A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fruttini. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fruttini. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 24., péntek

Nyári-őszi elfogyott termékek, 1. rész – a csalódások – videó

Még rekedt vagyok ugyan, de készítettem egy videót, mert már nagyon hiányzott ez is. Sok-sok terméket fogyasztottam el a nyár és az ősz folyamán, és először a csalódást okozókat mutatom meg Nektek.

Link: Októberi elfogyott termékek, 2014 – a csalódások


Nektek okozott mostanában csalódást valamilyen termék? Ha igen, mi volt vele a gond?

2014. szeptember 11., csütörtök

Testradírkörkép – aduászok és hátul kullogók

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy testvajas bejegyzés a blogon, amely után szerettem volna egy hasonlót írni a testradírokról is. Azonban messzinek bizonyult az Üveghegy, mert bizony csak most jött el ennek az ideje. Sebaj, mert legalább volt időm sok-sok terméket kipróbálni és befotózni, illetve néhány olyanról is beszámolok, amelyről másoknál olvastam, és így remélhetőleg ezen a téren is tudok számotokra hasznos tippekkel szolgálni.

Ezúttal kicsit más formában, de ismét a saját tapasztalataimról szeretnék beszámolni, a saját magam által megalkotott kategóriákban. A gyenge teljesítményű termékektől fogunk az aduászokig eljutni, mert bizony nagyon sokféle termék létezik a piacon, és volt sok csalódás mellett sok kellemes meglepetésem is az évek során.


1. Hobbiradírozók
avagy a szemcséket csak elvétve tartalmazó, napi használatra is alkalmas kategória

Itt kétféle termék létezik: az egyiknél nem titkolja a gyártó, hogy nem éppen teljesen testradírról van szó, és vagy testradírozó tusfürdőként hirdetik, vagy masszírozó gyöngyöket tartalmazóként. A másikat sajnos simán testradírnak állítják be, holott messze nem nyújt igazi, elhalt hámréteg eltávolításához megfelelő radírozást, és inkább csak az előbbi kategóriába sorolható lenne.

Ezen belül is kétféle létezik: van a krémes fajta, amely akár a hidratálást is pótolni tudja, és ezáltal kiváltja a testápoló használatát is, és van a sima tusfürdő kategóriába sorolható, amely után szükséges az utólagos ápolás is. Mindenesetre általában véve tusolótermékről beszélhetünk, amelyben a részecskék csak kis mennyiségben vannak jelen, és bár ez adott esetben frissítő érzést adhat a bőrnek, sajnos nem igazán segít a bőr megújulásában. Előnye viszont, hogy naponta használható, hiszen nem hoz drasztikus változást.

Példaként említeném itt a TBS vörösáfonyás testradírját, amely leginkább egy géles állagú tusfürdő, látszólag sok szemcsével, amelyek viszont nem zavarnak sok vizet, és inkább csak jó érzést adnak a tusolás során. Nem szárítja a bőrt, így nyáron kihagyható a testápolózás, télen pedig csak az egyébként is szokásos mértékben kell alkalmazni, mert szerencsére nem teszi sűrűbben szükségessé a hidratálást. Az illata egyébként nem rossz, bár nem olyan fanyar, mint a tusfürdőé, és ráadásul kissé mű mellékillata is van. A szemcsék természetes eredetűek, és a nagyobbaknál jól látható, hogy gyümölcsmagokról van szó.


Másik példaként említeném az Avon thaiföldi lótuszvirágos termékét, amely egyrészt nagyon kellemes használatot biztosít, másrészt tápláló hatásának köszönhetően nem szükséges utána plusz hidratálást alkalmazni. Mindennapos használatra is alkalmas, édes, sütiillatú termék, amely jelenleg ugyan nem kapható, de én bízom benne, hogy visszatér.


Emellett Reni tesztje alapján az Avon Bali radírozója is hasonló lehet, olvassátok el a tesztet itt.

Harmadik példaként egy érdekes terméket mutatok, amely ugyan elég sűrű állagú, a szemcsék azonban össze-vissza méretűek, amelyek közül némelyik karcol és kellemetlenül erős, némelyik pedig alig tesz valamit a bőr hámlasztásáért, így egy kiegyensúlyozatlan teljesítményű, ráadásul a krémes állaga ellenére a bőrt szárító terméket kapunk. Személy szerint nagy reményeket fűztem hozzá, mert minőségi márkának hittem a Fruttinit, de sajnos nagyot kellett csalódnom benne. Pedig az illata csodás joghurtos-narancsos, ami sokban hasonlít a kedvenc Balea testradírom illatára (lásd alább).


A négyes számú versenyző egy tusolóhabként megjelölt Stenders termék, amelyről itt olvashattok részletes tesztet nálam. Mivel szappanos jellegű, ezért az én bőrömet eléggé szárítja, így mindenképpen kell utána testápolót használni, viszont természetes anyagokból készült, kellemes használatot biztosító termékről van szó, amely nyáron, illetve zsírosabb bőrűek számára bármikor megfelelő választás lehet mindennapos használatra. A TBS termékhez hasonlóan ebben is magok segítik a radírozást, illetve cukorszemcsék is vannak benne.



2. Közepes teljesítményű radírok
heti 2-3 használatra

A második kategória a viszonylag hatékonyan radírozó termékeké, amelyek alkalmasak lehetnek az érzékeny bőrűek számára, vagy azoknak, akik nem szeretnének extra hatékony radírozást elérni. Arra jó, hogy megújuljon a bőr, valamint hogy feszesítse és/vagy előkészítse a testápolózásra, viszont még nem az a kategória, amelyet majd a hármas csapat tud biztosítani.

Itt tehát már kifejezetten sok, egyenletes mennyiségű (és azonos méretű) szemcsét kapunk, érezhető is a hatás rendesen, és ismét csak kétféle kategóriája van: a testápolózást igénylő és az ennek kihagyását lehetővé tévő csapat.

Elsőként megemlíteném a Balea csodás citromos-írós termékét, amelyet videókban többször említettem már: krémes, közepesen sűrű állagú, egyenletes, ugyanakkor kímélő radírozást lehetővé tevő termék, amely után – főként hidegebb időjárás esetén – érdemes testápolót használni. Az illata megosztó, mert volt, aki büdösnek érezte, ám szerintem vaníliáskrémtúró-illata van, amely ráadásul 1-2 órán keresztül a bőrön is megmarad, ha mégis kihagyjuk a testápolót.


Hasonló állagú és szemcsemennyiségű, bár kisebb méretű szemcséket tartalmaz a szintén Balea limitált almás-fahéjas csoda, amely az olajtartalmának köszönhetően már testápoló nélkül is puha bőrt varázsol, és az illata is megmarad 1-2 órán át. Nyáron is szívesen használtam, de egy példányt télre tartogatok, hiszen az alma és a fahéj eléggé karácsonyi párosítás.


Erről a termékről Eleni részletes tesztet írt, amelyet ide kattintva tudok elolvasni.

Ide sorolható még a Ziaja narancsvajas csodaterméke is, mert bár nagyon sok szemcsét tartalmaz, és alapos radírozást tesz lehetővé, kímélő módon teszi a dolgát, így még érzékeny bőrűek is használhatják heti 2-3 alkalommal. Testápolót nyáron nem igényel, viszont ha télen használjuk a nyári emlékek felidézésére, akkor nem árt utána már hidratálást is alkalmazni. Az illata egyébként valóban nyári, sokkal inkább a frissen facsart narancslére hajazó, nem pedig az édeskés, téli verzió, de mindenképpen ajánlom a megszagolását, mert ezt kár kihagyni.


Erről a termékről egyébként Reni is remek tesztet írt, sőt a fenti képeket is tőle kölcsönöztem, úgyhogy olvassátok el a tesztjét itt, valamint Eleni is megírta a vele kapcsolatos tapasztalatait itt.


3. Testápolózást igénylő hatékonyak
avagy közeledünk a legjobbak felé

Ebbe a kategóriába az egyenletes szemcsemennyiséget és -fajtát tartalmazó, erőteljes radírozást biztosító termékek tartoznak, amelyek után azonban mindenképpen szükséges testápolót alkalmazni, mert ellenkező esetben a bőrünk húzódni fog, és száraz lesz. 

Elsőként az Avon olívaolajos-narancsvirágos termékét említem, amely ugyan jelenleg szintén nem kapható, viszont gyakorlatilag azonos teljesítményű a sima olívaolajossal, amely szinte mindig kapható a katalógusokban. Ez a verzió egyébként nagyon hasonló illatvilágú, mint az Aussie samponok – sajnos ennél pontosabban nem tudom meghatározni, de legalább néhányotoknak kiindulási pontot jelenthet. A sima olívaolajos változat ennél zöldebb illat, és mindkettő bármilyen évszakban jó választás lehet, ha a parfümünk miatt nem szeretnénk határozott illatú tusolótermékeket és testápolót használni. Nagyon hatékonyan radírozó, sűrű termékről van szó, amelyet nehéz kinyomogatni a tubusból, így a végefelé hígítani szoktam, és még így is kellően koncentrált, egyenletes radírozást lehetővé tevő marad az állaga.


A másik ide sorolható termék számomra csalódás volt, hiszen azt reméltem tőle, hogy ápoló, tápláló hatása is lesz, és emiatt nem kell majd utána hidratálnom, de sajnos nem így lett. Árkategóriája miatt pedig már elvártam volna tőle, mert a Bomb Cosmetics azért sajnos nem méri olcsón a termékeit. Az illata sem olyan fanyar, mint amit a feketeribiszkétől vártam volna, egyébként viszont hatékonyan radírozó, természetes szemcséket tartalmazó cukros bőrradírról van szó, amely nagyon puhává teszi a bőrt, HA használunk utána testápolót.



4. A legjobbak
avagy egy lépésben pihe-puha bőrt biztosító termékek

Ez az a kategória, amelyet ha kipróbál az ember, nem is nagyon vágyik már másra. Leginkább ősztől tavaszig való használatra ajánlom őket, mert nyáron soknak bizonyulhat ez a luxus kategóriájú táplálás, amelyet minden lánynak-asszonynak ki kell próbálnia. Felsőbb kategóriás, természetes anyagokat tartalmazó termékek következnek, amelyek hatékonyan radíroznak, ugyanakkor a bennük lévő olajoknak köszönhetően már fürdés közben elintézik a hidratálást is.

Az első két termékről írtam már összehasonlító tesztet is, hiszen mindkettő csokoládés illatú, tápláló hatású termék. A tesztet ide kattintva olvashatjátok el.

Az első a TBS Chocomania terméke, amely jól teljesít, puha bőrt biztosít, és alapvetően az illata is jó, csak éppen a használat közben megjelenő műillatot hagynám ki belőle, ha lehetne. Mellette szól viszont a sűrű, ugyanakkor krémes, pudingszerű állag, amely miatt könnyen kezelhető terméknek minősül.


Ehhez nagyban hasonlít a szintén The Body Shop kókuszos testradír, amely Reni tesztje szerint a világ legjobb testradírja, érdemes elolvasni a bejegyzését.

A másik az én abszolút és örök szerelmem, a Stenders csokoládés testradírja, amely kizárólag természetes anyagokat tartalmaz, és így az állaga sem homogenizált, és óvatosan kell használni. Van benne viszont cukor és kávédarálék, így egyrészt csodás az illata, másrészt a koffeinnek hála élénkítő és zsírégető hatást is biztosít. Egy az egyben olyan az illata, mint a Pocket Coffee nevű bonbonnak, így kávémániásoknak kihagyhatatlan.


Ehhez hasonló a szintén Stenders grapefruitos bőrradír, amely cukor helyett sót tartalmaz, és az illata miatt nyárra tökéletes lehet, a grapefruit miatt viszont bármikor, ha igazán feszes bőrre vágyunk, ugyanis a grapefruit kifejezetten hatékony a narancsbőr elleni küzdelemben is. Ezt a terméket ugyan nem használtam, de Andus remek tesztet írt róla, amelyet ide kattintva olvashattok el.

Szintén ebbe a kategóriába tartozik az Yves Rocher Tradition de Hammam testradírja, amely Eleni tesztjének hatására lett kívánságlistás darab nálam. Emellett ide sorolható még egy Bomb Cosmetics termék is, amelynek a fent említett csalódás ellenére is hajlandó lennék esélyt adni, mert Rita tesztje igencsak meggyőző róla.

Az utolsó megemlítendő termék pedig még az előző olajos-cukros állagnál is meglepőbb, ugyanis egy sima sóról van szó. Száraz, pergő sóról, amely meglepő módon bizony testradír – a Greenland papayás-lime-os terméke. Sokan fürdősónak használják ugyan, én viszont ezt konkrétan bűnnek tartom, mert az egyik legjobb termék a radírozás terén. Egyszerűen vizes kézzel kell felvinni a vizes bőrre, és ekkor derül ki, hogy bár valóban só, és emiatt csípheti is a kisebb bőrsérüléseket, tápláló olajokat is tartalmaz, amelyeknek köszönhetően az előző termékekhez hasonlóan testápolózás nélkül kaphatunk csodás, sima és puha bőrt. Az illata igazi gyümölcsös csoda, így télen-nyáron jó barátom ez a termék.


Reni is írt róla egy összehasonlítós bejegyzésben, bár ő túl erősnek találta, így érzékeny bőrűek jól gondolják át, hogy megvásárolják-e, na meg persze olvassák el az ő tesztjét is. 


Remélem, hasznosnak találtátok ezt a bejegyzést, és a hossza ellenére végigolvastátok. Emellett pedig természetesen ismét csak felmerül a kérdés:

Mik a Ti kedvenceitek?

2013. július 29., hétfő

2013. május 9., csütörtök

Drogériás zsákmány – smink és testápolás, na meg egy kendő...

A héten volt időm ellátogatni a DM-be és a Müllerbe is, és gondoltam, megmutatom, miket sikerült vásárolnom, főleg, hogy jó néhány akcióra is leltem.


A kendő a Müllerben kiabált rám, és megtetszett, a többitől eltekintve nem volt akciós, de gondoltam, megmutatom. 1500 Ft-ba került.

A két testradírt azután vettem meg, hogy kipróbáltam a Fruttini lime-os-mentás radírját, és nagyon tetszik, bár a radírozást elég enyhén végzi. Az epres valami hihetetlen álomillat, a másikon pedig őszibarackot egyáltalán nem, körtét viszont annál inkább érzek, és sokféle tusfürdőm volt már, de körtés biztosan nem. Mindkettő a Müllerből van, ahol ugyan nem akciósak, de a 895 Ft-os ár a DM 1290-eséhez képest nekem akciósnak számít. Ha isteni gyümölcsillatra vágytok a zuhany alatt, irány a Müller, ott ugyanis sokkal kedvezményesebb az áruk.

Az Alverde testvaja Eni bejegyzése után vált a vágyam tárgyává, még nem próbáltam, mert előbb ki kell fogyasztanom egy másik kézkrémet, nem szeretem, ha kettőnél több van nyitva – az ilyen kis testvajak nálam mindig kézkrém szerepét töltik be. Nemsokára eljön a mi időnk, és remélem, szeretni fogom. 50 ml-es kis kiszerelésben kapható a DM-ben, az ára 379 Ft.

A L'Oréal körömlakkok most 600 Ft/db áron kaphatók DM-ben, amennyiben párosával veszi őket az ember, ezért néhány nyári színt felpakoltam. Nagyon jó minőségű lakkok, amiket teljes áron mindig sajnálok megvenni, így viszont már egészen baráti az áruk.

A Maybelline Color Tattoo kékje, a Turquoise Forever már régóta kívánságlistás volt nálam, 1699 Ft a DM-ben, ami jó pár szár Ft-tal olcsóbb, mint a Müllerben, úgy látszik, változó, melyikbe miért érdemes beszaladni. 15%-os kuponnal még kedvezőbb volt az ára, és mivel az On and On Bronze nagy kedvenc, remélem, ez is az lesz majd.

Végül a Manhattan Supernova szemfestéket emelném ki, még el lehet kapni belőle néhányat akciós áron DM-ben, így aki teljes áron nem tudta megvenni, most kap egy esélyt, hogy megszerezze. Alig várom, hogy kipróbáljam a Color Tattoo-val együtt, amúgy pedig egy gyönyörű taupe szín is rejtőzik benne.

Emellett május 15-éig a DM-ben minden 4000 Ft feletti vásárlás esetén extra 100 pont jár a kártyára az amúgy is megadott pontok mellé.

Ti vettetek valamit mostanában akcióban, vagy szimplán jó áron? A fentiek közül megvan valamelyik termék Nektek?

2013. március 28., csütörtök

Elfogyott termékeim, 10.

Hihetetlen sebességgel fogynak a termékek, részben azért, mert régóta nyitva lévő termékeket is kivégzek, részben pedig mert az állatkák mellett nem árt pl. a gyakori kézmosás. :-)


Balea tusfürdőkrém:
Nevéhez méltón viszonylag sűrű, gazdag habot adó termék, amely után még a legnagyobb hidegben is kihagyható a testápoló. Semmi extra erdei gyümölcsös illat, de néha épp az alapdolgok a legjobbak. Szeretem, vettem belőle másikat, mert limitált, és az illata miatt nem feltétlenül csak télre tudom elképzelni.

Oriflame Silk & Smooth borotválkozózselé:
Átlátszó, kissé talán túl híg, kellemes illatú, kék gél, borotválkozáshoz ideális volt, de ez a minimum egy ilyen terméknél. Mióta egy Gillette borotvahabnak eltört a nyomókája, és az egész flakon termék egyszerre távozott, inkább a tubusos termékeket részesítem előnyben. Ez is jó volt, de Avonos utódja lett.

Garnier Essentials arctisztító tonik:
Imádom. Semmi extra, de nagyon jól jön hidratálás előtt, illetve reggel, a sminkelés előtt is át szoktam kenni vele az arcom vattapamaccsal, mert úgy valahogy szebb lesz az alapozás. Nem vásároltam újra, mert most van Avonos (Avon forever!), de a jövőben még visszatérek majd hozzá.

Senses Summer Breeze tusfürdő:
Ezek a tusfürdők mostanra már teljesen átléptek nálam a kézmosó és/vagy habfürdő kategóriájába. Ennek nagyon szerettem az illatát, na meg azt, hogy nem szárította a kezem még sűrű kézmosások esetén sem. Van még belőle, szerintem azt a változatosság kedvéért majd habfürdőként használom.

Fruttini licsis-vaníliás tusfürdő:
Ezek a termékek teljes áron sajnos túl drágák, ez viszont kifutó illat volt, ezért lecsaptam rá féláron még a múlt nyáron, Palicson is ez volt velem. Nem szárít, jó az illata, csak a kupakja fura: volt rajta egy nagy, lógatós féle, amellyel zuhanyozóban felakasztható, ez a másik kis kupak pedig valójában középen szilikonos, és a rajta lévő lyukon keresztül adagolható a tusfürdő. Lényeg a lényeg: bár ez az illat már nem létezik, mindenképpen fogok még akciósan venni a termékcsaládból.

Nektek megvan/-volt valamelyik? Ha igen, mi a tapasztalat?

Ui.: A játékkal kapcsolatos e-mailekre mindenképpen válaszolok majd legkésőbb holnap este, ne aggódjatok, ha még nem ment rájuk válasz. :-)