A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Holt-tengeri ásványok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Holt-tengeri ásványok. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 20., péntek

Balea holt-tengeri sós testradír – új állandó társ a bőrápolásban

Sok kedvencem akad bőrápolás terén (is), és ezek egyike a testradír mint termékkategória. Volt testvajas időszakom is, és bár a testkondicionálók és zuhanyzás közben használható testápolók megjelenésével ez letűnt, egy összehasonlító-összegző bejegyzés őrzi az emlékét (ide kattintva el is olvashatjátok). A testradírok iránti szerelmem ugyanakkor töretlen, és még most is aktuális kedvenc nálam a Stenders csokoládés testradír és a Greenland radírozó só, amelyek annak idején a legjobbak között szerepeltek a testradírfajtákat részletező bejegyzésemben (itt elolvasható). Ugyanakkor mindkettő eléggé magas árfekvésű termék, és a beszerzésük sem annyira egyszerű, ezért is keresem folyton-folyvást a drogériás alternatívákat. A ma tárgyalt Balea testradír pedig bizony a nyomukba ér, mindjárt ki is fejtem, hogy miért.

A csomagolása saját márkás termékhez képest mutatós, és az a fajta zöld, amelyet évek óta szeretnék felsőrészben viszontlátni, ugyanakkor nagyon ritka ruházati cikkekben. A lényeg viszont az, hogy jól áll ennek a terméknek, és a rajta látható növénymintával is jól mutat. Utánajártam, és úgy tűnik, van a Magyarországon is ismert, kinézetre a mentára emlékeztető citromfű, és van a fűszerű, amely ezen a képen látható. No, hát mindig tanul az ember valami újat...


A termékről egyébként először Citromhab Évi egyik videójában hallottam, és nemrégiben ismét megemlítette az elfogyott termékei között. Szerinte is remek termék, csupán az illatával nincsen kibékülve, és ha más illatban is elérhetővé válna, mindenképpen újravásárolná. Nos, én a citromfű illatával illóolaj formájában nem vagyok kibékülve, pedig teaként is szeretem fogyasztani, és nem tudok betelni azzal az illattal, amely az ujjaim között marad, ha megdörzsölöm a növény leveleit. Szerencsére ez a radír az utóbbi illatot adja vissza, és nincs meg benne az illóolaj esetében sokszor érezhető émelyítő mellékillat, nálam tehát az illata is teljes mértékben kedvenc lett. Ezek után pedig keresnem kell egy fűkinézetű citromfüvet valahol, hogy megnézzem, az milyen illatú is természetes formájában.


Meg voltam győződve arról, hogy az állagáról  is készült fénykép, azonban úgy tűnik, ez kimaradt. Az alábbi képen láthatjátok a színét, valamint hogy telis-tele van sóval, ez azonban nem tükrözi teljes mértékben a valóságot. A só ugyanis leülepszik az aljára, és a tetején zöld színű olajos réteg látható, már az üzletben is, ez azonban nem probléma, csupán az alkotóelemek fajsúlya közötti különbségből fakad. 


Nálam egyetlen összekeverés elegendő volt ahhoz, hogy a termék heteken át homogén állagú maradjon, és ne legyen szükség minden használat előtt a katyvasztásra (sic!). Ilyen célokra külön félretett műanyag kanalam van a híres aranyhidas gyorsétterem-láncból, így biztosan nem kerül élelmiszerrel kapcsolatba, miután valamilyen testápolási termék kutyulására alkalmaztam.

Ahogyan a címkén is olvasható, jojobaolaj, napraforgóolaj és olívaolaj egyaránt található benne, ennek köszönhetően pedig rendkívül tápláló testradírról van szó. Az a fajta, amelynek a téli kiszáradt bőr nagyon örül, nyáron viszont túlzottan olajos érzetűvé varázsolja a bőrt, tovább fokozva az izzadást. Ősztől tavaszig azonban a bőr megmentője lehet, hiszen rendkívül hatékonyan távolítja el az elhalt hámsejteket, az olajok ugyanakkor azonnal táplálják is a bőrt, így még külön testápolózásra (vagy testkondicionáló használatára) sincsen szükség mellette. Igazából mind állagában, mind hatásában a Stenders kávés-csokis testradírjára emlékeztet, amelyről itt olvashattatok tesztet, annak ellenére, hogy a Stenders cukorral, a Balea pedig tengeri sóval készül.

Az ára pedig még egy ok arra, hogy kedvenccé váljon: teljes áron emlékeim szerint 1299 Ft szokott lenni, ugyanakkor elég gyakran kapható akciós áron, 999 Ft-ért, ezért ilyenkor érdemes beraktározni belőle. Az illata egyébként teljes mértékben azonos a holt-tengeri ásványos, szintén zöld és azonos csomagolású, citromfüves Balea tusfürdőével, így egyszerűen meggyőződhettek arról, hogy Nektek bejön-e az illata. A testradír szerencsére gondosan lefóliázva várja leendő gazdáját, így hasznos lehet a fólia sértetlenségét ellenőrizni a megvásárlása előtt.

Ti próbáltátok már? Melyik a kedvenc olajos jellegű testradírotok?

2013. július 22., hétfő

Elfogyott termékek, 2013. július 22.

És ismét egy adag, így visszanézve hihetetlennek tűnik, hogy mennyi mindent elhasználok...



Balea cseresznyés-mandulás testápoló:
Rendkívül édes illata van, így csak hideg időjárásban tudom elviselni magamon, a hatása viszont szuperjó: pihe-puha bőrt biztosít, és az állaga is ideális. Nem túl híg és nem túl sűrű, pont jól szívódik be, és nem kell félni, hogy félrecsöppen. Szeretem, és remélem, előáll még a Balea ennyire eltalált testápolókkal.

Bioderma Sensibio H2O micellás arctisztító:
Nagyon szeretem, és nem is találtam még jobbat ennél. Ez a verzió egyáltalán nem csíp, viszont kissé fémes illata van, ugyanakkor mivel mindenféle sminket játszva leszed, nem bánom. Újra fogom vásárolni, ha kifogynak a mostani micellás tisztítóim.

Avon Naturals gránátalmás testápoló:
Hasonlóan ideális az állaga, mint a Baleának, és az illata is szuper, így mindenképpen fogok még ilyen testápolót vásárolni az Avontól, de más illatokat is kipróbálok majd.

Avon Planet Spa holt-tengeri ásványos hajpakolás:
Nagy kedvenc ez a termékcsalás, és szerencsére még egyik tagjában sem kellett csalódnom. Isteni illata van, puha és fényes tőle a hajam, így tervezem az újravásárlását.

Avon Planet Spa holt-tengeri ásványos kézkrém:
Szintén nagy kedvenc, már a sokadik tubus fogyott el belőle. Már újra is vásároltam.

Avon On Duty dezodor:
Tette a dolgát, az illata is tartós volt, csak a szokásos probléma volt vele: ha nem vártam eleget, hogy megszáradjon, a felsőmön nyomot hagyott. Most új termékként bevezetnek egy nyomot nem hagyó fajtát, így azt rendeltem meg, hátha az is beválik.

Avon 24k szempillaspirál:
Bár az arany csillogásból semmi nem látszott, maga a spirál nagy kedvenc lett, ugyanis ideális a keféje, az állaga, és tartósan a helyén marad. Nem tudom újravásárolni, mert limitált volt, de van másik kedvencem tőlük, amelyet már videóban is említettem.

Nektek megvolt valamelyik termék? Ha igen, bevált?

2013. július 5., péntek

Elfogyott termékek, 2013. július 5.

Ismét a régi képek között akadtam rá erre a csoportra, ráadásul még egy várja a sorát, így nemsokára arról is írok majd.


Taft hajlakk:
Nem szerettem különösebbben, mert ragad és elnehezíti a hajat, ezért nem tervezem az újravásárlását.

Avon holt-tengeri ásványos kézkrém:
Nagy kedvenc, már régóta használom, és most is rendeltem belőle még egyet.

Alverde dezodor:
Nagyon szeretem az illatát, és szerencsére a legtöbb helyzetben elég a tudása, bár sporthoz kevés, így olyankor másik terméket szoktam választani. Tervezem az újravásárlását, de egyelőre van másik termékem használatban.

Aloe vera gél:
Mindig ezt vásárolom, hogy legyen itthon égési sérülések és szúnyogcsípések esetére. Most bevált egy másik termék is, Balea márkájú, amely ugyan napozás utáninak ajánlott, nekem az említett célokra is megfelelt, ezért egyelőre nem tervezem ennek az újravásárlását. 

Avon Naturals hajszufflé:
Nagyon szeretem, mert isteni az illata, és a hajam is puha lett tőle. Eddig egyedül a mandarinos nem vált be, mert a kamillásat is nagyon szerettem, de ez még annál is hatékonyabb és jobb illatú. Már van belőle pótpéldányom.

2012. július 25., szerda

Elfogyott termékeim

Sok-sok termékem fogyott el nyom nélkül, de mostanában úgy látom, népszerűek az őket bemutató bejegyzések, egyfajta utólagos tesztként. Gondoltam, mostantól én is megmutatom az enyémeket, és össze is gyűlt jó pár darab.



Az első egy Mustang parfüm, amit még 2006 karácsonya táján vettem, és most sikerült végre elhasználnom. Erőteljes, édes illat, kifejezetten téli és/vagy esti illat, nyárra kicsit sok már.


A kis Bioderma-üveg sminklemosót rejtett, még gyógyszertári akció volt, hogy az 50 ml mindössze 250 Ft-ba került, vettem is hármat, de mostanra sajnos a harmadik is elfogyott. Mindenképpen fogok még ilyet venni, mert a legtöbb lemosóval ellentétben nem csípte a szemem, és mindenféle sminket hibátlanul leszedett.


A harmadik Avon-termék, Planet Spa, Holt-tengeri ásványos bőrradír. Jó sűrű termék, kellemes, friss illattal, sok-sok radírozós részecskével. Frissítő érzés volt vele zuhanyozni a nagy nyári melegben, biztosan fogom máskor is használni.


Alatta az Avon kondicionáló hajpakolása látható, Naturals, joghurtos. Barackos illatú, fura, zselés állagú pakolás, nem volt rossz, csak éppen jó sem, pakolásnak nem nevezném, inkább csak balzsamhatású, többet vártam tőle.


Alatta van az alternatíva, szintén Avon Naturals, kamillával és aloe verával. Balzsamként van meghatározva, de ugyanúgy tégelyes, mint az előző, ami pedig pakolás. Az állaga valóban balzsamszerű, az illata finom, gyógynövényes beütésű, és nagyon puhává varázsolta a hajam, azóta már rendeltem is másikat.


Az utolsó termék pedig nagy kedvencem volt, de sajnos már nem létezik. Ezt a darabot még utólag vettem egy fodrászkellékesnél, amikor katalógusban már nem volt kapható. Hajmosás utáni fésüléskönnyítő spray, gránátalmával, ismét Avon Naturals termék. Tényleg segítette a hajam kibontását, és 1-2 napig megtartotta az illatát is a hajamon. Sajnos egyelőre nem találtam meg az utódját, remélem, lesz még hasonlóan jó megoldásom a gubancokra.


Nektek megvolt bármelyik a fentiek közül? Ha igen, milyen tapasztalataitok vannak velük?