2015. június 1., hétfő

Yankee Candle-nyereményjáték – eredményhirdetés

A Yankee Candle-csomag minden eddigi nyereménynél nagyobb figyelmet kapott, ugyanis 137-es jelentkeztek érte. Terveim szerint minden e-mailre reagáltam volna, azonban nem akartam tovább halogatni a sorsolást, így a mai napon mindenki csak a sorszámát kapta meg. Ettől függetlenül késve bár, de válaszolni szeretnék mindre, mert csodás történeteket kaptam arról, kinek miért az adott illat a kedvence tavasszal. Sok volt a vidám emlék, sok volt a boldogsághoz kapcsolódó, ugyanakkor jó néhány elvesztett rokonokat vagy barátokat idéz fel.

Elsősorban tehát szeretném mindnyájatoknak megköszönni a történeteket, mert feldobták az egy hónapos jelentkezési időszak napjait a számomra, így bizonyosan lesz még hasonló feltétel majd más nyereményjátékok kapcsán is.

Most viszont következzen a lényeg, a sorsolás maga: a 137 jelentkező közül a random.org a 22-es sorszámú Dóra számára kedvezett, így e-mailben fel is veszem vele a kapcsolatot, hogy egyeztethessük a szállítási adatait. A többieknek pedig üzenem, hogy hamarosan újabb játék várható nálam, úgyhogy érdemes lesz továbbra is figyelemmel kísérni a blogon zajló eseményeket.


13 megjegyzés:

  1. Köszi a játékot! Habár nem nyertem, azért izgalmas volt néha ábrándozni róluk... :)
    Mikor csinálsz újabb gyertyás posztot???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát el sem tudod képzelni, mennyire feldobta a kedvem ez a kérdés :-) Még a héten lesz újabb gyertyateszt, mert ismét van miről írnom :-)

      Törlés
  2. Gratulálok a nyertesnek, Neked pedig köszi a játékot :)

    VálaszTörlés
  3. Szia, gondoltam írok egy kis feedbacket, hogy tegnap leadtam egy óóóóriási YC rendelést tartokból, ez volt az első, szóval sokat jártam utána mindennek és nagyon sokat segített a rengeteg posztod. :) Persze így sem tudtam dönteni, szóval arra gondoltam, hogy nagyon sok tartot kipróbálok, megszaglászni nem tudom, mert felénk nem lehet kapni, szerintem ha azt mondom, elmentem az ingyenes szállítási határig, azzal már nagyjából elárulom, hogy milyen mennyiséget rendeltem. :)
    A lelkesedésed átragadt rám, már úgy is, hogy még nincsenek a kezemben a gyertyák, de nagyon kíváncsi vagyok, mit tud a márka! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.