Bizonyára több helyen is olvastatok már róla, hiszen nem újdonság, de csakúgy, mint a Naked-palettám esetében, most is úgy éreztem, hogy megérdemli a bemutatást az én kis drágaszágom, na meg nem elhanyagolható, hogy jó oknyomozóként sok-sok képet készítettem, sok-sok fényviszonyban, és ez így lesz majd a színminták bemutatásánál is, hiszen úgy kaphat igazán hiteles képet az olvasó is a paletta és a színek minőségéről. A Naked termékcsalád többi tagjának bemutatását az alábbi hivatkozásokon tekinthetitek meg:
Naked paletta
Naked 2 paletta
Naked 2 paletta színmintái
Naked Basics
Naked Flushed
Aki régebb óta olvas, már sejtheti, hogy sok-sok szempontból bemutatom majd a palettát, és lesz itt hasonmásvadászat is, úgyhogy az elkövetkező napok gyümölcsözőek lesznek a Naked-rajongók számára. Ma elsőként csak a palettát mutatom meg, mert így is rengeteg kép lesz róla, annyira odáig meg vissza vagyok tőle.
A papírdoboz is szépséges és igényes kidolgozású, matt és fényes felületeket kombinál, és hát a felirat is jó minőséget sugall.
Természetes fény
Vaku
Természetes fény
Vaku
Megemlítendő még a paletta belseje, amely nagyon szép lila mintás:
Várnak minket még Primer Potion minták is, négyféle ráadásul, és a leírás szerint mindegyik tasak egy hétre elegendő adagot tartalmaz, az alábbi füzetke tehát egy hónapnyi ellátmányt jelent:
Természetes fény
Vaku
Természetes fény
A paletta eddig mások képei alapján nem tetszett, nem értettem, mire jó ez a gyűrött külső, de élőben sokkal megnyerőbb, és csodásak a színei.
Természetes fény
Vaku
A hátulja is gyűrődik:
Természetes fény
Vaku
A színek pedig nézegetésre érdemesek, az biztos:
Természetes fény
Természetes fény más ISO-val
Vaku
Természetes fény
Természetes fény más ISO-val
Vaku
Emellett egy ecset is jár hozzá, de akárcsak a 2-es palettánál, itt is erős sörtékről van szó, és emiatt különleges kezelés szükséges hozzá, de mindenképpen jól kihasználható, ha az ember már tudja, mire számítson tőle.
Természetes fény
Vaku
A színmintákat holnap mutatom meg, és elöljáróban annyit mondanék, hogy van gyengé(bbe)n teljesítő is köztük, de van olyan is, amelyik már önmagában egy csoda, és emeli a paletta ázsióját. Az is kiderül, hogy a palettában eléggé hasonlónak tűnő színek vajon felkenve is hasonlóak maradnak-e, így érdemes lesz figyelni a holnapi bejegyzéseket is.
Ti hogy vagytok vele? Lecsaptok rá, vagy megvártok egy jó kis hasonmást?
