A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kék. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 7., vasárnap

Picture Polish Meow – egy igazán hozzám illő lakk

Sokat gondolkodtam, hogy milyen bejegyzéssel térjek vissza a blogra, aztán úgy döntöttem, hogy talán akkor járok a legjobban, ha az egyik legkedvesebb témámhoz nyúlok vissza. Ez pedig nem más, mint a körömlakkok, és azokon belül is nagy kedvenc márkám, a Picture Polish. Ha pedig a leginkább hozzám illő színt kellene kiválasztanom a kínálatukból, valószínűleg a Meow mellett tenném le a voksom, hiszen nem csupán színben, hanem nevében is egyértelműen nekem való.

Egy eszméletlen-csodálatos-remek lakkról van szó, amely már egy, azaz EGY (1) rétegben is elegendő fedést biztosít, és rendkívül fényesre szárad, valamint ezt a fényt hosszú ideig meg is őrzi. Nem pattogott, csupán körömvégi kopást produkált, és több mint egy hétig ez virított a karmaimon (hihi) a nyár közepén.




A sokszor tárgyalt, lapos, keskeny, ugyanakkor nem kerekített, mégis tökéletes ecset ebben az esetben a lakk állagával is pont tökéletes párost alkot, így a körömágy vonala is könnyedén követhető. Olyannyira, hogy a képeken javítás nélküli állapotban láthatjátok a lakkozást. Kénytelen vagyok minden alkalommal nagyon odafigyelni, és lehetőség szerint nem elrontani a lakkozást, mert a körömágybőröm beissza a lakkokat, és ilyenkor semmilyen javítási módszer nem segít. Mégis elő-előfordulnak hibák, a Meow esetében azonban másként volt ez. Valóban tökéletes.




Éppen annyira tökéletes, mint két kandúr cicám, Bogyó és Schrödinger, akikkel sikerült egy-egy, a lakkal közös képet lőnöm. 



Azt hiszem, ennél kevésbé érdeklődő arcot egyikük sem tudna vágni. :-D Nektek viszont jó szívvel ajánlom ezt a lakkot, mert a Picture Polish termékek közül is az egyik legkiválóbb darab, amelynek a neve igazán cicás, a színe pedig minden évszakban megállja a helyét. Télen a jegessége miatt, tavasszal a vidámsága miatt, nyáron a lebarnult bőrrel alkotott csodás kontrasztja miatt, ősszel pedig azért, hogy a szomorú esős napokat feldobja. 

A lakkot a Nailland, az egyik kedvenc webáruházam kínálatából szereztem be, és jelenleg is kapható, 3690 Ft-os áron. 

Nektek hogy tetszik?

2017. július 28., péntek

Masura-kékségek – ismerkedés egy új márkával

Sok szenvedélyes körömlakkgyűjtő eljut arra a szintre, hogy már úgy érzi, semmilyen újdonság nem tudja elbűvölni, és a márkák egyszerűen nem tudnak újat mutatni. Ez derül ki a körömlakkmániás barátnőkkel folytatott beszélgetésekből, és jó tudni, hogy mások is így vannak ezzel. Örök kedvencem marad az ILNP és a Picture Polish, és van is néhány kívánságlistás darabom tőlük, de már nem érzem úgy, hogy nélkülözhetetlenek az új kollekciók darabjai. A múltkoriban egy rendelés alkalmával, amikor ajándékba szereztem be lakkokat, körbenéztem a számomra ismeretlen Masura kínálatában, és csupán a színekre alapozva megnéztem néhánynak az adatlapját, és utánajártam a színmintáknak is. Így bukkantam a ma tárgyalt két kincsre, amelyek alapján bizony további darabok megrendelését fontolgatom.

A Snow Queen csodás, holohatású, ugyanakkor nagyobb méretű mikrocsillámokkal is gazdagított kékség, míg a Spring Kiss az örök kedvenc formulámmal készült: a glitterszendvics-hatású lakkok régóta a kedvenceim már, többek között az Elenitől kapott és itt tárgyalt Powder Prefect Flowerbomb is ilyen. Mostanában teljesen odáig vagyok a vizes árnyalatokért, és a kékek-zöldek bűvöletében élek, így aztán úgy döntöttem, megnézem, mit is tud együtt ez a két Masura darab.



Nos, nagyon ott vannak a szeren, bár a Snow Queen esetében három rétegre volt szükség. Ez nálam nem hátrány, hiszen amúgy is két réteg alaplakkal és legalább egy réteg fedőlakkal készítek minden manikűrt, mert így igazán tartósak lesznek, a gyorsszárító fedőlakknak és cseppeknek köszönhetően pedig még így is gyorsan elkészül minden, és mehetek a dolgomra. A Spring Kiss már jobban fed, és csupán két réteggel sikerült a képeken látható fedést elérnem, ráadásul sok hasonló lakkal ellentétben nagyon sima is a felülete, a csillámok maguktól is szépen beállnak a sorba, így nem kell különösebb odafigyeléssel kezelni őket.




Az alap- és fedőlakk egyébként egyaránt Seche Vite, és még mindig nem vagyok tőlük elájulva, de úgy döntöttem, nem hagyhatom őket kihasználatlanul állni, így ezeket vetettem be.




A Masura viszont teljes mértékben meggyőzött, és nem bántam meg, hogy bátorkodtam szétnézni a márka kínálatában. Jó minőség, egyedi színek és tartósság jellemzi, és immáron negyedik napja viselem ugyanezt a manikűrt bármiféle kopás és pattogzás nélkül.

A márka lakkjait ide kattintva érhetitek el a Nailland kínálatában, és még az áruk is viszonylag kedvező, hiszen üvegenként 1890 Ft-ba kerülnek.

Nektek hogy tetszenek ezek a kékségek? Van valamilyen lakkotok a márkától?

2017. április 30., vasárnap

Ősz a tavaszban – összhang látszólag össze nem illő színekkel

Van az úgy, hogy az időjárás egy időre elhiteti velünk, hogy végre tavasz van, majd hirtelen ismét rosszra fordul az idő, így a jól kigondolt öltözetünket áthangolni kényszerülünk. Így esett, hogy a fekete körömlakkozásomhoz a szokásos farmer+fekete póló szett helyett valami egészen mást kellett kidolgoznom, amikor végre-valahára időnk és alkalmunk adódott a fotózásra. Lássuk, hogy milyen darabokat hangoltam össze, hogy a végén egy szívesen viselt együttes álljon össze.

Nos, a fekete körömlakkhoz hangoltam a táskát és a cipőt, azonban a többi darabnál más színekhez folyamodtam, hogy ne legyen nagyon gyászos az összhatás. A cipő egy mostanra hároméves Deichmann darab, táska pedig mi is lehetne más, ha nem egy Ezsubegz darab, nem igaz? A Fluffy Smart kollekció Medium hátizsákját amúgy is rengeteg alkalommal viselem, ezért egyértelmű volt, hogy őt veszem bele az itt bemutatott szettbe. A nadrág egy új kedvenc, amely a helyi kínai áruházban várt rám rendkívül kedvező, 2790 Ft-os áron. Meg is lepődtem, hogy milyen jó vétel, valamint a színe is egészen megtetszett, bár eredendően őszinek mondanám. Ehhez egy kis vidámságot csempésztem a kedvenc és ősrégi Orsay felsőmmel, amelyet egyébként már láthattatok a blogon, az egyetlen és ezáltal eleddig történelmi jelentőségű ruhás bejegyzésemben. Ígérem, lesz majd másik felsőrészről is szó itt nálam, valamint szeretném hangsúlyozni, hogy más topokat is rendszeresen hordok, csak véletlenül esett ez így.



A kabátom a Cosmos City egyik üzletéből van, és emlékeim szerint 3990 Ft-ba került még két éve, és mivel már az eddig említett darabok által is rengeteg színt viseltem együtt, egy egyszínű Rossetti Bizsu kendőt választottam a nyakam melegítésére. A karkötők egy réges-rég rendelt Avon karkötőszettbe tartoznak, és jól visszaköszön bennük a karóra színvilága. Ennek köszönhetően minden egyéb kiegészítő árnyalata illeszkedik a felsőrészhez, így nem lesz túláradó az összhatás, és minden szépen a helyére kerül.



Az egyéb kiegészítők terén szerintem nem okoztam meglepetést: a kék vonalat erősítettem tovább az új kedvenc Timex Weekender órámmal, amelyet a prokarorak.hu webáruházból választhattam ki magamnak. Olyannyira elégedett vagyok vele, hogy már bőszen nézegetem a női Timex karórák oldalát, fontolgatva, hogy melyik modellel lepjem meg majd magam mellé. A tökéletes összhang érdekében a róla szóló bejegyzésben már bemutatott, kék ásványokkal készült Zenzero medált és fülbevalót, valamint a Rossmann kínálatából beszerzett, virágos, ezüstszínű gyűrűt és a siófoki ásványmúzeumban vásárolt, szintén ásványos gyűrűt viseltem mellé.



Ami pedig az ilyen témájú bejegyzéseket illeti: mindenképpen szeretnék a közeljövőben újabb szettekkel jelentkezni, és remélhetőleg egyre jobb fényképekkel teletűzdelt bejegyzéseket hozni Nektek. A közreműködésért nagy köszönet jár Édesanyámnak, akinek a fényképezés kifejezetten gyenge pontja, ezért a rövid oktatásom után létrejött fenti képek a fejlődőképességét bizonyítják. A fotózás egyébként rendkívül jó hangulatban telt, úgyhogy eszem ágában sincs hozzáértőbb fotóst keresni, így a lelkére kötöttem, hogy máskor is tartson velem. Hiszen ha nem is tökéletesek a képek, a jó hangulat szerintem belőlük is sugárzik. Az alábbi például egy nagy nevetőroham után készült, és a hajamért vagyok oda rajta, amely egyébként az egyik kedvenc Remington formázóvasamnak köszönhető.





Alább már egy folyamatban lévő nevetőgörcs közben kapott el a világ legjobb fényképésze. Itt például azon derültünk, hogy a cipőt csak ebben a roppant nőies és előnyös pózban tudtuk láthatóvá tenni. 



Ezen a képen pedig úgy nézek ki, mint aki épp a haza védelmére esküdött föl, és mindenre elszánt arccal indul a csatatérre.


Komolyra fordítva a szót: remélem, tetszett nektek ez az összeállítás, és nem bánjátok a személyes-vidám kitérőt sem.

Már csak a kérdések sora marad hátra: Ti szoktatok viszonylag tarka öltözetben útra kelni, vagy inkább az egyszerűbb összeállítások hívei vagytok? Melyik a kedvenc darabotok az itt bemutatottak közül?

2017. március 31., péntek

Timex Weekender – egy régóta dédelgetett álom

Történt velem egy nagyon jó és megtisztelő dolog. Persze minden esetben örülök és megtisztelve érzem magam, ha tesztelésre kapott termékről írhatok, de mostanában olyan termékeket és kiegészítőket is írhatok ilyen módon, amelyeket egyébként én magam is megvásárolni terveztem. A múlt héten még a kollekció megjelenése előtt bemutattam Nektek egy tavaszi Ezsubegz táskát, most pedig egy másik álomdarabomról, a Timex egyik Weekender modelljéről írhatok részletesen a prokarorak.hu webáruház jóvoltából. Kék szíj, ezüst készülékház, fehér óralap – mintha pont nekem tervezték volna, annyira illik mind a személyiségemhez, mind a ruhatáram legtöbb darabjához. 

A kiválasztása után két munkanappal már a kezemben is tarthattam a futárszolgálatos kézbesítésnek köszönhetően. A szállítási idő egyébként raktáron lévő termékek esetében 1 munkanap, a többi esetében pedig 2–5 munkanap. Az én Weekenderem egy kisméretű kartondobozon belül, papírokkal biztonságosan kibélelt módon érkezett meg az alábbi, egyszerű papírborításban:



Ez csak négy oldala mentén öleli körbe az alábbi, sportosan elegáns stílusú dobozt:



Belül pedig fahatású minta, egy kis „használati utasítás” (WEAR IT WELL), egy tényleges használati utasítás, valamint a Timex elegáns emblémája látható. Az órát külön fólia is védi, és a doboz pont megfelelő méretű ahhoz, hogy ne csúszkáljon benne össze-vissza.



Rendkívül ötletesnek és kedves kis részletnek tartom a mini díszpárnát, amely köré csatolva az óra érkezik.



Természetesen sok-sok szerelemképet is készítettem róla, hiszen első látásra a rajongójává váltam ennek az órának.




Szerencsére a csuklómon is jól mutat, ami az internetes választás miatt nem volt biztos, de megnyugtató, hogy valóban illik hozzám ez a stílus. Igazából már van is egy másik modell, amelynek a megrendelésén ezen tapasztalat alapján gondolkozni kezdtem. A fazon jól áll, tehát bátran választanám azt is, ugyanakkor a színvilága miatt kissé elegánsabb a stílusa, és szintén jól be tudnám építeni a ruhatáramba. Na de erről majd később, most lássuk ezt a kék-ezüst-fehér szépséget.



Gondoltam, azt is megmutatom, milyen egy tipikus ruha-ékszer-smink-óra kombináció nálam, hiszen bár még valódi outfitbejegyzésben is láthatjátok majd rajtam, addig is itt van egy kis ízelítő. A felsőrész hosszú évek óta kedvencem, és még az Orsay egyik üzletében vásároltam leárazott, kifutó darabként, a medál pedig a Zenzero webáruházból van, és kékkvarcból készült. Tökéletesen illik az órához, 



Az óra mellé szintén egy Zenzero darabot vettem fel, méghozzá a szépséges csakra karkötőt, amely bár jelenleg nem kapható, időről időre vissza szokott térni a kínálatba.




Gyűrűk terén egy Rossmannban vásárolt virágos és egy siófoki ásványmúzeumban vásárolt darab mellett döntöttem:




A fülbevaló szintén Zenzero, és szodalit ékesíti.



Természetesen azóta is számos alkalommal viseltem, és volt már rajtam a nagy kedvenc, farmerből és fehér felsőből álló szettben is, kék kockás tornacipővel és fehér kabáttal. Még az is lehet, hogy éppen így láthatjátok majd újra a tervezett öltözetes bejegyzésben...

Ami pedig a webáruházat és a rendelést illeti, még el kell mondanom néhány fontos tudnivalót: egyrészt a szállítás 9990 Ft felett ingyenes, alatta pedig mindössze 790 Ft, ami a mostanság megemelkedett postaköltségek mellett igazán kedvezőnek számít. Szintén fontos még, hogy a láncos órák esetében egyeztetés után méretre igazítják a karórákat, és így szállítják ki őket, valamint minden órára 24 hónapos jótállás vonatkozik, mely alól a 60 hónapos jótállási idejükkel kivételt képeznek a Citizen karórák. Ráadásul az ajándékként vásárolt órák esetében sem kell aggódni, hogy tetszeni fog-e a megajándékozottnak a kiválasztott darab, ugyanis a még nem hordott órák 12 hónapon belül kicserélhetők.

Az általam választott modell jelenleg nincs raktáron, de a termékoldalán feltüntetett e-mailcímen lehet érdeklődni a beszerezhetőségéről, és egyébként is figyelmetekbe ajánlom a Timex női karórák oldalát. Nagyon örülök, hogy a gyűjteményem tagja lett, mert a sok nőies-elegáns darab mellett viszonylag kevesebb sportosan elegáns órám van, így tökéletes választásnak bizonyult a számomra.

Nektek hogy tetszik? Milyen típusú a kedvenc órátok?

2017. január 12., csütörtök

BH Cosmetics Illuminate ecsetkészlet – szép, de vajon ügyes is?

Ha létezik igazán nekem való ecsetkészlet, akkor a ma tárgyalt az – már ami a színeit illeti. Csodálatos türkizkék nyél, aranyszínű fémrész, pihe-puha sörték jellemzik, de hogy pontosan mire is jók az egyes ecsetek, és mennyire vagyok elégedett velük? A mai bejegyzésből kiderül.

Többször említettem már, hogy a legtöbb esetben elégedett vagyok a BH Cosmetics ecsetekkel, sőt, a legtöbbjük a kedvenceim közé tartozik, ugyanakkor van egy olyan készlet is, amelynek a tesztjére hamarosan ráveszem magam, mert jobb, ha minden olvasóm tud róla, hogy messze kerülni kell. Szerencsére ebben az esetben nincs szó csalódásról vagy problémáról, hiszen az Illuminate szuper kis kezdőkészlet lehet bárki számára, de a sok ecsettel rendelkezőknek is tud újat mutatni. Lássuk először is a külcsínt: a külső papírdoboz a teljes termékcsaládra jellemző arculatú, fehér-arany színű és rendkívül igényes.


A hátulján több nyelven is leírást biztosítanak arról, milyen ecsetek is alkotják:


Az ecsetek külsejére való utalás pedig már a papírdoboz belsejében is megjelenik. Csodaszép türkizkék ez is, akárcsak az ecsetek nyele, és ez a kis részlet szerintem rendkívül igényes, és a Sleek paletták csomagolásának rózsaszín belsejét juttatja eszembe.


Belül egy nagy fóliában várakoznak az ecsetkék:


Mindegyik ecset külön fóliát is kapott, sőt, a két legnagyobbhoz még a formatartást szolgáló vastagabb műanyag tok is jár. Ezeket érdemes megtartani, és tisztítás után ebben hagyni megszáradni a nagyfejű ecseteket, hogy sokáig változatlan alakkal szolgálhassák a gazdájukat.


Az ecsetek egyértelmű számozást kaptak, és én is ennek megfelelően fogom alább a leírást biztosítani.


A nyelek egyik oldalán a termékcsalád neve és az adott ecset száma szerepel, míg a másikon a BH Cosmetics márkanév.



Ashley Tisdale egyébként számomra nagyjából ismeretlen volt, amíg Eleni nem említette, hogy vele kapcsolatos együttműködésre készül a BH Cosmetics. Továbbra sem sokat tudok róla, de az tény, hogy a vele kollaborációban készült termékek mindegyike igencsak mutatós, és még a palettákra is majdnem elcsábultam. Eleni viszont valóban be is szerezte őket, úgyhogy remélhetőleg nála hamarosan tesztet olvashattok majd róluk.

No de térjünk vissza a mai bejegyzés témájához, az igencsak mutatós kivitelezésű készlethez. A sörték rendkívül puhák, az alábbi képen talán látható is, mennyire vékonyak, és mennyire igényesen elrendezettek:


Most pedig ismét megmutatom együtt a teljes készletet, hiszen a számozás alapján fogok részletesen beszámolni az egyes darabjairól.


Az 1-es számú egy púderecset, amely az igazán nagy méretűek közé tartozik. Csak egy kicsivel kisebb, mint a valóban extrém nagyságú Real Techniques Powder Brush, és puhaságának és nagyságának köszönhetően egy-két mozdulattal lepúderezhető a teljes arc. Emellett pirosításra is szoktam használni, hiszen a lekerekítettsége révén éppen megfelelő módon oszlatja el a pírt is. Csupán arra kell vigyázni, hogy a festék csak a leginkább kidudorodó, kúpos részére kerüljön.

A 2-es számú ecset kétféle sörtéből épül fel, ezért a duo fibre elnevezés. Alapozásra is használható lenne, de erre leginkább az ujjaimat szeretem használni, így nálam pirosítás terén vált kedvenccé. A lazán elhelyezkedő hosszabb sörték miatt ugyanis még az erősen pigmentált festékek is szép átmenettel, természetes hatású módon vihetők fel vele.

A 3-as számú ecset kontúrozásra szolgál, és erre is használom a legszívesebben, valamint a highlighter orcákra történő felvitelére is kiválóan bevált. Emellett a szem alá felvitt korrektor eldolgozására is kipróbáltam, és erre is teljes mértékben megfelelőnek bizonyult. Kissé lapított formájának köszönhetően határozott kontúrvonal megalkotására is ideális, így az örök kedvenc Real Techniques és Sigma ecseteim méltó társra találtak benne.

A 4-es számú egy ferde pirosítóecset. Amellett, hogy valóban beválik a nevéhez méltó célra is, szívesen alkalmazom kontúrozásra és az orcák kiemelésére is.

Az 5-ös számú darab a világ egyik legjobb satírozóecsete. A megszokott méretről van szó, de amellett, hogy a keresztmetszete kerek, a kellően csúcsos hegye miatt jó szolgálatot tesz a mélyítővonal „kifaragásában”. Emellett a smink széle is hatékonyan és célzottan satírozható el vele.

A 6-os számú ecset általános szemhéjpúderecset, de a formája miatt satírozásra is kiváló. Tökéletes a mérete, jól felveszi és leadja a terméket, tehát teszi a dolgát. Leginkább porállagú termékekkel szeretem használni, de krémes szemfesték eldolgozására is kitűnő.

A 7-es számú már jóval kisebb méretű, és leginkább ceruzaecsetként tudnám leírni. Jól jön a szempillatöveknél lévő sötétebb színek satírozásához, de kis méretének és formájának köszönhetően a külső V is könnyedén megalkotható vele. 

A 8-as számú a legkedvesebb szemöldökecsetemmé nőtte ki magát, bár alapvető funkciója a tusvonal elkészítése lenne. Tusvonalat ritkán hordok, a szemöldökömre viszont használok egy kiváló krémes terméket, a Freedom Makeup pomádéját, amelyről hamarosan érkezik a bejegyzés is, mert Veletek is szeretném megosztani a vele kapcsolatos tapasztalataimat. Nos, a krémes festék szemöldökszálakat idéző, vékony vonalakban történő felvitelére szeretem ezt az ecsetet használni, és teszi a dolgát, valamint könnyen ki is mosható belőle az egyébként eléggé ragaszkodó állagú szemöldökfesték.


A készlet tehát kedvencemmé vált, és minden darabját nagy lelkesedéssel használom. Mindegyikük kiemelkedő valamilyen szempontból, de közös jó tulajdonságuk a rendkívüli puhaság, a könnyű moshatóság és az alaktartás. Egyikük sem ereszti a színét, és sörtehullást sem tapasztaltam a mosások során. A BH Cosmetics ecsetek jellemzője egyébként, hogy esetenként szétválik a nyél a fémrésztől, de ez könnyedén orvosolható ragasztással. A sörtékre ez nincs hatással, és sok olyan készletem is van már a márkától, amely hosszú évek óta szolgál hűségesen.

Az Illuminate ecseteket az alábbi hivatkozáson érhetitek el a márka honlapján, 15 dolláros áron:
http://www.bhcosmetics.com/brushes/brush-sets/illuminate-by-ashley-tisdale-8-piece-brush-set

Nektek van valamilyen kedvencetek a BH Cosmetics kínálatából?