2017. október 30., hétfő

Remington hajsimító kefe – a bob frizura nagy barátja

Tavaly karácsony előtt csodás meglepetés ért, ugyanis csomagot kaptam a My Beauty Tools áruház csapatától, és a szépséges arany csomagolás alatt egy Remington hajformázó termék várt. Nagyon megörültem ennek a ténynek, ugyanis hosszú évek óta hűséges Remington-használó vagyok, és minden hajformázómat éppen ebből a webáruházból szereztem be. Általában a göndörítő-hullámosító termékek szoktak érdekelni, hiszen a legtöbb esetben ilyen módon szeretem dúsítani a hajamat, és erről már be is számoltam a blogon, ebben a bejegyzésben, emellett pedig egy hajszárítót is bemutattam már a márkától ebben a posztban. Ez azonban megváltozott akkor, amikor aszimmetrikus bob fazonra váltottam, illetve elkezdtem haladni ezen fazon felé, hiszen amellett, hogy a természetes hullámaimmal is jól mutat, és a göndörítés is kifejezetten jól illik hozzá, egyenesítve is szívesen hordom, hogy kissé elegánsabbá és kevésbé bohókássá varázsolja a megjelenésemet. A csomag kézhezvételekor már volt is bevált melegített körkefém erre a célra, ezért kíváncsian vártam, hogy ahhoz képest mit tud majd nyújtani a Remington hasonló elven működő terméke, és neki is láttam a tesztelésének. Azóta minden esetben ehhez a keféhez nyúltam, ha egyenes hatásra vártam, kezdetben a tesztelés miatt, a későbbiekben azonban már azért, mert igazi kedvencemmé vált. Azonban mielőtt részletes beszámolót adnék a tapasztalataimról, lássuk, hogyan is néz ki a kicsike.

Ilyen szépséges csomagolásban érkezett, Bogyó pedig szokás szerint segédkezett a fotózásnál:


Színben hozzá illő képeslapot is kaptam, benne személyes üzenettel és jókívánságokkal:


Maga a doboz biztonságosan lezártan érkezett:


Belül pedig a külső minta köszönt vissza, amely jól kiemelte az egyébként fekete-arany készüléket:





A készülék maga letisztult és elegáns hatást kelt, ugyanakkor kissé megijesztett a kialakítása, és féltem, hogy beleakadozik majd a természetes hullámaimba. Ez a félelmem nem igazolódott be, úgyhogy hamar megbarátkoztunk. Emellett külön kiemelném a hosszú, forgópántos kialakítású vezetéket, amely nem köti konnektor közvetlen közelébe a készülék használóját, a forgásnak köszönhetően pedig a vezeték gabalyodása is kiküszöbölhető.



Elegáns tok is járt hozzá, amelyben utazás során is biztonságosan tárolható a készülék:



A működtetése teljesen magától értetődő: a bekapcsológombbal lehet választani a fokozatok között, amelyekből egyébként három áll rendelkezésre, és a vékony szálú, ugyanakkor eléggé rakoncátlan hajamhoz elegendőnek bizonyult a kettes közülük.


A teszthez készült képek idején éppen állig érő hajam volt, amely az alábbi hullámosságot mutatta (a jelenlegi, fül alá érő hosszal jóval göndörebb a hajam):


Néhány perces használat után az alábbi eredményt kaptam:



A második képen jól látszik, hogy a keratinos bevonatnak köszönhetően szép fényt is kölcsönöz a hajnak, és valóban egyenes, mégsem lelapuló eredményt ad. Ez pedig a hajvasalókhoz képest nagy előnye, hiszen éppen a lelapuló hatás miatt kerültem oly sok éven át az egyenes frizurát. Alább jól látható a különbség:


A készüléket egyébként már megszárított hajon kell alkalmazni, és rendkívül egyszerű a használata. A körkefe+hajszárító kombó számomra mindig is kezelhetetlen volt, ezért a kefe és a melegítés egy készülékeb építése számomra igencsak hasznos megoldást jelent. A frufru is könnyedén formázható vele, egyszóval tökéletes kis készülékről van szó. Száraz hajvégek esetében a használat után némi hajvégápoló olaj bevetését javaslom, de frissen vágott hajnál semmiféle problémát nem okoz, csupán az eleve sprőd haj esetében van szükség erre a külön kis lépésre.

A készüléket ide kattintva vásárolhatjátok meg 12 490 Ft-os áron, ugyanakkor mostanra már egy „nagytestvére” is elérhető ide kattintva, 16 990 Ft-os áron. Ebben a keratinos és antisztatikus hatás mellett már mandulaolajos táplálás is rendelkezésre áll, így feltehetőleg az említett hajvégápolós lépést is kihagyhatóvá teszi.

Engem teljes mértékben meggyőzött, így a régebbi Remington-kedvenceim méltó társa lett, így Nektek is jó szívvel ajánlom. További hajdúsítási tippekért pedig tekintsétek meg egy régebbi videómat, amelyben sok-sok tippet szedtem csokorba.

Ti szoktátok kisimítva viselni a hajatokat? Esetleg van Remington márkájú kedvencetek?

6 megjegyzés:

  1. Nálam valamiért úgy alakult, hogy csak Remington készülékeim vannak és nagyon szeretem őket. Erről a kütyüről még nem hallottam, de örülök, hogy olvashattam róla, így megvan mit kérek karácsonyra. :D Hajegyenesítővel már régóta nem merek próbálkozni (pedig az is Remington, csak hát na), mert megpróbálok vigyázni a hajamra. Egyenesen viszont jobban szeretem hordani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam is véletlen volt kezdetben, de mostanra tudatossá vált. Annyira jók a termékeik, hogy már nem is próbálkozom mással :-) Remélem, be fog válni Neked ez a ketyere is, és ha az ápoló összetevős változatot kéred majd ajándékba, akkor kérlek, írd meg, hogy hogyan teljesít Nálad :-)

      Törlés
  2. Örülök hogy írtál róla, már régóta kíváncsi voltam a termékre, de kellett egy pozitív vélemény még a vásárlás előtt... :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hasznos volt számodra a bejegyzés, és kérlek, hogy ha valóban beszerzed, írd majd meg, hogy hogyan teljesít :-)

      Törlés
  3. Én is szeretem ezt a márkát, éppen most tartok hazafelé az új Remington hajszárítómmal (a régi Babyliss volt, és azt is nagyon szerettem, ráadásul kb. 15 évig bírta!). Azért ezt választottam, mert a diffúzor mellett van hozzá valamilyen hajtőemelő kütyü, amihez nagy reményeket fűzök :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én előző hajszárítóm Rowenta volt, és még most is használatban van, keresztanyámnak adtam. A mostani Remington pedig hihetetlen erejű, és számos hőmérséklet-opciót kínál :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.