A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Képkeret. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Képkeret. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 17., vasárnap

Lakberendezés – trópusi-pasztell hangulat + Catching Rainbows kuponkód (#reklám)

Már számos alkalommal beszámoltam a blogon a lakás átrendezéseiről, és bizony jelenleg is egy ilyen projekt van folyamatban. Néha úgy érzem, hogy az egész életem ebből áll, és annak ellenére, hogy szeptemberben a nappali megszépüléséről esett szó, végül a hálószoba megújulására került sor először. Más színvilág, egységesebb összkép, nyugalmat sugárzó atmoszféra jellemzi ezt a szobát, és minden eddiginél szívesebben töltöm itt az időmet. Kiváló volt tehát a Shop Catching Rainbows időzítése, ugyanis a szeptemberi együttműködésünk sikerére való tekintettel ismét felkerestek, hogy válasszak néhány terméket a webáruházukból. Óriási örömmel vetettem tehát bele magam a böngészésbe, és úgy érzem, igazán hozzám illő és pozitív kisugárzású darabokra sikerült lecsapnom – na de lássuk először is a szeptemberi bejegyzés sztárjait.

Tavaly ősszel ugyanis még félkész állapotban tudtam csak megmutatni Nektek az akkor kapott képeket, most viszont a kitartó kutatómunkának köszönhetően csodás képkeretekre leltem, és végre mindegyik darab otthonra találhatott. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy hogyan néztek ki eredetileg, kattintsatok ide a tavalyi bejegyzéshez, alább pedig látható a jelenlegi állapotuk:



Kisebb keretbe kerültek át, és úgy érzem, így mutatnak jól igazán, úgyhogy nagy örömmel töltött el már ez a fejlemény is. Ugyanakkor nekik még várniuk kell, hogy a nappali falára kerüljenek, viszont ha minden a helyére kerül végre, akkor videós lakásbemutatót tervezek, amelyben minden érdekes részletre kitérek majd.

A társuk, az önelfogadásra biztató, csodás rózsás kép viszont már a helyén díszeleg a szintén átalakítás alatt álló szépségsarkomban, és egyrészt sikerült vele eltakarnom egy korábban ott lévő polc helyét, másrészt mind a színvilága, mind a mondanivalója remekül illik a szépségsarkom lényegéhez. A kész állapotban szerepet kapnak majd zöld és rózsaszín, áttört, csipkét idéző kaspók, valamint egy videóban már bemutatott, rózsamintás fadoboz, így teljes lesz a harmónia.



Mielőtt magát a hálószobát, vagyis annak a jelenleg releváns részét megmutatnám, kitérnék egy kis apróságra, amely rendkívül hasznos kütyü lehet sokak számára. A popsocket nevű csoda ugyanis a telefon hátuljára ragasztható, és a telefon biztonságosabb megtartásáról gondoskodik, hogy szelfizés közben ne eshessen gondja a készüléknek. Ebből a kategóriából is választhattam, és egy igazán nőies, szintén rózsás darabot szemeltem ki, amelynek a valós képe felülmúlta minden várakozásomat. Csodás minőség és kidolgozottság jellemzi.



A webáruházban egyénként rengeteg mutatós iPhone-tok is elérhető, de Huawei-tulajdonosként egyelőre csak álmodozhatok arról, hogy egyszer majd az én készülékem is ennyire szép védelmet kaphat.

No és akkor lássuk a lényeget, a most választott három képet bevetésen, az ágyam felett, Pepco és Jysk párnák és a szomszédos falon látható Zenzero álomfogó társaságában.



Egyszerű, de nagyszerű, és végtelen örömmel tölt el ez az állapot, és bizony minden este örömmel hajtom álomra a fejem az egyre szebb szobácskámban.

Ráadásul egy további kép is bevetésre vár még, amely a közeljövőben beszerzendő, zöldre pácolt fenyő komódom felett kap majd helyet, így valóban érdemes lesz figyelni a lakással kapcsolatos videóimat. Ráadásul a KIK egyik üzletében hozzá remekül illő dobozokat sikerült beszereznem, amelyek tetejével együtt látható a kép az alábbi fotón:



A trópusi minták egyébként mindig is vonzottak, így külön kedvez nekem, hogy most divatba jöttek, és mindenhol velük találkozhatunk jártunkban-keltünkben, így a pálmalevelek és az ananász mellett várhatóan néhány flamingó is felbukkan majd nálam a közeljövőben...

A jó hír pedig az, hogy ismét felhasználhatjátok a már a múltkoriban is kapott kuponkódomat, és a djkatybeauty kód használatával 20%-os engedményre tehettek szert.

Nektek hogy tetszenek ezek a trópusi minták? Múló divatnak vélitek, vagy Ti is szívesen alkalmazzátok őket a lakásdekoráció részeként?

A képkereteket a Pepco és a Müller Magyarország üzletében sikerült beszereznem, 320 Ft és 2190 Ft közötti áron.

2017. szeptember 10., vasárnap

Lakberendezés – szépül a nappali + Catching Rainbows kuponkód

Több helyütt említettem már, és volt, aki rá is kérdezett, hogy hogyan halad a projekt: kisebb-nagyobb átalakítások folynak nálunk, és ennek az egyik, számomra fontos része, hogy megszépül a kanapé feletti falrész. Ráadásul ehhez egy együttműködés is társult, amely éppen jókor jött: a Catching Rainbows webshop keresett meg, hogy válasszak tőlük néhány nyomatot és/vagy telefontokot, és Számotokra is felajánlottak egy remek kuponkódot – ezt a bejegyzés végén találjátok. Mivel a tokok egyelőre csak iPhone modellekhez állnak rendelkezésre, rögtön a nyomatokra vetettem rá magam, és ki is választottam négy szépséget. Érdekesség egyébként, hogy kezdetben kizárólag telefontokok szerepeltek a kínálatukban, és külföldre értékesítettek, és most döntöttek úgy, hogy a magyar piacot is szeretnék meghódítani.

Mielőtt azonban rátérnék a lényegre, megmutatom a kiindulási állapotot:



A Pepco lakberendezési áruházban beszerzett párnáknak köszönhetően már így is nagyon tetszik, ugyanakkor növénymániásként úgy döntöttem, a pipapolcoknak menniük kell. A könyvek ugyanis máshol is elférnek, ugyanakkor a növények számára inkább két hagyományos polcot helyezek majd fel, hogy ez a rész is csupa zöldben pompázhasson. A pálmaleveles-monsterás díszpárnák már részben azt az irányt tükrözik, amelyet a nyomatokkal is venni szeretnék majd, úgyhogy lássuk is, mik lettek a választásaim.

Ilyen szuper hengerben érkeztek feltekerve:





Ez a kis lap egyből mosolyt csalt az arcomra, és innen is szeretném kifejezni, hogy nekem is nagy örömömre szolgált ez az együttműködés. Az ilyen figyelmességek bizony megszépítik a hétköznapokat.




Ezt a három nyomatot szántam a kanapé fölé:



Az alábbi pedig majd a sminkes sarkomat fogja díszíteni:



A nyomatok mellett pedig a Zenzero csodás fali díszeit is felhasználom majd a díszítéshez:





A nyomatoknak az alábbi Pepco képkeretek adnak majd otthont. A nagyobb méret 750 Ft volt, a kisebbek darabja pedig 520 Ft-ba került.




Paszpartut még be kell majd szereznem, de belepróbáltam a keretekbe a képeket, hogy sejtésem legyen arról, hogyan mutatnak majd, na meg könnyebb legyen eldönteni, hogy milyen színű papírt érdemes beszereznem hozzájuk.




Egyelőre elégedett vagyok az összhatással, és mindenképpen megmutatom majd Nektek a végeredményt is, ugyanakkor nem akartam már tovább csücsülni a kuponkódon, és mindenképpen szerettem volna Veletek megosztani: a djkatybeauty kód felhasználásával ugyanis 20%-os engedménnyel válogathattok a webshop kínálatából, amelyet ide kattintva érhettek el.

Az általam kiválasztott nyomatokat az alábbi hivatkozásokon érhetitek el:

http://catchingrainbows.hu/shop-2/wall-art/leveles-printfalikep-3/
http://catchingrainbows.hu/shop-2/wall-art/leveles-printfalikep/
http://catchingrainbows.hu/shop-2/wall-art/take-the-road-less-traveled-printfalikep/
http://catchingrainbows.hu/shop-2/wall-art/you-are-amazing-feliratu-printfalikep-2/

Ti hogyan szépítgetitek mostanság az otthonotokat? Kedvelitek az ilyen stílusú párnákat és faliképeket?