2016. március 24., csütörtök

F.U.N. Lacquer Garden of Peonies – becsapott a galád, mégis szeretem

A ma bemutatott lakk szépsége felől nincs kétség, ugyanakkor nem kicsit akadtam ki azon, mennyire eltér a promóképektől a valóság. Nem kertelek, ezt nem tartom fair dolognak, és valahogy úgy érzem magam, mint azok, akik annak idején a Picture Polish Paris nevű lakkját megrendelve a második gyártási tétel miatt sokkal narancsosabb és sötétebb lakkot kaptak, mint amire számítottak...

Node először lássuk is a kiakadás tárgyát, a képeket, amelyek alapján megrendeltem:



Ezek alapján egy viszonylag pasztelles, kisméretű holorészecskéket tartalmazó lakkra számítottam, vagyis egy, a tavaszhoz tökéletesen illő kis csodára. Értem én, hogy jó dolog a lightbox, de ha már ennyire eltér a valóságtól az eredmény miatta, talán mellőzni kellene. Ugyanis a valóság ezzel szemben sokkal sötétebb, sokkal kevésbé krémes, és a holorészecskék mellett kifejezetten nagyméretű és tolakodó aranypelyhek is vannak benne. 










Utóbbiak, a nagyméretű aranypelyhek talán az utolsó három képen láthatóak a legjobban, élőben viszont folyamatosan ott vannak, és üvöltöznek, figyelmet követelve maguknak. Emellett az alapszín sokkal narancsosabb és sötétebb, mint amire számítottam, úgyhogy nem kevés sebből vérzik a dolog...

És hogy miért is szeretem ezek ellenére? Nos, az első 3 nap sértődöttsége után elkezdtem megszeretni magamon. Csodásan csillog, jól illik a bőröm alapszínéhez, emellett pedig előnyösen hat a viszonylag rövidebb körmökön is. Emellett a hatnapos viselési idő alatt sehol nem pattant vagy kopott meg, még ott sem, ahol a lemosás során berepedt körömre derült fény. Tehát végül is jó vásárt csináltam, csupán annyi a gond, hogy nem ezt az ígéretet kaptam. 

Ha az én képeimen is elnyerte a tetszéseteket, és nem csak a promóképen látható pasztell szépség tetszik, ide kattintva megvásárolhatjátok a Nailland kínálatában.

Ti jártatok már így internetről rendelt lakkal? Volt, hogy a csalódás ellenére szerelem lett a dolog vége?

6 megjegyzés:

  1. Drága lakkal még nem jártam így (csak Moyrával), mert azokon elég sokat szoktam rágódni és megvárom, míg a bloggerinák kipróbálják, ill. tudom, kinek a képei hasonlítanak a valósághoz, ebben közrejátszik a hasonló bőrtónus is. Hát igen, a promóképnek az a dolga, hogy csábítóvá tegye a lakkot, de sajnos legtöbbször köze sincs a valósághoz, mer vagy túl jó a fotófelszerelés vagy túl közeli a kép, ahogy az életben sosem látjuk. Azért én szeretem a szépített képeket is.

    VálaszTörlés
  2. Én Avonos lakkal jártam így, a katalógusban pinknek látszott, valójában pedig lila volt. Szerencsre az a tanácsadónő visszavette, de volt már rá példa, hogy nem.

    VálaszTörlés
  3. Hmmm... nem tetszik. Olyan öregasszonyos. Lila hajú nénis. :D De a körmeid nagyon szépek. :)

    VálaszTörlés
  4. Mintha nem is ugyanaz a lakk lenne :)
    Drága lakkot kizárólag hétköznapi fényviszonyok mellett készített fotók segítségével vásárolok, mert a promóképek inkább azt az érzést képviselik, amelyet csak SZERETNE nyújtani a körömlakk, több-kevesebb sikerrel.

    Ahol már a körmöt övező bőr sem normális textúrájú és színű, ott az egész fotót megkérdőjelezem pláne, ha tájékoztató jelleggel, üzleti célból készítették, mert szerintem ez a vásárló megtévesztése.

    Ezzel a körömlakkal az a bajom, hogy különlegesnek, lágynak, finomnak tűnik a promóképeken, a valóságban pedig pont az ellenkezője, sajnos :(

    Tanulságos, értékes bejegyzés volt, köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  5. Ahhh, ez tényleg promóképen az igazi... :( Nekem így élőben már túl harsány, nem visszafogott. Pedig az alapötlet jó. :(

    VálaszTörlés
  6. Imádom a gyűrűd!!!!
    De a lakk ég és föld. Kár érte, a promós képen nagyon szép színe volt :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.