Ismét Manikűrvadász, és ahogyan az lenni szokott, ismét rendkívül izgatott vagyok. Nem tudok betelni ezzel az érzéssel, annak ellenére, hogy egyébként nem igazán szoktam kihívásokban részt venni. Ezt a vadászatot viszont mindig gyermeki izgalommal várom, először azt, hogy vajon ki kitől fog vadászni, másodszor pedig azt, hogy vajon tőlem mit vadászik le a párom... Ebben a fordulóban ismét IsaBellától, az egész kihívás megálmodójától vadászhattam, aminek nagyon örültem, hiszen már a múltkori alkalommal is alig tudtam csak egyet kiválasztani a sok jópofa és csodás manikűr közül.Ebben a fordulóban aztán ismét lapozgatni kezdtem a számtalan lehetőség közül, és mivel ezúttal zenehallgatás közben tettem ezt, egyszer csak a 2013-as bejegyzéseknél találtam magam, ott pedig egy igazán nekem való manikűrre bukkantam.
Nos, nem igazán értem, hogy én, a 2,5 éve plüssmalacokat gyűjtő elvetemült, miért is nem készítettem eddig soha malacos manikűrt, de a rózsaszín cukiság láttán beindultak a fejemben lévő fogaskerekek, és gondolkodni kezdtem. Először is azon, hogy vajon milyen eszközzel is kellene megfestenem a malackákat, másodszor pedig a felhasznált lakkokon. A keresgélés közben akadt a kezembe az egyetlen Powder Perfect lakkom, amelyet Elenitől kaptam ajándékba, és ezáltal az egyik legnagyobb becsben tartott darab a gyűjteményemben. Kellően perverz és egyben szép ahhoz, hogy belopja magát a szívembe, hiszen a krémes rózsaszín alapban a sötét rózsaszín csillámok mellett kék és zöld glitterek is megbújnak. Ezekkel harmonizáló hátteret kerestem tehát a malackáknak, és az ILNP csodalakkja, a Shoreline (teszt itt) tökéletes választásnak tűnt. A malackákat aztán két Avon őslakkal alkottam meg, még a 12 ml-es időszakból (mostanra már csak 10 ml-t tartalmaznak az üvegcsék).
Mivel egy sötétzöld OPI lakk nem kicsit fogta meg a körmeimet, a Powder Perfect esetében jó pár rétegre szükség volt, az ILNP viszont két rétegben elegendőnek bizonyult. A malackák fejét aztán az adott Avon lakk saját ecsetével formáztam meg, ahogyan az orrukat is, a fülekhez pedig pontozót használtam. Az orrlyukak és a szemek már fogvájóval készültek, hogy biztosan picike pöttyök sikeredjenek. Nekem nagyon tetszik mind a malacok arca, mind a lakkok összhangja, úgyhogy remélem, Ti is jónak és az eredetihez méltónak találjátok majd:
A Shoreline ragyogásával soha nem fogok tudni betelni:
Szokás szerint hordhatóra festettem a manikűrt, ami azt jelenti, hogy mindkét kezemnek „malaca van”, és bal kézzel a következőképpen sikerült:
Most pedig lássuk a gyűjtemény két kedves darabját: ő itt MúMali, a félig tehén malacka, a csapat egyik legöregebb tagja:
Ez pedig itt az egyik legújabb szerzemény, a csíkos zoknis Nici-malac:
Nagyon örülök, hogy ismét részt vehettem a vadászatban, és bár nagyon izgatott vagyok, hogy ki mit vadászott a párjától, közben már a következő forduló várakozása is jelen van bennem. Hiába, no, az egyik legelvetemültebb Manikűrvadász vagyok...
Rajtatok milyen lakk van most? Szoktatok valamilyen állatos körömfestést viselni?