2014. augusztus 20., szerda

Újdonság a Yankee Candle háza táján + egy kis érdekesség

A mai nap teljes mértékben a gyertyákról fog szólni a blogon, ugyanis az utóbbi időkben ismét eléggé rájuk kattantam, és sokszor dobták fel a napjaimat, így egyrészt a mostani bejegyzésben olvashattok az egyik gyertyánál tapasztaltakról, másrészt pedig délután végre feltöltöm azt a videót, amelyet még június végén, a kötőhártya-gyulladás előtt vettem fel. A május-június során elfogyott gyertyákról lesz benne szó, és mivel van közte olyan kedvenc, amely most akciós a webáruházban, érdemes lesz azt is megnézni.

A mostani bejegyzésben azonban kicsit többet is megmutatok a Ginger Duskról szóló posztban éppen csak a sarokban látszó gyertyából. Megérdemli a külön figyelmet, mert egyrészt kifejezetten mutatós, másrészt attól függetlenül, hogy az illata kicsit eltér a Tart® esetében tapasztalhatótól, azért igencsak kellemes az illatvilága.


Alább látható a mindenféle probléma  és segítség nélkül kialakult viaszmedence, és nem mellesleg a címke is az egyik kedvencem mind közül: mintha egy amerikai filmben lennénk, ahol a fiú felkocsikázott a hegyre a lánnyal, nézik a lemenő nap sugaraitól egyre változó színű eget, és már csak az első csók lenne hátra... Micsoda romantika.

Emellett pedig érdemes megfigyelni a képen a jobb oldali, vakus felvételt, és azon is a gyertya „márványos” mintáját. Mint külföldi videókból megtudtam, a benne látható, sötétebb színű sávok az illóolajban gazdag részek, és ha ilyen gyertyát sikerül vásárolnunk, akkor a megszokottól is erősebb illatra lesz képes. Mivel még soha nem volt két ugyanolyan gyertyám, amelyek közül az egyikben több sáv lett volna, így nem tudok konkrét tapasztalatról beszámolni, de mindenesetre érdekes ténynek és ezáltal Veletek is megosztásra alkalmasnak gondoltam.


Ráadásul a gyertya használatának vége felé egy érdekességre is figyelmes lettem: egy olyan dologra, amelyet eddig csak a Bomb Cosmeticstől vásárolt gyertyáim esetében tapasztaltam. Ugyanis a kanóc ennél az újabb kiadású gyertyánál már olyan alapba van befogva, amely kb. egy cm magasan fém, így aztán már nem kell nekünk külön odafigyelni arra, hogy ennél tovább ne égessük a gyertyát: magától kialszik a láng, amikor ideér, és így éppen kb. 1 cm-es, elhasználatlan viasz marad az alján, tehát már nem kell aggódnunk amiatt, hogy a figyelmetlenségünk miatt esetleg megreped a hőtől az üveg alja.


Remélem, ez nem csupán ideiglenes változás a kanócbefogó bizgenytű adott szállítmánya miatt, hanem mostantól mindig ilyen kanócot találhatunk majd a YC gyertyáiban. Ugyanezt tapasztaltam egyébként a teamécseseknél is – bár ott azért ennél alacsonyabb a fémrész –, amelyek esetében hozzászoktam, hogy kb. a felénél elfújva még egyszer tudom őket használni, így aztán pórul is jártam velük, és félig kihasználtan kellett kidobnom őket (eddig ugyanis teamécsest használtam, ha tudtam, hogy viszonylag rövid időn belül el kell mennem valahova, de addig is illatgyertyázásra vágytam).

Nektek egyébként hogy telik a mai nap? Varázsoltok a szobába valamilyen illatot? :-)

10 megjegyzés:

  1. Annyira szeretem a gyertyás bejegyzéseidet, látszik, hogy mennyire profin állsz hozzá a témához :) Nálam most az esős hangulat végett a November Rain illatozik, nagyon szeretem ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A November Rainről mindig Te jutsz az eszembe, nálam még kipróbálásra vár Tart formájában :-)

      Törlés
  2. Ó de jól néz ki a tetején a bizgentyű :D

    én a sima (illat nélküli) gyertyákat részesítem előnyben, de megszaglászni nagyon szeretem az illatosítottakat!

    Ha gondolod nézz be hozzám (www.turcsekgabi.hu) 2. blogszülinapos nyereményjátékomra! :)

    Gabcsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az a bizgentyű nagyon kis mutatós, és ráadásul hasznos is :-) Az illat nélküli gyertyák nálam már nem rúgnak labdába, sajnos illatfüggő lettem, de vállalom a függőségem :-D Gratulálok a blog második évéhez, ez már szép hosszú idő :-)

      Törlés
  3. Én eddig két közepes YC gyertyát égettem végig (Kitchen Spice - újravásárolt darab, hűvösebb időben vess rá egy pillantást, hátha tetszeni fog :) - és Winter Wonderland), de mindkettő alján ilyen kanócbefogó fém volt :) Gondoltam megjegyzem, btw imádom a gyertyás posztjaid!

    rosie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, a Kitchen Spice már jó barátom, eszméletlen az az illat! Egyelőre csak Tartként figyel a dobozkámban, de esélyes, hogy nagyméretű gyertyaként is hazavándorol majd hozzám :-)

      A kanócbefogót figyelni fogom, de nagyméretű gyertyáknál nem ilyen volt, azt tudom, mindenesetre mióta írtad, alig várom, hogy az aljára érjek a következőnek :-D

      A Winter Wonderland viszont nálam kimaradt, és ha jól láttam, most nem kapható ilyen. Milyen illatjegyek voltak benne? :-)

      Törlés
  4. Kívánságlistás őszre. :)
    Nálam most a Midnight Oasis illatozik, anyunál pedig a Vanilla Satin. :) Egy esküvőn kapta, a vendégek kis ajándékcsomagjában lapult 1-1 tart :) Ez szerintem nagyon cuki ötlet, a szokásos csoki, monogramos dolog mellett. :)
    A Kitchen Spice-ot én is szívből ajánlom és a Lake Sunset-et is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát az én esküvőmön is biztosan ez lesz az ajándék, mert nagyon jó ötlet, hozzám pedig különösen passzolna :-) A Vanilla Satin kívánságlistás nálam, a Midnight Oasis pedig a közeljövőben bekerül a párologtatómba. :-) Ja, és a Lake Sunset is csodás illat, az is megvan Tartként, bár lassan nem nagyon van olyan illat, amiből ne lenne itthon...

      Törlés
  5. De jó ez a kanócos megoldás :) Te meg szoktad tartani az üvegeket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig nem tartottam meg őket, de mostanra annyi ilyen kérdés érkezett, hogy már kattog az agyam, hogy mikre lehetne felhasználni őket, és ha kitaláltam, bejegyzést is írok majd erről :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.