2015. április 7., kedd

Húsvéti manikűröm – Powder Perfect és Picture Polish

A ma bemutatott manikűrt már láthattátok Instagramon, és bizony ezt kentem fel húsvét első napján, mert tökéletes választásnak éreztem a Powder Perfect Flowerbomb nevű csodáját. Mivel egymás mellett állva rendkívül jól mutattak a Picture Polish Pirouette-tel, együtt díszítették a körmeimet tojásfestés és locsolóvárás közben.

Itt egy kis kitérőt engedjetek meg nekem, mert az egyik kis unokaöcsém locsolóversén azóta is mosolygunk:

„Van nekem egy locsolóm,
Kölni nincsen benne, 
Hogy ha én azt elővenném,
Nagy nevetés lenne.”

No de a lakkokra visszatérve: a Flowerbomb Eleni ajándéka volt a számomra, mert amikor a gyűjteménye nézegetése közben látta, hogy mennyire odavagyok érte, úgy döntött, nekem adja, és nem tudtam erről lebeszélni. Mindenesetre nagyon örültem neki, és biztos voltam benne, hogy jó barátok leszünk, mert egyrészt rózsaszín, másrészt kifejezetten tetszeni szoktak magamon az ilyen típusú, krémes-csillámos lakkok (Eleni megfogalmazása szerint: mákosak). Még egyszer nagyon köszönöm a lakkot. :-)

A Pirouette eredetileg Reni lakkja volt, de neki nem tetszett magán, így megvettem tőle, hiszen amúgy is terveztem megvásárolni. Már másodszor volt rajtam, mert az eggyel előbbi manikűrben is ez volt rajtam, de annyira tetszett, hogy simán megért egy újrázást.


Amikor kész lett a manikűr, még a nap is kisütött, így szinte paradicsomi körülmények keletkeztek a fotózáshoz.


Egy kép után azonban jött egy felhő...


Benti képek:





Vaku:


Amikor ismét előbújt a nap, természetesen ismét kivonultam az erkélyre fotózni:



A Powder Perfect lakk egyébként babarózsaszín krémes alapú, amely sokszor orgonalilának látszik, és a logikus színű csillámok mellett matt világoszöld és babakék glittereket is tartalmaz, ezért abszolút a tojások pöttyösségét juttatta az eszembe. A Pirouette mikrocsillámai között ráadásul szintén visszaköszönnek ezek a színek, így beigazolódott, hogy jól néznek ki együtt, és nem csak az üvegben tűnnek úgy.

A Flowerbomb három rétegben fed tökéletesen, de nem szárad lassan, így nálam egy nem jelent gondot, na meg a biztonság kedvéért a BTGN fedőlakkot és az Essence szárítócseppeket is bevetem mindig. A Pirouette-ből elég volt két réteg, ám ez az alaplakknak is köszönhető, mert a múltkor az Eveline-nel nem ez volt a helyzet. Tehát egy kis szösszenet következik az első benyomásomról az Essence alaplakkról, amelyet galád módon kivontak:


- TÖKÉLETESEN kiegyenlíti a körmöket már egy rétegben.
- TÖKÉLETES alapot biztosít a lakkozáshoz, vagyis suhan rajta a lakk, és jobban fed, mint más alapokkal.

Tartósságról egyelőre nem tudok beszámolni, csak arról, hogy tojásfestés, hajmosás és kis takarítás ellenére is sértetlen rajtam harmadik napja a manikűr. Tehát ismét felmerül a kérdés: miért szünteti meg az Essence a jól sikerült termékeit?

A Powder Perfect lakkot már nem találtam meg online, így nem tudom, valaha beszerezhető lesz-e még, a Picture Polish Pirouette viszont jelenleg is kapható a Nailland kínálatában.

Rajtatok milyen mani volt húsvétkor? 

18 megjegyzés:

  1. Mostanában valahogy nincs kedvem lakkozni,semmi sem tetszik magamon,ezért csak egy pink nude-ot használok, Sally Hansen Arm Candy-t. Boldog nyuszit utólag is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha nekem is a nude lakkok esnek csak jól, és ilyenkor jön a Sally Hansen Bamboo Shoot és az OPI Pirouette My Whistle. Köszönöm, a nyuszi szerencsére boldog volt, és remélem, hogy Neked is jól telt az ünnep (mellesleg pedig hova rohant el így az idő???)

      Törlés
  2. Klassz párosítás! Szerintem találó Eleni "mákos" megfogalmazása. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik :-) Ezek a lakkok pedig már csakis mákos néven fognak futni nálam :-D

      Törlés
  3. Nagyon jól mutatnak együtt. :)

    VálaszTörlés
  4. Csodás :) A lakkot pedig szívesen, remélem kedveccé válik...nomeg én jutok róla eszedbe :D nekem minden lakk mákos amiben ilyen glitterek vannak :'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Te jutsz róla eszembe, és a mákos kifejezés, amit levédethetnél a körömerősítési módszereddel együtt :-D

      Törlés
  5. nagyon tetszik ez a Powder Perfect lakk. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem Neked is nagyon jól állna, valahogy úgy érzem, passzolna Hozzád :-)

      Törlés
  6. Szép mani :) Ez a locsolóvers :D
    Nekem csak egy gyors piros manim volt, O'Harát kentem fel. Már alig van benne, elöl van a fürdőszobában, mindig azt kenem fel, ha gyorsan kell választani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy örülök, hogy valaki a locsolóverset is díjazza :-D Az O'Hara ilyen jól fed és gyorsan szárad, vagy csak a színe miatt lett ekkora kedvenc? Nálam még kipróbálásra vár ő is, de biztosan csodásan mutatna a tavaszi napfényben :-)

      Törlés
    2. Nagyon mutatós önmagában is, szinte vétek rá nyomdázni, azért szeretem, meg hát a piros a kedvenc színem.

      Törlés
  7. Szépséges kis mani lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagy örömmel viseltem :-)

      Törlés
  8. Nagyon tetszik a manikűr, igazán én vagyok. :D
    Egyébként én erről az essence lakkól, ami jó alapnak is csak akkor hallottam, amikor a kifutó termékek közé rakták. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azóta már felvilágosított Eleni, hogy csak két színt vontak ki, és megmaradt négy, de most voltam a Müllerben, és három új színnel bővült a paletta, ami nekem ugyanolyannak tűnik, mint a bejegyzésben említett :-)

      Törlés
    2. *amelyek közül egy nekem ugyanolyannak tűnik, mint a bejegyzésben említett :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.