nem bírok magammal, és már megint Nektek is vásároltam egy-egy darabot a kedvenceimből, nyereményjátékot indítok az alábbi feltételekkel:

1. A játékra magyarországi postacímmel rendelkezők jelentkezhetnek. Ez lehet ismerős vagy barát címe is, mely esetben ők továbbítják majd a nyereményt a szerencsés nyertesnek, ha ő külföldön lakik.

2. Légy a blog feliratkozott olvasója. A feliratkozáshoz kattints a jobb oldali sávban a Rendszeres olvasók felirat alatti gombra, és írd meg nekem, milyen néven követed a blogot.

3. Az e-mailt a djkatybeauty@gmail.com címre kell elküldened, és az alábbiakat kell tartalmaznia:
  - a követőként használt nevedet
  - tárgyként a „Téli Yankee Candle viaszok” kifejezést
  - egy olyan termék említését, amelyet a blog hatására vásároltál meg, vagy ha ilyen még nem volt, egy olyané, amelynek az itt olvasottaknak köszönhetően tervezgeted a vásárlását (ez bármilyen márka terméke lehet, nem Yankee Candle-berkekben kell gondolkodni)

Jelentkezési határidő: 2017. január 17. éjfél

Nektek van aktuális kedvenc illatotok?

2016. december 30., péntek

Örök kedvencek, 1. rész – Yankee Candle (1. rész)

A címben látható zárójeles 1. részen ne csodálkozzon senki, mert már most több adag viasz várja lefényképezve, hogy bejegyzés szülessen róla. A mai első adag azért indokolt, mert karácsonykor is aktuális, ugyanakkor utána is élvezhető illatokat tartalmaz, de a következő részben is szó lesz még jó néhány téli(es) illatról. Instagramon egyébként mutattam már a fenti oszlopos elrendezésű képet, és feltettem egy kérdést is, amire sajnos nem érkezett válasz, pedig nagyra értékelném az ilyen fajta interakciót (is). No de lássuk a lényeget, az első csoportképet:



Az illatokról véletlenszerű sorrendben fogok beszélni, ahogyan a fenti kép feldarabolása után sorba rendezi őket a gép. Sokukat régebb óta ismerem már, és bár vannak közöttük újabb kiadásúak is, annyira nagy kedvencek lettek, hogy bekerültek nálam az örök kedvencek közé.



Sparkling Cinnamon

Klasszikus fahéjillat egy csipetnyi szegfűszeggel, kardamommal, babérlevéllel és cédrussal. Az utóbbi kettőnek köszönhetően valódi mélysége van az illatnak, ami csavart visz a klasszikus fahéjillatba, így a fahéj elkötelezett rajongói mellett a többiek számára is élvezhető. Erőteljes illat, ezért vagy darabolva melegítést javasolok, vagy várhatóan negyed-fél óra múltán szükségessé válik a melegítő kikapcsolása/mécses elfújása, mert rendkívül hamar nagy terekben is érezhető az aromája. Éppen ezért jó befektetés is, mert sokáig szolgálja a gazdáját.



Tarte Tatin

Óriási szerelem lett nálam, olyannyira, hogy már nagyméretű gyertyaként is beszereztem. Almakompótillat, amely Tart® esetében egyre édesebbé és diósabbá válik. Még így is nagyon finom illat, ugyanakkor nekem a kezdetben érezhető kompótillat miatt a kedvencem, amelyben az alma fanyarsága is egyértelműen jelen van, ezért remélhetőleg még nagyobb kedvenc lesz a gyertyaformátum. Karácsonyra, télre és őszre egyaránt ideális illat a számomra, és rendkívüli otthonosságot sugároz.



Christmas Eve

Az egyik legjobban eltalált karácsonyi és téli illat, amely bársonyos és fanyar egyszerre, hiszen citrusok és vanília egyaránt megtalálható benne, emellett pedig a szerecsendió is tovább selymesíti. Nagyon megszerettem, és elsősorban gyümölcsök illatát és diót érzek ki belőle, és mivel nagyon erőteljes, ennél is darabolást vagy kezdetben rövid ideig tartó melegítést javasolok.



Christmas Cookie

Szintén nagy kedvencem, bár kizárólag télen, hiszen annyira édes aroma, hogy a többi évszakban émelygést okozna nálam. Nem kifejezetten karácsonyi illatként kedvelem, hiszen olyankor a fűszeresebb illatokra vágyom, hanem inkább karácsony után szoktam elkezdeni a használatát. Cukormázas-vaníliás-édes illat, és bár elméletileg fahéj is megbújik benne, ezt nem igazán szoktam belőle kiérezni. Inkább valamilyen igazán édes sütemény illatát juttatja eszembe, és általában éhes is leszek tőle...



Red Apple Wreath

A tökéletes karácsonyi illat. Vajas-almás-fűszeres, az egész lakást betöltő illat, ezért szerepel a nagyméretű üveggyertyákat tartalmazó kívánságlistámon. Remélem, soha nem vonják ki, mert igazán kár lenne érte, annyira jól megalkotott az illategyüttese.



Snowflake Cookie

Édes-cukros-vajas illat, amely sokban emlékeztet a fent említett Christmas Cookie-ra, ugyanakkor ebben számomra is felfedezhető módon van jelen a fahéjas fűszeresség. Szintén szerepel az üveggyertyás listámon, mert egész télen szívesen használnám, és nem utolsó sorban nagyon csajos kinézetű mind a viasz, mind a címke.



Festive Cocktail

A legújabb kedvencem, nem véletlen, hogy már üveggyertyás tesztet is közzétettem róla. Két hete mindennap ezt égetem, és nem tudom megunni, bár mostanra kissé hozzászokott az orrom, ezért azt hiszem, ideje lesz pihentetnem. Kutyasétáltatásból hazaérve rendkívül kellemes érzés, hogy ez az illat fogad a lakásban, és a vendégek is mindig megjegyzik, hogy mennyire kellemes az aromája. Amúgy pedig azt hiszem, itt az ideje, hogy megemlítsem, hogy a ma bemutatott adagot nyereményjátékra bocsátom, ezért a magyarországi lakcímmel rendelkező, feliratkozott olvasók a jobb oldali sávban megtalálható e-mail címre írva jelentkezhetnek érte, Yankee Candle-szilveszter tárggyal, január 9-e éjfélig. Az említett Instagramos kérdésre adott válaszok pluszesélyt jelentettek volna, de a bejegyzés közzététele után érkezőket természetesen már nem tudom figyelembe venni. Érdemes tehát válaszolni a kérdéseimre, nem véletlenül teszem fel őket, és jó lenne, ha fellendülne a köztetek és köztem lévő párbeszéd. Az illattal kapcsolatos részletekért figyelmetekbe ajánlom az előbb említett tesztet. 



Fireside Treats

Az egyik legédesebb Yankee-illat, amelyet a legnagyobb téli zimankóban szoktam csak elővenni, így idén még nem került rá sor, de remélem, lesz alkalmam a használatára. Tökéletesen adja vissza a tűzön sütött pillecukor illatát, tehát a vaníliás-cukros jegyek mellett fás és füstös aromákat is kiérzek belőle. Emiatt természetesen ennél az illatnál is garantált a megéhezés, de megéri a kockázatot, mert az egyik legotthonosabb illat a gyűjteményemben.

Az illatok mindegyikét az illatgyertya.hu oldaláról szereztem be, amely szintén örök kedvenc nálam, és ajánlom figyelmetekbe.

Nektek melyek az örök illatkedvenceitek akár a Yankee Candle kínálatából, akár más márkáktól?