2012. március 10., szombat

Mono szemfestékek új élete

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy sminkőrült lány, aki imádta a sok-sok színt rejtő palettáit, ugyanakkor elkezdte sajnálni a mono szemfestékeit, akik használatlanul hevertek a sminksarok egyik kosárkájában...


Így kezdődött a történet, aztán pedig láttam Emily egyik videóját, és tudtam, mit kell tennem. Utánajártam, a Z paletta szuper, de nem volt készleten a fekete, amire vágytam volna, így tovább kutakodtam. És akkor ráakadtam az Unii palettákra, az áruk körülbelül ugyanannyira jön ki szállítással együtt, mint a Z palettáké, ráadásul még profibbnak is tűnnek. Kisebb méretűek ugyan a Z palettáknál, de sokkal strapabíróbbak is, ezért ezekre szavaztam. Hétfői napon rendeltem meg, és csütörtökre nálam volt! (A fizetést egyébként az e.l.f. igazolta vissza, úgy tűnik, a két cég ugyanaz.)

Unii paletta vakuval, felülnézet

Unii paletta vakuval, kinyitva
(a kis Unii lógó alakú cucc a hüvelykujjunknak van ott, hogy ne sérüljenek a festékek,
amikor nyitva van a paletta, és a kezünkben tartjuk)

Profi kis paletta, sokak szerint mini netbookhoz hasonlít, ugyanakkor én kicsit csalódtam, valahogy kevésbé könnyen koszolódó kivitelre számítottam, de tény, hogy nagyon erős műanyagból van, így biztosan nem esik baja a festékeknek, amikor a paletta  ide-oda vándorol a táskámban.

Pozitívum, hogy míg a Z palettánál újdonság, hogy jár hozzá mágneskorong is, az Unii-nál ez alapfelszereltség, bár magunknak kell kiszabnunk a megfelelő méretű és formájú mágnest. Alapvetően a legtöbb festék potja magától is tapad a mágneshez, de sajnos némelyik nem mágnesezhető, vagy nem elég erősen tapad, ilyenkor pedig jól jön a kivágható mágneslap.

Manhattan mono szemfesték előélete

Manhattan mono szemfesték új élete

A Manhattan éppenséggel mindenféle probléma nélkül, erősen tapad a mágneshez, ráadásul nagyon könnyű volt kiszedni a tokjából, másokkal viszont meggyűlt a bajom, és emiatt eltört a potban a festék. Persze megoldottam alkoholos trükkel, de persze ez nem ugyanaz...

Mono szemfestékek új környezetben

Két palettát rendeltem, a fentibe a színes szemfestékek kerültek, a másikba pedig elkezdtem a natúr színeket gyűjteni, de őszintén szólva annyira meggyűlt a bajom néhányukkal, hogy a projekt jelenleg áll, és arra vár, hogy egyszer ismét összeszedjem a türelmem, és kirobbantsam a hátralévő darabokat a helyükről.

Összesítés:
A paletta szuper megoldás, ha elegünk van a sok-sok külön kis szemfestéktokból, de előfordulhat, hogy csak sok kínlódás árán tudjuk kinyerni a festéket az eredeti helyéről, ezért kifejezetten sok türelem kell hozzá. A paletta maga bírni fogja a megpróbáltatásokat, a benne lévő nagyméretű tükörnek köszönhetően ideális utazáshoz, sőt, mivel elég nagy a hely benne, akár szemfestékecseteket is tehetünk bele, hogy minden egy helyen legyen.
Hat gyönyörű színből lehet rendelni, bár én maradtam a klasszikus feketénél (mindegyik szín esetében csillámok vannak a műanyagban, elég mutatós). A honlapon egyébként sok segítséget kapunk, leírásokkal és depotolási videókkal.

Webhely:
http://www.uniicosmetics.co.uk/index.asp?

Depotolási videó:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.