2014. december 15., hétfő

Duokróm virágok – China Glaze Rare & Radiant és MoYou Pro 08

Ma ismét egy nyomdázást mutatok meg Nektek, amely szintén a múltkoriban mutatott, Zsókától kapott lemezzel, valamint egy régebbi blogtalálkozón csereberélt lakkal készült. Ezt a lakkozást láthattátok egyébként az utóbbi három videómban is, és volt is, aki megjegyezte, hogy mennyire szép.



A lakk egy China Glaze duokróm, a Rare & Radiant, amelynek régebben gondolkodtam a beszerzésén, de aztán lebeszéltem magam, újabban pedig amúgy sem tetszenek már annyira a duokróm lakkok, ezt viszont Reniék a kezembe nyomták, mondván, hogy kellően perverz színe van, én pedig szeretem az ilyen lakkokat. Utólag nagyon is örülök ennek, ugyanis a nem túlzottan duokróm lakkokért azóta már kifejezetten odavagyok, és csak azokat érzem magamtól távol állónak, amelyek túlságosan erőteljesen váltogatják a színüket. A lakk egyébként két rétegben hibátlanul fed, és szerencsére nem csíkoz.



A minta pedig a 08-as MoYou Pro paletta felső sorában látható, és a jobb kezemen sikerült jobban, valamint a bal kezemen kicsit el is kente a fedőlakk, de azért összességében nagyon mutatós nyomdázás lett ezzel a CG lakkal párosítva.


Lámpafény

Szűrt lámpafény

Természetes fény

Napfény

Jobb kéz napfényben

No szóval ennyi duokrómság jöhet, de az igazi színváltósságot meghagyom a skarabeuszoknak (mennyivel jobban gangzik ez a ganajtúró bogárnál...).

Ti hogy álltok a duokróm lakkokkal? Szívesen viselitek őket?

20 megjegyzés:

  1. Csodaszép ez a szín! Nekem is megvan a Peridot dube, de nekem S-he kiadásban. A színe pont ilyen, viszont az háromréteges lakk. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na tessék, a S-he nekem is megvan, de fel sem merült bennem, hogy testvérek lehetnek :-D Mindenesetre örülök, hogy ez a CG nálam landolt, mert visszanézve is egyre jobban tetszik magamon :-)

      Törlés
  2. Olyan Katy-s ez a lakk! :D
    És még mindig ki vagyok akadva a skarabeusz másik megnevezésén leírva... :P
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, de ha így hívják szegényt, nem tehet róla :-D Attól még szép :-D De akkor Te gondolj inkább a rózsabogárra, az is nagyon hasonló :-)

      Törlés
  3. Valóban nagyon szép, tetszik a különleges alaplakk és a diszkrét, fekete minta! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy Neked is tetszik :-)

      Törlés
  4. Az ganéééjjjjjjjjtúró, nem? :D :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ez nyelvjárási kérdés, mifelénk így mondják, Te meg marha messze laksz tőlem, és ott biztosan másképp :-D

      Törlés
  5. Nagyon szép lett, valóban Katy-s a manikűr! :)
    Nekem a Catrice Genius in the bottle nevű lakkja van meg, az hasonló ehhez a képek alapján. Hullámzó a viszonyom vele, néha túl ssknak érzem, máskor viszont nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy Te is hozzám illőnek látod :-) Szerintem is nagyon hasonlít az említett Catrice lakkra, és hát a duokróm és fényes lakkok szerintem általában véve eleve ilyen kettős érzést keltenek sok mindenkiben, legalábbis kevés olyan ember van, akin egyértelműen jól mutatnak :-) Amúgy mikor láthatunk vele manikűrt Nálad? :-)

      Törlés
  6. Nem mindig szeretem a duokróm lakkokat.
    Néha nagyon tetszenek,néha meg felkenem és le is mosom őket.:D
    Tetszik a manikűröd! Örülök,hogy téged is megfertőzött a nyomdázás.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, én is pontosan így vagyok a duokrómokkal... A nyomdázás pedig már csak ilyen, hiába álltam ellen neki sokáig, engem is rabul ejtett :-D Most gyakorlom a fedőlakk elkenés nélküli felvitelét, és egyre jobban megy már :-)

      Törlés
  7. Nekem sem jönnek be a naaagyon duo- és multikróm lakkok. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy nem csak én vagyok így ezzel :-D

      Törlés
  8. Nagyon szép manikűr szép nyomdázás, és a nyomdalemez is nagyon tetszik!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik! A nyomdalemeznek pedig mindig fontos helye lesz a szívemben, hiszen ez a darab ejtett rabul :-)

      Törlés
  9. Nem nagyon jönnek be. Máson persze tetszik. Ezt a lemezt én is meg akartam venni, de nagyon népszerű, készlethiányos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is leginkább csak másokon szeretem nézegetni őket, de most kivételesen jól esett viselni :-) Remélem, a lemezre le tudsz csapni hamarosan, most például éppen van belőle készleten :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.