A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sci-fi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sci-fi. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 10., szerda

Szerdai könyvajánló – Raj

Az eddigi könyvajánlóim alapján már jól tudjátok, hogy leginkább az utópiák is a tudományos-fantasztikus könyvek vonzanak, és az utóbbi kategóriába tartozik a ma ajánlott könyv is, amelyet barátnőm ajánlása alapján olvastam el kb. 3 éve.


Már a borítója is elég ijesztő, a sztori pedig kiemelkedően jó. Annyit árulok el róla, hogy az idegen lények talán nem is feltétlenül az űrből érkeznek, hiszen ott vannak az óceánok és a tengerek, amelyekről nem sokkal többet tudunk, mint az idegen bolygókról...

Még jobb talán a másik ehhez kapcsolódó könyv, amelyet a regény elolvasása után érdemes elolvasni, ugyanis a regény gondolati hátterét boncolgatja, valamint érdekes tényekkel szolgál az evolúcióról és a tengerek élővilágáról általában. Bár bioszfaktos voltam, és érdekel az élővilág, de ennyire érdekfeszítő stílusban ritkán olvashattam róla. Komolyan, még a baktériumok egyedfejlődése is lehet érdekes, ha a megfelelő író fejti ki.

Annyit azért tudni kell, hogy az ilyesmire érzékeny olvasók némileg félni kezdhetnek zuhanyozás közben, valamint környezettudatosságunkra is hatással lehetnek a könyvek. Ez viszont soha nem árt, és kifejezetten izgalmas, eléggé letehetetlen volt mindkettő számomra.

Pontszám nálam: 10/10

Mindkettő megvásárolható a Librinél:
http://www.libri.hu/konyv/frank_schatzing.raj.html

http://www.libri.hu/konyv/frank_schatzing.hiradas-egy-ismeretlen-univerzumbol.html

2013. március 23., szombat

Körömlakkos kívánságlista – Nerd Lacqer

Szeretem a különleges körömlakkokat, és nemrégiben egy minden eddiginél jobban hozzám illő márkára bukkantam, amely tudományos-fantasztikus és fantasy sorozatokhoz és filmekhez kötődően alkotott meg színeket, hihetetlen jól összerakva mindent az adott elnevezéshez. Van jó pár szerelem, a kategóriákhoz adok linkeket, és megmutatom a kedvenceimet mindegyikből.

Dr. Who

A sorozatot ugyan nem ismerem, de az egyik lakk totális szerelem:



Hitchhiker's Guide

Még elolvasására vár, de két lakk is felkerült innen a listámra:




Lord of the Rings

Nagy kedvenc, és az alábbi lakk egyszerűen tökéletes:



Nerd Crush

Innen megint két kedvencem van:





SPAAAAACE

Kedvenc a szín és a Csillagkapu-mánia miatt:



Special Edition

Arthur király és a Gyaloggalopp rajongójaként leginkább az alábbi a kedvenc innen:



Start Trek

Ez az a kategória, ahonnan minden jöhet:







Star Wars

Azt hiszem, a legjobb névnek járó díj az alábbi lakknak ítélendő, és a szín is nagyon illik az adott szereplő kinézetéhez:



Alchemy

Innen szívesen kipróbálnám az arany lakkot, hátha végre igazán szép árnyalathoz juthatnék általa:



Monty Python

Gyaloggalopp forever!



Amúgy is tetszenek az indie típusú lakkok, de ez az a márka, amelyik annyira egyedi, hogy teljesen megnyert magának, aminek egy nem túl rövid kívánságlista lett az eredménye.

Nektek hogy tetszenek?

2013. február 27., szerda

Szerdai könyvajánló, 2. – A gólyakalifa

Babits Mihály: A gólyakalifa

Babits Mihály

Az egyik legmeghatározóbb könyvélményem, nemcsak a sztori különlegessége és jól megírt volta miatt, hanem azért is, mert egy magyar költőnk teljesen új oldalát ismertem meg általa. Sokaknak újdonságot jelent, hogy nem „csak” verseket írt, és szerencsére sokakat rá is tudok beszélni az elolvasására a viszonylagos rövidsége miatt.

Komolyan mondom, hihetetlen, mekkora ötlet, mennyire jó stílusú elbeszélés, és az is, hogy nem vált világhírűvé (meg persze úgy egyáltalán az is, hogy a magyar dolgok általában nem válnak azzá, de ez már egy másik sztori). A Babits Mihály Emlékházba pedig a nyáron elmegyek végre, hiszen itt van a megyében, én pedig még sosem jártam ott...

Az alaptörténet lényege, hogy főhősünk álmai során egy másik valóságban találja magát, ahol teljesen más társadalmi rétegben éli a megszokottól teljesen eltérő életét. Nem csupán heti egy-két álomról van szó, hanem amint az egyik „énje” elalszik, a másik „énje” felébred, és folytatódik minden a legutóbbi álom végénél. Egy idő után már nem tudható, melyik is a valóság, és melyik az álom. Zseniális, erre nincsen jobb szó. Science fiction pszichológiával és freudi elméletekkel fűszerezve, szerintem a mai írók többsége irigyelhetné az ötletet.

Pontszám nálam: 10/10

Megvásárolható könyvmolyoknak 646 Ft-ért itt.
Modern, könyvolvasós molyoknak pedig letölthető itt, többféle formátumban.

Ti olvastátok már?

2013. február 20., szerda

Szerdai könyvajánló, 1. – Ne engedj el

Mivel néhányan felemeltétek a kezeteket (hihi) a tegnapi bejegyzésnél, ma jelentkezem az első könyvajánlómmal. Mivel ez a könyv már szerepelt a blogon vizuális elemként egy réges-régi körmlakktesztben, úgy éreztem, illik ezzel kezdenem.


Magyar címe: Ne engedj el
Megvásárolható: http://www.libri.hu/konyv/ne-engedj-el-1.html

Film is készült belőle, lehet, hogy azt többen ismerik, de én személy szerint jobbnak találom a könyveket, és sokszor a filmváltozatot meg sem nézem. Így volt ez ebben az esetben is, ezért most nem tudok nyilatkozni az adaptáció milyenségéről.

A történet maga nagyon érdekes és egyben fura, bár nehezen bontakozik ki. Egy furcsa utópiában találhatjuk magunkat, amelyben a tudomány ma is vitatott egyik fontos kérdése már valósággá vált, és vannak, akik csupán abból a célból élnek, hogy másokat segítsenek, saját életük – értsd: karrier, család, egyebek – nem lehet, személyiségüket, lelküket pedig nemhogy fontosnak nem tartják, hanem azt állítják, hogy olyan nem is létezhet. Utópia, bár a regényből kiderül, hogy az 1970-es évek vége a cselekmény ideje.

A könyv egészén végigvonul, hogy egy, a mai ember számára elfogadhatatlan helyzet olyan valósággá vált, amelyet már mindenki természetesnek gondol, és a társadalom által kihasznált, eszközként használt szereplőkben sem merül fel, hogy követelhető jogaik lehetnének. Mivel ebben nőttek fel és csak ezt az életet ismerik, számukra ez a magától értetődő, és mindössze a megengedhető határokon belül próbálják a legtöbbet kihozni a rendelkezésükre álló időből.

A könyv harmadik harmadának környékén feltűnik néhány olyan szereplő, akik még a régi rendszerben voltak fiatalok, és akik ott voltak az egész koncepció bevezetésénél. Ők azok, akik a mai ember szempontjából reflektálnak a főhősök sorsára, és akik, bár nagyon korlátozott mértékben, de választ is adnak a kérdéseikre.

Tudományos-fantasztikus regényekre jellemző téma a rendszer áldozatainak szemszögéből – talán így tudnám legjobban megfogalmazni a könyv történetének lényegét. Néhány tinédzser megszokott hétköznapjait ismerhetjük meg, amelyek akár átlagosak is lehetnének, ugyanakkor a különleges társadalmi helyzetükből adódóan mindent más fényben látunk, mint egy megszokott bentlakásos iskola esetében. Nincs leküzdhető szörny, nincs megoldás, csupán a természetesnek vett vég, amely rájuk vár.

Nem egy vidám sztori, így aki könnyed olvasmányra vágyik, annak nem ajánlom. Különös angliai történet egy japán író tollából. Bevallom, nem volt letehetetlen könyv, de különleges világba kalauzolt el, és gondolatébresztő hatása volt.

Pontszám nálam: 10/8.

Ti olvastátok? Esetleg valami mást ettől a szerzőtől?