2013. április 21., vasárnap

Nagy ecsettisztítási 1x1

Még hónapokkal ezelőtt írtam arról, hogy a Sigma kiadott egy multifunkciós ecsettisztító kesztyűt, és hogy mennyire drága, pedig nagy ötlet. Aztán írtam arról is, hogy megtaláltam az alternatíváját, mostanra pedig kitapasztaltam a használatát, jöhet tehát a naaaagy ecsettisztítós bejegyzés.

A tisztítás a fürdőszobában zajlik, babasamponnal, alább látható a sok összegyűlt piszkos ecset egy kaspóban, a csap, valamint az Avon babasampon, ami a mostani kedvencem, és egy kis mécsestartó, amelybe a samponból nyomok ki. Lehet egyébként speciális ecsettisztító folyadékot is venni, de a legtöbbek szerint ami jó a baba hajának, az az ecsetkéknek is megfelel, és ezzel én is így vagyok. Használtam már más márkát is (lásd itt), de az Avonosnak sokkal jobban tetszik az illata.



Alább pedig a szennyestartóra kikészített ecsetszárítóm, amiről már fogalmam sincs, hogy micsoda. Annyit tudok róla, hogy annak idején valamelyik elektronikai cikk dobozában volt, és papírok voltak benne, ezért nem dobtam ki, és most az egyszer nagyon örültem a megőrzős énemnek, ugyanis kis mélyedés van benne, így az ecseteket a fejükkel lefelé tudom belehelyezni. Így megakadályozható, hogy a víz a ragasztáshoz folyjon, és leváljon a fémrész az ecset nyeléről, valamint hogy fanyelű ecsetek esetében tönkremenjen a nyél. A mélyedésbe kis törölközőt szoktam tenni, ami felszívja a nedvességet, így már készen is áll az ecsetek fogadására.



A művelet kezdetekor már a mécsestartóban vár a sampon, és a kesztyű a kezemen van. Folyamatosan folyik kis sugárban a langyos víz, ez alatt nedvesítem meg az ecsetet. (Hátul kis kulisszatitok, hogy milyen tusfürdőt használok most.)


A már nedves ecsetet belemártom a samponba.



Ekkor a kesztyű elejére vizet csorgatok, és felváltva habosítom az ecset szőrét a samponnal a száraz részen és a víz alá tartva, hogy jól kiöblíthessem a sampont belőle.



Még sokszor visszatérek a vízmentes részre, mert ha csak kicsi sampon is maradt még az ecsetben, akkor felhabosodik, én pedig a teljesen samponmentes ecsetre törekszem. Emelett tudni kell, hogy alapozós ecsetek esetében akár 2 samponozásra is szükség van, a krémkorrektorok esetében pedig háromra is.



Ha végeztem, akkor a kesztyű ujjközében kinyomogatom a vizet az ecsetből, és egyúttal össze is nyomogatom a szálakat, hogy szép formában száradjanak meg.



Az ecsetet a törölközőre helyezem a szárítóakármimen, és ott várja a többieket.



Az egész művelet egyébként simán, a kesztyű nélkül is így zajlott nálam, csak a tenyeremen habosítottam. A kesztyű segít a kosz eltávolításában, bár lehetnének nagyobbak a barázdák, hogy erőteljesebb hatást fejtsenek ki. Ilyen szempontból jobb lehet a Sigma megoldása, de drágállom, ezért most majd lesem mindenhol a szilikonkesztyűket, hátha találok több, nagyobb, lekerekített barázdát tartalmazót.

Ha megtelt az akármi, akkor mehetnek száradni az ecsetek szép sorban, egy biztonságos helyen ahol nem férnek hozzájuk a macskák. A kétvégű ecsetemet fektetve szárítom, nincs türelmem ahhoz, hogy külön mossam a két végét, és már amúgy is megerősítettük a ragasztását házilag, mert eleve lötyögött.



Ennyi tehát a nagy ecsettisztítás nálam, kb. 15–20 perc alatt kivégzem a fenti mennyiséget. Ha érdekel titeket, szívesen készítek ecsetgyűjteményes sorozatot is, részletesen leírva az egyes márkák adott ecseteit.

Nálatok hogy zajlik az ecsettisztítás? Miben különbözik az általam leírttól?

20 megjegyzés:

  1. Én egyelőre 5 db ecsetet birtokolok, samponnal mosom őket, a radiátoron, az ablak alatt száradnak. Én szívesen vennék egy ecsetgyűjteményes sorozatot Tőled! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben, akkor szépen sorban mindet bemutatom majd :-) Radiátoron amúgy a ragasztás miatt nem mertem szárítani őket, de ezek szerint nem kell félnem attól sem :-)

      Törlés
    2. Mostmár nincs fűtés, és pont a nyitott ablak alatt száradnak :) Télen meg ugye nyilván, de nemsokáig voltak ott, megszáradtak hamar, semmi bajuk nem lett.

      Törlés
    3. OK, köszi, ezt jó tudni :-)

      Törlés
  2. Valami hasonló az én ecsetmosási rituálém is, leszámítva a kesztyűt! Sajna közel sincs ennyi ecsetem, fele ennyi idő alatt végzek velük. De már rajta vagyok a bővítésen:)
    Épp kérni akartam, hogy mutasd be az ecseteidet melyiket mire használod, ilyesmi!?Hasznos volt a bejegyzés,köszi!!Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, nekem is szépen lassan gyűlt össze ennyi, szerencsére születésnapra kérhetem az ajándékokat, ezért mindig az épp aktuális vágyamat mondom. :-)

      Törlés
  3. Ötletes megoldás
    Jelenleg ecsettisztito spray a hű társam.

    VálaszTörlés
  4. Ez tetszett, pedig nem nagyon hallottam még a másik, általad említett drágább módszerről. Lehet jobb is, főleg, ha létezik olcsóbb megoldás is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, az nagyon durva, 40 dollár, plusz 30 dollár a szállítás...

      Törlés
  5. Nagyon tetszik ez a bejegyzés! Azt hiszem én is beszerzek egy ilyen kesztyűt :-)
    Az ecsetbemutatóra èn is kíváncsi lennék!

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a leirást :) Én is hasonlóan tisztitom, de jó pár hasznos tippet adtál :)

    VálaszTörlés
  7. Na én is épp ilyen előtt állok (már hónapok óta... ;)Csak valahogy kevesebb ecsettel... De kíváncsi vagyok arra a gyűjteményre. Nagyon tetszenek azok a szép színesek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szép színesek egy részéről már írtam, jövök majd a maradékkal is :-)

      Törlés
  8. Nagyon ügyesen oldod meg a "fürdetést", köszi a képes beszámolót. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Féltem, hogy nem lesz elég, és videó kell, de szerencsére jó fotósom volt :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.