A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ajánló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ajánló. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 18., kedd

Online vásárlás – bevált és problémás helyek

Régóta előszeretettek vásárolok internetes oldalakról, hiszen sok esetben csak így lehet szert tenni egy-egy termékre, vagy éppen kedvezőbb áron lehet beszerezni őket, mint a magyar forgalmazók oldalain. Nemrégiben pedig rendkívül pozitív tapasztalatokat szereztem egy számomra új webáruházzal kapcsolatban, és megszületett bennem az ötlet: egy bejegyzés, amelyben megosztom a tapasztalataimat a bevált helyekről és a csalódást okozókról egyaránt. Nem térek ki minden helyre, hiszen a sérülten/egyéb problémával érkező termékek esetét megvizsgálva tudtam leszűrni, melyik webes áruház milyen hozzáállást mutat vásárlói panaszok esetén. Emellett mindegyik eset leírása után termékajánlót is találtok, hogy melyik helyről miket érdemes a leginkább beszerezni.


BEVÁLT HELYEK

1. Coastal Scents
http://www.coastalscents.com/

Még a blog hajnalán, a 88-as paletták bűvkörében többször is rendeltem az amerikai oldalról, hiszen a szuper akcióknak köszönhetően még szállítási díjjal együtt is jól jártam velük (na meg akkor még nem állt fenn a mostani vámköltség), és bár már akkor is hallottam másolatokról, úgy voltam vele, hogy az ilyen palettákból a CS darabjait szeretném elsőként kipróbálni. Általában véve minden flottul ment, azonban a Mirage paletta, amelyről itt láthattok tesztet, itt pedig sminket is láthattok vele, a gondos csomagolás ellenére törötten érkezett. Pontosabban egy szín eléggé ramaty állapotban, egy pedig vízszintesen félbetörve. Nem nagy dolog, hiszen még 86 színnel is jól jártam az áráért, de azért azonnal írtam is az ügyfélszolgálatnak, és leírtam a problémámat. Ők pedig 3-4 órán belül válaszoltak, és még képet sem kértek bizonyítékul, hanem azonnal felajánlottak két lehetőséget: vagy visszafizetik a paletta árát, vagy küldenek helyette egy másikat. Én az utóbbi lehetőséget választottam, és egy hét múlva már nálam is volt a másik, sértetlen darab.


Azóta is szuper palettának tartom, mert csodásak és jól pigmentáltak a színei

A cégtől egyébként további kedvenceim a Go paletták, amelyek 12, jól összeválogatott színt tartalmaznak, és rendkívül jó áron kaphatóak, valamint az ecseteik közül tudom ajánlani még a világ egyik legpuhább alapozó- és púderecsetét, a Bionic laposra vágott ecsetet, az egyik legtökéletesebb satírozóecsetet, amelyet már az ecsetajánlós videómban is mutattam, és két szuper készlet is nagy kedvenc nálam: az egyik a Smokey Eyes készlet, a másik pedig a Go Travel utazókészlet, amelyek egyrészt pihe-puha sörtékből állnak, másrészt praktikus, rövid nyelük van, amellyel biztosan nem ütközünk bele a tükörbe még közelhajolás esetén sem, ráadásként pedig ügyes kis tokban érkeznek. Ó, és majdnem kifelejtettem a csodás Revealed palettát, amely a Naked és a Naked 2 paletta színeiből is tartalmaz sokat, és amelyről itt olvashattok a Naked palettával összehasonlító tesztet, itt pedig a Naked 2-vel.

2. BarBeautySale
http://barbeautysale.blogspot.co.uk/

Amióta a blog létezik, Edit blogja is az állandó beszerzési forrásaim között szerepel. Többször is történt már malőr a tőle rendelt termékekkel, pedig gondosan csomagol (sok stresszes napomon segített a tőle a csomagokban kapott buborékfólia-mennyiség), a posta viszont sok esetben egyáltalán nem gondos, és minden esetben rendkívül kedvesen és segítőkészen segített nekem. Elsőként a tőle rendelt Sleek Au Naturel palettában volt egy törött szín, és azonnal a cseretermék lehetőségét ajánlotta fel nekem, és ebből nem is engedett, hanem ragaszkodott hozzá, hogy tökéletes állapotú palettám lehessen. Egy másik esetben a posta keverte el egy csomagomat, amely csodás pirosítókat rejtett volna, Edit pedig – lévén, hogy nem állt rendelkezésre cseretermék – bármiféle problémázás nélkül visszautalta a pénzem. A harmadik eset egy olyan rendelésnél történt, amely általa az én címemre rendelt termékkel volt kapcsolatos: ez volt a Naked 2 palettám, amelynek a rendbetételéről itt olvashattok bejegyzést. Itt is azonnal a segítségemre sietett, és a webshop két lehetőséget ajánlott: vagy visszaküldöm a palettát saját költségen, ők pedig küldenek egy csereterméket, vagy az ára felét visszatérítik. Mivel reméltem, hogy szépen rendbe tudom majd tenni, én az utóbbi mellett döntöttem, és a paletta azóta is hűen szolgál, további törések nélkül.


A szétszóródott púder miatt először elég rosszul nézett ki a helyzet...

Edit emellett rendkívül rugalmas, segítőkész lány, aki a blogján szereplő termékeken kívül kérésre egyebeket is beszerez a personal shopper szolgáltatása keretében. Figyelmetekbe ajánlom a Real Techniques-választékát, mert jó áron tudja beszerezni ezeket a csodás ecseteket, valamint pl. a W7 In the Buff palettát, amely tökéletes Naked 2-hasonmás, olyannyira, hogy az összehasonlító teszt után sem váltam meg tőle, és azóta is vígan használom, tudván, hogy megbízhat minőséget biztosít.

3. Make Up Plaza
http://www.makeuplaza.com/

Szintén régi társam a rendelések során, és leginkább Sleek palettákat és pirosítókat, valamint Coastal Scents, ELF és BoarLine ecseteket szoktam tőlük rendelni, de innen származik az egyik Sigma palettám, valamint a nemrégiben bemutatott Paese–BoarLine-zsákmányom is.  Problémám mindössze egyszer adódott tőlük rendelt termékkel, méghozzá egy Coastal Scents tussal, amely sajnos kiszáradt, mire hozzám került. Írtam is nekik az ügyben, és először tippet adtak, hogy hogyan tudok ismét életet lehelni a színbe, aztán amikor ez nem működött, a termék visszaküldését kérték, és mind a termék árát, mind a postaköltséget visszafizették nekem.


Sleek Oh So Special – vele nem volt probléma, és azóta is az egyik kedvenc palettám

Emellett többször is írtam már nekik termékekkel kapcsolatos kérdésekben, és minden esetben gyorsan, részletesen és készségesen válaszoltak a kérdéseimre. Rendkívül kedves, vásárlóbarát a hozzáállásuk, így jó szívvel ajánlom őket is. Ráadásul tőlük is megrendelhetitek a Coastal Scents termékeit, pontosabban a sminktermékeket ide kattintva, az ecseteket pedig ide kattintva.

4. Pink Panda
http://www.pinkpanda.hu/

Egy szuper oldal, amely villámgyorsan került be a kedvenc helyeim közé a problémamegoldási módja miatt. Történt ugyanis, hogy régóta vágytam már a The Balm termékei után, ezek pedig náluk lelhetőek fel, így gondoltam, rendelek egy Balm Voyage palettát, amelyről jó teszteket lehet olvasni, és sokféle hatású szemfestéket, valamint három krémes pirosító-szájfény színt is tartalmaz. Ezt a palettát láthattátok már a nyári-őszi zsákmányos bejegyzésben, és nemsokára hozom majd a tesztjét színmintákkal. A baj csak ott volt, hogy némelyik szín esetében benyomódás volt látható, és mivel a csomagolás atombiztos volt, nagyméretű sejteket tartalmazó buborékfóliával, sejthető volt, hogy nem a szállítás során történt a baj. Rögtön értesítettem az áruházat, képek kíséretében, mert manapság már így szoktam, és Eszti villámgyorsan jelentkezett is telefonon, két lehetőséget ajánlva: vagy visszafizetik a paletta árát, vagy levásárolhatom. Az utóbbi lehetőségnek hála lett hosszú áhítozás után egy Sigma ecsettisztító kesztyűm is.


Szerencsére a fedlapon látható nyomból kiderült, hogy a D2-es színben nem ujjlenyomat van

A palettát egyébként többször használtam már, és elégedett vagyok vele, így még a részletes teszt előtt már szeretném itt is ajánlani Nektek: ide kattintva éritek el a webáruházban, egy másik ajánlott termék pedig a szintén említett Sigma ecsettisztító kesztyű, amellyel kapcsolatban szkeptikus voltam (lásd itt), és be is szereztem belőle egy sütőkesztyűt, amely hosszan szolgált, és működött, de be kell látnom, hogy a Sigma terméke jó koncepció, amellyel sokkal könnyebb az ecsettisztítás (teszt hamarosan várható, addig pedig itt látható a sütőkesztyű akcióban: Nagy ecsettisztítási 1x1). Szintén náluk csaphattok le az Iconic 3 palettára, amely hibátlanul teljesített az összehasonlító teszt során, pedig szőrösszívű szoktam lenni, ha Urban Decay-másolatokról van szó. 


KERÜLENDŐ HELYEK

Makeup Revolution
http://www.makeuprevolutionstore.com/

Igazából szerencsés vagyok, mert csupán egy hely okozott eddig csalódást, de az nagyot. Amikor megjelentek az Iconic paletták, azonnal szerettem volna lecsapni rájuk, hiszen paletta-összehasonlítási mániám miatt nem is lehetett ez másként. Ekkor rendeltem egy másik palettát is, amelyben egy szín sérülten érkezett, és tele is porolta az egész palettát, ami duplán idegesítő amiatt, hogy nyereményjátékra szántam. Így aztán majd egy kissé hibás terméket kap a majdani nyertes, de azért a fentiek alapján abban reménykedtem, hogy lehet ez másként is, hiszen pl. a Mirage paletta sem volt ennél problémásabb... Azonnal képeket is mellékelve írtam nekik, majd 1 hétnyi válasznélküliség után írtam nekik egy sima levelet is, hivatkozva az előzőre, gondolván, hogy esetleg a csatolmányok miatt nem kaphatták meg az eredetit. Újabb két hét után ismét írtam nekik, azonban egyik levelemre sem érkezett válasz azóta sem, így teljes mértékben leírták magukat nálam. Ennél még az is tisztább lett volna, ha közlik, hogy a sérülés nem nagy, és érjem be ezzel a palettával, mert akkor legalább kaptam volna némi ügyfélszolgálat-szerűséget.

Ezért aztán mindenkinek azt ajánlom, hogy a Pink Panda kínálatából szerezze be inkább a termékeiket, mert ott probléma esetén is emberileg, kedvesen állnak a dolgokhoz.

@ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ 

Nektek milyen tapasztalataitok vannak az internetes rendeléssel kapcsolatban? Pozitív és negatív példákra is kíváncsi lennék, így tessék nyugodtan regényszerű kommentekkel ostromolni.