2016. április 18., hétfő

Manikűrvadász, 25. forduló – virágos tavaszi körömfestés Dóra alkotása alapján

Ismét Manikűrvadász, ami azt jelenti, hogy megint lázban égtem, és már alig vártam az újabb fordulót. Egyéb kihívásban ugyan nem szoktam részt venni, ezt viszont annyira élvezem, hogy soha egyetlen fordulót sem szeretnék már kihagyni. Egyszer történt csak olyan, hogy az egyéb elfoglaltságok miatt elmaradt a jelentkezés, és így kimaradtam, de most már egy ideje követem a Manikűrvadász saját Instagram-fiókját, így remélhetőleg ez nem fog megismétlődni. 

Az Izabella által kitalált vadászat jelen fordulója Ciiska szervezésében folyik, aki csodás kézügyességével teljesen saját kezdőképet és -manit alkotott – ezt láthatjátok a fenti képen. Ezúton is szeretném megköszönni mindkettőjüknek a lehetőséget, hogy itt lehetek a csapatban. A sorsolás eredményeként Dórától kellett vadásznom, aminek nagyon örültem, hiszen lelkes követője vagyok, és Instagramon már több manikedvencem is lett tőle. A mai választottam egy mind témájában, mind színeiben tavaszt kiáltó manikűr lett, amelyet kissé a saját „arcomra” alakítottam, ugyanakkor igyekeztem az eredeti koncepcióból is minél többet megtartani. Mindjárt mutatom is.

Az eredeti manikűr:


Az én verzióm:




A mintát igyekeztem a lehető legnagyobb mértékben reprodukálni, és a színek terén is a lehető legközelebbi árnyalatokat választottam, csupán annyi változtatást vezettem be, hogy rám jellemző módon a mutató- és a kisujj a minta egy-egy színét kapta, minta nélkül. A liláskék nálam az Orly Snowcone lett, a rózsaszín lakk az Avon Amped Up Pink, míg diszítésnél a Sally Hansen White On és az A-England Lancelot volt a segítségemre. A virágokat vékonyka ecsettel festegettem fel, míg a pöttyöket ugyanazzal az egy pontozóval alkottam meg, vigyázva, hogy mikor mennyi festék kerül rá, na meg hogy mennyire nyomom rá a körömre. Sok festék és bátor nyomás = nagyobb pöttyök – ez volt a vezérelvem.

A manikűrt egyébként a másik kezemen is megalkottam, és bár ott sajnos elkente a fedőlakk, azért még így is mutatós, és ma negyedik napja viselem nagy örömmel (alig tudtam kivárni, hogy végre Nektek is megmutathassam).



Nektek hogy tetszik ez a körömfestés? Szoktatok hasonlót viselni mostanában?

14 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik! Annyira passzolnak egymáshoz a színek és a virágok is szuperek lettek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Öröm is volt viselni, olyannyira, hogy szívesen újra is alkotnám akár, mondjuk valami melegebb korallal és egy vidám lime-zölddel :-)

      Törlés
  2. Úúú, de jó! Nagyon tetszik a megoldásod! Természetesen a szokásos Djkaty "mix and match" itt is visszaköszön. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és külön örülök, hogy tetszik a saját stílusom és a minta kombinációja :-)

      Törlés
  3. Nagyon tetszik mindegyik! Rajtad aztán tartósak a lakkok, nekem 3. napra már mindegyik vállalhatatlan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :-) Mázlim van a tartóssággal, az tuti: most pl. takarítás utáni, négynapos ILNP van rajtam bármiféle sérülés nélkül :-)

      Törlés
  4. Nagyon szeretem a lakkozási stílusodat, ahogy a kisujj-mutatóujj-színek visszaköszönnek a mintázott középső körmök motívumaiban...van ebben valami megnyugtató elegancia, még akkor is, ha egyébként bohókásak a színek. Ezt majd egyszer én fogom levadászni tőled! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, hát ennek nagyon örülök, és remélem, egyszer tényleg levadászod ezt tőlem, mert biztosan valami teljesen új szintre emelnéd a dolgot, és éteri szépséget alkotnál :-)

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszik, mert továbbra is Te vagy az egyik kedvenc körmösöm :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.