2013. április 30., kedd

Érdekes(?) tények rólam, 15.

Ismét kedd, ismét öt random kép. Lássuk. :-)


Nincs érzékem a pénzhez.
De tényleg, ha van, mindegy, mennyi, hó végére így is, úgy is nullára futok. Már dolgozom a változáson.


Nyilas csillagjegyű vagyok.
Igaz, az első napján születtem, ezért néha a skorpió jegyek is illenek rám.


Nehezen tudok letenni egy könyvet.
Legalábbis akkor, ha jó könyvről van szó. A Hunger Games harmadik része pl. vidáman elvan nélkülem már három hete, de az elsőt 2 nap alatt kivégeztem.


Szeretem a rókákat.
Na de most komolyan, mennyire aranyos fejük van?! A környékünkön sokszor vannak, lejönnek a közeli erdőből.


Hamar levonok következtetéseket.
Amik aztán sokszor hamisnak bizonyulnak, ezért ezen is igyekszem változtatni. Volt már valakiről határozott jó véleményem rövid idő után, amiből aztán életem egyik legnagyobb csalódása lett, és volt olyan, hogy valakit butának véltem, holott csak furán hangsúlyozott, és kiderült, hogy nagyon intelligens emberről van szó.

Rátok mi igaz a fentiekből?

9 megjegyzés:

  1. A második és az utolsó kivételével, a többi igaz rám is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az utolsót jól is teszed, én is próbálok leszokni róla :-)

      Törlés
  2. A nyilason kívül igazak rám is, az utolsóval viszont 99%ban igazam volt eddig, a barátaim mind olyanok, akik elsőre szimpatikusak voltak (bár van, akit kis ideig nem bírtam, aztán mégis az egyik legjobb barátnőm lett :D), de persze mindig akadnak kivételek is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért nálam is változik ez is, próbálok jobbá válni, és mostanában veszem észre magamon, hogy sikerül is. Mindenkinek jobb így, nekem is :-D

      Törlés
  3. A harmadik és az utolsó :-)
    Én is képes vagyok mindent félretenni, ha egyszer nekiállok olvasni egy jó könyvet ...
    Ja és skoprió vagyok, szóval majdnem :-D

    VálaszTörlés
  4. Nyilas vagyok, imádok olvasni:) És a Hunger Gamest szintén 2 nap alatt olvastam:)
    Rókákkal nem igazán tudok mit kezdeni...:P
    pénz: háááááát ráfogom a svájci frankra.... sajna megtakarítani nem tudunk-ez van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, az sokaknak betett, a rádiók meg jól bemondják, hogy mindenkinek 3-4 havi fizetéssel egyenértékű tartalékkal kellene rendelkeznie... Nem éppen a mostani helyzetet írják le ezzel.

      Törlés
  5. A könyvessel én is igy vagyok, az 50 árnyalat trilógiát 2 nap alatt kiolvastam. :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.