2014. január 25., szombat

NOTD – Essie Santa Fe Mauve és egy kis Golden Rose

A mai körömlakkos bejegyzés főszereplője szintén egy Essie lakk, ám a lilás-kékes She's Picture Perfect után ehhez már tapasztaltan álltam hozzá, és egyből fedőlakkal operáltam.

Essie Santa Fe Mauve és Golden Rose Jolly Jewels 103
Természetes fény

Vaku

Ebből a lakkból is három réteg kellett, de kapott fedőlakkot (Essence BTGN), és így gyorsan szépre megszáradt.

Természetes fény

Másik szögből eső természetes fény

Vaku

Vaku

Imádom a színét, mert tetszenek az ilyen próbababa-körmök, de sajnos a körömvégeken néhol nem sikerült jól eloszlatnom, így aztán arra gondoltam, odamaszatolok valamilyen csillámos lakkot, és a Golden Rose Jolly Jewels 103-ára esett a választásom.

Természetes fény

Másik szögből eső természetes fény

Vaku

Hát mit ne mondjak, nagyon tetszik a végeredmény. Nem sokszor mondok ilyet, de most elégedett vagyok ezzel a manikűrrel.



Az arany mikrocsillámok mellett van ott néhány rózsaszín is, na meg még a rózsaarany hatszögek. Gyönyörű ez a Golden Rose, na. Egyébként érdemes lesz figyelni ma a blogot, mert azt is megmutatom majd, hogy mennyire is hasonlít arra a híres-neves A-England lakkra...

Nektek hogy tetszik ez a manikűr? Szeretitek az ilyen visszafogott rózsás színeket?

25 megjegyzés:

  1. Gyönyörű *-* önmagában és a GR lakkal is nagyon tetszik *-*

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép, babás királylányos lett! :))) És várom az A-England-es posztot ám! :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól néz ki a kettő együtt! :)

    VálaszTörlés
  4. az essie lakk nagyon szép.:O de nekem a fedőlakkal is tetszik :)

    VálaszTörlés
  5. A GR lakk valami gyönyörűség!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszik ez a mani, még nyáron viseltem hasonlót egy korall színű lakkal. :)

    VálaszTörlés
  7. az Essie lakkok még mindig nagyon tetszenek, ezzel a GR-rel meg különösen. *-*

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szeretem a rózsaszíneket, főleg egy kis csillogással megspékelve! Csodálatos lett a manid!!!

    VálaszTörlés
  9. Bár nem kifejezetten szeretem a rózsaszínt, ez a manikűr nagyon szép lett! (Főként az Essie lakk aranyos csillogása tetszik. :))

    VálaszTörlés
  10. De szépek :) Nagyon várom az összehasonlitó posztot az A Englanddal.

    VálaszTörlés
  11. Fúúú nekem annyira de annyira nem jön be ez she walks in beauty lakk, meg nyilván a dupe-jai sem, hogy elmondani nem tudom :/ Addig nem bírtam elviselni magamon, amíg befotóztam volna. Már el is ajándékoztam, a hátamon feláll tőle a szőr... Nem tudom miért, eddig nem volt ilyen még egy lakkal is, de ha rágondolok is egyetlen gondolatom, hogy pfujj. :/

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szép együtt és külön is. :)

    VálaszTörlés
  13. csodaszép *.* mindkét verzió nagyon jól néz ki ^^

    VálaszTörlés
  14. Nagyon tetszik és szeretem az ilyen visszafogott, elegáns dolgokat. De persze a vagányabb körmök is bejönnek! :D

    VálaszTörlés
  15. gyönyörű ez az Essie lakk, és nagyon tetszik, ahogy feldobtad ezzel a csillámos topperrel, szép mani :)

    VálaszTörlés
  16. Mostanában imádom az ilyen és ehhez hasonló árnyalatokat!!! És nagyon jó párosítás lett! :)

    VálaszTörlés
  17. Jaj, de csodásak együtt, tökéletes párosítás :) Olyan szépen lakkozol és annyira guszták a körmeid, mintha zselé lenne rajtuk, vagy nem is tudom :)

    VálaszTörlés
  18. Nagyon tetszik ez a manikűr. Pont az én ízlésem, színeiben is és ahogy eloszlattad a csillámos lakkot a körmök végén, az is eszméletlenül tetszik!

    VálaszTörlés
  19. Így viszont már sokkal bejövősebb ez a csillámos lakk! :3 Csini manikűr lett.

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.