2014. május 11., vasárnap

Zsákmány – vásárolgatás Nikkiivel

Pénteken meglátogattam Nikkiit, hogy közös shoppingra és fagyizásra induljunk. Sajnos késtem a találkozóról, és emiatt szégyelltem is magam rendesen, de Nikkii megvárt, és azonnal belevetettük magunkat a vásárolgatásba.

Első körben a Rossmannt vettük célba, ahol számos zsákmányra tettem szert, többek között a már tervezett hajpakolásra, valamint a kiszemelt, ám nálunk nem kapható nude palettára, és Nikki véleménye alapján is lecsaptam néhány szépségre... Ráadásul még egy 10%-os kuponját is felajánlotta, így extrán jól jártam. :-) Ezután a DM következett, és a napot egy sütizéses-fagyizásos-csacsogásos program zárta.

Ha érdekel, mik landoltak a kosaramban, olvass tovább :-)

A Rossmannban első körben egy ajakápolóra tettem szert, hiszen aznap elfelejtettem szájfényt vagy rúzst szert tenni, és száraznak éreztem a számat, így gyors, hatékony és egyben mutatós megoldásra volt szükségem. 

289 Ft

Határozott célom volt még az elfogyott mézes-tejes hajpakolásom gránátalmás testvérének megvétele:

899 Ft

Az akciós fogkrémre is lecsaptam, és csak a roppant jó ára miatt osztom meg, hátha más is érzékeny fogakkal rendelkezik, és hasznos lehet számára az infó:

699 Ft

A sminkrészlegen aztán elszabadult a pokol... A palettát már kinéztem a blogos tesztek alapján, hiszen a natúr paletták a gyengéim, ám nálunk nem találtam belőle példányt. A szemceruzákra pedig Nikkii javaslata alapján csaptam le, ugyanis ő úgy tapasztalta, hogy rendkívül tartós, még a vízvonaloon is megmaradó termékek.

Paletta: 1149 Ft, szemceruzák: 649 Ft/db

Az extratartós rúzsokkal kapcsolatban is pozitív tapasztalatokról számolt be, így a közös színnézegetés és gondolkodás után a bogyós színű Wear Berries! és a szerény barackos Love Me került a kosaramba.

749 Ft/db

A limitált Lovely lakkokból még vágytam volna a szaténos rózsaszínre és a homokhatású rózsaszín-ezüstre, de azok már nem voltak készleten, de azért az alábbiaknak is nagyon örültem.

649 Ft/db

A DM-ben leginkább a praktikumé volt a főszerep, így lecsaptam két csomag vattakorongra:

319 Ft/cs.

Két dezodort is elhoztam kipróbálásra, mert azért most már talán kifogy végre a TBS epres dezodora, amit lassan egy éve használok...

279 Ft/db

Lecsaptam még egy Alverde testápolóra, amelyet egészen hazáig tusfürdőnek hittem. :-D Viszont nincs gond, ugyanis az illata tökéletesen olyan, mint a Balea írós-citromos testradíré, így majd azzal egyszerre fogom használni a tökéletes illathatásért.

699 Ft

Mivel pedig időrendben haladok, a végére hagytam a legjobbat, amivel Nikkii jól zavarba is hozott, ugyanis egy csodás fülbevalót kaptam tőle ajándékba. Jól megfigyelte, hogy szeretem a hangsúlyos fülbevalókat, és egy aranyszínű párral lepett meg, amely a kiképezésének köszönhetően egyáltalán nem nehéz, így még a viselése is kényelmes. Ráadásul nézzétek ezt a cuki kis dobozkát:


A fagyi és a süti is isteni volt, és nagyon jót beszélgettünk ismét, hiszen nem először találkoztunk. Ugyanis Nikkii már a tavalyi tatai blogtalálkozón is részt vett, és remélem, az idein is velünk tart majd. :-) Egyébként nála szuper step-by-step leírásokat is találhattok, ha a sminkeléssel kapcsolatban tanácsokra van szükségetek, és a Manikűrvadászban is régóta részt vesz. Ráadásul a terméktesztjei is hasznosak, bár egyben veszélyesek is, mert sokszor vásárlásra ösztönzőek.

Nikki blogja:
http://nikkiifashion.blogspot.hu/
Instagramon is követhetitek:
http://instagram.com/nikkiifashion

Ti miket vásároltatok mostanában? Na és találkoztatok már valakivel, akivel a blogok kapcsán ismerkedtetek meg?

29 megjegyzés:

  1. Jaj annyira aranyos vagy :) Köszönöm a kedves szavakat itt a bejegyzés végén :) És nagyon remélem, hogy beválnak a termékek, a fülbevalót pedig viseld egészséggel :)) Ja és persze remélem, hogy sikerül még a nyár folyamán összeegyeztetnünk egy találkozót :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, már nagyon várom a termékek tesztjét, csak előbb a Pink Pandás csomagot szerettem volna próbálgatni. :-) A kedves szavakat pedig kiérdemelted, tényleg jó kis blogot vezetsz :-) Ja, és a fülbevalót szerintem felveszem majd valamelyik videómban :-D

      Törlés
  2. Nagyon jó dolgokat vettél, ezek közül több dolgot kinéztem már én is. Például a hajpakolást, valakinél olvastam/láttam (a te videódon kívül) hogy mennyire puha lesz tőle a haj. Három változatot láttam belőle, erről a gránátalmásról olvastam jókat ha te is megerősíted, hogy jó akkor beruházok egyre én is:)
    Az essence ceruzák is kívánságlistásak de az itteni Rossmann-ban csak egy szolid állvány van és ezeket még nem láttam élesben. Ugyanez a rúzsokkal is:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még nem próbáltam a hajpakolást, de már várja a kád szélén, hogy a következő alkalommal bevessem :-) A szegényes Essence-állványokat pedig egyrészt utálom, másrészt pedig nem értem: vagy legyen teljes választék, vagy minek???

      Törlés
  3. Szuper dolgokat zsákmányoltál. :) Biztos jó napotok volt. :) Ha lesz nyáron találkozó szívesen mennék én is. :)
    Én eddig Annával(Moon Angel) találkoztam, nagyon aranyos lány remélem, hogy találkozunk még. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól sikerült nap volt, és még az idő is napos volt :-) Remélem, a nyári talira el tudsz majd jönni :-)

      Törlés
  4. Nagyon jó termékeket vásároltatok mindketten. :)
    A Lovely szatén rózsaszín lakkját én is magaménak szerettem volna tudni, de már egy darab sem volt belőle a pulton. :( Nagyon szépek ezek a St.Tropez lakkok.
    Szemezgettem az all about nudes palettával is, de már annyi nude palettám van, hogy egyelőre nem akartam megvenni, a jövőben még lehet, lecsapok rá. :) Helyette az all about paradise jött velem haza.
    Gyönyörű az a fülbevaló, amit Nikitől kaptál. :) *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A St. Tropez lakkokat és a többi limitáltat amúgy nem is értem, mert akkora sikerük van, hogy simán utángyárthatnák őket :-( Nude palettákból pedig sosem elég ;-)

      Törlés
  5. Olyan kár, hogy ilyen messze vagyok mindenkitől, úgy megismernélek én is titeket. :) A Wear Berries-el én is szemeztem, de egyenlőre csak az On The Catwalk!-ot vettem meg. Imádni való rúzs, 2-3 árnyalatot mindenképp fogok még szerezni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha ismét Szabadka környékén járok, mindenképpen jelzek majd, jó? :-) Örülök, hogy a rúzsról Te is jókat írsz, már nagyon várom, hogy bevessem őket :-)

      Törlés
  6. Szupik! :) Ismét csak irigykedek. :) Én kerestem a múltkor a DM-ben azt a citromos testradírt és nem volt csak az almás fahéjas. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem most nem is kapható a citromos radír, de egyszer már visszatért, úgyhogy szerintem ismét vissza fog :-)

      Törlés
  7. Nagyon jó dolgokat vettél, arra a két rúzsra nagyon kíváncsi leszek :)
    A füli meg csodálatosan szép, imádom az ilyen nagyobb, lógós darabokat, csodás ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor az ajaklakk után a rúzsokat is megmutatom sminkben :-) A fülbevaló pedig tökéletes, és még súlya is alig van :-)

      Törlés
  8. úú azzal az essence Wear Berries! rúzzsal én is nagyon szemeztem már, szerettem volna kicsit visszafogottabb bogyószínű rúzst, nagyon kiváncsi lennék rá:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. OK, akkor a bogyós színűt veszem előre :-)

      Törlés
  9. Az összes St. Tropez lakkot, és a Rio-ból a zöldet és a pink-ezüstöt akartam megvenni, de csütörtökön, amikor végre eljutottam Rossmann-ba, már úgy mentem, hogy nem is tetszenek annyira a Rio-k, a szaténosokból pedig elég csak a rózsaszín, a többit úgysem használnám annyiszor, inkább csak nézegetném. A Rossmann-ban gyorsan bele is tettem a kosaramba a rózsaszínt, majd megnézegettem a Rio-kat és megint meggyőztem magam, hogy nem kell nekem. Utána megnéztem a másik kettő St. Tropez-t is, és mire feleszméltem már a kosaramban voltak :D Csütörtök délután óta pedig folyamatosan a két Rio-n jár az eszem, és ha holnap még lesznek, akkor biztos megveszem őket is. :) Mit mondhatnék, gyenge vagyok :D
    A Love Me rúzst megmutatod majd sminkben? Már nézegetem egy ideje, de még nem mertem megvenni, kíváncsi lennék, milyen felkenve :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ezek a körömlakkok nagyon orvul támadnak, az ember nem figyel oda, és már ott is vannak a kosarában :-D Ismerem az érzést :-D Egyébként megvártak a lakkok másnap?

      A Love Me-t is megmutatom akkor mielőbb, a hétvégén mindkét nap tervezek sminket fotózni, és akkor majd mindkettőt kipróbálom :-)

      Törlés
    2. Jajj, csak most láttam, hogy válaszoltál, ne haragudj! Természetesen megvártak, haza akartak velem jönni, hát nem kedvesek? :D De azóta voltam múlt héten és ma is abban a Rossmann-ban és csak a 3. Rio lakk volt már csak az összes közül, még jó, hogy időben bementem a másik kettőért :)
      Most olvastam a rúzsról a tesztet, köszi, hogy írtál róla :) Oda is írtam már, hogy gyönyörű és én is beszerzem legközelebb :)

      Törlés
  10. Csodás dolgokat vettél te is. :) Remélem mindenről lesz teszt. :P
    A fülbevaló nagyon tetszik és szerintem illik hozzád, Niki ügyesen választott. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenről lesz teszt, az tuti :-D Már látom, hogy holnap ismét fájni fog az alkarom a sok színminta lemosásától :-D A fülbevaló pedig nekem is nagyon tetszik, és annyira jól esik, hogy Niki gondolt rám :-)

      Törlés
  11. Látom testápolóvá változotta tusfürdő a hazaúton :) Nem is tudtam, hogy ilyen trükkös kis jószág, meg is nézem az enyémet, hogy nem változott-e még át :D Na jó, viccet félretéve, szerintem ennek a terméknek úgyis az illata a lényeg, szóval szerintem testápolóként is be fog jönni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez a galád útközben pályát tévesztett :-D Amúgy isteni az illata, remélem, használat közben is ilyen lesz, nem úgy, mint a Lemon Love tusi pl...

      Törlés
  12. Szupi! :) Remélem a hajpakolás beválik és majd egy posztban/videóban elmondod, mint kedvenc. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is remélem, már alig várom, hogy kiderüljön, van-e olyan jó, mint a tesója :-)

      Törlés
  13. Nagyon jó dolgokat vettél.A palettára nagyon kiváncsi vagyok és a rúzsokra.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ejj, fel kell kötnöm a gatyám a tesztekkel, de szép sorban jön minden, abba a palettába amúgy szerelmes vagyok :-)

      Törlés
  14. A szemceruzákkal már régóta szemezek, kíváncsi leszek Neked hogy válnak majd be :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Extra savas a könnyem, így meglesz nekik a kihívás, de remélem, beválnak :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.