2015. szeptember 7., hétfő

Tavaszi-nyári zsákmányok – Belgrád, Make Up Plaza, Pixibox és egyebek

Még a belgrádi beszámoló idején említettem, hogy jövök majd szerzeményes bejegyzéssel is, és most jött el ennek az ideje. Időközben lett egy új szőrcsomóm is, egy talált cica személyében, akit Bogyónak neveztünk el, és reményeink szerint megtaláljuk majd számára az álomgazdit. Na de róla majd máskor mesélek részletesebben, ma pedig következzenek a tavaszi és nyári zsákmányok, amelyek elég vegyesek: lesz itt kiegészítő, táska, kozmetikum dögivel, egy-egy miniteszttel is, de a tervek szerint csoportokba bontva részletesebben is beszámolok majd a termékekről. (Akit mégis inkább a cica érdekelne, annak egyelőre az Instagram-fiókomat tudom ajánlani.)

Belgrádban vettem a Bershka üzletében az alábbi két fülbevalót. Mindkettő kedvencem lett, amit nem is csodálok: mióta Reni egyszer becsábított egy budapesti Bershkába, jól tudom, hogy itt mindig mutatós kiegészítőkre lelhetek. Az első fülit már egy belgrádi képemen is láthattátok rajtam (itt), és azóta is töretlen a sikere nálam, hiszen sokszor hordok farmert fehér felsővel, és ez a füli jól feldobja ezt az egyszerű összeállítást. Egyébként mindkét fülbevaló meglepően könnyű a mérete ellenére is, így nem kell félni a nap végére kialakuló fülfájdalomtól.





Mint a beszámolóból kiderült, a Sephora óriási csalódást okozott, így ott nem is vásároltam semmit, viszont a Jasmin drogériákban többször is megfordultam, és szert tettem egy-két kozmetikumra. Az Artdeco rúzs limitált kiadás volt, így akciósan lett az enyém, és remek hétköznapi darabnak bizonyult.





Sminkben:


A Clarins ápoló olajos szájfényéről jókat hallottam a külföldi vloggereknél, ezért mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Nos, sajnos azt kell mondanom, nem nagy szám, mert bár ápol, amúgy olyan ragadós érzetű, mint a régi idők szájfényei. Többet reméltem tőle.



Az applikátora hihetetlenül nagy, így az alábbi képek a körmeim méretéhez való viszonyításra szolgálnak:



Felkenve szerény fényt adó termék:


A Flormar lakkok Belgrádban a DM polcain is megtalálhatók, meglepően alacsony áron. Az alábbi két neon szépségre csaptam le, tiszta neoncseresznye hatásuk van így együtt:


A következő Clarins rúzs már egy kedves kanadai ismerősöm ajándéka volt, és szerencsére nagyon eltalálta a színét, mert hétköznapokon is hordható, kellemes árnyalata van. Viselni is kényelmes, és nagyjából azonos állagú és érzetű, mint a fent említett akciós Artdeco.





Sminkben: 


A Make Up Plaza kínálatából többek között egy Paese szérumot szeretnék kipróbálni. Egyelőre csak szeretnék, mivel a megrendelése után nem sokkal ekcémával küzdöttem, és csak mostanában merek szépen lassan visszatérni az arcra való kozmetikumok világába. Részletesebb teszt is várható róla, mert a hialuronsav miatt nagyon kíváncsi vagyok rá. Ide kattintva tudjátok megvásárolni 2950 Ft-ért.


A rendelésemmel érkezett még egy hidratáló alapozóminta, valamint egy szuper, hamvas szőke hajhoz illő szemöldökceruza is. Mindkettő Decoderm termék, és ezekkel próbálok közel kerülni az eddig számomra ismeretlen márkához. A kezdeti tapasztalataim biztatóak, így szerintem fogok még mást is rendelni a márkától. Az alapozó itt található meg 2295 Ft-os áron, míg a szemöldökceruza itt szerepel 2250 Ft-os áron.





A szemöldökceruza színe:


Bátor voltam, és egy Sigma szettet is megrendeltem, elsősorban a szemfestékduóban található szuper zöld árnyalatú festék miatt. Nehéz igazán szép és pigmentált zöld színre bukkanni, ezért vállaltam a kockázatot a kiegyensúlyozatlan minőségű Sigma szemfestékek ellenére is. Egyelőre nem bántam meg, és kedvencem lett ez is a highlighter és a teljes sikert arató, perverznek látszó szájfény mellett. A szett tagjaival teljes sminket és részletes tesztet tervezek, de egyelőre pozitív tapasztalataim vannak vele. Jelenleg csak ecsetekkel kombinációban kapható ezen a hivatkozáson, fájdalmasnak hangzó 19 400 Ft-os áron. Hiába, a Sigma ecsetek ára borsos.


















Nagy kedvencem ez a Stradivarius kendő is, amelyet biztosan sokat hordok majd az őszi hűvös időben. Mivel valóban vastag az anyaga, és nagyméretű is, tökéletes kardigán helyett is, a vállakra terítve. Belgrádi szerzemény, és szinte hallom, ahogyan Reni felsikít a mintáját látva. :-D



Volt egy szuper Pixibox is időközben (egyébként pedig nagyon várom már a legújabb Pure dobozt, és remélem, sikerül lecsapnom rá), így újabb körömlakktárolásra tökéletes doboz lett az enyém. A tartalma viszont még ennél is fontosabb, mert szerencsére kedvencekre is bukkantam benne.




Az alábbi hajlakk nagy kedvencem, és végre egy olyan termék, amely felér a nagy kedvenc Avon lakkomhoz. Revlon a kicsike, és csodás az illata, jól megtartja a hajban a hullámokat, ugyanakkor nem lesz tőle kemény a haj, és könnyen kifésülhető belőle. Ugyanakkor limitált, így nem tudom, le tudtok-e csapni még rá. Videóban is szerepelt már nálam, itt, úgyhogy a részletes véleményemet is meghallgathatjátok róla. (A videó a hajlakkos résztől indul el.)



Az alábbi napvédős arckrémnek nem sok esélyt adtam idén, mivel a rengeteg napsütés ellenére valahogy mindig sikerült eltűnnie a napnak azokban az órákban, amikor napozni támadt kedvem. Remélem, lesz még vénasszonyok nyara az idén, és kap esélyt nálam ez a termék is.




A Bvlgari parfümök régóta izgatják a fantáziámat, és elég sok szimpatikus közülük, így nagyon örültem ennek a mintának. Nem rossz, nem rossz, de nem annyira ütős az összhang köztünk, hogy erre fektessek be nagy méretben.



A L'Occitane sheavajas kézkrémje már kedvenc nálam más termékeikkel együtt, így örültem ennek a kisméretű mintának. Gyorsan beszívódik, kellemes az illata, táplál, és nem okoz ekcémát. Csillagos ötös.



A mini méretű tusfürdőt még nem volt szívem kipróbálni, de Uriage termék lévén valószínűleg vele is jóban leszünk. Friss illatú termék, és Belgrádba reméltem volna magammal vinni, viszont az őszi út sajnos nem jön össze, mert inkább fogorvosra költjük a pénzünket.


Kíváncsian várom, hogy mit tud majd a L'Oréal Mythic Oil a jól bevált Kérastase kedvencemhez képest. Mivel utóbbiból nemrég kezdtem meg egy új példányt, a Mythic kipróbálásával még várok egy ideig. 


Az egyik legszimpatikusabb termék az alábbi Pure Fiji testradír volt. Sajnos a zárófólia ellenére kifolyt belőle egy kis olaj, viszont így legalább azonnal megérezhettem a csodás illatát. Mangós a kicsike, és még nem vettem használatba, mert igazi ráérős wellnessestékre tartogatom.





A testradír testvérkéje az alábbi testvaj, amely szintén egy különleges estére vár nálam. Remélem, tökéletes kombót alkotnak majd együtt. (Hű, mennyi test van ebben a mondatban! :-D)




Nagy kíváncsisággal tölt el a micellás vizet tartalmazó Eucerin arctisztító tej is, és remélem, lesz olyan jó, mint a nagy kedvenc Ziaja kecsketejes lemosóm.

  

Kicsit ugrálok ma, hiszen ismét egy belgrádi szerzemény következik: az egyik ottani plázában egy 30%-os akció keretében zsákmányoltam az alábbi csodás pink David Jones táskát, amely nem mellesleg tökéletesen illik az egyik kedvenc S. Oliver szandálomhoz.


A belseje ultravidám mintájú:



Az oldalán kis szegecsek díszítik:


A drapp részleteknek külön örültem.



Nos, ennyi a nagy tavaszi-nyári szerzeményes bejegyzés, viszont a „haul” beszámolók szerelmeseinek elöljáróban annyit mondanék: rendeltem a Pink Pandától néhány dolgot, ráadásul tesztelésre is kaptam termékeket, valamint újabb Make Up Plaza-csomagom is érkezett, szintén saját beszerzésű és tesztelésre váró termékekkel. Emellett ismét jártam a Bijou Brigitte leárazásán, ahogy ez minden évben lenni szokott, így ismét lettek új fülbevalóim és kendőim is. Erről az adagról már videó formájában fogok beszámolni egy-két héten belül, így érdemes lesz figyelni a csatornát is.

Ti miket vásároltatok mostanában? Esetleg az itt szereplők közül megvan Nektek valamelyik termék?

12 megjegyzés:

  1. Honnan hallod, hogy itt visítozom az aztékminta láttán??? :P Mielőbb látni akarom élőben is ezt a sálat Rajtad, okés? Ja, meg a Clarins rúzst is. Meg a táskát. :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ugyanígy hallom azt is, ha cica láttán visítozol :-D <3

      Törlés
  2. Hűűű, mennyi szépség egy helyen! <3
    A Sigma szettet nagyon irigylem, csodás kis dobozkának tűnik, nekem ez a márka még soha nem okozott csalódást.
    Bogyókát pedig már láttam, hogy a face-re is kiraktad, és már akkor is fájt a szívem, hogy nincs lehetőségem arra, hogy hazavigyem. :( Remélem, mielőbb sikerül szerető gazdit találnotok neki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát látod, Bogyó végül velünk maradt, és a mi napjainkat szépíti meg hétről hétre, ahogy növekszik :-)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Bizony, ideje is lenne elővennem, bár jó lenne mellé beszereznem egy piros télikabátot, ha már évek óta az a vágyam :-)

      Törlés
  4. Hűha, ez ám a zsákmány :) Jól állnak azok a rúzsok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy így látod :-)

      Törlés
  5. Mennyire irigykedek, nagyon jók kis termékek, annyira gyönyörű az a sál *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a sál tényleg megér egy misét, csak egyelőre nincs hozzáillő kabátom. De remélem, ez nem sokáig marad már így :-)

      Törlés
  6. Azért a két fülbevalóért most csorog a nyálam *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valahogy sejtettem, hogy Neked azok fognak a legjobban tetszeni :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.