2013. február 17., vasárnap

Naked 2 paletta színminták Undress Me Too palettával összevetve

A múltkor bemutatott Naked 2 paletta esetében az derült ki a reakciókból, hogy érdekelnek Titeket a színminták, közben viszont megérkezett a tesója, amelyre a névnapi ajándékom részeként tudtam szert tenni. (Mellesleg az akció keretében rendelt termékekről még mindig nincs hír, ez pedig 4 munkanap alatt megérkezett.) A djkaty névben a 'j' ugyanis Juliannát jelent, és mint már írtam is a blogon, ilyenkor én választhatom magamnak az ajándékokat, hogy biztosan örömöt okozzanak. Mivel pedig a múltkori Naked vs. Undressed összehasonlítás nagy érdeklődére tett szert, gondoltam, a testvérek párbaját is közzéteszem.

Először is a képek:

Természetes fény

Vaku

Természetes fény

Vaku

Ahogy az Undressed esetében, itt is egyértelműen hasonmás létrehozása volt a cél, bár számomra érthetetlen módon a brit blogokon csak annyit írnak, hogy nagyon hasonló, mintha szemérmesen titkolni akarnák, hogy ez volt a legyártás lényege. Mindegy, most a színek nevet is kaptak, és az első egyértelmű célzás a paletta mivoltára, na meg a többi is kapcsolódik a témához.


A nagytesóval együtt így néznek ki, nekem személy szerint jobban tetszik az UD belső műanyag része, valahogy jobban illik a színekhez, de tény, hogy a fehér ház (hihi) nagyon feldobja a paletta megjelenését, és ha valakinek megvan az Undressed, könnyedén megkülönböztethető lesz mellette az Undress Me Too.

Természetes fény

Vaku

Természetes fény

Vaku

 A színek összevetésénél kicsit több eltérésre akadtam, mint az első testvérpárnál, de azért alapvetően azonos jellegűek mind. Nézzük őket párban, sorrendben. Mindig az UD szín szerepel a bal oldalon, a jobb oldalon pedig a MUA, és láthattok egy-egy természetes fényben készült, illetve vakus képet.

Foxy vs. Naked: Higgyétek el, ott vannak, csak kicsit sem látszanak, Tökéletes satírozószínek a szélekre.

  

Half Baked vs. Devotion: A Half Baked már az eredeti palettában is szerepelt, így itt nem kellett dolgozniuk, csak elővették a jól bevált Undressed-verziót, és nevet adtak neki – gondolnánk, de ha megnézitek az egyes paletták képénél, valahogy nem tűnik ekkorának a különbség a két szín között. A közeljövőben mindenképpen összehasonlítom majd a Naked Half Baked-jével is őket.



Bootycall vs. Shy: Szinte tökéletes másolás, pont megadva.



Chopper vs. Fiery: A MUA színe sokkal melegebb, és egy kicsit pigmentáltabb is. Közeli rokonok, de azért nem tökéletes az azonosság.



Tease vs. Lavish: Az UD színe sem a legpigmentáltabb, de szemhéjalappal jól működik, a MUA viszont elég gyenge, bár nem csoda: a jó minőségű matt színek előállítása mindig nehezebb.



Snakebite vs. Dreamy: A MUA színe kicsit melegebb, fényesebb és gyengébben pigmentált.



 Suspect vs. Tranquil: A MUA színe erősebben pigmentált, fényesebb, sárgásabb.



Pistol vs. Exposed: Szinte tökéletesen ugyanolyanok.



Verve vs. Reveal: Nagy a különbség, még a finisük is másmilyen: míg az UD metálos, a MUA inkább szatén, és sokkal gyengébben is muzsikál. A lenti képhez háromszor mentem át az ecsettel, hogy legalább látszódjon az UD mellett.



 YDK vs. Wink: A MUA színe melegebb, vörösesebb beütésű, de nagyon közel állnak egymáshoz.

  

Busted vs. Obsessed: A MUA színe egy leheletnyit fényesebb és melegebb.



Blackout vs. Corrupt: A MUA feketéje sokkal melegebb, kevésbé pigmentált és kevésbé gazdag, de az átlag matt feketékhez képest kiemelkedő a minősége.



Összességében tehát jól sikerült paletta ez is, és már a MUA sem titkolja a paletta lényegét, bár a színek nevének jelentése sokkal visszafogottabb, mint az Urban Decay palettáknál. Az első benyomás alapvetően pozitív lett a második kistestvérnél is, biztosan sokan megvásárolják majd ezt a sokkal elérhetőbb változatot.

Nektek fent van a listátokon?

22 megjegyzés:

  1. Nekem tetszik! Ha esetleg nálad blogsale-re kerülne, mert inkább az UD-t használod, akkor stipi-stopi, az enyém.:-) Én most büntiből nem rendelek a MUA-tól, addig amíg meg nem küldik az előző rendelést, amire ugye már hetek óta várunk.:-( Jól kiszúrtam velük, mi? :-S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben, gondolok majd Rád, mert a tesztelés után ez lesz a sorsa. :-) Amúgy igen, jól kiszúrtál velük. :-D Én viszont kezdek aggódni, hogy hol akadt el ENNYIRE az akciós szállítás...

      Törlés
    2. Na, én nem bírtam tovább és írtam nekik. Azt válaszolták, hogy úton van a rendelésem, és ha március elsejéig nem érkezik meg, akkor jelezzem feléjük.

      Törlés
  2. .ez a paletta is slager lesz, tuti. a feher kulso nekem hatarozottan tetszik.

    (az ugyfelszolgalatra irtal mar?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem áll rosszul neki a fehér, az biztos :-)

      Az ügyfélszolgálattal még nem volt eszmecsere, mert egy másik lánnyal együtt rendeltünk, és ő intézte, elvileg kapott visszajelzést is, és minden rendben ment, de ha a héten sem jön meg, akkor futunk egy kört :-)

      Törlés
  3. Úúúgy utállak!!! Akarooom :D
    Najó nem, nem utállak :P

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépek a szinek :))

    VálaszTörlés
  5. Hú, nagyon tetszik!
    Ha lesz valamikor ismét ingyenes szállítós rendelési lehetőség a MUA-nál, akkor majd megrendelem. Addig elleszek a többi palettámmal :-)

    A novemberi akciójuk után nekem is vagy 3 hetet kellett várnom a csomagom megérkezésére, szóval szerintem még nem kell aggódnotok a csomag miatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a megnyugtatást, remélem, épségben megérkezik minden, már nagyon várom :-) A paletta amúgy valóban nem létszükséglet, ha valakinek van más natúr palettája (akár több is ;-)), de érdemes kívánságlistára venni :-)

      Törlés
  6. Nekem annyira tetszik a MUA, azt hiszem a fehérház (hihi:D) miatt. Nem igen láttam még fehér csomagolású palettát, legalábbis mióta jobban figyelek a sminkekre, meg ezekre a témákra.
    Egyébként annyira nem vonz ez a paletta, az oh so special és az úton lévő mua palettákkal lesz elég natúr színem, mostanában úgyis inkább a színesebb darabok vonzanak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hm, melyikek vannak úton Feléd? Amúgy érdekes, én pont a nagyon színesek után kattantam rá a natúrokra, valahogy fordítva működöm :-)

      Törlés
  7. Én már most imádom, pedig még meg sincs, de előbb utóbb úgy is az enyém lesz! :D

    VálaszTörlés
  8. Nagyon durva a hasonlóság! Akkor megrendeltem volna, ha már az akicóban kijön, de így annyira nem vonz, mondjuk amúgy is a fehérsége fogott meg inkább! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem csodásan nézhet ki a tesójával, jó kis kontrasztot alkothatnak :-)

      Törlés
  9. Totál belezúgtam a MUA palettába,hústvétra meglepem magamat vele:D

    VálaszTörlés
  10. Úgy imádom, mikor kivesézel 1-1 palettát :)
    És a testvérek párbaját is nagyon szerettem, és ez is ugyan olyan jó lett :)
    (na, meg egy kicsit irigykedek is. Az undressed megvan, de ez is tetszik :D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha tetszett, már csak a természetes fényben készült képeket kellene valahogy megoldanom, hogy élesek legyenek. :-)

      Törlés
  11. Oké. Most van az a pont, amikor vége van a visszafogottságnak és annak, hogy nem veszek palettát. Nekem erre szükségem van... :D

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.