2014. december 13., szombat

Álljunk meg egy szóra! – 9. rész

Jó estét, jó helyesírást! A mai adagban sok megdöbbentő dolog szerepel majd, és remélhetőleg közületek senki nem követ el ekkora hibákat, de kihagyhatatlannak gondoltam őket, és remélhetőleg Ti is nevettek (vagy sírtok) majd rajtuk.



játsz velünk – sok nagy cég felhívásában olvastam ezt, ami elég szégyenletes, mert ez helyesen bizony: játssz

ingje – bár kiragadva svéd névnek hangzik, helyesen: inge

úgy mondják hogy – helyesen: úgy mondják, hogy

hét éves – helyesen: hétéves

félek mert – helyesen: félek, mert

idegesít ha – helyesen: idegesít, ha

valld be hogy – helyesen: valld be, hogy

smink paletta – helyesen: sminkpaletta

tovább gondol – helyesen: továbbgondol

boros pohár – ez a forma is helyes ugyan, és akkor áll fenn, ha még nem mosogattuk el ivás után, de ha arra célzunk, hogy kifejezetten bor ivására szolgál a pohár, akkor helyesen: borospohár

Jappán, Eggyiptom – (igen, ezeket valóban leírva láttam így)
bár a köznyelvben valóban sokan (tévesen) hosszan ejtik a hangokat bennük, helyesen: Japán, Egyiptom

Pozitív Testképaktivista – lehet, hogy pozitív lett a testképaktivista valamilyen vizsgálata, de ha a pozitív testkép mellett teszi le a voksát, akkor helyesen: Pozitívtestkép-aktivista

film maraton – helyesen: filmmaraton

körömlakk kollekció – helyesen: körömlakk-kollekció (csakúgy, mint a sakk-kör, bár itt a szótagszám miatt is kellene már a kötőjel)

szemhéjpúder paletta – helyesen: szemhéjpúder-paletta

hétről-hétre – helyesen: hétről hétre

szempilla kondicionáló – helyesen: szempilla-kondicionáló

két méteres állvány – helyesen: kétméteres

muffin sütőforma – helyesen: muffinsütő forma

zuhanykabin tisztítószer – helyesen: zuhanykabin-tisztító szer


ágyneműhuzat garnitúra – helyesen: ágyneműhuzat-garnitúra

meglehet venni – helyesen, sokadszorra: meg lehet venni (a megvenni szóba kelődik be egy másik szó, de attól még a megvenni tartozik jelentésileg egybe)

bizalom gerjesztő – helyesen: bizalomgerjesztő

körömlakk gyártás – helyesen: körömlakkgyártás

a dobozba nem sok minden van – helyesen: dobozban

Remélem, találtatok hasznosat a mai adagban is, és ha bármi kérdésetek van, netán Ti is rátaláltatok egy-két „gyöngyszemre”, akkor osszátok meg velem megjegyzésben :-)

29 megjegyzés:

  1. Nagyon hasznosak az ilyen jellegű bejegyzések, köszönet érte :)
    Amiktől én kiborulok régóta, csak pár példa: bealszik, bevállal, besír, bloggereknél: BEFOTÓZ (???????, ez valami új szóhasználat), nemszeretem egybe írva, nemtetszik stb. Borzalom!!! A "meg" előtagú szavak rendszeresen egybeírva. Emlékszem, hogy a "bevállal" szó elég régóta a köztudatban van, talán valamelyik agyhalott tv-s személy kezdte el használni és átvette a borzalmasan művelt nép. Ilyen szó nincs, hogy bevállal, elvállal, vállal van. A másik a -ban, -ben toldalékok, kiborulok az ilyenektől pl.: bemegyek a szobáBAN, elmegyek a moziBAN , ez mi?!, annyira idegesít engem is, mert oltári tudatlanságra és műveletlenségre utal és néha már annak kell cikinek éreznie magát, aki jól használja ezeket a szavakat is és tud helyesen írni. Sajnos az emberek már beszélni sem tudnak helyesen, nem csak helyesen írni nem, és szerintem ez nagyon szomorú. üdv.:Zsuzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hasznosnak találod őket :-) A 'bevállal' szó egyébként Csernus műsorában volt, és azóta terjed rendületlenül, és hát igen, ha belegondolok, a 'befotóz' sem éppen helyes, helyette jobb lenne a 'lefényképez'. Végtelen a hasonló példák sora, amit pedig említesz, hogy 'bemegyek a szobában', ismert jelenség, és a neve hiperkorrekció. Azt jelöli, amikor már olyan helyen is egy adott alakot használnak, ahol nem kellene, például -m-re végződő ragozást nem -ikes igék esetében (pl. könyörgöm). Valahol hallott egy szabályt, választékosnak szeretne tűnni, de nincs tisztában azzal, hogy hol is van szükség a -ban/-ben alakra, és ez lesz belőle :-)

      Törlés
    2. Pont a Csernus műsorában? Ezt nem tudtam, de én vállalom a véleményem továbbra is ezzel kapcsolatban és ugyanúgy borzalmasnak tartom :D Tőle meg aztán főleg! Eszembe jutott még a "nem-e" használata is :D. Sajnos ezek nem is helyesírási hibák elsősorban, vagyis nem abból indulnak, hanem szóhasználati inkább, szerintem. Mert akik így használják ezeket a szavakat, azok meg vannak róla győződve, hogy így helyesek és utána ebből következik az, hogy így is írják le.

      Törlés
    3. Igen, sajnos a szóbeliségből kerül írásba, és a legszomorúbb az, hogy a televízióban, sőt újságokban is sokszor látni hibásan kiírt dolgokat, így nem is csoda, ha egyre csak terjednek a helytelen alakok :-(

      Törlés
  2. A megduplázott betűknél nálam a "bakkancs" meg a "szallag" viszi a pálmát... :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, azok is kiakasztóak, de engem jobban irritál a két említett országnév. Hihetetlen, hogy mik vannak. Amúgy pedig budapestieknél halottam már 'ellem'-et is kiejtésben az 'elem' helyett :-D

      Törlés
    2. :D Szerencsére nagyon nem volt még "lehetőségem" ezeket az országneveket így hallani, de az elemet már két l betűvel igen:D

      Törlés
  3. Jappán :DDDDDDDDD Ez olyan, mint a szallagavató, na, ott ki szoktam égni, ha meglátom így leírva :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, elég durva, én is ledöbbentem :-D

      Törlés
  4. Nagyon jó hibákat válogattál össze, bár bevallom, hogy néhányat én is tuti rosszul írnék le... :) Nekem általában a kötőjeles szavak a gyengéim, soha nem tudom mikor kell használni és mikor nem... Mivel én is blogot írok mindig próbálok ügyelni a helyesírásra, ha nem vagyok biztos a dolgomban inkább utánanézek a helyes alaknak. Persze emberből vagyok, nálam is akadnak hibák (a fent említett dolgok közül is... :P) A sógornőmnek magyartanár a végzettsége, ő sokszor felhívja a figyelmem, ha valami hibát talál nálam. :)

    Egyébként ami engem nagyon idegesíteni szokott, hogyha valahol azt olvasom, hogy pl: "egyenlőre nem tudom..." Ugye itt a helyes alak "egyelőre" lenne. Az "egyenlőre" csak akkor helyes hogyha pl. "a torta szeleteit egyenlőre vágom." Szerintem ezt az emberek 10-ből 9-szer rosszul írják. Sőt, már újságban is találkoztam ezzel a hibával...

    Remélem ebben a kommentben nem volt hiba, kicsit félve írtam meg. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, de Te tudod, hol keresd, ha nem tudsz valamit, és megvan Benned az igény a jobbulásra, ami nagyon sokat számít. Nincs is ezzel gond, azzal viszont igen, ha valaki nem is tudja magáról, és meg van róla győződve, hogy jó a helyesírása. A sógornődet pedig használd ki, jó, ha családon belül van egy jó helyesírású személy :-)

      Törlés
  5. ilyenkor jövök rá,mennyire sokat felejtettem az érettségi óta :D Pedig nagyon jó magyaros voltam,még versenyt is nyertem,de kopik az agyam sajnos ez van :)
    Jók ezek a bejegyzések,viszont néha félve nyitom meg,mert rájövök,hogy nem tudok helyesen írni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, így van ez, amit az ember nem használ, azt elfelejti, én pl. matekból nem tudnék túl sokat alakítani :-D Amúgy pedig ne félj, mert sokszor szinonimákat osztok meg, hogy ne bántódjon meg senki, meg hát bárki követhet el hibát, de ha valaki szeretné, ezekből okulhat is, és tanulni/régi tudást feleleveníteni sosem késő :-)

      Törlés
    2. na matekból simán elvéreznék :D
      de ez van,jók ezek a posztok,tudom a saját hibáim,és ebből simán lehet tanulni.
      Amúgy annak is betudom az egészet,hogy lassan 6 éve nem élek magyar földön,szóval néha elgondolkozok,mit hogyan kell írni :D Tudom az anyanyelvet nem lehet elfelejteni,de öregszem,néha nem jutnak eszembe szavak,amik annak idején kisujjból kiráztam :D

      Törlés
    3. Gondolom, olyan is van, hogy olaszul beugrik ad adott szó, magyarul viszont nem. Nálam is bekevernek egymásnak a nyelvek sajnos, pedig itthon élek, de egy-egy kifejezést többször használok angolul, mint magyarul, és így néha nem ugrik be, hogy mi is a magyar szó rá... :-)

      Törlés
  6. Te jóságos, Jappán? Ilyennel még nem találkoztam :D
    Viszont megint tanultam pár új dolgot, köszönet érte ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, ez így szerepelt leírva. Gondolhatod, mennyire kiakasztott, napokig nem tudtam túllépni rajta :-D Örülök, hogy amúgy hasznos volt a bejegyzés, és remélem, a továbbiak is azok lesznek :-)

      Törlés
  7. Én azt szeretném kérdezni, hogy hogyan helyes a "hadd egyek valamit" v. "hagy egyek valamit". Mert rendszeresen hallom az utóbbit, televíziós műsorokban csak így mondják, pedig én nem így tanultam. Annyira zavarja a fülemet, hogy csak idegeskedek rajta.
    A másik az nálam is a -ba/-be helytelen használata. Amikor videóban, egy általam igényesnek tartott blogger használja minden alkalommal helytelenül. Komolyan, olyankor kikapcsolom a videót, és nem nézem tovább.

    Végül, a már említett "egyenlőre", amitől a falra mászok. Ha meglátom, azonnal zárom be a blogot. Nem tudom velem van-e ez így, de ezek alapvetőek számomra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alapvetően a 'hadd' a helyes, főleg írásban, a 'hagy' pedig nyelvjárási eltérés. A deskriptív, vagyis előíró nyelvészet szerint az ilyenek helytelennek is tekinthetők, ugyanakkor a deskriptív, leíró nyelvészet szerint természetes folyamat a nyelv változása és területenkénti eltérése, és így nem tekinthető hibának.

      Az 'egyelőre' és az 'egyenlőre' különbségére pedig kitértem már egy előző bejegyzésben, de gyakorlatilag mindegyikben szerepelhetne, mert nap mint nap rosszul írják sajnos sokan. Engem is nagyon zavar, ahogy a fáradság-fáradtság különbségének hiánya is, úgyhogy szerintem mind szerepelni fog még, ha ismét eléri a mennyiségük az ingerküszöbömet :-D

      Törlés
  8. :O Azért ez a Jappán, Eggyiptom nagyon durva..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, gondolhatod, hogy én is lefagytam rajta...

      Törlés
  9. Engem sajnos nagyon idegesit, ha vki helyesirasi hibakkal irja a posztokat. Legszivesebben kommentelnek, de sztem biztosan megsertodne mindenki, ha felsorolnam a hibakat. Amitol meg szinten falra maszom, az az, ha azt irjak, hogy luxus erzetet kelt.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokunkat idegesít, ugyanakkor pl. a cégeket, úgy tűnik, nem, hiszen még híres cégek és magazinok sem fordítanak erre kellő figyelmet. Ha pedig egy ebből pénzt csináló és a kollégákat ebből megfizető magazin sem tartja fontosnak a helyesírást, akkor sajnos semmin sem lehet csodálkozni :-(

      Törlés
  10. Szeretem ezek a posztokat, mindig elolvasom :) Mióta keveset olvasok, nekem is romlott a helyesírásom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hasznosnak találod őket :-) Az olvasás pedig bizony az egyik legjobb módja a helyesírás szinten tartásának, bár sajnos egy-egy kiadó könyvei többet ártanak, mint használnak. Volt könyv, amelyet az első három sor után dobtam félre, és úgy döntöttem, hogy inkább angolul olvasom majd el, ugyanis a 'nyárunk' szóalak kiakasztott :-D

      Törlés
  11. Mindig félve nyitom meg ezeket a bejegyzéseket, mert félek, hogy nálam találtál valamit :)
    A kötőjeles szavak a gyengéim, azt hiszem most már tényleg nyitok egy dokumentumot (először doksit akartam írni, de inkább gyorsan javítottam), ahova kigyűjtöm ezeket az okosságokat.
    Nálunk Lali szokta mondogatni, amikor hazamegy, hogy megérkeztem a "hüttő" és "füttés" világába, náluk gyakran kettőzik a szó közepi mássalhangzókat, de szerencsére csak kiejtésben, nem így írják le.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondtam már, hogy nem kell paranoiásnak lenni, kérem!!! A hüttő pedig tényleg elterjedt forma, de milyen rég is hallottam már... Most fura fajta nosztalgia ébredt bennem :-D

      Törlés
  12. Szerintem is nagyon hasznosak az ilyen bejegyzések, főleg, ha valami többször kerül elő, mert nagyobb esélyünk van a megjegyzésére. :D
    Van egy kolléganőm, ő nagyon érdekesen tud beszélni, hihetetlenül zavar. (írásban általában nincs gond, de a légyszit pl úgy írja, légy szí, mert így nem húzza alá neki a helyesírás-ellenőrző :D ).
    Pl a alma, a elefánt, de a kedvencem: az esetleg szót így ejti: eseklet. (!!) Hát, én ettől falra tudok mászni. :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eseklet :-D Hát ez kész :-D Ilyet még nem hallottam, de egyéb furcsaságokat igen, pl. a hierarchia helyett 'hiarerchia', meg a spektrum helyett 'sprektrum'. :-D

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.