2012. augusztus 28., kedd

Napi köröm – Avon-invázió

Várt már itt két lakk tesztelésre, és gondoltam, mivel nagyon hasonlít mindkettő a kedvenc Perfectly Flesh-re, együtt kenem fel őket.

Nailwear Pro Apricot Mystery, Speed Dry+ Ballerina, Nailwear Pro+ Perfectly Flesh
természetes fényben


Nailwear Pro Apricot Mystery, Speed Dry+ Ballerina, Nailwear Pro+ Perfectly Flesh
vakuval

A kis- és a mutatóujjamra a Perfectly Flesh került, a középső ujjon látható a Ballerina, a gyűrűs- és a hüvelykujjon pedig az Apricot Mystery. A természetes fény már fogyóban volt, mert fél nyolckor álltam neki, ezért elnézést kérek, de az elmosódottság ellenére szerintem látszik a lényeg. Nagyon nem voltam formában, eleve terápia céljából lakkoztam, ezért kellett a három réteg még a kedvencemből is, majd egyszer megírom, kiegyensúlyozott lelkiállapotban elég-e a két réteg belőlük. :-)

Egy réteg természetes fényben

Egy réteg vakuval

Két réteg természetes fényben

Két réteg vakuval

Három réteg természetes fényben

Három réteg vakuval

Sokan már eleve is sejtették, hogy ez lesz, bizony, csillámos lakkot kentem az egészre, egyrészt hogy elfedjem a kisebb hibákat, másrészt pedig hogy összehangoljam az egészet. Az Essence Special Effect Topper 09-es árnyalata, a Copperize Me! lett a kiválasztott, egy réteg került az egészre.

Aznap este vakuval

Aznap este vakuval

Aznap este vakuval

Másnap reggeli fényben

Másnap reggel vakuval

Összességében annyira tetszik az egész együtt, hogy valószínűleg fogom még őket így viselni, Nektek hogy tetszenek? Esetleg megvan valamelyik?

26 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon jól mutatnak így együtt :)

    VálaszTörlés
  2. Kellemes színek, de ezek is úgy csíkoznak, mint az enyém. Lehet ez avon lakk betegség? Na mindegy, az essence viszont tuti!: D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Flesh a múltkor egyáltalán nem csíkozott, úgyhogy egyelőre a rossz lelkiállapotnak tudom be, és mindenképpen próbálkozom majd újra jókedvűen. :-)

      Törlés
  3. hú ami a gyűrűs újjadon milyen szép :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is azt nézegettem ma a legtöbbet. :-)

      Törlés
  4. Nekem is a gyűrűs a kedvenc! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép színeik vannak. Tetszik mind. A csillámokkal is :)
    de örömmel látom, hogy nem csak nekem nem ment ma :D

    VálaszTörlés
  6. A Perfectly Flesh mellett az Apricot Mystery is nagyon tetszik!
    De nem kellene még egy ennyire hasonló színt megvennem, jajj :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a harmadik adag rendeléssel jött csak meg, mert hiánytermék volt, nem tudom, kapható-e még, de nagyon tetszik, nem bántam meg. :-)

      Törlés
  7. nagyon jók a vakus képek, csodásan kihozza a lakkok színét! :) gyönyörűek!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszi, az én kis Canonommal azért néha egész jó képek születnek. :-)

      Törlés
  8. Tetszős lett így csillámos lakkal!
    Az első képnél néztem egy nagyon, hogy ez meg mi a khm :D! És ahigy tekertem le, egyre jobban megtetszett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, el tudom képzelni, most én is megnéztem „olvasói” szemmel, tnyleg fura lehetett elsőre. :-D

      Törlés
  9. Ez valami eszméletlen! Ezzel a csillámos csodával, hát gyönyörűűű! *-*

    VálaszTörlés
  10. A perfectly flesh és az apricot mystery egészen egyformának tűnnek, jó színűk van. A harmadik lakk nekem annyira nem tetszik, bár a csillám azt is feldobja ^^ !

    VálaszTörlés
  11. Nagyon jól néznek ki így együtt, a csillám nagyon szépen feldobja az egészet. :) Nekem nincs még meg egyik sem.

    VálaszTörlés
  12. A Ballerina nekem nem jön be, a Perfectly Flesht még mindig imádom, és most már az Apricot is szerelem :D

    VálaszTörlés
  13. Uhh nagyon szépek, csak kár h a ballerina ennyire halvány. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, de nekem tetszik, majd ha szerény hangulatban leszek, ezt fogom felkenni az összes ujjamra. :-)

      Törlés
  14. Szerintem is szép :) Nekem még mindig nincs Avonos lakkom :D

    VálaszTörlés
  15. Nagyon szép színek, gondolkodom hogy veszek Avonos lakkot, de ahogy látom nem fednek valami jól :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak a Perfectly Flesh nevében tudok felszólalni, mert azt próbáltam már nyugodt lelkiállapotban, és elég volt belőle a két réteg, úgyhogy lehet, hogy a többi sem rossz. Régen annyira el tudtam szúrni a lakkozást, hogy a végén inkább lemostam az egészet, aztán még az induló hangulatomnál is rosszabb kedvem lett. :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.