2014. november 11., kedd

Őszi Yankee Candle-nyereményjáték – eredményhirdetés

Be kell vallanom, hogy a sorsolásokat legalább annyira várom, mint Ti, és én is ugyanúgy izgulok, hogy kinek ítél oda egy-egy csomagot a random.org. A két csomag egyébként az elején fej-fej mellett haladt, majd a Téli kiruccanás lemaradt, aztán nagy nehezen felzárkózott az Őszi szüret, hogy a végére egy kicsivel többen az utóbbira jelentkezzenek. No de a kulisszatitkok után térjünk rá a lényegre:

Őszi szüret csomag


Végül összesen 37 jelentkező volt erre a csomagra, akik közül a szerencsés nyertes:
A 29. jelentkező, Rita

Téli kiruccanás csomag


Erre a csomagra végül összesen 34 jelentkező volt, és közülük a szerencsés:
A 30. jelentkező, Zsanett

Gratulálok a nyerteseknek, a többieknek pedig üzenem, hogy nem kell sokat várni a következő játékra sem, és addig is vegyetek részt aktívan a blog életében kommentekkel, hadd alakuljon ki a termékekkel kapcsolatos párbeszéd :-)

11 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen köszönjük, és gratulálok a másik nyertesnek is :)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a nyerteseknek!!! :) :)

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok. És nagyon sírok, mert Lemaradtam :( Ó én béna, pedig időben olvastam a felhívást csak kiment az agyamból!!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ nemzeti gyásznapot rendelek el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem kell szomorkodnod, mert nemsokára ismét játék várható nálam :-)

      Törlés
  4. Nagyon kedvesek vagytok, Lányok! <3

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.