2014. március 19., szerda

Vatika sampon és hajápoló olaj – teszt

Még januárban mutattam a sok-sok ajándék között a Szépségbolttól kapott termékeket is, amelyeket ismét köszönök, és mostanra, több mint egy hónapnyi használat után kiforrott véleményt tudok alkotni róluk. Lássuk, vajon beváltak-e.


Kaktuszvirágos-fokhagymás-rukkolás sampon

Kókuszt, amlát és egyéb természetes hatóanyagokat tartalmazó olaj

A címkéjükről az alábbiakat tudhatjuk meg:



A személyes tapasztalataim pedig a következők:

Sampon:

Bár a nevéből ítélve valami rettenetre számíthatnánk, valójában csodás citrusos illata van a terméknek. Nem tudom, Ti emlékeztek-e még a Fa tusfürdők azon korára, amikor a kupak ferdén nyílt, és ovális, átlátszó műanyag rátét díszítette. Tulajdonképpen hasonlított a mostanira, csak nem a tetején, egyenesen volt a kupak, hanem ferdén lefelé, és ezáltal nagyobb is volt. Nos, akkoriban volt egy nagyonsárga flakonú, sötétzöld kupakú verzió, és ennek a samponnak teljesen ugyanolyan illata van. Ennek köszönhetően minden hajmosás elrepít engem a balatoni önkormányzati üdülő zuhanyzójába, ugyanis ott használtam ezt a tusfürdőt egy nyaralás alkalmával.

Az állaga sűrűbb, mint a samponoknak általában, de ez egy-két mosás, vagyis a hozzászokás után már nem okoz problémát, és szerencsére a flakonból is könnyen adagolható a termék. Az én hajamra egy törökmogyorónyi elég egy mosáshoz.

A hatása elvileg erősítő és tápláló, ezért rajta szoktam hagyni a hajamon pár percig, hogy a hatóanyagok hadd dolgozzanak a hajamon. Van benne ugyebár amla is (nem, ez nem elírás), ami hajnövesztő hatású, és mivel a régebbi képek alapján most ismét a kissé hosszabb hajra vágyakozom, nem is bánom ezt. Használata után a hajam dúsabb, mint más samponok esetében, és erre eddig csak az Aussie volumennövelő samponja volt képes, tehát ez is pozitív.

A hajnövesztő hatásról pedig annyit szeretnék elmondani, hogy havonta festem a hajam, és általában kb. 5 mm-es a lenövésem, most viszont legalább egy centiméteres, úgyhogy valami bizony történik itten, és elég sok babahajam is lett.

Összességében tehát abszolút pozitív élményt nyújt ez a sampon, és bátran ajánlom Nektek is kipróbálásra.

Hajápoló olaj:

Ennek a terméknek is rendkívüli módon örültem, hiszen régebben is használtam kókuszolajat a hajam táplálására. Kicsit reménykedtem benne, hogy a több összetevőnek köszönhetően máshogy viselkedik majd, mint a sima kókuszolaj, nevezetesen hogy hajmosás után is tudom majd használni, ám nem így lett. Az illata, az állaga, tehát gyakorlatilag minden azonos a kókuszolajjal, így azt tudom elképzelni, hogy a legnagyobb részét valóban ez az olaj alkotja, és ezt dúsították a többi hatóanyaggal.

Hajmosás után ugyan nem használhatom, mert zsírosítja a hajamat, viszont nagyon hasznosnak bizonyult a kókuszolajjal azonos használati mód: reggeli hajmosás előtti este bőségesen viszek fel belőle a hajamra, és törölközőt csavarok köré, így másnap reggelig szépen beszívja a hajam a tápláló anyagokat. Másnap reggel hajat mosok, kétszer, hogy minden zsírosság távozzon a hajamból, majd balzsam használata nélkül hajat szárítok. Ezáltal táplált, dús hajat kapok, amely sokkal kevésbé törik, mint általában szokott.

Összességében tehát azoknak ajánlom, akik nem sajnálják az időt a hajmosás előtti pakolásokra, mert megéri a pluszprogram, ugyanis a haj meghálálja a törődést.

Elérhetőség:

A sampont itt tudjátok megvásárolni, 1150 Ft-os áron, a hajápoló olaj pedig itt érhető el, 1158 Ft-os áron.

2 megjegyzés:

  1. Ma munka után a Dm-ben sétálgatva megláttam ezt a sampont, de nem a hajápolók között, hanem azon a részen van, ahol a vitaminok és a kontaktlencséhez való dolgok. Ott 1249Ft-ba kerül, a kondicionáló olaj talán 100-200Ft-tal többe kerül. Többféle hajtípusra is volt a samponból, de a leírás alapján az én hajamra is ez való. Szeretném kipróbálni, köszi a tesztet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jé, nem is tudtam, hogy DM-ben is fellelhető :-) Ha kipróbálod, akkor mindenképpen írd meg, hogy bevált-e, nálam szerencsére kedvenc lett, és a hajam is fényesebb, mint sok éve bármikor :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.