A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Snow Fairy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Snow Fairy. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 12., szombat

Lush Snow Fairy testkondicionáló – vajon a Ro's Argan nyomába ér?

Nemrégiben volt szerencsém részt venni a Lush karácsonyi bloggereseményén, amelyen többféle termék elkészítését próbálhattuk ki, és amellett, hogy remek élmény volt (és beszámoló is várható róla), ajándékcsomagot is kaptunk a végén, amelyben egy csodálatos Sparkly Pumpkin habfürdő és néhány karácsonyi termék lapult. Közülük a leginkább a mai bejegyzés tárgya, a Snow Fairy testkondicionáló keltette fel a figyelmemet, hiszen réges-régi kedvencem már a Ro's Argan, amely olyannyira bevált, hogy megkockáztatom, hogy a legkedvesebb Lush termékemmé lépett elő. Ez pedig valódi elismerés, hiszen a blog és a csatorna régebbi követői már biztosan tudják, hogy a Lush termékek általában véve kedvenceim már régóta, és számtalan bevált finomságot ajánlok rendszeresen a bejegyzésekben és videókban.

Mielőtt kitérnék a részletekre, először is lássuk a képeket, és azok közül is elsőként a csoportképet:


A testkondicionáló a krém állagú termékek esetében megszokott, matt fekete műanyag tégelyben érkezik. Ez egyrészt eleve is újrahasznosított műanyag, másrészt ha a kiürülése után visszavisszük az üzletbe négy társával együtt, ajándékba kapunk értük egy friss arcpakolást. A tégely maga pedig ismét újrahasznosításra kerül, így a környezetvédelemhez is hozzájárulhatunk.


Belül csodás lányos rózsaszín krém vár minket, amely többek között a Candy Mountain és a Snow Fairy tusfürdő illatával azonos. Emellett a tusfürdőhöz hasonlóan ebben is találhatók kékes színű, irizáló csillámok, amelyek tudtommal valamilyen algából készülnek, és természetes úton lebomlanak, így nem károsítják az ökoszisztémát.


Az összetevőlistát természetesen megtaláljátok a honlapon, hiszen a Lush csapata nem titkolja, hogy miket rejtenek a termékeik, és a Snow Fairy bizony meg van pakolva mindenféle tápláló vajakkal: avokádóvaj, mangóvaj és kakaóvaj egyaránt megtalálható benne, emellett pedig mandulaolaj és glicerin is fokozza a hidratáló hatást.

A használata a hajbalzsamokéhoz hasonló, csak éppen a hajunk helyett a bőrünkön kell alkalmazni. Miután már lezuhanyoztunk a megszokott tusfürdőnkkel/szappanunkkal, és leöblítettük a bőrünket, elzárhatjuk a csapot, mert kis kenegetés következik: a szükséges területeken vékony rétegben el kell kenni a kondicionálót, hagyni néhány percen át hatni, majd leöblíteni a felesleget, és jöhet a törölközés. Ilyenkor nem javaslom a megszokott törölközési módot, hanem inkább csak ütögető mozdulatokkal érdemes felitatni a vizet, hogy a lehető legtöbb tápláló anyag a bőrön maradjon, és kifejthesse pozitív hatásait.


A hatások pedig csodálatosak, hiszen egyrészt vattacukor illata lengi körbe a bőrömet a hatására, másrészt nagyon puha lesz tőle, és még másnap is érezhető (és tapintható), hogy hidratált, táplált és boldog. A hatása tehát a Ro's Arganéval azonos, viszont van egy kis  hátránya ahhoz képest: az én bőrömön a Ro's Argan is képez bevonatot, és ez adott idő elteltével szívódik csak be, a Snow Fairy által képezett bevonat viszont valahogyan tapadósabb, és ezáltal zavaróbb. Mondjuk úgy, hogy a „nagytestvér” bevonata inkább olajos, míg emez inkább vajas jellegű. Viszont ha bevállaljuk a vele járó tapadást, ez 1-2 órán belül teljes mértékben eltűnik, mert addigra a bőr magába szippantja a hatóanyagokat, és hálás lesz értük, mivel a szokásos mindennapos testápolózás helyett elég 2-3 naponta testkondicionálást végezni.

Ez a tündéri termék tehát kedvenc lett nálam, és ha tehetném, csupán a tapadós érzetet tüntetném el varázsütésre (sic!), mert egyébiránt mind az illatáért, mind a hatásáért odavagyok.

Ha felkeltette az érdeklődéseteket, ide kattintva tudjátok beszerezni a Lush webáruházából, 5990 Ft-os áron.

Nektek melyik a legkedvesebb Lush terméketek?

2015. május 30., szombat

Májusi elfogyott termékek, 2015 – videó

A mai videóban egy „vendégblogger” gondoskodik a cukiságról, aztán pedig mindegyik állatka kiveszi a részét a zavarásomból, de azért remélem, sikerült egy érthető és élvezhető változatot készítenem.

Ha említek Általatok is ismert termékeket, akkor szeretettel várom a Ti véleményeteket is róluk :-)

Link: https://www.youtube.com/Májusi elfogyott termékek, 2015



Uriage tusolókrém, 3450 Ft:
http://www.iparfumeria.hu/uriage/hygine-taplalo-tisztito-krem-testre-es-arcra/

Kérastase hajápoló olaj, 2590/8390 Ft:
http://www.iparfumeria.hu/kerastase/elixir-ultime-olaj-minden-hajtipusra/

Lee Stafford szárazsampon szőkésbarna hajra, 2390 Ft:
http://www.mybeautytools.hu/lee_stafford_dry_shampoo_mid_brown_szinkiemelo_szarazsampon_spray_szokesbarna_hajra_150_ml_1184?keyword=sz%C3%A1razsampon

Blueberry Cosmetics narancs illóóolaj, 990 Ft:
http://blue.shoprenter.hu/illoolajok/narancs_illoolaj

2015. április 25., szombat

Márciusi elfogyott termékek, 2015 – videó

Maszat nemcsak a videóban tűnik fel, hanem a szerkesztésnél is segített, így külön köszönet jár neki. Nemhiába, a termékek bemutatása igazi csajos program, így ő is fontosnak érzi a hozzájárulást.

Link: https://www.youtube.com/Márciusi elfogyott termékek, 2015



The Body Shop kókuszos testradír, különböző variációkban, 1790/4490 Ft, valamint csomagban 5990 Ft:
http://the-body-shop.hu/termekkereses?keyword=k%C3%B3kuszos+testrad%C3%ADr

Faith in Nature termékek elérhetősége a My Beauty Tools áruházban:
http://www.mybeautytools.hu/faith_in_nature

Suzy blogja:
http://suzythemakeupmaniac.blogspot.hu/

The Body Shop körömlakklemosó, 2490 Ft:
http://the-body-shop.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=flypage.tpl&product_id=2563&category_id=518&option=com_virtuemart&Itemid=1123

2015. január 30., péntek

Last minute Lush-bevásárlás – ezeket ne hagyd ki


Aki követi a blogot Instagramon, annak bizonyára feltűnt már, hogy sok-sok Lush terméket beszereztem a leárazások keretén belül. Mivel nagyrészt elégedett vagyok velük, arra gondoltam, összeszedem a még most is kapható és általam kihagyhatatlannak ítélt darabokat, hogy Ti is lecsaphassatok egy-két jó kis termékre, elvégre féláron azért könnyebben elcsábul az ember lánya egy kis önkényeztetésre.


Tusfürdők


Hot Toddy

Nemcsak szép, hanem jó is a bőrhöz: egyáltalán nem szárít, és nagyon selymes habot képez, így élvezet vele a fürdés, és kihagyható utána a testápolózás. Mivel pedig rendkívül erős az illata, sokáig meg is marad a bőrön, így jó kis fahéjas-szegfűszeges-forraltboros illatfelhőbe burkol. Ha netán mégis testápolózásra vágytok utána, akkor érdemes narancsos (pl. Ziaja narancsvajas testápoló) vagy bogyós gyümis (pl. TBS Cranberry Joy) illatot választani, ugyanis ezek nem fedik el teljesen, hanem fincsi illatkombót alkotnak vele.

A weboldalon még kapható a legnagyobb, 500 g-os kiszerelés 2645 Ft-ért, valamint a legkisebb, 100 g-os kiszerelés 765 Ft-ért, és az alábbi leírás olvasható róla:

Egy karácsonyi vásáron sem találsz több fűszert, mint amennyit ebbe a mélyvörös, csillámló tusfürdőbe belekevertünk! A búbánatnak egy csöppnyi esélye sem marad, ha ezt használod, hiszen tusfürdőnk tele van friss gyömbérrel, fahéjlevélolajjal, valamint tis
(Feltételezem, hogy valamilyen tiszta illóolajjal vagy ápoló olajjal/vajjal).

Instagramon is közzétettem az alábbi képet, ide kattintva pedig még videót is láthattok róla, ugyanis a benne lévő csillámoknak köszönhetően nagyon szépen mutat, és minden egyes tenyérbe adagolásnál megcsodálom.




Rose Jam

A világ egyik legjobb illatú tusfürdője. Teljesen beleszerelmesedtem, olyannyira, hogy az azonos illatú fürdőbombát is megrendeltem. Nem öreges, tiszta rózsaillat, hanem valóban olyan, mint a rózsalekvár: cukros-gyümölcsös felhangja is van, és a Hot Toddy-hoz hasonlóan nagyon sokáig megmarad a bőrön. Testápolózást szintén nem tesz szükségessé, de ha mégis bekennétek magatokat, valamilyen bogyós gyümölcsös illatot javasolnék: a TBS málnás testvaja pl. nem elnyomta az illatát, hanem szinte érintetlenül hagyta, és csupán még jobbá tette, kiegészítette a joghurtos málnás illata.

A weboldalon kapható még a 250 g-os kiszerelés 1845 Ft-ért, valamint a 100 g-os 895 Ft-ért, és az alábbi leírás olvasható róla:

Ha ezt az édesen virágos tusfürdőt használod, az olyan, mintha egy rózsa megcsókolná a bőröd. Add át magad a vigasztaló ölelésnek, melyben bőrtápláló argánolaj, bio rózsakivonat és fair trade vaníliarúd-főzet kényeztet. A fürdés a lélek számára is megtisztító élménnyé válik.


Snow Fairy

Nos, ezt a tusfürdőt csak kikötéssel tudom ajánlani, ugyanis rendkívül erőteljes az illata, és van egy érdekes felhangja, aminek az oka gyanúm szerint a benne lévő szintetikus pézsma. Alapvetően egy cukorkás-vattacukros illatot képzeljetek el, amely nagyon erőteljes, és a bőrön, valamint a törölközőn is sokáig megmarad, valamint a fürdőszobát is órákig belengi. Emiatt csak azoknak ajánlom, akik egyrészt az édes, másrészt az erőteljes illatokat preferálják. A bőrnek viszont nagyon jót tesz, és különösen krémes habot képez, a benne lévő moszatnak köszönhetően pedig szinte siklik a bőrön, így nemcsak, hogy nem szárít, hanem kifejezetten hidratál is használat közben. Emiatt testápolót sem tudok ajánlani mellé, mert még soha nem testápolóztam utána.

A weboldalon még kapható a 250 g-os kiszerelés 1245 Ft-ért, valamint a 100 g-os kiadás 695 Ft-ért, és az alábbi leírás olvasható róla:

Hints az életedre egy kis tündérport: fürödj ezzel a cukorkaillatú, csillámló tusfürdővel. Népszerű, csillámos tusfürdőnk idén is visszatért a boltokba, és a hozzáadott bőrpuhító tengeri moszatnak köszönhetően valóban varázslatos hatással van a bőrödre.



Fürdőtermékek


The Melting Snowman

Az egyik legkedvesebb termékem mind közül, mert a használata egyben egy karácsonyi dal felidézése is: Frosty elolvadásáról már részletes bejegyzést olvashattatok nálam, amelyet ide kattintva érhettek el. Nagyon szeretem, és több példány is vár még elhasználásra, valamint Ti is nyerhettek egyet, ha jelentkeztek az itt meghirdetett nyereményjátékra. Különösen azt kedvelem benne, hogy a kellemes illat mellett megfelelő mennyiségű tápláló vajat és olajat is tartalmaz, így nem szükséges utána testápolót használni.

Ide kattintva tudjátok megvenni 645 Ft-ért, és az alábbi leírás olvasható róla:

Melegedj fel a hideg téli napokon ezzel a kényeztető, karácsonyi fűszerek illatát árasztó luxusfürdővel, mely segít lerázni az ünnepek fáradtságát. Ez az egyetlen hóember, mely örömet okoz, ha elolvad, hiszen a felszabaduló, a fürdőt gazdagító mandulaolaj és kakaóvaj lággyá varázsolja a bőröd. Dobd a kádba, és a melengető illóolaj-keveréknek köszönhetően úgy fogod érezni, hogy forró puncsban fürdesz.



The Christmas Penguin

A másik kedvencem, ugyanis kisebb kádhoz akár a fele is elég, mégis nagyon puha lesz a bőröm a használata után. A vizet kissé kékre színezi, és óriási habot képez, már ha valakinek van szíve feloldani ezt a cukiságot. Az én példányomnak ugyan nem sok köze volt a promóképhez, de ettől függetlenül cuki volt a maga kerekdedségével (ahogy Anyukám mondaná: legalább illik a családba). Egy testvére szintén megnyerhető a nyereményjáték keretében.

A weboldalon még megvásárolható 695 Ft-ért, és az alábbi a leírása:

A The Christmas Penguin igazi hangulatvarázsló habfürdő, mely remekül ráhangol az ünnepekre. A narancsvirág-kivonatnak és a mandarinolajnak köszönhetően ez a pezsdítően vidám kispingvin nagyon kellemes társ a kádban. Morzsold el a megeresztett csap alatt és töltsd meg a kádat habból formált gleccserekkel és hómezőkkel.

A narancsvirág és a mandarin mellett egyébként Lush-mellékillata is van, olyan, mint ami a boltjukba belépve érezhető, és ez nagyon sokáig megmarad a fürdőszobában is. Emellett pedig másoknak nem ilyen kerekded jutott, Eleni Instagramján pl. egy egészen pingvinszerű példány szerepel:



Golden Wonder

Nálam ez a termék a legek közé is bekerült, mert csodás élmény a használata. Először is gyönyörű aranyszínű csomagot formáz, amelyben belül zörög valami. Vízbe dobva azonnal elkezd pezsegni, méghozzá annyira, hogy zubog és csobog a víz körülötte, és színes csíkokat fest a vízre. A fehér résztől nagyon selymes lesz a víz, és ezáltal a bőr is, a benne lévő aranycsillámok úszkálnak a kékre festett vízben, és egy darabig még kis csillagok is láthatók a víz tetején. Interaktív élmény, csodás illat, selymes bőr: ezt mindenkinek ki kell próbálnia.

A weboldalon még kapható 745 Ft-ért, és az alábbi a leírása:

Kíváncsi vagy, mi van ennek az aranyszínű fürdőbombának a belsejében? Rázogasd meg és dobd a vízbe, hogy előkerüljön a benne megbúvó csillámló meglepetés. Merülj el a lágy citrusillatban, miközben úgy fogod érezni, hogy csak úgy fürdesz a luxusban és a sok-sok csillogó aranyban, no meg az édes narancs, a lime és a konyakolaj szívvidító illatába.




So White fürdőgolyó

Igazából ez egy kicsit kakukktojás, ugyanis nekem a tusfürdő van meg belőle, de emiatt ismerem az illatát, amelyről megpróbálok írni Nektek. Eléggé fanyar, érdekes illat, amelyben első szaglásra egyértelműen az alma dominál, később azonban más rétegek is előtörnek. Eléggé jellegzetes a benne lévő neroliolajnak köszönhetően, így érdemes lehet vásárlás előtt megszaglászni, mert szerintem van olyan, aki émelyeghet tőle. Bár tusfürdő, a rajta lévő felirat szerint samponként is használható, és én is ezt teszem, mert így sokáig élvezhetem a furán fanyar illatát, ugyanis a balzsamon és hajápoló olajon is átüt. A hajamat nem szárítja, viszont némi volument biztosít neki, ami egy vékony szálú lánynak csak jól jöhet.

A weboldalon a 200 g-os fürdőgolyó 645 Ft-ba kerül, és az alábbi leírás olvasható róla:

Legyél Te a legszebb a vidéken ezzel az almaillatú fürdőgolyóval, mely oly tiszta, mint a szűzhó. Ahogy feloldódik, élénk és finom almaillat ködpárájával ölel körül, majd előbukkan a fürdőgolyó rózsás magja. A bergamottolaj és a rózsakivonat illóolajai békét árasztanak és megnyugtatnak, a neroliolaj és a narancsvirág-kivonat pedig lelket és ünnepi lelkesedést önt beléd.



Ide kattintva tudjátok megtekinteni a még kapható termékeket, mert számos ajándékcsomag és egyéb finomság is gazdára vár még január 31-éig. További még kapható termékekről Eleni blogján is olvashattok:

Snow Angel:
http://azrail5.blogspot.hu/2014/12/lush-cinders-snow-angel-teszt.html

Dashing Santa:
http://azrail5.blogspot.hu/2014/12/lush-dashing-santa-teszt.html


Ti rendeltetek valamit az akció keretében? Melyek a Ti Lush-kedvenceitek?