2012. november 27., kedd

Urban Decay 15th Anniversary paletta – születésnapi álom

Tudom, nem mutatok újdonságot, lassan már megvásárolni sem lehet, de a születésnapomra megkaptam, beleszerettem, és úgy éreztem, megérdemli, hogy megmutassam Nektek is.

Edit blogján leltem rá, és miután 3-4 hónapig gondolkodtam, hogy kell-e nekem, és még mindig úgy éreztem, igen, megrendeltem magamnak, és részleges családi finanszírozás keretében az enyém lett. Megvolt már egy ideje, de csak a születésnapomon bonthattam ki. Nem sokkal utána egyébként megjelent a Vice paletta is, de a színminták és az első smink elkészítése után kijelenthetem, nem bánom, hogy ez a paletta lett az enyém az új csilli-villi Vice helyett.

Gyönyörű bársonydobozkában érkezik, ami aztán ékszerek tárolására használható, bár nem zárható, de szuper ötlet, hogy nem asztalra dobom le az aktuálisan hordott ékszereket, ahol karcolódhatnak, hanem ilyen csodás bársonytokban landolnak.

Természetes fényben

A paletta maga nagyon fényes, tükörszerűen verődik vissza róla minden, és persze az ujjlenyomatoknak is nagy barátja.

Természetes fényben

Odavagyok ezért a csipkés kialakításért...

Természetes fényben

A teteje simán leemelendő, ezért sajnos nem túl táskabarát, utazáskor biztosan jó alaposan körbetekerném pihe-puha kendővel, és zacskóba tenném, nehogy baja essen.

Természetes fényben

Vakuval

A színmintákat szemhéjalapozóra készítettem ecset használatával, háromféle fényviszonyban.

Első oszlop balról jobbra: Midnight Rodeo, Midnight 15, Vanilla, Flow, Chase
Tökéletes szníek nappali sminkhez vagy a felső két szín esetében csillogós alkalmi sminkhez is.

Lámpafényben

Természetes fényben

Vakuval

Második oszlop balról jobbra: Tainted, Junkshow, Omen, Evidence, Deep End
Itt lehet vadulni, csodás az alsó négy szín, a Tainted arany beütésű rózsaszínjének ártatlansága pedig felülmúlhatatlan.

Lámpafényben

Természetes fényben

Vakuval

Harmadik oszlop balról jobbra: Deeper, M.I.A., Ace, Blackout, Half Truth
Tökéletes füstös sminkhez, valamint az első oszlop színeivel kombinált, kicsit erősebb natúr sminkhez.

Lámpafényben

Természetes fényben

Vakuval

Odáig meg vissza vagyok tőle, alig porolnak, leginkább csak az első oszlopnál merül fel ilyesmi, de ott sem vészes, a fenti színmintákhoz nem is húztam végig az ecsetet a színeken, csak éppen hogy hozzájuk értem az ecset hegyével. Egyedül a Blackout macerás kicsit, nem elég pigmentált, de arra ott vannak a Sleek matt feketéi. Szemen is ugyanezeket a színeket kapjuk vissza, és a helyükön is maradnak, persze olajos szemhéj esetében azért kell az alapozás.

Szeretem.

Nektek melyik az a sminktermék, amire régóta vágytatok, és most már a tiétek? Van esetleg beteljesületlen vágyatok?

30 megjegyzés:

  1. Azta, eddig nem nagyon tetszett, de húú, tényleg nagyon szép! :]
    Használd egészséggel, és csinálj vele sok szép sminket nekünk!! :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem elejétől fogva tetszett, de próbáltam magam aktívan lebeszélni... Nem sikerült :-D Köszönöm, igyekszem majd, egy már el is készült, hiába az Avon paletta tesztelése lett volna soron. Elcsábított az UD...

      Törlés
  2. Gyönyörű! Én a Naked palettára vágyom! :))) De sajnálnék érte olyan sok pénzt kiadni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Undressed jó alternatíva, tényleg teljesen koppintás, és nem kerül sokba, szerintem vedd fel a karácsonyi kívánságlistádra. Bár tény, hogy a Naked azért mégis csak Naked...

      Törlés
  3. Óh ez gyönyörű! :) Hát lenne sok :D de azok nem is lesznek az enyémek az áruk miatt :D Viszont a MUA-Undressed palettája hamarosan megérkezik, már nagyon várom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, azzal nagyon jól fogsz járni, mutass majd sminkeket vele :-)

      Törlés
    2. Tervezem, hogy belecsapok a sminkes lecsóba :D

      Törlés
  4. .csodas egy darab! nem is ertem hogy tudtal ilyen sokaig varni a kiprobalasaval?..:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennyire erős vagyok :-D Nehéz volt, de ha születésnapi ajándék, akkor ez van. De tényleg csodás, imádom!

      Törlés


  5. Gyönyörű színek, jól tetted, hogy nem hagytad ki :) Nekem csak a 2 db. Naked paletta van meg de szerintem az UD-nek vannak a legjobb púder állagú szemhéjfestékei.
    Nekem a Dior Carnet de Bal paletta volt nagy vágyam, mióta megvettem nyugodt vagyok, de töröm a fejem mi az amit még "megérdemlek, jár nekem" :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ismerem az érzést, nekem ez most kicsit csillapította, de még ott a Naked 2, meg a Tarte karácsonyi csomagja, na az valami meseszép:

      http://www.sephora.com/carried-away-collector-s-set-P376087

      Már maga a tartó egy álom...

      Törlés
  6. A türkiz kék szín gyönyörű. :)

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű ez a paletta, én is szívesen elfogadnám! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Urban Decay szemfestékkel csak jól járhat az ember :-)

      Törlés
  8. Válaszok
    1. Igen, most keresem a kiemelt helyet, ahol érvényesülhetne a doboza is :-)

      Törlés
  9. Na most nagyon irigy vagyoooooooooooooooooooooook :'(

    VálaszTörlés
  10. A második oszlop színei gyönyörűek, a többi szín nekem olyan átlagos, persze nem azt mondom, hogy ennek ellenére nem szépek :) Kíváncsian várom a sminkeket vele. Nekem a sleek respect paletta a nagy álmom, a make up plazától azt írták e-mailben, hogy november vége felé lesz valószínű kapható, ezért már a hónap közepe óta minden nap minimum rákattintok az oldalra, mint egy fanatikus, nehogy lemaradjak róla :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem átlagosak azok, csak annak látszanak, a Nakednél jöttem rá, hogy hiába keresek-kutatok, nem találok hasonlóan gazdag színeket, valahogy sokrétűbbek, mint a többi cég színei, és hiába van sok-sok másik palettám, az ezzel készült sminkekre figyelnek fel a legtöbben. Na meg a Sleek palettákkal készültekre...

      A Respect is egy álom, ha választanom kellene, melyik márka színeit használom életem végéig, ha másmilyet nem kaphatok, akkor vagy az Urban Decay, vagy a Sleek lenne a nyertes. :-)

      Törlés
    2. Kíváncsian várom a palettával készült sminkjeidet, biztos meggyőzöl majd, hogy tényleg egyediek a színek ^^

      Törlés
  11. Valami meseszép, már a csomagolás is igazán különleges de ezek a színek. Nem csodálom, hogy levett a lábadról. Annyira kihasználható ez a kis paletta, biztos hű társad lesz a mindennapokban! Tökéletes szülinapi ajándék!
    Engem is most a Slekk Respect paletta csigázott fel. Illetve most adtam le egy Mua és egy Sigma rendelést az álomdarabjaimról, úgyhogy most nincs semmi extrább a kívánságlistámon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Respect is csodás, ha sikerül megszerezned, megmutatnád majd a blogodon részletesen? Na meg a MUA meg a Sigma zsákmányok is érdekelnének, Sigmából is van vágyam, több is, de most már az a stratégiám, hogy csak azt veszem meg, amire kitartóan, több hónapon át vágyom :-)

      Törlés
  12. nagyon tetszik, csodás a csomagolása és a színek is jók!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, de inkább dísztárgy, mert sajnos nem praktikus, de úgy érzem, ezért megéri külön helyet fenntartani az asztalomon. :-)

      Törlés
  13. Én megvárom az első fizum és utána bátran vandálkodom, addig még a nézelődés is storno, mert nagyon tud fájni a szívem :$ :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, kíváncsi vagyok, mik lesznek a vandálkodás tárgyai. :-)

      Törlés
  14. Gyönyörűek a színei, a legelső oszlop pedig egyszerűen kell *.* Használd egészséggel! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.