2015. június 2., kedd

I Heart Makeup Black Velvet – képek és színminták

Nagy öröm ért még a múlt hét elején, amikor Eszti, a pinkpanda.hu webáruház képviselője tesztelési lehetőséggel keresett meg. Volt már erre példa, és az akkori tesztet ide kattintva tudjátok megtekinteni, most azonban paletták tesztelésére nyílt lehetőség, így minden eddiginél jobban örültem, hiszen a paletták és én igencsak jóban vagyunk. Nem azonos terméket kaptunk, hanem mintha utána is jártak volna, kihez mi illik igazán, hiszen esetemben éppen egy natúr palettára esett a választás. A neve Black Velvet, és mivel az érkezésekor eléggé el voltam havazva munkákkal, néhány napig csak nézegetni volt lehetőségem. Mostanra már ki is próbáltam néhány színét, így úgy éreztem – annak ellenére, hogy még a The Balm Nude'tude palettával is vannak sminkes és egyéb terveim –, hogy itt az ideje az első bejegyzésnek.

A paletta egy füstös sminkeket idéző mintájú papírtokban érkezik:


A fotózás után vettem észre, hogy fordítva van a papír...

Belül a nevéhez méltón fekete bársony borításra lelünk, a közepén pedig egy fekete kristályszívnek látszó, műanyag díszítés található:



Hátul némi infó áll a rendelkezésünkre:



Belül pedig a színek felett lévő fóliáról tudhatjuk meg az árnyalatok nevét:



A palettában elég nagy a matt színek aránya, az árnyalatok pedig a natúr és a füstős vonalon mozognak, ráadásul pedig elég sok a hidegbarnás szín is benne. Számomra első látásra szerelem, úgyhogy ne csodálkozzatok a képek mennyiségén.


Természetes fény

Természetes fény, másféle ISO

Vaku

Napfény

Természetes fény

Természetes fény, másfajta ISO

Vaku

Természetes fény

Természetes fény, másfajta ISO

Vaku

Napfény

Nos, ennyi matt színnel akár mellényúlás is lehet egy paletta, hiszen a mattok általában véve gyengébben teljesítenek, és akkor csupán a néhány fényes szín lenne kihasználható. A gyakorlat azonban azt bizonyítja, hogy a cég rátalált a pigmentált matt színek titkára, és hibátlanul alkalmazza is. Szinte kivétel nélkül rendkívül erős a színük, de még ezek közül is kiemelkedik néhány, amelyek esetében óvatosan kell eljárni, ha nem akarunk túl erős vonalakat alkalmazni a szemsminkben.

A színeket minden esetben négyféle fényviszonyban mutatom meg: kétféle ISO-beállítású természetes fény, vaku és napfény.

Az első sorból a True nevű szín hiányzik, ugyanis tökéletesen egyezik az alkarom bőrszínével, így akárhogy is erőlködtem, nem tudtam megörökíteni, pedig a pigmentáltságával amúgy nincs gond. Lássuk viszont a többieket:

A Want egy jól pigmentált hidegbarna árnyalat, a Long meglepően gyengén teljesítő aranyszín, amely a paletta leggyengébbike, a Feel rendben lévő bronz-arany, a Black pedig rendkívüli pigmentáltságú majdnem matt szaténfekete. 






A második sor nagy kedvenc nálam, mert sok-sok jól kihasználható, különleges árnyalatú színt tartalmaz. A Baby jól pigmentált babarózsaszín, A Please jól pigmentált rőtbarna, amely tökéletes szín a mélyítővonal satírozására, világosvörös hajúaknak pedig biztosan csodás szemöldökszín válna belőle, a Sweet az egyik legjobban pigmentált szín mind közül, ráadásul pedig emlékeztet a csokis paletta egyik színére, a Sin jól pigmentált sötétbarna, a Tender a True-tól egy árnyalatnyival eltérő, jól pigmentált bőrszín, a Slow pedig egy ritka esetekben látott, csodásan kihasználható matt szürke szín, amely már most a kedvencem.






Az utolsó sor egyrészt a fentebbi színek mélyítéséhez, másrészt füstös sminkekhez válhat be, és itt is több kedvencem van már most is. A Sweet egy csodás rózsás-barackos matt árnyalat, a Bring tökéletes tejcsokiszín, a Wild az egyik legszebb bordó matt, amelyet valaha láttam, még ha a palettában sok esetben barnának tűnik is, a Cry egy csodás fémes szürke, a Velvet pedig egy teljesen matt, Naked palettákat is utolérő pigmentáltságú fekete.






Az első benyomásaim tehát sokkal jobbak, mint a csokis paletta hasonmása esetében voltak, ugyanakkor még tesztelem a színeket használat közben is, hogy teljes képet tudjak alkotni a minőségükről, valamint a szemhéjon nyújtott teljesítményükről. A színösszeállítást mindenesetre teljes mellszélességgel támogatom, mert sokoldalúan kihasználható, télen-nyáron, nappal és éjjel egyaránt hasznos kis palettát alkot.

A tesztelési lehetőség mellett pedig Nektek is meglepetéssel szolgált a webáruház: június 30-áig a PINKPANDA kóddal 15% engedménnyel tudtok vásárolni tőlük (Sigma termékekre nem váltható be, és más akciókkal nem vonható össze). Ha erre a palettára fenitek a fogatokat, kattintsatok az alábbi hivatkozásra, ahol 3390 Ft-os teljes áron jelenleg is kapható:
https://www.pinkpanda.hu/termek/i-heart-makeup-szemhejpuder-paletta-black-velvet

Ti ismeritek ezt a palettát? Netán van kedvencetek az I Heart Makeup kínálatából?

5 megjegyzés:

  1. Annyira szép paletta! És még az ára is szerintem baráti a leírás és a színek alapján.
    Ajjjj....nem, nem akarok újra smink őrült lenni :D Így is azon kapom magam, hogy MUR palettákat nézegetek...:D
    A csokis paletta hasonmás nekem még mindig nagyon wow :)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű ez a paletta, mint ahogy egyébként az összes I heart makeup és Makeup Revolution paletta. Nagyon kíváncsi vagyok a sminkekre, amiket készítesz majd vele. A mályvás, burgundis színek különösen jól állnak szerintem neked, úgyhogy ezekkel szívesen látnék egy sminket :))

    VálaszTörlés
  3. Ó jaj.
    Nagyon tetszik ez a paletta... Sokkal jobban szeretem a matt színeket, mint a fényes/csillámos árnyalatokat, és ez tényleg jól teljesítőnek tűnik.

    VálaszTörlés
  4. Ó, jaj, miért kellett idejönnöm?! ... *.* Gyönyörűséges!

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.