2012. augusztus 24., péntek

Napi köröm – Primark Beauty Siren

Ma végre úgy alakult, hogy munka után volt időm lakkozni, és még sötét sem volt, így sorra kerítettem az utolsó szépséget az Évitől kapott szettből. Az üveget elfelejtettem lakkozás előtt fotózni, de így legalább látszik, milyen sok fogyott egy lakkozással a 6 ml-ből. Jól látszik, a lakk ugyanis zselés jellegű, nem krém, kicsit a Crystal Nails 406-osára emlékeztet, csak ebben nincsenek csillámok.

Természetes fényben

Az első rétegnél vegyes érzelmeim voltak, mert bár eléggé pigmentált, konkrétan üvölt alóla a körömvonal:

Napfényben

Napfényben, vakuval

A második rétegnél már jobb a helyzet, és igazán szép szín, narancs beütéssel, de még mindig ott az a fránya körömvonal...

Természetes fényben

Vakuval

Így ez a lakk bizony háromréteges lett, íme az eredmény:

Természetes fényben

Vakuval

Egyébként emlékeztet még a kedvenc piros S-he lakkomra is, amelyiket a tavaszi körömlakkos válogatásban láthattátok, bár ez talán kevésbé narancsos, illetve amaz ugyebár krémes, ez pedig áttetszős, zselé jellegű. Úgy érzem, lesz összehasonlítás vele és a Crystal Nails lakkal.

Na de vissza a lényegre: a három réteg még nem is lenne baj, viszont nagyon lassan szárad, már írom a bejegyzést, miután elkészültem a képek szerkesztésével, és még mindig nem száraz a kicsike. Nem értem, tőle vártam a legtöbbet (persze csak a Satin mellett), erre ekkora csalódást okoz a galád. A színe gyönyörű, ez tény, de kivárni, mire száraz lesz...

Azt hiszem, gyorsszárító spray vagy száradássegítő lakk után kell néznem, esetleg vannak tippjeitek?

16 megjegyzés:

  1. Én még a harmadik képen is látom kicsit a körömvonalat :-(
    Kár érte, mert egyébként gyönyörű színe van!
    Én az Orly gyorsszárító lakkját használom, rettentően büdös, de nagyon hatékony. Szinte már nem is lakkozok nélküle (kivétel a körömnyomda, ahhoz nem jó)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Élőben szerencsére nem látszik a vonal. Köszi a tippet, tudsz infót esetleg, hogy hol tudnám beszerezni online? A környéken sajnos nincsen Orly.

      Törlés
  2. elkezdtem irigykedni..valószínű a barátnőmet kitelepítem Londonba :)
    én az Essence orrcseppentő alakú száradós lakkot(?)-vagyiis picit olajos- használom és meg vagyok vele elégedve :)

    VálaszTörlés
  3. kár h ilyen lassan szárad és h 3 réteg kell,mert ez szín---wow *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a színéért én is odavagyok, de reggelre 6 ujjamon ujjlenyomat- és párnanyomok voltak, úgyhogy nagyon nem vált be. Azért majd kipróbálom gyorsszárítóval is, hátha, mert odavagyok érte... Tudod, már régóta keresem a tökéletes piros lakkot, és ez nagy esélyes lenne rá. :-)

      Törlés
  4. .azok a lakkok, amiket 3 retegben kell felvinni, nalam nem nyerok. alap + fedolakkal akkor mar 5 reteg van a kormomon, ezt nem szeretem. kar erte ,mert szep szine van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nálam mondjuk a zselé miatt nincs szükség plusz rétegekre, és általában a 3 réteg sem gond, de ez egyszerűen nem száradt meg, még reggel is azt a félszáraz, kicsit ragadós felületet éreztem csak :-(

      Törlés
  5. Avon gyorsszárítót ajánlom, az essence nekem semmit sem ért, valaminit a BTGN fedő is hipergyorsan szárad! :) A kettő együtt meg verhetetlen!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már meg is néztem az Avon-katalógust, de nem láttam benne, remélem, lesz majd még, addig meg kipróbálom a BTGN-t vagy a másik ajánlott Essence-t. Köszönöm a tippeket. :-)

      Törlés
  6. Olyan kár, mikor ilyen lakkok így teljesítenek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, pedig a másik 3-ra nincs különösebb panasz...

      Törlés
  7. Nagyon szép (ennek is) a színe :) Nagyon jó ez a kis szett, tényleg jó ajándék volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, hiába, tényleg jól ismer engem Évi :-)

      Törlés
  8. Kár érte, mert tényleg gyönyörű szín :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, majd valamelyik gyorsszárító beválik, mert nagyon tetszik, csak hát vállalhatatlanul sok benyomódás lett benne. :-(

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.