2013. február 7., csütörtök

Párbaj: ELF Coral vs. Maybelline Coral Rose

Az ELF Coral színű lakkja nagy sikert aratott nálam és a Ti köreitekben is, Mea pedig felhívta a figyelmem egy másik lakkal való hasonlóságra, amelyről nála itt látható bejegyzés. Valóban úgy tűnt, érdemesek a párbajra, de vajon mi lett az eredmény?

Először is az üvegben látszott, hogy a Coral mikrocsillámai sokkal hangsúlyosabbak, hiába is forgattam a kis Maybelline üvegét, nem értem el hasonló hatást.




Aztán jöttek szépen sorban a rétegek, és vékonylakkozós napom lehetett, mert a múltkor bőven elég volt 2 réteg az ELF-ből, most mégis háromig mentem el.


Lámpafény
  
Lámpafény+vaku

Hát bizony a Maybelline sokkal világosabb, szerényebb szín, a mikrocsillámok sem jönnek elő benne felkenve sem.

Két réteg:


Lámpafény

Lámpafény+vaku

Vaku

Természetes fény

A harmadik réteggel egyenlítettem ki az ecsetvonalakat, amennyire tőlem tellett egyhétnyi kihagyás után.


Lámpafény
  
Lámpafény+vaku

Vaku

Természetes fény

Az eredmény: két nagyban különböző, mégis egyaránt szép lakk, a Maybelline mellett még most is kicsit barnának tűnt a kezem, pedig télen mentőautó vagyok, nyáron jóbarátom lesz, az biztos. Az ELF pedig bármikor jöhet, mert az arany mikrocsillámokért odavagyok – mint mindig.

Nektek hogy tetszenek? Melyiket választanátok?

19 megjegyzés:

  1. Mindkettő nagyon szép, de talán nálam is az ELF a nyerő. :-)

    VálaszTörlés
  2. Mindkettő nagyon szép, de én most a Maybellinet választom! :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is a maybelline tetszik jobban attól független, hogy nem olyan csillámló, de most a kedvemhez jobban passzol.

    VálaszTörlés
  4. Nekem az elf tetszik, a másik nem. :)

    VálaszTörlés
  5. Hmm én nem tudnék választani. Szép színe van mind a kettőnek, de nagyon ritkán nyúlok ilyen árnyalat után. Van egy hasonló Lora lakkom., eddig talán egyszer használtam. :D

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép mindkettő, de nálam az elf a nyerő egyértelműen! :]

    VálaszTörlés
  7. mind a kettő szép, nem tudnék választani. :)

    VálaszTörlés
  8. Hm, a Maybelline lett a kistesó, úgy látom, örülök, hogy megcsináltad a párbajt :))) Az Elf egyébként nekem is jobban tetszik, de a Maybelline is.

    VálaszTörlés
  9. Mindkettő szép, talán az ELF kicsit jobban tetszik :-)

    VálaszTörlés
  10. Mindkettő szép, de az ELF nekem jobban tetszik! : )

    VálaszTörlés
  11. Na, lányook, ugye, hogy nem egyszerű a döntés? :-)

    VálaszTörlés
  12. Nekem a maybelline tetszik jobban.:)A nyíló barackvirág jut eszembe róla.
    Olyan tavaszi hangulata van.De jó lenne már,ha jönne a tavasz...

    VálaszTörlés
  13. Nekem az Elf tetszik jobban, csodás rosegold árnyalat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg a Sleek Rose Gold pirosítója körömlakkba zárva :-)

      Törlés
  14. ELF egyértelműen!!! nem is kétség, az a szebb!! :)

    VálaszTörlés
  15. Uhh, mindkettő tetszik, nem is tudom melyik a jobb :D
    Talán, ha választani kellene akkor a mayballeline-t választanám :))
    http://fashion-beauty-nails.blogspot.hu/

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.