A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Essie. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Essie. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 25., szombat

NOTD – Essie Santa Fe Mauve és egy kis Golden Rose

A mai körömlakkos bejegyzés főszereplője szintén egy Essie lakk, ám a lilás-kékes She's Picture Perfect után ehhez már tapasztaltan álltam hozzá, és egyből fedőlakkal operáltam.

Essie Santa Fe Mauve és Golden Rose Jolly Jewels 103
Természetes fény

Vaku

Ebből a lakkból is három réteg kellett, de kapott fedőlakkot (Essence BTGN), és így gyorsan szépre megszáradt.

Természetes fény

Másik szögből eső természetes fény

Vaku

Vaku

Imádom a színét, mert tetszenek az ilyen próbababa-körmök, de sajnos a körömvégeken néhol nem sikerült jól eloszlatnom, így aztán arra gondoltam, odamaszatolok valamilyen csillámos lakkot, és a Golden Rose Jolly Jewels 103-ára esett a választásom.

Természetes fény

Másik szögből eső természetes fény

Vaku

Hát mit ne mondjak, nagyon tetszik a végeredmény. Nem sokszor mondok ilyet, de most elégedett vagyok ezzel a manikűrrel.



Az arany mikrocsillámok mellett van ott néhány rózsaszín is, na meg még a rózsaarany hatszögek. Gyönyörű ez a Golden Rose, na. Egyébként érdemes lesz figyelni ma a blogot, mert azt is megmutatom majd, hogy mennyire is hasonlít arra a híres-neves A-England lakkra...

Nektek hogy tetszik ez a manikűr? Szeretitek az ilyen visszafogott rózsás színeket?

2014. január 24., péntek

NOTD – Essie She's Picture Perfect

A múltkori zsákmányok között megmutattam az új szerzeményes Essie lakkjaimat, és a szavazatok alapján többet is kipróbáltam. Először a She's Picture Perfect nevű pasztell-lila lakkot mutatom meg manikűrben.

Lámpafény + vaku

Nem rossz, ugye? Engem nagyon emlékeztet a You're Such a Budapest nevű lakkra, amelyet Azrail már bemutatott itt, csak ebben még ott vannak azok a csodálatos mikrocsillámok, amelyek határozott rózsaszín fényt adnak a lakknak. Mondjuk a színe egy az egyben olyan, mint egy régi szerelmemnek, az Essence Lovely Secret nevű, itt bemutatott régi kiadású lakkjának, csak míg abban inkább mikropelyhek vannak, ebben csak gyöngyházfényt adnak a rózsaszín részecskék. (A két lakkról hozok majd összehasonlítást.)

Csakhogy: sajnos a lakk nem fed jól, ezért kellett három réteg, és ráadásul viszonylag híg, vékony ecsetes lakkról van szó, így külön küzdelem a szép felkenés elérése. Sokkal több lakkal kell indítani, mint bármelyik eddigi lakkomnál, de persze lehet, hogy egy szélesebb ecseten ez már nem tűnne annyira soknak...

Lámpafény

Lámpafény + vaku

Engem mondjuk nem zavarna a három réteg, mert vékony ecset esetén gyakran ennyire van szükség a lakkozási technikám miatt, ugyanis vékony rétegeket használok. Tesztelni akartam viszont a száradását, és mivel lefekvés előtt 6(!) órával lakkoztam, nem gondoltam, hogy gond lesz vele. De lett. Nem is kicsi.

Eszméletlen gyűrődések másnap, természetes fényben

Így aztán segítségül hívtam a Renitől kapott China Glaze Your Present Required nevű lakkomat, amely már a múltkor is szerepelt manikűrben itt, viszont míg a múltkor a fedésére panaszkodtam, most elözönlötték a csillámok a körmeimet. Ugyanis annyira átálltam az Essie-khez való technikára, hogy ennél is azt alkalmaztam, és így már számomra is kicsit sok csillám került a körmeimre. Vastag rétegről volt szó, mégsem lett másnapra gyűrött, pedig csak lefekvés előtt 2 órával került a körmeimre, szóval 1:0 a China Glaze javára.

Természetes fény

Vaku

Természetes fény

Vaku

Viszont legalább kiderült, hogy a csillámos lakk nagyméretű hatszögeket is tartalmaz (elnézést, a kép egyszerűen nem akart élesre sikerülni):


Erről a kombóról viszont megint eszembe jutott egy régi manikűr, ahol szintén csillámos lakkot hívtam segítségül egy ecsethiba miatt barázdásra sikerült körömlakkozásnál. A Primark Satin volt ilyen hisztis, és akkor az Essence Circus Confetti sietett a segítségemre. A manikűr megtekinthető itt.

Összességében tehát sajnos nem vagyok elégedett ezzel a lakkal, pedig a színe csodálatos, de ennyi problémát legfeljebb egy Essence-nek néznék el, és nagyon remélem, hogy a többi Essie nem okoz majd csalódást...

Nektek van Essie lakkotok? Ha igen, elégedettek vagytok a minőségével?

2014. január 15., szerda

Zsákmány – utólag kapott és előre vásárolt kincsek

Ahogy azt már ígértem a tegnapi bejegyzésben, ma többek között azok az ajándékok következnek, amelyeket az „utószezonban” összehozott találkozások alkalmával kaptam meg. Innen is köszönöm mindenkinek a sok kedvességet!

Az első két ajándék barátnőméktől van, és a születésnapomra kaptam őket:

Szuper meleg házicipő, mert fázós a lábam

Dove tusfürdő és testápoló mesés illatban

A következő ajándékokkal Vera barátnőmék leptek meg, születésnapi, névnapi és karácsonyi ajándékok is vannak köztük:

Már sok jót olvastam a filmről, de még nem láttam, így lehet,
hogy a könyv elolvasása után a filmre is sort kerítek

Kissé transzcendentálisnak ígérkező történet,
amely az ajánlója alapján nagyon nekem való

Ini-mini kókuszos vaj, az első Manna termékem, és isteni az illata

Ugyanúgy megdermed, mint az eddig használt kókuszolajam

Sampon, amelynek illata illik az általam használt Avon hajpakoláshoz
(eszméletlen, hogy mennyire odafigyel rám ez a lány!)

Timi barátnőm csupa finomsággal látott el, és már csak egyet tudok mutatni, mert a kávék már fogyasztásban vannak, valamint Tamás is elpusztította a másik csokoládét:

Azt hiszem, a bejegyzés megírása után rá is vetem magam (ez már a bejegyzés írása közben megtörtént)

A sok személyes ajándék mellett a Szépségbolt is meglepett egy doboz ajándékkal:

A látszat csal, mert belül a doboz tartalmától eltérő kincsek lapultak

Az ajándékok

És egy köszönőlevél, a kollégák aláírásával. Az ajándékoknak is nagyon örülök,
de ez a kis személyes plusz a legkedvesebb a számomra. :-)

Helia D arctisztító kendők, amelyek régi kedvenceim már

Max Factor szempillaspirál barna/fekete színben – kíváncsian várom, hogy mit tud

Garnier BB krém

Bár az árnyalat medium, azaz közepes és így nyáron fogom használni,
nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit tud

A Szépségbolt csapata meglepett tesztelendő termékekkel is:

Vatika ajurvédikus sampon és kondicionáló olaj

Kókuszolaj további értékes összetevőkkel, pl. a hajnövekedést elősegítő amlával


Bár a címkéjük nem mond sokat, a weboldalon elolvashatjátok a várható hatásokat. Úgy döntöttem, hajnövesztő projektbe kezdek ezekkel a termékekkel, és nagyon kíváncsi vagyok, vajon valóban látható javulást hoznak-e majd a hajam állapotában.



Vásárolgattam még néhány dolgot magamnak leárazásban, hiszen közeleg a másik névnapom, így ilyenkor a család megbíz azzal, hogy magamnak tetsző termékekkel lássam el magam. Jó is az ilyen tejesítendő feladat. :-)

Hogy ne csak a Color Tattoo legyen a kedvenc, a leárazásban lecsaptam a Manhattan krémes szemfestékére a 2-es, Abrakadabrown árnyalatban. Ráadásul 1399 Ft helyett 699 Ft volt.

Lámpafény

Lámpafény

Vaku

Szintén ennyire leárazva lett az enyém egy Alverde négyes szemhéjpúder Pure Berry árnyalatban. Örülök, hogy a sötétszürke tényleg sötét, és így nem kell másik palettához nyúlni a mélyítéshez.



Egy Manhattan lakk is a kosaramban landolt, 449 Ft volt, és más színe lesz átlátszó lakk hatására. A neve Illusionails, ami rendkívül találó.

Lámpafény

Vaku

A Catrice-leárazáson egy palettára és egy mono szemfestékre tettem szert, mindkettő 699 Ft-ba került, és mindkettővel régóta szemeztem, csak drágállottam teljes áron. A paletta neve Mud Spencer & Coralle Hill (mekkora jó név ez is :-D)

Lámpafény

Vaku

A mono pedig a híres-neves C'mon Chameleon, amely biztosan jó barátommá válik majd sietős reggeleken a duokróm hatása miatt.

Lámpafény

Vaku

Előnévnapi ajándékaim sorát két Avon termékkel kezdem:

Gabriel nyaklánc

Sophina óra

Végül, de nagyon nem utolsó sorban pedig a Reni által beszerzett lakkok következnek, mivel az Essie-lakkok jelenleg akcióban 5 darabonként összesen 2000 Ft-ba kerülnek az egyik boltban, amelynek címéről Reninél érdeklődhettek :-)

A krémszínű dögösek: Mini Shorts és Red Nouveau

Lámpafény

Vaku

A csodás fényű bogyószínek: Showstopper és Santa Fe Mauve

Lámpafény

Vaku

A pasztellszínű szépségek: She's Picture Perfect és Coat Azure

Lámpafény

Vaku

Az arany páros, mert ez nem maradhatott ki: Golden Nuggets és Shift Power

Lámpafény

Vaku

A krémszínű klasszikusok: Glamour Purse és Masquerade Belle

Lámpafény

Vaku

Hozzátenném, hogy Reninek annyit mondtam, hogy hozzám illő színeket válasszon, valamint ránézésre jól fedő lakkok legyenek, és egytől egyig imádom őket. Szóval köszönöm neki, hogy beszerezte nekem ezeket a csodás lakkokat, amelyek ráadásul az első Essie-k az életemben. :-)

Van közös termékünk Veletek, kedves olvasók? Melyik körömlakk érdekelne Titeket a leginkább? Most egy másik zsákmányos bejegyzésben mutatott lakkpáros csücsül a körmeimen, de azt nem tudom eldönteni, hogy az itt bemutatottak közül melyik legyen majd az első. Szóval várom a javaslatokat. :-)