2012. november 2., péntek

Párbaj – Aden Be Charismatic vs. Essence Princess Prunella

Amikor bemutattam ezt a furán szép lakkot, Verus is felfigyelt a Princess Prunellával való hasonlóságára. Felvettem hát a párbajok sorába ezt is, aztán a végén egész jó kis körömfestés kerekedett a kísérletből.


Természetes fényben

Természetes fényben

Az üvegben még azt hinné az ember, hogy a Prunella sötétebb...


Természetes fényben

Vakuval

Természetes fényben egy rétegben

Vakuval egy rétegben

Vakuval két rétegben

Nos, a Prunellából elég volt a két réteg, így utána már csak az Aden kapott több réteget.


Prunella 2, Aden 3 rétegben

Prunella 2, Aden 4 rétegben

Szóval felkenve a Prunella tűnik világosabbnak a viszonylag fémes hatása miatt, az Adenben pedig többféle mikrocsillám tűnik fel, kék, arany és rózsaszín kis csodák.

Nos, itt jött a kísérletező kedv, ugyanis gondoltam, megnézem őket kis szendvicskombóban is, ha már az Aden olyan zselés jellegű, alig fedős lakk. Először lefényképeztem csak a csillámot a Prunellán, már így is hordható, mutatós kombót alkottak. A csillámos lakk megint a Circus Confetti volt. Szeretem, na.


Természetes fényben

Vakuval

Természetes fényben

Vakuval

Ezek után jött a Prunella+csillám kombóra egy réteg Aden.


Természetes fényben (ezt a képet már úgy kellett kierőszakolnom a fényképezőgépből, sajnos haldoklik szegény :-()

Vakuval

Mivel másnap sütött a nap, így kivételesen napfényes kép is születhetett:


Napfényben

Szóval vannak itt kérdések:
Jól fed az Aden? Nem, viszont cserébe gyorsan szárad.
Szendvicsnek is jó? Naná.
Szeretem? Igen, mert különleges, ráadásul sokféle célra használható.

Szóval aki teheti, és szereti az ilyen színeket, annak bátran ajánlom, hogy csapjon le rá, hiszen ugyan négy réteget igényel, de gyorsan megszárad és tartós. Nekem nagyon tetszenek ezek a barnával tompított glitterek...

21 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Igen, szerintem ha ezt a színt szeretném elérni, felkenek majd inkább egy réteg Prunellát, és rá egy réteg Adent :-) Amúgy nekem semmi gondom a rétegszámmal, főleg, mióta megvan a gyorsszárító kombóm :-)

      Törlés
    2. .en meg nem probaltam ilyen fast dry lakkot, de szerintem keresni fogok egy jot :)

      Törlés
  2. Olyan szépek ezek az Aden lakkok.
    Am. az essencének is szép színe van.De valamiért az Aden jobban tetszik.
    Úgy feldobja ez a kis csillám:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a csillámszendvics nagyon szép tud lenni :-)

      Törlés
  3. Számomra itt egyértelműen az Essence nyert. Ő meg épp megvan nekem is :-)
    Viszont erősen érik bennem a gondolat, hogy beszerzek egy-két színt az Aden lakkokból, eddig még egy sincs a birtokomban...
    Minden színből van ilyen kis mini kiszerelés?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A shopline.hu-n elég sok szín van, nem tudom sajnos, mennyi az összlétszám, de náluk szín 144 van, az elég sok...

      http://shopline.hu/search/search.action?inner=true&searchfield=aden+k%C3%B6r%C3%B6mlakk+6+ml&tab=shopline.hu%2Fmain&__checkbox_oneDaySearch=true

      Törlés
    2. Ha netán nem működne a link, írd be keresési kifejezésnek:
      aden körömlakk 6 ml

      Törlés
  4. Szép mindkettő, bár a Prunella egy árnyalattal talán jobban tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem kétségkívül ő az egyik kedvencem :-)

      Törlés
  5. Nekem az Aden van meg ebből az árnyalatból. Valóban legalább 3, de inkább 4 réteg szükséges a tökéletes fedéshez, de a végeredmény kárpótol a sok szöszölésért. :) + tényleg gyorsan szárad. Gyönyörű színe van, és szinte minden ruhámhoz megy ez az árnyalat. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy másnak is bevált :-) Szerintem tökéletes őszi szín, hozzánk egyébként jár egy postagalamb-pár enni, pont ilyen színűek :-D

      Törlés
  6. Hüm, hüm. Sejtettem. azt már láttam, hogy a finis az más, de azt hittem az alap szín azért picit hasonlóbb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is azt hittem, közelebbi rokonok. :-)

      Törlés
  7. szendvicsben csodaszéép!!!!! *-*

    VálaszTörlés
  8. Mindkettő nagyon szép, de nincs az az isten, hogy az alap és a fedőlakk mellett még 4 réteget nyomjak a körmömre, már csak a tudat végett sem.. :DDD
    Viszont egyre több Aden lakknál azt látom, hogy olyan kis "vizes", pedig régen már 1 rétegben elég jól fedtek, amiket én használtam :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Sunset és a Golden Eye jól fed, két réteg, és kész :-) LEsznek majd még tesztek sok-sok színről, tessék figyelni ;-)

      Törlés
  9. Válaszok
    1. A régebbi BTGN fedőlakk, rá pedig az Avon gyorsszárító spray-je, Pipacs ajánlotta őket együtt, és tényleg nagyon jók. :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.