2013. június 30., vasárnap

Díjakat kaptam!

Ismét az a megtiszteltetés ért, hogy díjat kaptam, három lánytól is, először Azrail írt, hogy vegyem át, aztán Panka örvendeztetett meg ezzel, végül pedig Mulberry is erről írt nekem. Nagyon köszönöm mindhármatoknak!




Arra gondoltam, hogy a kérdésekre egy bejegyzésben válaszolnék, és a végén összesen 11 embert sorolok majd fel, akiknek szeretném továbbadni a díjat, valamint akiktől kérem a kérdések megválaszolását. Akit érdekelnek a random tények, az a tavalyi bejegyzésekben olvashatja el itt és itt.

Azrail és Mulberry kérdései:


Mi a kedvenc filmed?
Forrest Gump.
Mi életed legmeghatározóbb élménye?
Talán az a küzdelem, amelyet a munka melletti szakdolgozatírás jelentett.
Mi volt a legextrémebb dolog amit kipróbáltál?
Hát, ha extrémnek számít a több mint 300 m magas épületben az üvegre állás, akkor az, ugyanis kevesen vállalkoznának erre. Emellett számomra a 10 napos buszos utazás is az volt, mindennap 4-5 órát legalább a buszon rázkódtunk... Bungee és hasonlók nálam nem jöhetnek szóba, de ejtőernyőzni szeretnék egyszer.
Mit sportoltál eddig?
Egy időben sokat jártam úszni, rengeteget bicikliztem, illetve tekézni is jártam. Manapság a gyaloglás maradt, napi 4-5 kilométerrel, ami nem sok, és szeretném ismét visszavezetni a biciklizést a napirendembe.
Mi a kedvenc időtöltésed a blogoláson kívül?
Olvasás, mosás (nagyon szeretem, ha sok a tiszta ruha, és a lakás is illatos tőlük), ékszerkészítés, film- és sorozatnézés, sütés.
Mik a hosszú távú terveid?
Családi házba költözni minél előbb.
Mi a kedvenc ételed?
Tavaly a kovászos uborkát említettem, ez most is él, de sok mindent szeretek, pl. a görög pásztor salátát.
Mondj egy különlegességet (belső vagy külső, szabadon választott) magadról!
Hm, nehéz kérdés. A görbe ujjaim talán, ami állítólag muzikalitást jelez, és ez be is jött. :-)
Mire/kire vagy a legbüszkébb?
Mire: a diplomáimra.
Kire: a szüleimre és a keresztszüleimre, nagyon nagy szerencsém van, hogy mindig mellettem állnak.
Mondj 3 tulajdonságot amit nem szeretsz másokban!
Kotnyeleskedés, rosszindulatúság és megbízhatatlanság.
Mi a legemlékezetesebb nyári élményed?
A kanadai utazás, ahol keresztanyámmal voltam. Azóta is visszavágyom...

Panka kérdései:

1. Melyik az a szépségápolási termék, ami nélkül nem tudnál élni?
Egy jó arckrém.
2. Mit szeretsz és mit nem szeretsz magadon?

A fülem formáját szeretem, szerencsére kicsi és nem elálló, a legnagyobb problémám pedig talán a hajammal van, ahogy ezt már sokszor kifejtettem a blogon...
3. Melyik a kedvenc filmed?

Forrest Gump, lásd fent, de hogy legyen másik is: The Green Mile (Halálsoron)
4. Melyik országba szeretnél egyszer eljutni és miért?

Angliába, mert csak átutazóban jártam ott Skócia felé, és igazából a kisvárosok érdekelnének, mert nagyon megfogott a hangulatuk.
5. Minek a hatására kezdtél el blogot írni?

Sok blogot olvastam és sok videót néztem, és úgy éreztem, ez nekem való lenne, így gondoltam, megpróbálkozom vele.
6. Mi az a három dolog, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?

A szemüvegem, egy jó kés (machete) és víztisztító szerkezet.
7. Melyik a kedvenc évszakod?

A nyár. Imádom még a kánikulát is, mert inkább izzadok, mint hogy fáznom kelljen még 4 réteg ruha alatt is...
8. Van háziállatod?

Igen, mára Mari, a papagáj sajnos már nincs velünk, így maradt Schrödinger, Maszat és Muffin.
9. Milyen eddig elért eredményedre vagy a legbüszkébb?

Lásd fent: a diplomáimra, emellett a könyvfordításaimra.
10. Melyik az a házimunka, amit ki nem állhatsz?

A mosogatás.
11. Kire nézel fel?

A szüleimre és a bátyáimra.

A kérdéseim:

1. Melyik a kedvenc illatod?
2. Hány óra alvásra van szükséged ahhoz, hogy kipihent legyél?
3. Ha megváltoztathatnál egy dolgot a múltadban, mi lenne az?
4. Vannak szobanövényeid?
5. Melyik a kedvenc édességed?
6. Mi a legfurcsább szokásod?
7. Kádban fürdés vagy zuhanyozás?
8. Szereted a tökfőzeléket?
9. Ugyanannak a történetnek a film- vagy a könyvváltozatát választanád?
10. Van olyan filmszereplő, akinek szívesen a bőrébe bújnál?
11. Házasságpárti vagy?

Akiknek szeretném továbbadni:

Klau – http://craptrashvilaga.blogspot.hu/
Hajnal – http://hajnalweb.blogspot.hu/
PAncsi – http://pancsipipereasztala.blogspot.hu/
Elíz – http://divatesatobbi.blogspot.hu/
Bia – http://biablogol.blogspot.hu
Angel – http://angeldesign77.blogspot.hu/
Heva – http://eveways.blogspot.hu/
Adryenn – http://adryennbeauty.blogspot.hu/
Iluss – http://fiatalosblog.blogspot.hu/
Vattacukor – http://beautycrumbs.blogspot.hu/
Reni – http://njoythestyle.blogspot.hu/

Emellett az olvasóimtól is szívesen olvasnám a válaszokat a megjegyzésekben :-)
Mindenkinek szép vasárnapot!

23 megjegyzés:

  1. A saját kérdéseidet nem akarod megválaszolni? Azt is szívesen olvasnám. ;) Egyébként megkérdezhetem, hogy milyen sulikat végeztél (csak mert többször is említed)? Szép napot! :)
    Anett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Jó ötlet, majd megválaszolom azokat is :-) A sulik: angol nyelv és irodalom bölcsészettudományi kar plusz tanári kar, majd ezt követte ugyanez magyarban, illetve szereztem oklevelet, amellyel bárhol a világban taníthatnék angolul, valamint szakfordítói végzettségem is van. Nyelvész vagyok, na :-)

      Törlés
    2. wow, gratulálok a díjakhoz és a végzettségeidhez, biztos nagyon sok munka van benne! :) amúgy én is szivesen olvasnám a saját kérdéseidre adott válaszaidat! :)
      én akkor kapok is alkalmon és válaszolok pár kérdésre! :) nincs kifejezett kedvenc illatom, ha parfümre gondolunk akkor az aktuális fav. most Beyoncé-tól a Midnight Heat! :) ami a kipihentséget illeti, olyan vagyok mint egy macska, nagy (lenne, ha tehetném) az alvásigényem, szóval ha lehetne 10 órákat aludnék, de ha a napi 6-7 megvan már nem vagyok morcos! :) van 2 korall virágom, még csak nemrég kezdtem el a virágok felé nyitni, szóval eléggé amatőr vagyok, de máris van egy pozitiv élményem, méghozzá, hogy az egyik korall virágomat majdnem sikerült kipurcantanom a rossz fényviszony és túllocsolás miatt, de végül mégis sikerült megmentenem és azóta új hajtásokkal is meglepett! :) a kedvenc édességem az étcsokoládé! :P amit megváltoztatnék, az az, hogy nem stresszelnék olyan dolgokon, amin én úgysem tudok változtatni, próbálnám lazábban venni a dolgokat, ami szerencsére mára már nagyjából sikerült! :) ami a tisztálkodást illeti én jobban preferálom a zuhanyzást, főzelékből meg minden jöhet, köztük a tök főzelék is, de a nagy kedvenc a répa főzelék, amit érthetetlen okokból sokan nem szeretnek! :) a könyveket ugyanúgy szeretem mint a filmeket, de ha épp lusta vagyok (macska szindróma), hamarabb nyúlok a filmváltozathoz! :) nem igazán vagyok házasságpárti, de az tény, hogy nincs olyan nő, aki ne szeretne egyszer fehér ruhában csokorral a kezében az oltár előtt állni, hisz az a nap csak róla szól (és a férjről)! na meg, az a gyönyörű ruha! :)) furcsa mizériám van egy pár, de ami épp eszembe jutott az az, hogy esténként nem tudok full sötétben elaludni, csak akkor hogyha a sötétben is átlátom a szobát, szerencsére pont az ablak előtt van a villanypózna, szóval itthon nem okoz problémát ez a furcsaság, máshol megoldom gyertyával vagy egy kisebb fényű éjjeli lámpával! :) nem tudom ez mitől lehet, mert alapjáraton nem vagyok félős (kivéve ha nagyobb testű pókról van szó), talán a túl sok Stephen King regény olvasásából alakulhatott ki! :)
      Neked is szép vasárnapot, bocsi a kisebb regényért, pedig még igyis próbáltam minimalizálni a válaszokat! :) Kiváncsian várom az új bejegyzéseket, videókat! :)

      Törlés
    3. Ugyan, nem kell minimalizálni, szeretem a bőbeszédű megjegyzéseket is, és a Tiedet is jó volt olvasni. Nekem egy orchidea hasonló sikerélmény, na meg egy sárkányfa is, ami már majdnem meghalt, de visszahoztam a szakadék széléről. :-D A Stephen King művek tényleg veszélyesek, van, hogy én is csak lámpafény mellett tudok miattuk elaludni... A válaszokat mindenképpen megválaszolom majd valamilyen formában. :-)

      Törlés
    4. Azta paszta! O.o Egy igazi zseni O.o :D De jó neked :D

      Törlés
    5. Jaj, dehogy vagyok zseni, de tény, hogy sok munkám van benne. :-)

      Törlés
    6. Én is gratulálok! Ügyes vagy és kitartó, hogy ennyi sulit végig csináltál! :) Gyanús volt az angol kiejtésed. ;)
      Anett

      Törlés
    7. Na igen, sokszor itthon is angolul beszélünk, meg jól jön, ha valahol meg kell beszélni valamit, úgy, hogy mások ne értsék :-)

      Törlés
  2. Köszike :)
    Szerintem majd a kérdésekre videó formájában válaszolok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is gondoltam rá, de aztán maradt az írásos forma. Van más videótéma a várólistámon ;-)

      Törlés
  3. Mosás - ez olyan aranyos! :D Óóó Kanada, olyan gyönyörű lehet! :) Ööö, azt hiszem a lakatlan szigetesre Te jobban átgondolt választ adtál, mint én! :D
    Köszönöm szépen a díjat! Frissítettem a válaszaimmal a múltkori díjas posztomat (http://divatesatobbi.blogspot.hu/2013/06/dijat-kaptam-liebster-award-2.html), ill. ide is bemásolom! :)
    1. Melyik a kedvenc illatod?
    Ha parfüm, akkor Elie Saab üvegbe zárt csodái. Ha meg úgy általánosságban, akkor a lenyírt fű, a friss kenyér, péksütemények, meleg betonra hullott eső, késő ősszel - kora télen a füst szaga, Pickwick tea (trópusi-erdei-eper-meggy) dobozában lévő illat, finom virágillatok, könyv illata...
    2. Hány óra alvásra van szükséged ahhoz, hogy kipihent legyél?
    Mostanában mindig 8 órát vagy kevesebbet alszom, ami elégnek is bizonyul.
    3. Ha megváltoztathatnál egy dolgot a múltadban, mi lenne az?
    A sok ilyen témájú film alapján, amit láttam: semmit! :D
    4. Vannak szobanövényeid?
    Egy karácsonyi kaktuszom és 3 orchideám van. Nemrég kaptam a 3.-at, ami épp virágzik, erre a másik kettő fogta magát és leszáradt a tövük. Nem értem szegényeket, pedig beszélek is hozzájuk! :D
    5. Melyik a kedvenc édességed?
    Ferrero Rocher! Csokiszeletek közül meg a Nestlé-s Chocapic, Nesquick és Cini Minis. :)
    6. Mi a legfurcsább szokásod?
    Néha rámjön valami és akkor mindent megigazítok a polcokon, hogy tökéletesen egyenesen álljanak, főleg olyankor, ha tudom, hogy jön valaki hozzánk! :D
    7. Kádban fürdés vagy zuhanyozás?
    Zuhanyozás, de néha azért jó egy relaxáló fürdés.
    8. Szereted a tökfőzeléket?
    Ami anyukám csinál, azt igen. :)
    9. Ugyanannak a történetnek a film vagy a könyvváltozatát választanád?
    Egyértelműen a könyv, mert egy jó könyvet nagyon nehéz úgy filmre vinni, hogy minden ugyanúgy átjöjjön, mint olvasáskor. De azért a filmváltozatokat is szeretni szoktam.
    10. Van olyan filmszereplő, akinek szívesen a bőrébe bújnál?
    Hááát mondjuk kipróbálnám milyen lenne a valóságban úgy verekedni, mint ahogy Natasha Romanoff ügynök tud! :D
    11. Házasságpárti vagy?
    Igen! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó volt a válaszaidat olvasni, köszönöm, hogy megírtad őket! Úgy látom, sok bennünk a közös. Az orchideáim nekem épp stagnálnak, de remélem, lesz még itt virágzás :-)

      Törlés
  4. Itt is köszönöm, válaszolok rájuk itt meg nálam, ahogy írtam is :P

    1. Melyik a kedvenc illatod? - Bvlgari Omnia Crystalline, már ha parfümről van szó, de amúgy elég érzékeny az orrom, és mindennemű kókuszos, vaniliás, édes, üde gyümölcsös illatért odavagyok. :]

    2. Hány óra alvásra van szükséged ahhoz, hogy kipihent legyél?
    Legalább 8 óra, meg mindig "csak még 5 perc".

    3. Ha megváltoztathatnál egy dolgot a múltadban, mi lenne az?
    Hmm, eddig mindig kapásból rávágtam, hogy semmit, hiszen mindenből tanultam, minden dolog, amit tettem, egy darabja annak, aki most vagyok. Ha szívemre teszem a kezem, azt mondom, olyanon, amit én tettem, nem változtatnék, amit más tett, azon meg utólag sem tudnék én, szóval egyszerűbb lett volna elsőre is azt írni, hogy semmin..

    4. Vannak szobanövényeid?
    Egyetlen kis bambuszom van már 3 éve, nálam semmi nem marad meg a tetőtérben, bár nem is vagyok nagy növénybarát, szóval lehet, hogy ezt is érzik.

    5. Melyik a kedvenc édességed?
    Régen nagyon csokis voltam, mostanában inkább a sós dolgokat szoktam enni, de azért bármikor jöhet egy kis marcipán, azt addig tudnám enni, míg rosszul nem lennék.

    6. Mi a legfurcsább szokásod?
    Sok van, most ami így kapásból eszembe jut, hogy nagyon gyakran pödörgetem a hajamat, törökülésben eszem (munkahelyen is, egyedül étteremben nem, bár már arra is volt példa), vagy mondjuk szoktam a kádban reggelizni ha délutános műszakra megyek.. bár ezek ugye nekem nem furcsák, maximum másoknak. ;]

    7. Kádban fürdés vagy zuhanyozás?
    Hét közben zuhi, vasárnap kádban ázás, illetve az előbb említett délutános heti hétfői kádban fürdés.

    8. Szereted a tökfőzeléket?
    Sosem ettem, de "utálom". Van az, amikor így ránézek az ételre, és nem tetszik az állaga meg az illata, akkor onnantól meg sem kóstolom.

    9. Ugyanannak a történetnek a film vagy a könyvváltozatát választanád?
    Is-is.

    10. Van olyan filmszereplő, akinek szívesen a bőrébe bújnál?
    Hmm, ezen nem igazán gondolkoztam még el, de szerintem nincs.

    11. Házasságpárti vagy?
    Nem feltétlenül, persze lehet jó dolog meg minden, de mostanára szerintem varázsát vesztette a dolog az emberek számára. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszi a válaszokat, a kádban evés csúcs, bár én annak idején ettem úszás közben meg-megállva a helyi tavon, szóval azon sem lepődöm meg :-D Ja, és nálam „Méééég tíz peeeerc” a szlogen reggel :-D

      Törlés
    2. Na úszni azt nem tudok :(
      Amúgy szerintem ez nálunk valami családi zizzenés, mert tesóm is szokott régen, meg gimiben még a kádban tanultam, mármint rendesen fürdés közben, vagy csak befekszem olvasni/zenét hallgatni.. Ott békén hagynak na :P

      Törlés
    3. Értem én, T. is sokszor ott néz filmet :-D

      Törlés
  5. ÓÓÓ! Köszi szépen a díjat! Igazán jó hétvégezáró ajándék :))) Hamarosan válaszolok a kérdéseidre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsian várom a válaszokat :-)

      Törlés
  6. @Anett: köszönöm szépen, szerencsés vagyok, hogy megtehettem tandíjak és egyéb nehézségek nélkül. (Nem enged a rendszer közvetlenül a hozzászólásodra válaszolni.)

    VálaszTörlés
  7. Még egyszer, köszi a díjat, bár ezzel a díjjal kaptam Tőled egy kis munkát is. Igénybe vett néhány órát, mire elkészítettem a posztot. A legnagyobb kihívás a 11 blog kiválasztása volt. Kik is a kedvenceim, miért is ők (persze ez utóbbit nem kellett indokolni, de magam számára fontos volt).
    Azért jó volt vele időt tölteni :)))

    A kért válaszaid a következők:
    1. Melyik a kedvenc illatod?
    Parfümben jelenleg a „Puma I am going Woman”, előtte a Mexx Woman két évig. Egy-egy kedvenc illatot évekig is képes vagyok használni. De minden illatot kedvelek, amivel dolgom van, legyen az lecsókészítés, vagy szobafestés, vagy körömlakkozás :)))
    2. Hány óra alvásra van szükséged ahhoz, hogy kipihent legyél?
    Napi 9 óra. Ha ez nincs meg, akkor 2-3 napon belül délután, vagy hétvégén be kell pótolnom.
    3. Ha megváltoztathatnál egy dolgot a múltadban, mi lenne az?
    Merném vállalni magamat olyannak, amilyen vagyok, már kamaszkoromtól kezdődően.
    4. Vannak szobanövényeid?
    Nem vagyok virágápoló típus, kevés növény van körülöttem. Ami van, az nagyon igénytelen: anyósnyelv, dracéna (sárkányfa), vitorlavirág.
    5. Melyik a kedvenc édességed?
    Rafaelló golyók, bounty szelet és az egész mogyorós tejcsoki. A ,,pirosmogyorós" volt a kedvencem, de már nem gyártják, így minden jöhet :)))
    6. Mi a legfurcsább szokásod?
    Sokáig rászóltam arra, aki mellettem almát, uborkát, vagy bármilyen ropogóst evett, mert zavart a szájban lévő ropogás hangja, de ma már elviselem. Bár, alig várom, hogy a végére érjen az evésnek, és van, amikor inkább odébb vonulok arra az időre, amíg megeszi.
    7. Kádban fürdés vagy zuhanyozás?
    Télen, vagy hideg időben hetente 2-3X is fürdés, imádom a forró vízben való áztatást, egyébként gyors zuhany, a végén váltott hőmérsékletű vízzel befejezve.
    8. Szereted a tökfőzeléket?
    Igen, minden főzelék jöhet, minden mennyiségben, bár ritkán készítek, inkább párolt zöldség és salátamániás vagyok.
    9. Ugyanannak a történetnek a film- vagy a könyvváltozatát választanád?
    Filmmániás vagyok.
    10. Van olyan filmszereplő, akinek szívesen a bőrébe bújnál?
    Júlia Roberts: Ízek, imák, szerelmek
    11. Házasságpárti vagy?
    Nem. Ha elválnék, soha többé nem házasodnék össze senkivel, de egyszer jó megtapasztalni, hogy milyen. Egyébként 24 éve házasságban élek :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, bizony nehéz a 11 blog kiválasztása, de köszönöm, hogy elkészítetted a bejegyzést. Jó volt olvasni a válaszaidat, ezek a random kérdések valahogy mindig érdekes válaszokat szülnek. :-)

      Törlés
  8. Köszönöm a díjat, kicsit késve, de megválaszoltam a kérdéseket! :-)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.