A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Artdeco. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Artdeco. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 31., szerda

Artdeco Wanted Nude – a minőségi drogériás paletta

Egy barátnős vásárlás során akadtam rá erre a szépségre az egyik Müller drogériában, és bár mindketten próbáltunk ellenállni neki, úgy tűnik, nem vagyunk egymásra jó hatással spórolás szempontjából, mert végül mindketten hazavittünk belőle egyet-egyet. Mentségünkre szóljon, hogy éppen 15+15%-os akció volt rá a kuponszombat keretében, és így még inkább csábítónak tűnt a kicsike. Kissé féltem, hogy milyen teljesítményt nyújt majd, hiszen sok márka esetében előfordul olyan, hogy míg a mono festékeik kiváló minőségűek, a paletták színei messze elmaradnak tőlük, így tartottam tőle, hogy itt is ez lesz a helyzet, de a szépsége és a remek színösszeállítása meggyőzött.

Nos, először is nézzük kívülről a kicsikét. Wanted a neve, de azon belül is Nude, valamint egy 4-es szám is szerepel rajta, úgy tűnik tehát, mintha egy sorozat része lenne, és más színvilágú testvérei is lennének. Ettől függetlenül eddig csak ezt a változatot láttam, pedig elég gyakran látogatom a Müller üzleteit.


A hátulján lévő, rendkívül rosszul olvasható magyar címke is a limitált voltára utal, úgyhogy nem árthat sietni, ha megtetszik valakinek. Megnyugtatásul annyit tudok mondani, hogy múlt szombaton még 10 db-ot láttam a helyi üzletben belőle, nem úgy tűnik tehát, mintha épp elfogyni készülne.


Igen, az ott a fényképezőgépem és a kezem:


Nagyon tetszik a csomagolás külső papírja, amelyen egészen színhű minták láthatók a festékekről:


A másik oldalon már csak a gyártó neve és a vonalkód figyel:


Alább pedig a külső borítás és a paletta maga látható együtt:


Maga a csomagolás jó minőségű papírból készül, és nagyon igényes – és mindig is a kedvenceim közé tartozott az ilyen megoldás –, hogy míg a felület nagy része matt, addig a feliratok fényesek rajta.



Található benne tükör is, a jó minőségű fajtából, ugyanakkor a paletta nem áll meg úgy, ahogyan beállítjuk, hanem az alább látható szögig nyílik ki, tehát legfeljebb lefelé nézve használhatjuk sminkelésre a tükrét. Az applikátor egészen jó minőségű, és alakjából adódóan jól használható a fényes színek belső szemzugba történő felvitelére.


A színek nevet nem kaptak, és az általában megszokott elrendezéssel szemben a sötéttől a világosig terjed a paletta. Van benne matt, szatén és nagyobb csillámos szín is bőven, így sokféle smink készíthető vele, a visszafogott nappali festéstől egészen a merész bulisminkig.




Szokás szerint lőttem néhány „szerelemfotót” is, hadd mutogassa magát ez a szépség.

  


A színmintákat a szokásos módon, alapozóra készítettem, ecset használatával, és a tőlem megszokott háromféle fényviszonyban tudom megmutatni őket.




Általában véve jól pigmentáltak, és nem igényelnek különleges bánásmódot. A legsötétebb és a legvilágosabb szín a jegessége miatt kissé keményebb a többinél, de még így is a jól kezelhető kategóriába tartozik, és az összes színről elmondható, hogy a megfelelő szemhéjalappal egész nap ott maradnak, ahová felvittük őket. Nagyon rossz voltam, mert az egyik smink esetében lemosás nélkül töltöttem egy éjszakát, és még másnap reggel is a helyén volt a szemsmink egésze. (Ilyet persze senki ne tegyen, lehetőleg soha, mert a bőrnek nem jó egy egész napot így tölteni. Minden este alapos sminkeltávolítás és vízzel történő arcmosás utáni éjszakaikrém-használatot javasolok, viszont ha már így esett, gondoltam, megemlítem ezt a teszt szempontjából releváns esetet.)

Instagramon három sminket tettem közzé, és igyekeztem mindig más és más színeket használni bennük, hogy a paletta minél több arcát mutathassam meg Nektek is.

Az alábbi sminkben a matt színeket használtam csak, igazán visszafogott sminket alkotva:


Ebben a másodikban a matt ajakszínhez a fényes-hideg árnyalatokat párosítottam:


Az alábbiban pedig a melegbarna árnyalatokhoz nyúltam, és a sötétbarna matt színnel mélyítettem a külső V-ben.


A púderekkel kapcsolatban talán az a legfontosabb információ, hogy a finomra őrölt állaguk miatt nem fognak hivalkodó módon fényleni a szemhéjon. Jelen vannak, pigmentáltan és egyértelműen látható módon, mégsem csapnak át metálos csillogásba még a fényes árnyalatok sem. Kifinomultság jellemzi őket, és álomszerűen összedolgozhatók és satírozhatóak, de ha feltűnésre vágyunk, nem ezt a palettát kell választani. Emellett hiányzott belőle nekem a matt fekete, vagy egy igazán über-nagyon-sötét barna, mert akármennyire is próbálom a hétköznapokon a visszafogott sminkek felé venni az irányt, a szempillatövekben soha nem árt egy kis extra mélyítés. Ez a probléma persze könnyedén kiküszöbölhető egy szemhéjtus bevetésével, de ha valóban egyetlenegy szemfestékpaletta használatával szeretnénk sminket alkotni, akkor ez esetben az Instagram-képeimen látható, elegáns-visszafogott hatásra számíthatunk.

A festékek minősége egyébként nem marad el az Artdeco monók esetében megszokottól, így ez a cég sok másikkal ellentétben szerencsére nem játszadozik a vásárlók bizalmával, csupán új köntösbe öltöztette a már megszokott minőséget. Így tehát mind a matt, mind a szatén és a nagyméretű csillámos színek egész nap a helyükön maradnak, és a nap végére sem varázsolják diszkógömbbé a szem alatti területet az aláhulló részecskék. Apropó, a megfelelő alap: nálam a Maybelline Color Tattoo vált be a legjobban, mert ezzel még a 20 órás megpróbáltatásokat is jól viselték a festékek.

A paletta jelenleg is megvásárolható a Müller drogériákban, és a szombati napon 5900 Ft-os áron láttam, tehát mostanra mindenféle kuponakció nélkül is azon az áron szerezhetitek be, amelyért én tettem szert rá.

Ti használtok valamilyen Artdeco terméket?

2016. július 11., hétfő

Müller-zsákmányok, 1. rész: sminktermékek – videó

Mivel előzőleg úgy találtam, tetszést nyertek a drogériás zsákmányokról szóló videók, úgy döntöttem, ezentúl a Müllerben beszerzett termékekről is beszámolok majd. Fogadjátok tehát szeretettel az első részt. :-)

Link: https://www.youtube.com/Müller-szerzemények, 1. rész – sminktermékek


2015. szeptember 7., hétfő

Tavaszi-nyári zsákmányok – Belgrád, Make Up Plaza, Pixibox és egyebek

Még a belgrádi beszámoló idején említettem, hogy jövök majd szerzeményes bejegyzéssel is, és most jött el ennek az ideje. Időközben lett egy új szőrcsomóm is, egy talált cica személyében, akit Bogyónak neveztünk el, és reményeink szerint megtaláljuk majd számára az álomgazdit. Na de róla majd máskor mesélek részletesebben, ma pedig következzenek a tavaszi és nyári zsákmányok, amelyek elég vegyesek: lesz itt kiegészítő, táska, kozmetikum dögivel, egy-egy miniteszttel is, de a tervek szerint csoportokba bontva részletesebben is beszámolok majd a termékekről. (Akit mégis inkább a cica érdekelne, annak egyelőre az Instagram-fiókomat tudom ajánlani.)

Belgrádban vettem a Bershka üzletében az alábbi két fülbevalót. Mindkettő kedvencem lett, amit nem is csodálok: mióta Reni egyszer becsábított egy budapesti Bershkába, jól tudom, hogy itt mindig mutatós kiegészítőkre lelhetek. Az első fülit már egy belgrádi képemen is láthattátok rajtam (itt), és azóta is töretlen a sikere nálam, hiszen sokszor hordok farmert fehér felsővel, és ez a füli jól feldobja ezt az egyszerű összeállítást. Egyébként mindkét fülbevaló meglepően könnyű a mérete ellenére is, így nem kell félni a nap végére kialakuló fülfájdalomtól.





Mint a beszámolóból kiderült, a Sephora óriási csalódást okozott, így ott nem is vásároltam semmit, viszont a Jasmin drogériákban többször is megfordultam, és szert tettem egy-két kozmetikumra. Az Artdeco rúzs limitált kiadás volt, így akciósan lett az enyém, és remek hétköznapi darabnak bizonyult.





Sminkben:


A Clarins ápoló olajos szájfényéről jókat hallottam a külföldi vloggereknél, ezért mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Nos, sajnos azt kell mondanom, nem nagy szám, mert bár ápol, amúgy olyan ragadós érzetű, mint a régi idők szájfényei. Többet reméltem tőle.



Az applikátora hihetetlenül nagy, így az alábbi képek a körmeim méretéhez való viszonyításra szolgálnak:



Felkenve szerény fényt adó termék:


A Flormar lakkok Belgrádban a DM polcain is megtalálhatók, meglepően alacsony áron. Az alábbi két neon szépségre csaptam le, tiszta neoncseresznye hatásuk van így együtt:


A következő Clarins rúzs már egy kedves kanadai ismerősöm ajándéka volt, és szerencsére nagyon eltalálta a színét, mert hétköznapokon is hordható, kellemes árnyalata van. Viselni is kényelmes, és nagyjából azonos állagú és érzetű, mint a fent említett akciós Artdeco.





Sminkben: 


A Make Up Plaza kínálatából többek között egy Paese szérumot szeretnék kipróbálni. Egyelőre csak szeretnék, mivel a megrendelése után nem sokkal ekcémával küzdöttem, és csak mostanában merek szépen lassan visszatérni az arcra való kozmetikumok világába. Részletesebb teszt is várható róla, mert a hialuronsav miatt nagyon kíváncsi vagyok rá. Ide kattintva tudjátok megvásárolni 2950 Ft-ért.


A rendelésemmel érkezett még egy hidratáló alapozóminta, valamint egy szuper, hamvas szőke hajhoz illő szemöldökceruza is. Mindkettő Decoderm termék, és ezekkel próbálok közel kerülni az eddig számomra ismeretlen márkához. A kezdeti tapasztalataim biztatóak, így szerintem fogok még mást is rendelni a márkától. Az alapozó itt található meg 2295 Ft-os áron, míg a szemöldökceruza itt szerepel 2250 Ft-os áron.





A szemöldökceruza színe:


Bátor voltam, és egy Sigma szettet is megrendeltem, elsősorban a szemfestékduóban található szuper zöld árnyalatú festék miatt. Nehéz igazán szép és pigmentált zöld színre bukkanni, ezért vállaltam a kockázatot a kiegyensúlyozatlan minőségű Sigma szemfestékek ellenére is. Egyelőre nem bántam meg, és kedvencem lett ez is a highlighter és a teljes sikert arató, perverznek látszó szájfény mellett. A szett tagjaival teljes sminket és részletes tesztet tervezek, de egyelőre pozitív tapasztalataim vannak vele. Jelenleg csak ecsetekkel kombinációban kapható ezen a hivatkozáson, fájdalmasnak hangzó 19 400 Ft-os áron. Hiába, a Sigma ecsetek ára borsos.


















Nagy kedvencem ez a Stradivarius kendő is, amelyet biztosan sokat hordok majd az őszi hűvös időben. Mivel valóban vastag az anyaga, és nagyméretű is, tökéletes kardigán helyett is, a vállakra terítve. Belgrádi szerzemény, és szinte hallom, ahogyan Reni felsikít a mintáját látva. :-D



Volt egy szuper Pixibox is időközben (egyébként pedig nagyon várom már a legújabb Pure dobozt, és remélem, sikerül lecsapnom rá), így újabb körömlakktárolásra tökéletes doboz lett az enyém. A tartalma viszont még ennél is fontosabb, mert szerencsére kedvencekre is bukkantam benne.




Az alábbi hajlakk nagy kedvencem, és végre egy olyan termék, amely felér a nagy kedvenc Avon lakkomhoz. Revlon a kicsike, és csodás az illata, jól megtartja a hajban a hullámokat, ugyanakkor nem lesz tőle kemény a haj, és könnyen kifésülhető belőle. Ugyanakkor limitált, így nem tudom, le tudtok-e csapni még rá. Videóban is szerepelt már nálam, itt, úgyhogy a részletes véleményemet is meghallgathatjátok róla. (A videó a hajlakkos résztől indul el.)



Az alábbi napvédős arckrémnek nem sok esélyt adtam idén, mivel a rengeteg napsütés ellenére valahogy mindig sikerült eltűnnie a napnak azokban az órákban, amikor napozni támadt kedvem. Remélem, lesz még vénasszonyok nyara az idén, és kap esélyt nálam ez a termék is.




A Bvlgari parfümök régóta izgatják a fantáziámat, és elég sok szimpatikus közülük, így nagyon örültem ennek a mintának. Nem rossz, nem rossz, de nem annyira ütős az összhang köztünk, hogy erre fektessek be nagy méretben.



A L'Occitane sheavajas kézkrémje már kedvenc nálam más termékeikkel együtt, így örültem ennek a kisméretű mintának. Gyorsan beszívódik, kellemes az illata, táplál, és nem okoz ekcémát. Csillagos ötös.



A mini méretű tusfürdőt még nem volt szívem kipróbálni, de Uriage termék lévén valószínűleg vele is jóban leszünk. Friss illatú termék, és Belgrádba reméltem volna magammal vinni, viszont az őszi út sajnos nem jön össze, mert inkább fogorvosra költjük a pénzünket.


Kíváncsian várom, hogy mit tud majd a L'Oréal Mythic Oil a jól bevált Kérastase kedvencemhez képest. Mivel utóbbiból nemrég kezdtem meg egy új példányt, a Mythic kipróbálásával még várok egy ideig. 


Az egyik legszimpatikusabb termék az alábbi Pure Fiji testradír volt. Sajnos a zárófólia ellenére kifolyt belőle egy kis olaj, viszont így legalább azonnal megérezhettem a csodás illatát. Mangós a kicsike, és még nem vettem használatba, mert igazi ráérős wellnessestékre tartogatom.





A testradír testvérkéje az alábbi testvaj, amely szintén egy különleges estére vár nálam. Remélem, tökéletes kombót alkotnak majd együtt. (Hű, mennyi test van ebben a mondatban! :-D)




Nagy kíváncsisággal tölt el a micellás vizet tartalmazó Eucerin arctisztító tej is, és remélem, lesz olyan jó, mint a nagy kedvenc Ziaja kecsketejes lemosóm.

  

Kicsit ugrálok ma, hiszen ismét egy belgrádi szerzemény következik: az egyik ottani plázában egy 30%-os akció keretében zsákmányoltam az alábbi csodás pink David Jones táskát, amely nem mellesleg tökéletesen illik az egyik kedvenc S. Oliver szandálomhoz.


A belseje ultravidám mintájú:



Az oldalán kis szegecsek díszítik:


A drapp részleteknek külön örültem.



Nos, ennyi a nagy tavaszi-nyári szerzeményes bejegyzés, viszont a „haul” beszámolók szerelmeseinek elöljáróban annyit mondanék: rendeltem a Pink Pandától néhány dolgot, ráadásul tesztelésre is kaptam termékeket, valamint újabb Make Up Plaza-csomagom is érkezett, szintén saját beszerzésű és tesztelésre váró termékekkel. Emellett ismét jártam a Bijou Brigitte leárazásán, ahogy ez minden évben lenni szokott, így ismét lettek új fülbevalóim és kendőim is. Erről az adagról már videó formájában fogok beszámolni egy-két héten belül, így érdemes lesz figyelni a csatornát is.

Ti miket vásároltatok mostanában? Esetleg az itt szereplők közül megvan Nektek valamelyik termék?