2017. március 21., kedd

Tavaszi Ezsubegz-kollekció – az én rózsarany álomdarabom

Olvashattatok már nálam Ezsubegz táskákról, és további bejegyzések is tervben vannak, amelyekben szeretném Nektek megmutatni, hogy melyik darabot milyen ruhadarabokkal és kiegészítőkkel szoktam kombinálni, most azonban elsőbbséget nyert valami: az az öröm ért ugyanis, hogy Zsuzsi és csapata felajánlott nekem egy táskát a tavaszi kollekcióból, méghozzá úgy, hogy én magam választhattam ki a nekem tetsző darabot. Mondanom sem kell, hogy teljesen meghatott a lehetőség, és talán minden eddiginél jobban vártam a mai csomagomat, hogy végre meghozza a futár. Most pedig Ti is megleshetitek, mi lapult a dobozban, és ezáltal már most megismerhetitek a csütörtökön megjelenő kollekció egyik darabját. 

Bevezetőnek figyelmetekbe ajánlom Maszatot, aki a kiürülése után rögtön kisajátította a táskát rejtő dobozt:



A Kollekció többi darabjáról nem mesélek, de annyit elmondhatok, hogy lesz köztük igazán extravagáns és világos-modern darab, valamint elegánsabb vonalat képviselő egyaránt. A lényeg most az én kis szépségem, amely fényes rózsaarany és texturált fehér műbőr kombinációjából épül fel, és egy igazán különleges elem teszi teljessé a képet.



A fenti képen ezüstszínűnek látszó háromszög ugyanis valójában sokkal különlegesebb, mint az a direkt sejtelmes kép alapján gondolható lenne: holografikus hatást rejt ugyanis magában, amely ráadásul a belső részen, a kapocsnál is visszaköszön.







A holografikus lakkokért is rajongó, szarka lelkem természetesen nem tud betelni ezzel a részlettel, de a táska többi része is igazán figyelemreméltó. Számomra fontos részlet a pánt és a rózsaarany műbőr színe közötti összhang:



Kedves részlet a táska fedlapján és belsejében egyaránt felbukkanó márkajelzés:




Emellett pedig a tartósság céljából bőrből készült cipzárhúzó ezüst színe és elegáns, hosszú kialakítása is nagy kedvenc nálam:



Szintén fontos elem a cipzáros záródás és a belső részen megtalálható zsebek, amelyek sok másik márka hasonló megoldású zsebeivel ellentétben nem nyeklenek-nyaklanak, hanem biztonságosan a helyükön tartják a beléjük pakolt kisméretű tárgyakat.





És hogy hogyan is fest teljes valójában? Elegáns, pasztellszínű darab, amely tökéletes választás tavaszra, és mind a fényes műbőrnek, mind a holografikus hatású díszítőelemnek köszönhetően visszafogottan hívja fel magára a figyelmet. Teljes a rajongásom iránta, és alig várom, hogy együtt viselhessem a kedvenc Zenzero rózsaarany ékszereimmel. Kicsit még húzom az idegeiteket egy Bogyós képpel...



De aztán íme, itt van teljes valójában ez a kis csoda, az Ezsubegz egyik legújabb darabja:





Biztosan találkozhattok még vele mind Instagramon, mind itt, a blogon, és igyekszem majd megmutatni, hogyan párosítom a különböző stílusú kiegészítőkkel, a sportos megjelenéstől egészen a legelegánsabb alkalmak ruhadarabjaiig. A többi meglévő darabom hosszabb ideig tartó használata alapján pedig bátran jelenthetem ki, hogy az Ezsubegz darabok tartós anyagból készülő, jól megvarrt táskák, amelyek állják a sarat, és a már eleve pénztárca-kulcs-neszesszer-napszemüvegtok-esernyő kombóval megpakolt táska még vígan elbír egy-két frissen vásárolt bögrét és palettát. Szegény Fluffy Puppy és Fluffy Smart bizony sok drogériás-Pepcós-Kikes körúton van túl velem, mégis tökéletes állapotban, alaktartó módon bírja a strapát, emellett pedig számos bókot begyűjt, bármerre is járok.

Örömmel üdvözlöm tehát a táskakollekciómban ezt a csodás tavaszi darabot, amelyet innen is nagyon köszönök, és Titeket is csak biztatni tudlak arra, hogy ha tervezői darabra vágytok, az Ezsubegz kínálatából válasszatok, mert nem fogtok csalódni. A tavaszi kollekció csütörtöktől lesz elérhető a webshopban, amelyet ide kattintva érhettek el.

Nektek hogy tetszik? Esetleg van már kiszemeltetek Zsuzsi alkotásai közül?

4 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper ez a táska és még szép is ! :)

    VálaszTörlés
  2. Ó hát wow, ez valami csodaszééééép!!!

    VálaszTörlés
  3. Nagy favoritok ezek a táskák, szemrevalóak, és ezek szerint tartósak is! Köszi a részletes bemutatót! Úgy szeretem, hogy tényleg mindent részletesen leírsz, nem pedig csak odahánysz valamit, mint sokan mások.

    VálaszTörlés
  4. Most már nem csak a natur paletták miatt veszélyes olvasnom a blogodat...már ami a pénztárcámat illeti. Nem tudtam neki ellenállni annyira szép *.* Meg is rendeltem :D

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.