2013. június 19., szerda

A nappali képekben – 2. rész, a számomra kedves részletek

A múlt heti bejegyzésben ígértem, hogy lesz még pár része a nappali bemutatásának, és ezekből ma a számomra fontos vagy érdekes részletek következnek.

Anyukámtól kapott elefánt és unokahúgom által készített madár (miután elmeséltem, mennyire szerettem az első papagájom, Pityukát, aki kék volt, pár nap múlva megkaptam ezt. Meghatódtam.)

Keresztanyámtól kapott farkas. Ezzel játszottam sokat kisgyerekként.

Keresztanyámtól kapott zsiráfló. Gyerekkoromban néztem ki magamnak, méltó helye lett nálam a háborús sérülése ellenére is.

Kolléganőtől kapott illatgyertya üvege, mára mécsestartó lett belőle.

Saját díszítésű óra és kaspó. Az órán a számok helyén Swarovski kristályok vannak, a mutatókat pedig körömlakkal festettem a kívánt színre (pedig ez már jó pár éve volt, de úgy látszik, már akkor elkezdődött a mánia)

Az óra közelebbről...

...és még közelebbről

Saját hímzésű maci...

...és rózsa

Unokahúgom által öntött ólomló.

Barátnőmtől kapott marokkói gyertyatartó.

Másik barátnőmtől kapott tunéziai, mikroméretű kincsesláda.

Nagymamámtól örökölt kedvenc váza a kedvenc polcomon a kedven Shakespeare-kötetem előtt.

Gretna Green. Jó lenne egyszer ott házasodni.

Saját készítésű decoupage-kép.

Bartnőmtől kapott hegedülő béka. Ő már nem is emlékezett rá, hogy nekem adta megőrzésre, amíg külföldre ment, így nem is kérte vissza.

Anyukámtól kapott, vidám üvegteve.

Saját díszítésű dobozszett.

Timi barátnőmtől kapott saját készítésű lámpa.

Bolhapiacon szerzett Yoda. Sajnos a köpenye hiányzik, de legalább nincsen most melege.

Az egyik első lakásba vásárolt apróság volt ez a párna, amikor megvettem, Schrödinger pont egyméretű volt a nyúllal, így rettegett is tőle aktívan.

Rothenburgban vásárolt, immáron 16 éves mini kalicka. Rothenburg jó kis hely, mert ott mindig karácsony van.

Ti is sok apróságot őrözgettek otthon?

34 megjegyzés:

  1. Csak ámulok! Milyen jó kézügyességed van! Nagyon tetszik az óra is a kaspó is és a hímzés! Csinálsz még más kézműves dolgokat?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az ékszereimet, ha gondolod, nézd meg a másik blogom: djkatydesign.blogspot.com :-)

      Törlés
  2. Nagyon klasszak a mutyurkeid. A kalitka es a gyertyatarto kulonosen tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kaltika nálam is nagy becsben van, a gyertyatartót pedig többen próbálták már megszerezni maguknak, de nem adom!

      Törlés
  3. Hú, de szuper mind. Imádom az órát, én is gondolkodok egy saját készítésű órán, azt tudom, hogy lehet kapni szerkezetet, de a lapot is, meg kampó is van hozzá, amivel felakasztom?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szerkezet maga olyan, hogy egyben akasztóként is funkcionál. A mutató amúgy sima fekete műanyag rajta, de egy körömlakkos lánynak ez nem akadály. Nem tudom, manapság hol kapható, ez még a Kreatív Hobby boltjában lett az enyém, az Üllői úton, 5-6 évvel ezelőtt :-)

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Igen, retró, ugyanakkor manapság is megállja a helyét, nagyon szeretem :-)

      Törlés
  5. Juj Gretna Greenben mi is voltunk.:D annak annyira jó hangulata lenne. Én is szeretnék ott házasdni:D

    VálaszTörlés
  6. Én nem szeretem a lakásban a mütyüröket :-) Nem is tudom miért, de nem tudom elviselni az ilyen apró porfogókat, szerencsére ma már nem is nagyon kapok ilyesmit, mert tudja a családom, hogy ezeknem nem örülök.
    saját készítésű óra és a marokkói gyertyatartó viszont nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ízlések és pofonok, igazából élveztem, amikor a pakolás miatt nem voltak elöl, de mivel mindegyiknek sztorija van, szívesen láttam őket viszont a polcokon. A hálószobában nincsenek kint túl sokan, és valóban egyszerűbb úgy a takarítás... Az óra most épp nem hajlandó járni, remélem, csak az elemeimmel van a gond :-(

      Törlés
  7. nagyon tetszik! :) azt hiszem inspiráltál, és lehet én is készítek majd egy hasonló bejegyzést, ha beköltöztem az új helyre! :D

    VálaszTörlés
  8. nagyon ügyi vagy, szép dolgokat készítettél :)
    "háborús sérülés" , ezen nevettem egy jót :D
    az óra, a gyertyatartó és az üvegteve nagyon tetszenek :)
    hangulatos lakás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik :-) Sokak szerint a vörös cicát és a kutyust is a kanapéhoz választottam :-D

      Törlés
  9. Gyönyörű az az óra! *.* Nagyon ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon ötletesek a saját készítésű tárgyaid!:)A decoupage- kép, a kaspó meg az óra,a fa dobozok nagyon tetszenek! :) Ügyes vagy nagyon! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, de nem egy bonyolult dolog, inkább igényel precizitást, mint kézügyességet, hiszen a mintát a papír adja :-)

      Törlés
  11. http://beautybymiamay.blogspot.hu/2013/06/kicsit-fejlodnom-kell-outfit-teren.html

    Kihívás! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, láttam, és várom a további képeidet, ezt egyelőre kihagyom, de már sokan kérték az outfit-jellegű bejegyzéseket :-)

      Törlés
  12. Nagyon szép az óra és a kaspó (napraforgó-mániás vagyok) :) Rothenburgban én is jártam már, ráadásul decemberben. Gyönyörű volt :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Napraforgó nekem is jöhet bármikor, bármilyen mennyiségben. :-) Rothenburg nagyon szép lehet télen, ideális téli üdülés lenne oda ellátogatni :-)

      Törlés
  13. Tök jó kis cuccok, és ügyi vagy, hogy miket csinálsz, de a best az Yoda :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Gondolhatod, mit éreztem, amikor megláttam a piacon, kemény 250 Ft-ért :-D KELL!!!

      Törlés
  14. Nagyon szép dolgok, szinte nincs olyan dolog ami ne tetszene!!
    Az óra áá csodás!!Gratulálok!!

    VálaszTörlés
  15. Uhh, a marokkói gyertyatartó és a kalitka iszonyat jók! :) Az órát is nagyon kreatívan kitaláltad! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, az a gyertyatartó mindenkit elvarázsol, nagyon örültem, amikor a barátnőm meg akart válni tőle :-)

      Törlés
  16. :) És milyen szép a mi nászajándékunknak készített órád is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ennyire tetszik Nektek! Már milyen sok órát számolt a házasságotok alatt... :-)

      Törlés
  17. Jó ötlet egy poszthoz, hogy megmutatod az apró részleteit is a környezetednek. Itt a Nyírségben rengeteg a por, így a kirakott az apró tárgyak portörlése nagyon sok időt vesz el a takarításból. Amikor rendszereztem az időfelhasználásomat, akkor úgy döntöttem, a lehető legkevesebb tárgyat teszek ki.
    Tetszik az SK órád, nagyon ötletes a Swarovski kristályos számozás. A Kedvencem a vidám üvegtevéd, mert fontos személy ajándéka, mert különleges és mert tényleg vidámmá tesz még egy idegent is, aki látja :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Keresztanyámnál is sok a por, mert főút mellett lakik, nekem szerencsém van itt a fás övezetben, az biztos. Az üvegteve nagyon megmosolyogtató, vidámságot kelt, az biztos, örülök, hogy Neked is tetszik :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.