2014. augusztus 13., szerda

Napi smink – Paula's Choice The Nude Mattes paletta


A mai smink volt az első, amelyet a kötőhártya-gyulladás miatti szünet után elsőként készítettem. Mivel a paletta tesztjekor ígértem, hogy smink is érkezik majd, nagy várakozással néztem elébe, hogy vajon hogyan teljesít majd ez a majdnem teljesen matt szépség.

Majdnem teljesen, merthogy a smink alapját képező szín éppenséggel szatén, ugyanis kezdő lépésként a harmadik színt használtam a szemhéj egészére és a szemöldökcsontra. Ezt követően az utolsó, fekete színt használtam a szempillatövekbe, és kissé felfelé is satíroztam belőle, hiszen a szemformámhoz sosem árt egy kis csalás és a külső szemzug optikai felfelé csalogatása. Végezetül a hatodik, legmelegebb színt használtam a mélyítővonalban a szélek elsatírozására, és ennyi is volt az egész. A szempillák kócossága miatt elnézést kérek, de ha sokáig viselem egyfolytában a szemüveget, mindig ez történik. :-)




A színek egyébként rendkívül pigmentáltak, és vigyáznom kellett, hogy éppen csak hozzájuk érjek az ecset hegyével, így semmilyen problémám nincs a minőséggel, és az első benyomás rendkívül jó volt. A sminket hasonló formában azóta többször is viseltem, és a színek estig megmaradtak, nem ültek be a redőkbe, így már csak a sötétebb, más jellegű sminkekben való tesztelés van hátra.

Ti szoktatok hasonló sminket viselni?

18 megjegyzés:

  1. Nagyon szép smink lett, én is gyakran szoktam hasonlót viselni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, és biztosan jól állnak Neked az ilyesmi színek :-)

      Törlés
  2. Nagyon szép ez a smink, hétköznapra magamon is el tudnám képzelni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szívesen megnéznék Rajtad egy ilyesmit :-)

      Törlés
  3. Nálam általában a buli smink ilyen,a füstös,már-már drámai fekete festés nem áll jól.Az a szerencsém,hogy behatározhatatlan zöld a szemem, ha barnás sminket viselek zöldesebb,ha ezüstöset szürkés. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam egyrészt hangulatfüggő, mert ha fáradt vagyok vagy mérges, akkor szürkésebb a szemem, de zöld színű sminkkel sokszor zöldesnek tűnik, és a barna színek a kéket hozzák elő belőle. Éljenek a színváltós szemek :-D Mindenesetre szerencsés vagy, ha a barnás és az ezüstös színek egyaránt jól állnak, mert ritka az ilyen :-)

      Törlés
  4. Nagyon szép és már alig várom, hogy a sötétebb színeket is megmutasd, nagyon jónak tűnik ez a paletta! :) Én mostanában színesebben sminkelek hétköznap is, de ha nincs ötletem vagy időm, akkor egy ilyen smink bármikor jöhet. :) Egyébként hol lehet ezt a palettát megvásárolni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, akkor ne haragudj, hogy ennyire eltűntem, és igyekszem még a héten megmutatni a paletta sötétebb oldalát is :-) Egyébként Edittől rendeltem meg, Nála sokszor rá lehet bukkanni olyasmikre, amik máshol fel sem merülnek:

      http://barbeautysale.blogspot.co.uk/search/label/Paula%27s%20Choice

      Törlés
  5. Nagyon szép ez a smink :)
    És ách, a paletta is nagyon tetszik :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, a paletta pedig tényleg jó kis darab, bár mint kiderült, nem mindenkinek állnak jól ezek a színek (barátnőmön is kipróbáltam), de magamon nagyon tetszenek :-)

      Törlés
  6. Nagyon szép sminket készítettél. :)

    VálaszTörlés
  7. Szuper a smink! Egy ideje olvasom a blogod, szuper! Sot...meg szemelyesen is ismerlek, azt hiszem :-) :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, hát ez nagyon izgalmas, kicsi a világ :-) Helyben nem nagyon vannak olvasóim, úgyhogy ennek nagyon örülök :-) A blog pedig mostantól ismét a szokott módon folytatódik, már nagyon hiányzott :-)

      Törlés
  8. Nagyon szép lett a smink, szuper a paletta! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy Neked is tetszik ez a paletta :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.