A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Coastal Scents. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Coastal Scents. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. február 19., hétfő

Avon-ecsettörténelem – a jó, a kiváló, az átlagos és a kakukktojás

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Avon-témájú ecsetes bejegyzés, amelyben a megújult ecsetekről ejtettem szót. Akkor el is határoztam, hogy lesz még folytatása, és további két részt terveztem: egy ecsettörténelmet és egy összehasonlítót, amelyben más márkák ecseteivel terveztem összevetni a márka régvolt és megújult darabjait egyaránt. Elmúlt aztán egy év, és úgy döntöttem, hogy egybevonom a két részt, így ma ezt az összesítő bejegyzést olvashatjátok, természetesen és a tőlem megszokott módon sok-sok képpel dokumentálva mindent.

Mielőtt belefognék a dolgok ecsetelésébe (sic!), alább nagy méretben is megmutatom a bevezetőbe már betűzött csoportképet:


Ezek az Avon márkájú ecsetek képezik a gyűjteményem részét, és mint láthatjátok, elég vegyes a felhozatal, ezért a továbbiakban „generációnként” haladok majd végig, a legrégebben beszerzettektől a mostanság kapható, egyébként hiper-szuper taklonszálas darabokig. Elsőként tehát lássuk a két legrégebbit, amelyeket körülbelül egy időben szereztem be, sok-sok évvel ezelőtt:


Az aranyszínű nyéllel ellátott, szemhéjpúder felhordására használható darab egy olyan ecsetkészlet része volt, amelyből ez volt az egyetlen használható darab. Azt hiszem, volt benne egy rúzsecset, amely nagyon hamar darabjaira hullott, valamint egy használhatatlanul durva sörtéjű mini púderecset, a többire pedig már nem is emlékszem... Ez a szemhéjpúderecset viszont annyira jól van összerakva, hogy hosszú évek óta, sok-sok mosás után is szívesen használom, mert pihe-puha a sörtéje, a feje szépen formázott, és jól veszi fel és adja le a terméket, ezért az egyik legjobb darab a gyűjteményemben, ha a festékek koncentrált felviteléről van szó. A sok-sok tagot számláló ecsetcsaládomban csupán két hozzá hasonló ecsetre akadtam, amelyek közül az egyik a Müller drogéria saját márkás Body & Soul ecsete, amely sajnos eléggé hullatja a sörtéit, és a szálai sem éppen rendezettek és szépen nyírtak, a másik pedig egy Coastal Scents ecsetkészlet része, amely készletnek minden ecsete fenomenálisan jó. A szett a Make Up Plaza oldalán elérhető, ide kattintva. Az ilyen ecsetek hatékonysága egyébként abban rejlik, hogy természetes sörtékből készülnek, ezért rendkívül jól működnek por állagú termékekkel, ugyanakkor krémes és folyékony termékek esetében jelentősen károsodhatnak a szálak, ezért ezekhez nem is ajánlom őket. A természetes eredetű sörték manapság egyre kevésbé keresettek, hiszen sem a vegán életmód, sem az erőszakmentes termékgyártás kritériumainak nem felelnek meg, bár léteznek olyan cégek, akik állítják, hogy erőszakmentes módon is begyűjthetők az ecsetekhez szükséges állati eredetű szálak.


Középen a kócos Müller ecsetke, így jól látható, mennyivel jobb kiképezésű
a bal oldali Coastal Scents és a jobb oldali Avon ecset.

A képen látható másik ecset, az elvileg púderezésre létrehozott, Luxe almárkájú darab sajnos olyannyira rettenetes, hogy egyetlen használat és hajbalzsamos puhítási kísérlet után billentyűzettisztítóvá degradáltam. Pedig hasznos lenne az asztalra állítható ecsetkialakítás, és az arany fémrész is elég mutatós, de ez a beszerzés sajnos nagyon nem vált be. Szerencsére csupán 1-2 hónapon át volt kapható, így remélhetőleg nem sokan fürödtek be vele, vagy ha igen, akkor még volt idejük kihasználni a visszáruzás lehetőségét vele kapcsolatban... Ez tehát a címben említett kakukktojás, amely se nem jó, se nem kiváló, hanem sajnos átlagon alul teljesít. Ennek megfelelően a jelenleg kapható Luxe kabukit inkább nem venném meg, hátha az elődjéhez hasonló minőségű.

2015 vagy 2016 táján aztán megérkeztek az Avon műszálas ecsetei, amelyek kifejezetten jól sikerült darabok voltak. Nagy rajongójukká váltam, így az alábbi kiscsoportos képen látható ecsetekből több darabot is beszereztem. A ferde pirosítóecsetből egy nőnapi különkiadásra is sikerült lecsapnom, ezért virágos a nyele az egyiknek, a púderecsetből három darabom van, a kontúrozóecsetből pedig kettő.


Ezek rendkívül jó minőségű, szépen kidolgozott darabok voltak, és a műanyag sörtéknek köszönhetően krémes, folyékony és por állagú termékekhez egyaránt használhatóak voltak. Külön kiemelendő a vékonyodó kialakítású nyél, amelynek köszönhetően ideálisan tárolhatóak az általam preferált, kaspós módszerrel. Egyedül a kontúrozóecset tárolása okoz nehézséget, de végül úgy oldottam meg, hogy két kaspó közé fektetem be élével, és így tisztán és rendezetten tartható ez is.

Pontosan ez a darab egyébként annyira egyedülálló, hogy a gyűjteményemben még csak hasonlót sem találtam. A szálai viszonylag rugalmasak, de kellően rövidek ahhoz, hogy éppen megfelelő mértékben mozogjanak ide-oda a termék felvitele közben, a formájának köszönhetően pedig pillanatok alatt kialakítható vele az arc kontúrozása. Részletes bejegyzést is írtam már róla, ezért ezt is ajánlom figyelmetekbe.


A púderecset esetében már hosszabbak a szálak, ezért az anyag rugalmasságának köszönhetően enyhe púderezésre is alkalmas, ami száraz bőrűek esetében előnyös dolog, ugyanakkor lapogató mozdulatokkal a szükséges helyekre koncentráltabban is felvihető a púder – ezzel a módszerrel alkalmazom a szem alatti karikáim esetében. Számtalan vele rokon ecsetem van, többek között épp a legújabb változatú púderecset is hasonló, emellett pedig a BH Cosmetics Pink Perfection ecsetkészlet 1-es számú darabja, a Jessup Bamboo ecsetkészlet 106-os számú darabja és az Ebelin taklonszálú ecsete is eléggé hasonlít rá mind a fej méretében, mind a termékfelvételi és -leadási tulajdonságaiban. A BH Cosmetics készletről már írtam a blogon, ezért ezt a bejegyzést is mindenképpen ajánlom figyelmetekbe. A készlet a Pink Panda oldalán kapható, itt, és a Jessup készletet is itt éritek el, ide kattintva.



Ezt követően a ferde pirosítóecsetnek kerestem hasonmást, és nem is volt olyan egyszerű dolgom, mint gondoltam volna. Ezt a fajta ecsetet ugyanis általában sokkal dundibbra vágják, valóban csak a pirosítás célját szem előtt tartva, az Avon azonban vékonyra szabta a kialakítását, így akár kontúrozásra is jól használható. Ehhez hasonlót pedig csupán egy Jessup és egy BH Cosmetics készletben, valamint a Müller drogéria saját márkás Terra Naturi ecsete esetében találtam. A Jessup készlet a Make Up Plaza kínálatában kapható, és bár a fekete most épp készlethiányos, más színekben, pl. fehér-arany és babarózsaszín-ezüst nyéllel kapható itt, a BH Cosmetics készletről pedig itt olvashattatok nálam bejegyzést, amelyben a beszerezhetőségéről is szót ejtek.



Ebből a fajta Avon ecsetből az egyik legkülönlegesebb darab a hosszú nyelű, tömött kontúrozóecset volt, legalábbis én mindig is kontúrozásra használtam. A sörték rövidsége miatt rendkívül tömött, pedig egyébként valóban a többi ecsettel azonos sörtékből készül. A képen láthatóak mellett még egy hasonló van a birtokomban, de a fotózáskor nem jutott eszembe előkeresni, viszont ebben a bejegyzésben, a Freedom kontúrpaletta bemutatásában megtekinthetitek. A paletta mellé ugyanis ecset is járt, és ráadásul ügyes kis darab volt, bár maga a paletta is nagy kedvencem volt. Meglepődve tapasztaltam, hogy már nem kapható a Pink Panda oldalán, mert szuper kis paletta volt egyébként. Node, egy ELF ecset és egy Jessup készlet egyik darabja nagyon hasonlít rá, így ha valakinek tetszik ez a forma, akkor az ELF márka nem egyszerű beszerezhetősége miatt elsősorban a készletet ajánlom figyelmébe, amelyet a Make Up Plaza oldalán vásárolhattok meg, itt. Az ilyen fajta ecsetekkel szinte pengeéles kontúr alakítható ki az orcák alatt, és mivel kifejezetten koncentráltan viszik fel a festéket, jobb óvatosan is bánni velük.



Az Avon Luxe duofibre ecset emlékeim szerint valamikor a tavalyi év folyamán került a tulajdonomba, és a fent említett sprőd púderecsethez hasonlóan ez is random módon, csupán egy-két kampányon keresztül volt kapható. A megjelenése elegáns, bár kicsit halvány a színe, mintha már eleve kifakult lett volna, a sörtéi pedig elég lazán simulnak egymás mellé, és eléggé rugalmasak is. Ennek megfelelően meg sem próbáltam alapozóhoz használni az ecsetet, hanem egyből a pirosítók felé vettem az irányt vele, és nagyon jól tettem. Mind a krémes, mind a por állagú termékeket szép finoman viszi fel, és kifejezetten hasznos a már-már túlzottan pigmentált termékek esetében, hogy ne legyen bohócarc a próbálkozások eredménye.


Hasonmása több is van, és mindegyiküket a fent leírt célra használom. Az egyik az Avon legújabb típusú ecseteinek egyike, a másik egy Jessup darab, a harmadik pedig egy Nanshy készlet része. A Jessup többek között ezen készlet részeként kapható, a Nanshy pedig pedig ennek a készletnek az egyik darabja. A két márka ecsetei egyébként nagyon hasonlónak tűnnek, ugyanakkor a Nanshy mind a kialakításának, mind a minőségi gravírozásnak köszönhetően jóval profibb jellegű.



A legújabb típusú ecsetek közül az alábbi négy van meg, mindegyik esetben több példányban, és a púderecset, valamint a duofibre ecset esetében az előbbieket ajánlom figyelmetekbe. Mivel mindkettő szerepelt már hasonmásként egy-egy fentebb említett darab esetében, róluk értelemszerűen nem készült külön összehasonlítós fotó. Az ecsetek közös jellemzője, hogy a nyél rendkívül kényelmesen fogható, bársonyosan puha tapintású műanyag, a szálak pedig taklonból készülnek, amely a híres-neves Real Techniques ecsetek szálainak minőségével azonos minőséget képvisel. Bátran használhatók akár folyékony és krémes, akár por állagú termékekkel, és a tisztításuk is nagyon egyszerű.


A legnagyobb kedvencem és talán a legegyedibb darab az általam púderezésre, kontúrozásra és pirosításra egyaránt használt darab. Hozzá hasonlóból csupán kettőt találtam a gyűjteményemben: az egyik egy Mayani Design készlet része, és jelenleg az itt kapható készletben látok ilyen formát, a másik pedig egy Essence darab, amelyet szintén a Pink Panda áruházból szereztem be, és sajnos már nem kapható. Ez a forma valóban egyedi, emellett pedig multifunkcionális, ezért ha ilyenre vágytok, az Avon ecset a megfelelő választás. A jelenlegi katalógusban a 12. oldalon szerepel.



A másik személyes kedvencem pedig a korrektorecset, amelyet elsősorban satírozásra használok. A sörtéi ugyanis kellően tömöttek, így könnyű célzottan dolgozni vele, ugyanakkor a feje kicsike, ami szintén elősegíti a koncentrált színfelvitelt. Tökéletes tehát a mélyítővonal pontos árnyalására, és a gyűjteményemben egyetlen hasonló formájú és tömöttségű darabot sem találtam. A sörték vége ez esetben is fehér, csak az ecset nem volt tiszta a fotózáskor.



A legújabb típusú, taklonszálas ecseteket tehát jó szívvel ajánlom figyelmetekbe, még ha egy kis vadászatot igényel is a beszerzésük. A katalógusban ugyanis ritkán szerepelnek egymás mellett, külön kiemelt helyen, és a legtöbb esetben más termékek mellett, random helyeken bukkannak fel a katalógusban, rendkívül kis méretű képeken.

Ti próbáltatok már Avon ecsetet? Ha igen, bevált?

2016. január 16., szombat

Novemberi kedvencek, 2015 – videó

Ismét egy archív feltétellel jelentkezem: a tavaly novemberi kedvenceimről lesz szó. Esetleg Nálatok is bevált valamelyik említett termék? :-)

Link: https://www.youtube.com/Novemberi kedvencek, 2015



L'Occitane mandulás szappan, 990 Ft:
http://hu.loccitane.com/mandula-szappan,16,2,14437,750415.htm

Lavera mindentudó krém, 1867 Ft:
http://www.biokukac.hu/search.php?searchfor=lavera+mindentud%F3+

L'Occitane levendulás kézkrém, 2090 Ft:
http://hu.loccitane.com/levendula-kezkrem,16,2,14469,190114.htm

The Body Shop Pink Grapefruit testpermet, 3090 Ft:
http://the-body-shop.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=flypage.tpl&product_id=196&category_id=535&option=com_virtuemart&Itemid=59

Yves Rocher Eau de Toilette, 2900 Ft:
http://www.yves-rocher.hu/product/show/pid/7513

Lush Dashing Santa fürdőbomba csomagban, az eperillatú Peeping Santa habfürdővel együtt, 1995 Ft:
https://www.lush.hu/shop/product/product/path/1056/id/1799/-50-SECRET-SANTA

Lavera ajakápoló, 973 Ft:
http://www.biokukac.hu/lips-ajakbalzsam-edes-chai-tea-teli-varazs-lavera.html

Sleek Solstice highlighterpaletta, 4500 Ft:
http://www.makeuplaza.com/hu/products/479/3905/sleek-solstice-highlighting-palette-highlighter-paletta
Teszt a blogon:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2015/12/sleek-solstice-highlighterpaletta.html

BH Cosmetics ecsetkészlet, 15 190 Ft:
https://www.pinkpanda.hu/termek/bh-cosmetics-sculpt-and-blend-10-darabos-ecsetkeszlet

Sigma Mrs. Bunny ecsetkészlet, 28 780 Ft:
http://www.makeuplaza.com/hu/products/805/1129/sigma-mrs-bunny-travel-kit-kek-nyelu-professzionalis-7-darabos-sigmax-hd-szalas-vegan-utazo-ecsetkeszlet-ecsettartoval

Real Techniques Duo Fiber ecsetkészletek Editnél, 9550 ill. 10 980 Ft:
http://barbeautysale.blogspot.hu/2015/04/real-techniques-limited-edition-black.html
http://barbeautysale.blogspot.hu/2014/07/real-techniques-duo-fiber-collection.html

Coastal Scents 22 darabos ecsetkészlet, 34,95 USD:
http://www.coastalscents.com/brushes/sets-and-cases/22-piece-brush-set.html

Jessup 15 db-os ecsetkészlet, 6100 Ft:
http://www.makeuplaza.com/hu/products/4014/4016/jessup-15-pcs-brushes-set-black-silver-felprofi-komplett-sminkecsetkeszlet-arcra-szemre

China Glaze EverGlaze fedőlakk, 1990 Ft:
http://nailland.hu/koromlakk/china-glaze/top-coat

2015. december 9., szerda

Sleek Solstice highlighterpaletta – a csodás karácsonyi ajándék

A mai teszt alanyát már ajánlottam Nektek a karácsonyi ajándékos videóban, most pedig egy részletes, már tapasztalatok alapján írt teszttel jelentkezem. A főszereplő a Sleek Solstice nevű, különlegesen elegáns csomagolású palettája.

Az előtörténete nálam az, hogy rákattantam a kontúrozáshoz és kiemeléshez megalkotott palettákra. Erről már a FB-oldalamon is hírt adtam egy kisebb szösszenetben, de a háttérben erőteljes palettakutatás volt és van folyamatban e téren. Emellett pedig ismert a Sleek iránti rajongásom is, hiszen szinte minden kedvencekről szóló videóban felbukkan a márka ilyen vagy olyan formában. Ehhez társult még a Sleek-újdonságok sora, és közöttük pillantottam meg ezt a szépséget. Amelynek aranyszínű csomagolása van. Gyönyörű aranyszínű csomagolása. Remélem, hogy a cég meg is marad ennél a kialakításnál, mert így igazán különleges ez a kicsike.


No de kezdjük a külső csomagolásnál, a szokásos papírdoboznál. Ezen is látható már a paletta négy színe, virágsziromszerű elrendezésben, egyébként pedig a Sleeknél szokásos, matt fekete papírról van szó.


A doboz hátulján aztán már részletes használati utasítást találunk, amelyben egy-egy színhez egy-egy funkciót társítanak a készítők. (Erről alább még részletesebben szólok majd.)



No és akkor ott van maga a paletta, ez a csodás, aranycsomagolású szépség. Engem már a külsejével megnyert magának – hiába no, szarkatípus vagyok.




A palettán belül pici papírcímke jelzi a gondos csomagolás előtti ellenőrzést, amelyre minden Make Up Plazától rendelt termék esetében számíthatunk



És akkor csodáljuk még egy kicsit a palettát:



A színek neve egyébként mind csillagászati jellegű, ami nekem külön szimpatikus. A kis fólián kaptak helyet, amelyet már szintén megszokhattunk a Sleek termékek esetében. A krémes szín az Ecliptic, a lilás-csillogós a Hemisphere, az aranyszínű a Subsolar, míg a bronzos beütésű az Equinox.





A termékhez kapott ecset egyébként sajnos túl merevnek bizonyul, legalábbis az egyik oldala az, és nem jöttem rá, hogy miért, így szerintem rövid távon el is távolítom majd a tokból, mert csak zavar, hogy ki-kiesik belőle.



A színmintákat ezúttal ujjal készítettem, alap nélkül, és a szokásos kétféle természetes fényben és vakuval láthatjátok őket.





Az első, krémes Ecliptic esetében a csomagolás a szemöldökcsonton való alkalmazást ajánlja, de szerintem jóval több rejlik benne ennél. Rendkívül jó állagú, kellemesen használható termék, amellyel – krémes jellegéből adódóan – a legfeltűnőbb hatást érhetjük el. A leginkább kisfejű taklonecsettel szeretem használni, és a pirosítás alkalmazása után a járomcsontra felvinni, illetve matt pirosító esetében magát a pirosítót is szívesen teszem fényessé vele. Utóbbi módon a Sleek Suede pirosítóval kombináltam, és a kis visszafogott, természetes hatású pír új életre kelt általa, és valódi hidegcsípte arcom lett vele. Két kedvenc ecsetem ehhez a színhez a Real Techniqes Contour Brush és a Sedona Lace készletem egyik hasonló formájú darabja.




A második, a csomagolásban lilásnak tűnő, hideg fényű Hemisphere esetében a csomagolás a járomcsonton való alkalmazást ajánlja, és én is erre a célra szeretem a leginkább alkalmazni, bár némi óvatosságra van szükség, nehogy túlságosan jégkirálynősre vegyük a figurát. Ebből kifolyólag alaposan leütögetett duofibre ecseteket szeretek hozzá használni, amilyen például a Real Techniques Duo Fibre Face Brush púderecsete, a Jessup kisfejű arcpirosítóecsete, illetve a Coastal Scents hasonszőrű (sic!) ecsete.




A harmadik Subsolar nevű színhez a csomagoláson az orron való alkalmazást ajánlják, de jómagam emellett az arccsonton és a szemöldökcsonton is szívesen alkalmazom, illetve érdekes hatást érhetünk el vele matt pirosítók esetében. A csodás aranyfény ünnepi külsőt kölcsönöz bármilyen visszafogott színnek, így nagy eséllyel pályázik nálam a karácsonyi sminkben való részvételre. Esetében nincsen szükség különleges ecsetre, de a legjobban a laza sörtéjű, nem túl tömött, szintetikus pirosítóecsetek váltak be nálam. Ilyen például a Sigma F40 és az Avon pirosítóecsete.




Utolsóként marad a csodás, bronzos beütésű Equinox, amelyhez a csomagolás az ajkak kiemelését párosítja. A felső ajak kis ívéhez helyezve ugyanis kiemelhetjük az ajkainkat, valamint kissé teltebbnek is mutatja őket. Emellett viszont próbáltam már arccsonton is, illetve az alsó ajak közepére helyezve kiemelőszínként, és mindegyik célját jól betöltötte. Hozzá is a lilás színnél már bemutatott duofibre ecseteket szoktam alkalmazni.

Tartósság terén egyébként nincs ok panaszra: a Hemisphere és az Equinox átlagos tartósságú szín, és 5-6 óra elteltével láthatunk rajtuk némi halványodást, bár ez az alapozótól és a púdertől is függhet, míg a krémes Ecliptic és a csodás Subsolar még 10-12 óra elteltével is jól láthatóan jelen van, és nem mutatják jelét, hogy távozni kívánnának. Mindegyikkel öröm dolgozni, és jó módját jelenthetik annak, hogy feldobjuk velük a már meglévő púdereink és pirosítóink megjelenését.

A palettát a Make Up Plaza kínálatából tudjátok megrendelni, ide kattintva. Karácsonyra is tökéletes ajándék lehet, hiszen mind a belbecs, mind az aranyszínű külcsín figyelemre méltó, különleges darabbá teszi.

Ti hogy álltok a highlighterekkel? Rendszeresen használtok ilyen terméket, és követitek a trendeket, vagy hidegen hagynak Titeket?

2015. augusztus 2., vasárnap

A tökéletes paletta kérdéssor (TAG) – videó

Videóval térek vissza, bár már majdnem két hónap eltelt a rögzítése óta... Mindenesetre fogadjátok szeretettel, és a megjegyzéseknél töltsétek ki Ti is a kérdéssort, mert szívesen olvasnám a válaszaitokat. :-)

Link: https://www.youtube.com/A tökéletes paletta – TAG




Kategóriák:

Legjobb csomagolás
Legjobban pigmentált
Legsokoldalúbb
Utazáshoz ideális
A legnagyob csalódás
Legjobb színnevek
Legtöbbet használt
Legjobban szeretett
Legkevesebbet használt

Andi blogja:
http://eyelinerandsmileandi.blogspot.hu/
https://www.youtube.com/user/andicreative13/videos

Urban Decay Naked paletta rendelhetősége:
http://barbeautysale.blogspot.co.uk/2014/02/urban-decay-naked-paletta.html
Editnél a többi Naked paletta is megtalálható, vagy ha olyanra vágytok, ami épp nincs készleten, azt is szívesen beszerzi Nektek.

W7 In the Buff paletta tesztje a blogon, az eredeti UD palettával összevetve:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2014/01/w7-in-buff-paletta-uj-naked-2-hasonmas.html

W7 In the Nude tesztje a Naked 3-mal összevetve:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2014/10/w7-in-nude-paletta-naked-3-hasonmas.html

Coastal Scents Mirage paletta tesztje:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2012/03/coastal-scents-mirage-paletta-kepek.html
Smink:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2012/05/coastal-scents-mirage-paletta-teli.html

Coastal Scents Revealed vs. Naked:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2014/05/urban-decay-naked-vs-coastal-scents-az.html
Coastal Scents Revealed vs. Naked 2:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2014/05/urban-decay-naked-2-vs-coastal-scents.html
Rendelhetősége:
http://www.makeuplaza.com/hu/products/39/1786/coastal-scents-revealed-palette-natural-szinosszeallitasu-20-arnyalatu-palette-minden-alkalomra
http://www.coastalscents.com/revealed-palette.html

Naked-sorrenddel kapcsolatos tanácsokat tartalmazó bejegyzés:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2014/05/naked-hasonmasok-mi-legyen-sorrend.html

Sleek Oh So Special paletta tesztje a blogon:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2012/06/sleek-oh-so-special-paletta-kepek.html
Sminkben:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2012/06/sleek-oh-so-special-paletta-alkalmi.html
Rendelhetőség:
https://www.pinkpanda.hu/termek/sleek-i-divine-szemhejpuder-paletta-oh-so-special
http://www.makeuplaza.com/hu/products/479/536/sleek-oh-so-special-i-divine-palette-12-matt-szaten-mineral-kulonleges-paletta

Sigma Paris paletta utáni vágyakozós bejegyzésem:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2012/06/sigma-beauty-paris-paletta-nem-bannam.html
Beszerezhetőség:
http://www.makeuplaza.com/hu/products/859/1313/sigma-paris-palette-limited-edition-szemfestekek-arcpirek-ecsetek-egy-palettaban-professzionalis-felhasznalasra
(Szerencsére én akciós áron rendeltem a Sigma oldaláról, amikor kifutó termék volt.)

Too Faced Chocolate Bar paletta tesztje a blogon:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2014/03/too-face-chocolate-bar-paletta.html
Beszerezhetőség:
http://barbeautysale.blogspot.hu/2014/10/too-faced-chocolate-bar-paletta.html

Urban Decay Naked 3 paletta tesztje a blogon:
http://djkatybeauty.blogspot.hu/2014/04/teljes-csalad-naked-3-paletta-avagy.html
Beszerezhetőség:
http://barbeautysale.blogspot.hu/2014/01/urban-decay-naked3-paletta.html

Sleek Acid paletta beszerezhetősége:
http://www.makeuplaza.com/hu/products/479/500/sleek-acid-i-divine-palette-12-neon-szaten-matt-paletta-mineral-festek
https://www.pinkpanda.hu/termek/sleek-i-divine-szemhejpuder-paletta-acid

2014. november 18., kedd

Online vásárlás – bevált és problémás helyek

Régóta előszeretettek vásárolok internetes oldalakról, hiszen sok esetben csak így lehet szert tenni egy-egy termékre, vagy éppen kedvezőbb áron lehet beszerezni őket, mint a magyar forgalmazók oldalain. Nemrégiben pedig rendkívül pozitív tapasztalatokat szereztem egy számomra új webáruházzal kapcsolatban, és megszületett bennem az ötlet: egy bejegyzés, amelyben megosztom a tapasztalataimat a bevált helyekről és a csalódást okozókról egyaránt. Nem térek ki minden helyre, hiszen a sérülten/egyéb problémával érkező termékek esetét megvizsgálva tudtam leszűrni, melyik webes áruház milyen hozzáállást mutat vásárlói panaszok esetén. Emellett mindegyik eset leírása után termékajánlót is találtok, hogy melyik helyről miket érdemes a leginkább beszerezni.


BEVÁLT HELYEK

1. Coastal Scents
http://www.coastalscents.com/

Még a blog hajnalán, a 88-as paletták bűvkörében többször is rendeltem az amerikai oldalról, hiszen a szuper akcióknak köszönhetően még szállítási díjjal együtt is jól jártam velük (na meg akkor még nem állt fenn a mostani vámköltség), és bár már akkor is hallottam másolatokról, úgy voltam vele, hogy az ilyen palettákból a CS darabjait szeretném elsőként kipróbálni. Általában véve minden flottul ment, azonban a Mirage paletta, amelyről itt láthattok tesztet, itt pedig sminket is láthattok vele, a gondos csomagolás ellenére törötten érkezett. Pontosabban egy szín eléggé ramaty állapotban, egy pedig vízszintesen félbetörve. Nem nagy dolog, hiszen még 86 színnel is jól jártam az áráért, de azért azonnal írtam is az ügyfélszolgálatnak, és leírtam a problémámat. Ők pedig 3-4 órán belül válaszoltak, és még képet sem kértek bizonyítékul, hanem azonnal felajánlottak két lehetőséget: vagy visszafizetik a paletta árát, vagy küldenek helyette egy másikat. Én az utóbbi lehetőséget választottam, és egy hét múlva már nálam is volt a másik, sértetlen darab.


Azóta is szuper palettának tartom, mert csodásak és jól pigmentáltak a színei

A cégtől egyébként további kedvenceim a Go paletták, amelyek 12, jól összeválogatott színt tartalmaznak, és rendkívül jó áron kaphatóak, valamint az ecseteik közül tudom ajánlani még a világ egyik legpuhább alapozó- és púderecsetét, a Bionic laposra vágott ecsetet, az egyik legtökéletesebb satírozóecsetet, amelyet már az ecsetajánlós videómban is mutattam, és két szuper készlet is nagy kedvenc nálam: az egyik a Smokey Eyes készlet, a másik pedig a Go Travel utazókészlet, amelyek egyrészt pihe-puha sörtékből állnak, másrészt praktikus, rövid nyelük van, amellyel biztosan nem ütközünk bele a tükörbe még közelhajolás esetén sem, ráadásként pedig ügyes kis tokban érkeznek. Ó, és majdnem kifelejtettem a csodás Revealed palettát, amely a Naked és a Naked 2 paletta színeiből is tartalmaz sokat, és amelyről itt olvashattok a Naked palettával összehasonlító tesztet, itt pedig a Naked 2-vel.

2. BarBeautySale
http://barbeautysale.blogspot.co.uk/

Amióta a blog létezik, Edit blogja is az állandó beszerzési forrásaim között szerepel. Többször is történt már malőr a tőle rendelt termékekkel, pedig gondosan csomagol (sok stresszes napomon segített a tőle a csomagokban kapott buborékfólia-mennyiség), a posta viszont sok esetben egyáltalán nem gondos, és minden esetben rendkívül kedvesen és segítőkészen segített nekem. Elsőként a tőle rendelt Sleek Au Naturel palettában volt egy törött szín, és azonnal a cseretermék lehetőségét ajánlotta fel nekem, és ebből nem is engedett, hanem ragaszkodott hozzá, hogy tökéletes állapotú palettám lehessen. Egy másik esetben a posta keverte el egy csomagomat, amely csodás pirosítókat rejtett volna, Edit pedig – lévén, hogy nem állt rendelkezésre cseretermék – bármiféle problémázás nélkül visszautalta a pénzem. A harmadik eset egy olyan rendelésnél történt, amely általa az én címemre rendelt termékkel volt kapcsolatos: ez volt a Naked 2 palettám, amelynek a rendbetételéről itt olvashattok bejegyzést. Itt is azonnal a segítségemre sietett, és a webshop két lehetőséget ajánlott: vagy visszaküldöm a palettát saját költségen, ők pedig küldenek egy csereterméket, vagy az ára felét visszatérítik. Mivel reméltem, hogy szépen rendbe tudom majd tenni, én az utóbbi mellett döntöttem, és a paletta azóta is hűen szolgál, további törések nélkül.


A szétszóródott púder miatt először elég rosszul nézett ki a helyzet...

Edit emellett rendkívül rugalmas, segítőkész lány, aki a blogján szereplő termékeken kívül kérésre egyebeket is beszerez a personal shopper szolgáltatása keretében. Figyelmetekbe ajánlom a Real Techniques-választékát, mert jó áron tudja beszerezni ezeket a csodás ecseteket, valamint pl. a W7 In the Buff palettát, amely tökéletes Naked 2-hasonmás, olyannyira, hogy az összehasonlító teszt után sem váltam meg tőle, és azóta is vígan használom, tudván, hogy megbízhat minőséget biztosít.

3. Make Up Plaza
http://www.makeuplaza.com/

Szintén régi társam a rendelések során, és leginkább Sleek palettákat és pirosítókat, valamint Coastal Scents, ELF és BoarLine ecseteket szoktam tőlük rendelni, de innen származik az egyik Sigma palettám, valamint a nemrégiben bemutatott Paese–BoarLine-zsákmányom is.  Problémám mindössze egyszer adódott tőlük rendelt termékkel, méghozzá egy Coastal Scents tussal, amely sajnos kiszáradt, mire hozzám került. Írtam is nekik az ügyben, és először tippet adtak, hogy hogyan tudok ismét életet lehelni a színbe, aztán amikor ez nem működött, a termék visszaküldését kérték, és mind a termék árát, mind a postaköltséget visszafizették nekem.


Sleek Oh So Special – vele nem volt probléma, és azóta is az egyik kedvenc palettám

Emellett többször is írtam már nekik termékekkel kapcsolatos kérdésekben, és minden esetben gyorsan, részletesen és készségesen válaszoltak a kérdéseimre. Rendkívül kedves, vásárlóbarát a hozzáállásuk, így jó szívvel ajánlom őket is. Ráadásul tőlük is megrendelhetitek a Coastal Scents termékeit, pontosabban a sminktermékeket ide kattintva, az ecseteket pedig ide kattintva.

4. Pink Panda
http://www.pinkpanda.hu/

Egy szuper oldal, amely villámgyorsan került be a kedvenc helyeim közé a problémamegoldási módja miatt. Történt ugyanis, hogy régóta vágytam már a The Balm termékei után, ezek pedig náluk lelhetőek fel, így gondoltam, rendelek egy Balm Voyage palettát, amelyről jó teszteket lehet olvasni, és sokféle hatású szemfestéket, valamint három krémes pirosító-szájfény színt is tartalmaz. Ezt a palettát láthattátok már a nyári-őszi zsákmányos bejegyzésben, és nemsokára hozom majd a tesztjét színmintákkal. A baj csak ott volt, hogy némelyik szín esetében benyomódás volt látható, és mivel a csomagolás atombiztos volt, nagyméretű sejteket tartalmazó buborékfóliával, sejthető volt, hogy nem a szállítás során történt a baj. Rögtön értesítettem az áruházat, képek kíséretében, mert manapság már így szoktam, és Eszti villámgyorsan jelentkezett is telefonon, két lehetőséget ajánlva: vagy visszafizetik a paletta árát, vagy levásárolhatom. Az utóbbi lehetőségnek hála lett hosszú áhítozás után egy Sigma ecsettisztító kesztyűm is.


Szerencsére a fedlapon látható nyomból kiderült, hogy a D2-es színben nem ujjlenyomat van

A palettát egyébként többször használtam már, és elégedett vagyok vele, így még a részletes teszt előtt már szeretném itt is ajánlani Nektek: ide kattintva éritek el a webáruházban, egy másik ajánlott termék pedig a szintén említett Sigma ecsettisztító kesztyű, amellyel kapcsolatban szkeptikus voltam (lásd itt), és be is szereztem belőle egy sütőkesztyűt, amely hosszan szolgált, és működött, de be kell látnom, hogy a Sigma terméke jó koncepció, amellyel sokkal könnyebb az ecsettisztítás (teszt hamarosan várható, addig pedig itt látható a sütőkesztyű akcióban: Nagy ecsettisztítási 1x1). Szintén náluk csaphattok le az Iconic 3 palettára, amely hibátlanul teljesített az összehasonlító teszt során, pedig szőrösszívű szoktam lenni, ha Urban Decay-másolatokról van szó. 


KERÜLENDŐ HELYEK

Makeup Revolution
http://www.makeuprevolutionstore.com/

Igazából szerencsés vagyok, mert csupán egy hely okozott eddig csalódást, de az nagyot. Amikor megjelentek az Iconic paletták, azonnal szerettem volna lecsapni rájuk, hiszen paletta-összehasonlítási mániám miatt nem is lehetett ez másként. Ekkor rendeltem egy másik palettát is, amelyben egy szín sérülten érkezett, és tele is porolta az egész palettát, ami duplán idegesítő amiatt, hogy nyereményjátékra szántam. Így aztán majd egy kissé hibás terméket kap a majdani nyertes, de azért a fentiek alapján abban reménykedtem, hogy lehet ez másként is, hiszen pl. a Mirage paletta sem volt ennél problémásabb... Azonnal képeket is mellékelve írtam nekik, majd 1 hétnyi válasznélküliség után írtam nekik egy sima levelet is, hivatkozva az előzőre, gondolván, hogy esetleg a csatolmányok miatt nem kaphatták meg az eredetit. Újabb két hét után ismét írtam nekik, azonban egyik levelemre sem érkezett válasz azóta sem, így teljes mértékben leírták magukat nálam. Ennél még az is tisztább lett volna, ha közlik, hogy a sérülés nem nagy, és érjem be ezzel a palettával, mert akkor legalább kaptam volna némi ügyfélszolgálat-szerűséget.

Ezért aztán mindenkinek azt ajánlom, hogy a Pink Panda kínálatából szerezze be inkább a termékeiket, mert ott probléma esetén is emberileg, kedvesen állnak a dolgokhoz.

@ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ @ 

Nektek milyen tapasztalataitok vannak az internetes rendeléssel kapcsolatban? Pozitív és negatív példákra is kíváncsi lennék, így tessék nyugodtan regényszerű kommentekkel ostromolni.