2012. augusztus 13., hétfő

Életjel és kívánságlista – álomverzió

Élek ám, csak sok a dolog, remélem, van, akinek legalább egy kicsit hiányoztak a bejegyzések. Folytatódik majd a Primark-teszt, addig is mutatom a most érvényes kívánságlistám. Hogyha nékem sok pénzem lesz...

Az első a Sigma Paris paletta, amelyikről már írtam egyszer, és azóta is nagy vágyam. Annyira szép...



Aztán jön néhány NARS paletta, mert nem tudok dönteni a három közül (bár valószínűleg egyik sem lesz az enyém, de álmodozni szabad).

1. NARS American Dream

 2. NARS Douceurs de Paris
 3. NARS Night Series
Aztán ott van még két másik NARS termék, egy ajakpaletta és egy pirosító-bronzosító duó...

NARS Best of Lips
 NARS Orgasm + Laguna





Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban pedig az ecsetek. Real Techniques ecsetem van már, a gyűjteményem egy részét már be is mutattam itt, és mivel nagyon (NAGYON) jók, ezért az egész kollekciót szeretném majd egyszer magaménak tudni.



Ha pedig véletlenül rám szakadna a bank, akkor összehasonlítanám őket a Sigma szintetikus ecsetkészletével.




Jelenleg ezekből áll a listám, de ki tudja, mikor és mivel bővül majd. Nektek melyik termékek képezik álmaitok tárgyát?

18 megjegyzés:

  1. A Sigma Paris paletta nekem is nagyon tetszik, de minden, amit felsoroltál. Nálam még a Naked paletta kívánságlistás. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az jó kis paletta, de az Undressed is megállja a helyét. :-)

      Törlés
  2. nekem még mindig egy Essie körömlakk az álmom :$$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, gyönyörű színeik vannak, nekem az OPI ilyen. :-)

      Törlés
  3. Óóó, nekem is annyi vágyacskám van, de sok idő lesz még az :(
    Viszont amit fél év után is úgy akarunk még, annak jelentése van szerintem, és az bizony kell :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, csak nagyon meggondolandók, mert egyik sem olcsó...

      Törlés
  4. Ha palettát kéne választanom akkor az új Sleek Glory palettája lenne, sminkecsetekből pedig soha nem elég talán egy két Sigma ecset beficcenhetne nekem is. Egy igazi élénk zöld tusnak is nagyon örülnék, illetve egy áfonya/bordós csillogós körömlakknak, a Revlon lip butter is nagyon tetszik. A Sigma palettája tényleg nagyon kis édes, de az árát drágának tartom ahhoz, hogy meglepjem vele magam. :)
    Örülök az életjelnek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, nem olcsó egyik sem, de ez az álomlistám. :-)

      Törlés
  5. nálam inkább cipők és táskák vannak előnyben a listán..de szerintem még álmodozok egy ideig :/ :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, én is hosszasan álmodozom mostanában, mielőtt bármi a kosaramba kerülne. :-)

      Törlés
  6. Te jó ég, ez egy átlagember kéthavi keresete (vagy fogalmam sincs, de biztosan rengeteg pénz). Szörnyű ezt nézni, hiszen nekem jelenleg még annyi pénzem sincs, hogy a Rossmann leértékelt kosarára ránézhessek egyáltalán :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ez az álomlistám, hangsúlyozom is közben, hogy ha nyerek a lottón, vagy ha sok pénzem lesz, akkor ezeket veszem majd meg. Sajnos a mai valóságban egyik sem valószínű. Viszont jó kis ötletet adtál ezzel, összeírom a földhözragadt változatot az elérhető közelségben lévő termékekről is. :-)

      Törlés
  7. Nekem hiányoznak a bejegyzéseid. :)
    Huh... a képeket elnézve, nem csak nekem vannak NAGY álmaim. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :-)

      Hát igen, de tudod: merjünk nagyot álmodni. :-)

      Törlés
  8. Nagyon szépek. Most én is leálltam a sminkek vételével. Régi szép idők, amikor még vehettem egy pici Dior palettát (smokey navy)... :) Na, azóta is az az egyetlen Diorom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lesznek majd még ilyen idők biztosan, csak ki kell várni. Várok én is szorgalmasan. :-)

      Törlés
  9. Sigma ecsetkészlet és a Nars termékek nekem is szerepelnek ezen az álomlistámon! Szívesen kipróbálnék egy eredeti Naked palettát is (mondjuk a 2-es számút)
    Szerintem igenis merjen mindenki álmodozni, ki tudja, egyszer talán megvalósul :-D

    És tessék jönni a posztokkal, én is hiányoltalak már!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, köszi, igyekszem én, csak hát későn érek haza, meg már hamarabb is sötétedik, a fene vigye el. :-( Megint be kell majd vezetnem a hétvégi előre fotózásokat, hát mire jó ez a fránya tél, hogy máris közeleg???

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.